Bitu79 fórum hozzászólásai

Bitu79 Elküldve: 2018-03-16 17:55 Külsõ tükörlap

raul227 írta: Akkor olcsón megúsztam
YELLOW írta:
raul227 írta: ]sziasztok,tegnap egy balfasz szlovákiai,a szokásos rájuk jellemzö magatartással hajtva átjött a sávomba,Hála a J;o Istennek nem lett frontális baleset,de a tükreinknek annyi lett.rendört hivtam,ö a hibás persze. Azt kérdezném hogy a képek alapján mit,hogyan kell cseréljek. Egy ismerösöm azt mondja,csak ragasztva van vagyis volt a tükör. amugy füthetö,mozgatható belülröl. Ideiglenesen,vagy állandó jelleggel elég lesz majd ha szerzek valahogy valami bontóból csak tükörlapot és ráragasszuk?vagy pattintós?vagy hogy s mint mükszik ez? az egész cserés?maga a tartó része megvan,behajlott mint amikor én behajtom automosonál,meg a festésen egy kicsit látszik. koszonom elore is.

a tükörlap pattintós, körben pattan be. tehát csak efszel egy E46-ba való fűthető tükörlapot, összedugod és bepattintod a helyére.

Így van.Ha eltört a tükör burkolat is,akkor veszel egy újat.Az is bepattintós.A 2 lyukba pattan bele a 2 füle a burkolatnak.A képek alapján írtam,mivel nem látom a burkolat 2 db kis fülecskéjét a helyén.Itt a pontos szerelés menete.Nem nagy szám kicserélni tényleg. A tükör szerelése

Bitu79 Elküldve: 2018-03-13 18:43 Autóvásárlás

DannyB írta:
YELLOW írta:
DannyB írta: Üdv!Elég ritkán tesznek fel olyan állapotú 325/330i e46-ot (fl v fl előtti, mindegy) amit érdemes is megnézni. 3 hete megnéztem egyet Környén. Nem volt rossz, de nem is tetszett annyira (és 2.05M volt) azt mondta a végéről az 50-et elengedi..Ezt nemrég hirdethették meg, kérhetnék véleményt az autóról "képek alapján"? KösziBMW 330i
párásodás van a lámpákon ahogy elnézem.km alapján kicsit drágállom, még ha semmi baja sincs, akkor is. ez már feltehetően kettőstömegű cserés lesz. bár nem tudom, hogy használták...
ha 150ezer km lenne benne valósan, akkor megérné szerintem, ha amúgy patika.

Üdv, Köszi a választ. A párásodást én is néztem, illetve a "gőzpárát?" Gondolom nem volt üzemmeleg az autó, de amúgy se voltak olyan hidegek amikor lefotózhatta a gépet, szerintem indokolatlan. 150e km-el ilyen kategóriájú autót 2M-ért nem kapni, de cáfolj meg, ha mutatsz egyet vagy többet azt megköszönöm!
Valaki megmondaná, hogy mikortól szerelték ezeket 6-os váltóval?
Erről valaki? Itt is párásodnak a lámpák, ülések szép állapotúak, egy blau-t már megnéztem nála (325), de az nem tetszett, ez jobb állapotban van.
Köszönöm!
A párásodás nem feltétlen gond.Hideg időben természetes,ha épp fotózás előtt mosta le az autót a tulaj.Belül meleg a lámpa,kint pedig hideg levegő van.A benti levegő lecsapódik a plexi belsejére,ennyi.

Bitu79 Elküldve: 2018-03-10 17:24 Mi lehet a baj?

RatMan írta: Sziasztok!Én egy olyan problémával fordulok hozzátok hogy a kormányba lévő kör légzsák mozog és engem nagyon zavar!! Kiszedtem a légzsákot átnéztem a dolgokat rendeben találtam mindent! Olyan mintha nem pattanna be normálisan...Le- fel mozog a légzsák! Mi lehet a baj? Gyenge a légzsákot tartó rugó, konzol?(a rugót erősen kell nyomni légzsák kivételkor) Vagy maga a légzsák nem jó? Jaa és a duda is magától életre kell és dudálgat Válaszotok előre is köszönöm!Üdv. Norbi
Szia.Volt már a kérdés.Legközelebb használd felül a keresőt te is.Duda szól légzsákjelzõ folyamat világít!!!!!! A fel-le mozgás attól lehet,hogy nincs bepattintva a helyére a közép rész.A csavarokat a dudánál nézd meg,lehet nálad is az a baj,esetleg valamelyik vezeték a baj.Itt egy videó is,hátha segít: BMW E46 fix for stuck horn

Bitu79 Elküldve: 2018-02-25 18:05 váltó

abazsi írta:
Bitu79 írta:
abazsi írta: Sziasztok! Segítségetek szeretnem kerni!
Mi okozhatja a problemát? Kicsit hidegen nehézkes sebesseget rakni.
Menet kozbe mikor valtok es felengedem a kuplongot megkapja a hajtast es
hatul a differecialtol duffogo hangot hallok es kicsit meg is ugrik az auto.
Leszögezem, hogy a valtas rendeltetes szerüen történik.
Talan a kuplong lehet elkopva vagy meg gondolok kardantengely problemara.
Koszonom a segitseget elore is!


Nagyon hidegben az enyém is nehezebben veszi a sebességet.Bemelegedés után már okés.Ezek ilyenek.A difi meg majdnem mindenkinél koppan...


Differencial fogai lehetnek kikopba es ahogy hajtast kap van egy kis holtjatek. Ezert csinalhatja ezt? Gondolom en. Szoval egy masik jobb allapotba levo difi kiküszöbölné a problémát?


A fórum keresőjével keress rá a dübbenés,difi,ilyesféle szavakra.Jobb oldalon felül itt az oldalon.Sokan kicseréltek ezt-azt(difi szilentet például),de a hang ugyanúgy megmaradt.Az enyém is dübben,ha rondán kuplungolok.Én nem foglalkozom vele már.Difi tartószilentjét próbáld meg kicserélni,hátha abbahagyja.Én megtanultam szépen váltani,így már szinte észre sem veszem.

Bitu79 Elküldve: 2018-02-25 14:48 váltó

abazsi írta: Sziasztok! Segítségetek szeretnem kerni!
Mi okozhatja a problemát? Kicsit hidegen nehézkes sebesseget rakni.
Menet kozbe mikor valtok es felengedem a kuplongot megkapja a hajtast es
hatul a differecialtol duffogo hangot hallok es kicsit meg is ugrik az auto.
Leszögezem, hogy a valtas rendeltetes szerüen történik.
Talan a kuplong lehet elkopva vagy meg gondolok kardantengely problemara.
Koszonom a segitseget elore is!


Nagyon hidegben az enyém is nehezebben veszi a sebességet.Bemelegedés után már okés.Ezek ilyenek.A difi meg majdnem mindenkinél koppan...

Bitu79 Elküldve: 2018-02-12 18:29 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

Cafeesiska írta: Hello.
Kérdésem a köbetkezö lenne valaki tudja hogy mitt jelentenek ezek a hiba kódók

Rendes diagra vidd el a gépet.Ez a titkos menüs dolog nem ér semmit.Az első talán légtömegmérő hiba(google keresés).A többi passz.

Bitu79 Elküldve: 2018-01-19 20:10 Mi lehet a baj?

Bayerische46 írta: Sziasztok!Következő problémával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni:A műszerfalon nem működik az index,refi visszajelző,miközben ezek a valóságban működnek.(iyenkor a ráidó nem reagál semmire se,és fehéren villog,össze folyik a kijelző)
Időnként elmegy a műszerfal világítás is,és arra is volt példa hogy az autó nem indult,csak tekert az indító.A fórumon nem találtam rá megoldást. :/Valakinek esetleg ötletek?

Szerintem a lámpamodulod halt meg.A világításkapcsoló az LCM modul.Nézd meg a műszerfal öntesztet is,hogy akkor minden világít e. A link neve





Bitu79 Elküldve: 2017-12-21 19:26 M43TU motor

YELLOW írta:
Phonixboy írta: Üdv olyan kérdésem lenne hogy adott egy e46 318i m43tub19es motorral mennyire kell szét faragni és mit kell cserélni ha ki akarom cserélni m44b19es motorra
szerintem nem érdemes kínlódni vele, ha csak nem célod, hogy az eredeti motorszámmal és ahhoz tartozó adószinttel, erősebb motorod legyen.
egyéb esetben cserélj kompletten motort.most így hirtelen nem is tudom, hogy a váltó difi áttételek azonosak-e, vagy a lendkerék is azonos-e, de kb csak a blokk tud maradni.
Szerintem sem érdemes ezen gondolkozni,mert a szerelés,és lepapírozás árából már vehetsz egy nagyobb motoros e46-ot.Amikor vetted az autót ugye kábé másfél hónapja,akkor még erősnek érezted?Nem csesztetésből írom,de te is hírtelen felindulásból vettél BMW-t,ráadásul valami szutykot.A hibára értem csak,amit leírtál a fórumba.Előző hsz-ekből indulok ki.Én anno kifizettem a kocsimért 2 misit,plusz még ráköltöttem 1-et(de csak szépítgetésre),és a kis 1.6-os motorjával szaggatja az utat,megy mint a golyó(n40b16ab)A motorhoz nem lett nyúlva,csak gyertyákat cseréltem,és benyaszűrőt,plusz kapott egy láncugrásgátlót,meg egy lánc feszítót.Az igaz ugyan,hogy ebben csak 70 000 km volt akkor.Most van 109 000 körül.Ezért nem érdemes olcsóért autót venni,mert azzal csak a szívás van.Gondolom "aprópénzért" vetted az enyémhez képest.A motorcserét felejtsd el,inkább add el ezt,és vegyél kicsit drágábban nagyobb motorost.Tanulópénznek jó volt a dolog.Legközelebb már biztosan jobban választasz.A motorcserét felejtsd el,nem éri meg.Ráadásul még ennél is többet fogsz vele szívni,hidd el.Jó ez a motor,ami van benne.A hiba okán akarod csupán cserélni,akkor inkább old meg a gondját.De ne motorcserével!!!Azzal sokkal több gondot csinálsz magadnak,hidd el. Ha időközben eltünt a hibajelzés,vagyis megoldottad a baját,és érzésre szépen húz a gép ugye,akkor használd.Az egy jó moci,szinte örökéletű.Igaz,nem egy agyonhúzott motor,de legalább sokáig fog még szolgálni.Ha esetleg kicserélnéd a mocit,szerintem az sem lenne nagy előrelépés menetdinamikában,és fogyasztásban sem.Én biztosan nem agyalnék motorcserén.Akkor már egy erősebb Bömös...Ezt meg el kell adni.Ráadásul más sem szívesen vesz átépített kocsit,az biztos.

Bitu79 Elküldve: 2017-12-13 23:35 Autómata váltó hibakód

Ladislav írta: Nemrég vettem es azt szeretném kérdezni hogy a váltó kar mellett a kis sárga pont világít mikor sebességbe rakom vagy uresbe szépen jelzi de mikor leallitom és bezarom az autót a kis sárga pont meg mindig vilagit. Ez normális vagy talán szervizbe kellene vinnem ? A műszerfalon egy hibát nem mutat és a váltó is szépen teszi a dolgát. Ha valaki tudja várom a hozzászólásokat. Üdv mindenkinek


Olyasmit írnak a neten erről,hogy normális.15 perc után már nem fog világítani kb.Ezek ilyenek.

Bitu79 Elküldve: 2017-12-08 21:36 Mi lehet a baj?

vadrece írta: Sziasztok
E46 320d autómata váltós autóm van,ami 1500-2000 közti tartományban egyenletestempóból való enyhébb gyorsuláskor remegni kezd.Intenzivebb gyorsuláskor viszont semmi.Valamint ugyan ebben a tartományban tempómatal néha lebegni kezd a fordulatszám jelző mánus.Cseréltettem már váltó olajat (gyári) is szűrövel együtt,de a problémán nem segített.Ha esetleg valami infóval tudna valaki szólgálni ez felől,megköszönném.
Lehet,hogy érik már egy váltófelújítás.Föleg akkor,ha már sokat volt használva az autó életében.Szerintem érdemes már a legkisebb jel esetén is megnézetni szakival a váltót,hogy késöbb ne kerüljön sokkal többe a javítás esetleg.



Bitu79 Elküldve: 2017-12-05 18:36 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

Adriano98 írta: Sziasztok!
Vettem egy BMW Scanner 1.4.0-t E46-hoz. BMW Scanner
Pár hozzászólással lejjebb olvastam hasonlót, igaz ott OBD2-ről volt szó.
Tehát telepítettem a progit a CD-ről, majd amikor megnyitottam, ezzel a szöveggel a piros jelzés mellett...
Utána a CD-n az egyik mappában volt egy FTDIUNIN nevű alkalmazás, azt is futtattam, de akkor meg ezt kaptam...
A kábelt nem érzékeli a gép, a probléma. Ez esetben tudtok javasolni valamit? Vagy az a fájl hiányzik amit kiírt és azért nem érzékeli? Vagy csak én vagyok kezdőként hülye ehhez?

Forrasztgatni kell: A link neve Ezen a linken a 184. hozzászólás.Google fordítóval érthető,amit ír.
De ebben nem is obd 2 van ha jól értem.Akkor lehet csak driver gond.Itt egy másik link.Töltsd le a drivert...Itt is használd a google fordítót. A link neve
Itt a driver: A link neve
A driver lesz a gond valószínűleg csak.




Bitu79 Elküldve: 2017-12-01 18:33 Pillanatnyi üzemanyag ellátási hiba ( sárga hibalámpaval)

Phonixboy írta:
Bitu79 írta:
Phonixboy írta:
Bitu79 írta: Ha a vákumcsövek ellenőrzése után is megmarad a hiba,és az üzemanyagszűrő csere sem oldja meg,akkor érdemes a két dolgot kicserélni,amit lejjebb írtam.(Disa szelepet,meg a légtömegmérőt)Én így csinálnám.Elég sok embernek ez a két dolog egyike okozta a 171-es hibát külföldi oldalakat böngészve.
Köszi én is benzin szűrőre gondoltam hogy azzal kezdem a cserét. Légtömegmérőt már az előző tulaj ki cserélte úgyhogy valószínű hogy az jó
A vákumcsöveket is nézzed át,még az üzemanyagszűrő csere előtt.Arra szerintem nagyobb az esély,hogy az miatt dobja esetleg a hibakódot.
Holnap neki is esek majd. Attól még használható nem lesz valami komolyabb zsebbe nyúlós baja?
Szerintem ne parázz.Ha szépen húz a gép,akkor nagy baj nem lehet abból szerintem,ha kicsit mész vele így.Én gyanakszom valamelyik levegő csőre,hogy kicsit ereszt.Ha ez nem jön be,akkor benyaszűrő csere.Ha ez sem,akkor a Disa-t cserélném,illetve először csak kitakarítanám...A légtömegmérő milyen márka?Nem mindegyiket szereti a BMW...Szóval én nem zárnám ki azért azt sem.

Bitu79 Elküldve: 2017-12-01 18:23 Pillanatnyi üzemanyag ellátási hiba ( sárga hibalámpaval)

Phonixboy írta:
Bitu79 írta: Ha a vákumcsövek ellenőrzése után is megmarad a hiba,és az üzemanyagszűrő csere sem oldja meg,akkor érdemes a két dolgot kicserélni,amit lejjebb írtam.(Disa szelepet,meg a légtömegmérőt)Én így csinálnám.Elég sok embernek ez a két dolog egyike okozta a 171-es hibát külföldi oldalakat böngészve.

Köszi én is benzin szűrőre gondoltam hogy azzal kezdem a cserét. Légtömegmérőt már az előző tulaj ki cserélte úgyhogy valószínű hogy az jó
A vákumcsöveket is nézzed át,még az üzemanyagszűrő csere előtt.Arra szerintem nagyobb az esély,hogy az miatt dobja esetleg a hibakódot.

Bitu79 Elküldve: 2017-12-01 17:54 Pillanatnyi üzemanyag ellátási hiba ( sárga hibalámpaval)

Ha a vákumcsövek ellenőrzése után is megmarad a hiba,és az üzemanyagszűrő csere sem oldja meg,akkor érdemes a két dolgot kicserélni,amit lejjebb írtam.(Disa szelepet,meg a légtömegmérőt)Én így csinálnám.Elég sok embernek ez a két dolog egyike okozta a 171-es hibát külföldi oldalakat böngészve.

Bitu79 Elküldve: 2017-12-01 17:51 Pillanatnyi üzemanyag ellátási hiba ( sárga hibalámpaval)

Phonixboy írta: Üdvözlet most vettem 2 hete a kocsit minden rendben van vele egyszer csak ki gyulladt a sárga hiba jelző scannerre rá dugtuk 171 hiba kódot írt Check fuel supply system ki töröltük nagy boldogság ki aludt a hibajelző. Ma mentem tankolni és KB 5km után megint ki gyulladt ugyan ezzel a hibával. Nem rángat nem dadog semmi tünet hogy gond lenne. Kérdésem mit kell ellenőrizni ilyenkor kezdjem benzin szűrő cserével, olyat is mondtak hogy tanksapka mehetett tönkre, mennyire megy tönkre ha nem találjuk meg a hiba okát?Köszönöm
Disa szelepet,vagy a légtömegmérőt cseréld ki szerintem.