Bitu79 fórum hozzászólásai

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 22:41 Karosszéria (javítás?)

John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: ,bezzeg ha Amerikában élnénk,ott minden apró dologét lehet,még ha egy kiskutya véletlen a ház elé szarik akkor is perelnek,és nyernek a károsultak,de itthon...

itthon is perelnek minden xarért, de azok, akik ebből élnek, mert dolgozni lusták. nekik ez a munka. sok ügylettel ugyan nem foglalkoznak. bár a polgári peres ügyek mások.
sajnos beszólsz valakinek, mert bénán vezet, aztán rendszám alapján becsületsértésért is feljelenthet. lehet bizonyíték hiányában semmi nem lesz, de be kell menned, meg lesz vele minimális ügyed. ezt nem tapasztalatból mondom, csak tudok ilyenről.

ok.Lényegében egy regényt írjak a Totalcar-nak vagy csak tőmondatokban? Hogy foglaljam össze hogy ne legyen összevissza?

először leírod a típust, évjárat.
majd időrendben a dolgokat. vásárlás, hogyan zajlott. kívülről nem láttál semmit, alá ugyan nem mentél, vagy nem nézetted át hivatalos helyen. akár megemlítheted, hogy a hölgy tulaj miatt semmi rosszra nem számítottál. mikor történt a beszakadás, mikor jelezted felé, mi történt azután (letiltott). majd hogy alakult. levetted ezt láttad, purhab nyomokat találtál, stb.
személyes dolgokat nem kell, neveket említeni, vagy hogy hitelt te fizetted ki neki. ez ebből a szempontból lényegtelen.

Pedig ha beindul az agyam írok nekik 50 oldalas regényt is,na jó nem.Össze szedem a gondolataimat és holnapra át vesézem magamban mit írjak.

ha gondolod elküldöd privátban itt, átolvasom, aztán javaslok valamit, mehet, vagy mit javíts. de valóban nem akarom helyetted megírni

(Akartam is kérni hogy "cenzúrázz" nekem,viszont akkor sok javítandód lesz,hogy én fogalamazni tudok,félreérhető állandóan ahogy kiadom a gondolataimat.. )

Fenébe már az elején elakadtam,melyiknek címezzem? Szerkesztőség vagy autójogásznak inkább? Lehet pihentebb aggyal kéne nekilátnom a regénynek?

Autójogásznak.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 22:33 Karosszéria (javítás?)

YELLOW írta:
Bitu79 írta:
Szóval a Totalcaron szakemberek vannak Romlott volt a gomba amit ettél szerintem Én nem vagyok rá bepipulva.Csak az a bajom,hogy végig floodolja az összes topikot.Szerintem engem is vagy háromszor lekörözött már ebben.

igen van jogászuk, ez a lényeg. nem véletlen van olyan rovatuk!!!
flood-olni te is flood-olsz, mert rákontrázol mindig. (utolsó szó effektus)
ha zavar, akkor nem kell hozzászólni többet. neki is ezt javasoltam. ha zavarja az írásod ne válaszoljon, vonjon ki a beszélgetésből.
tény kicsit nehezen érti, vagy nehéz a felfogás, de a csappantyúkkal te is voltál így
ezért írja meg, onnan kap egy közel elfogadandüó választ és talán pontot teszünk a dologra. hogy én vagy te vagy kisppista mit javasol neki, az nem mérvadó. te nem foglalkoznál vele, én megkérdezném a szakembert. ő meg eldönti melyik utat választja.
ha nem ír nekik én nem fogom győzködni. de itt nem fog elfogadható, szakszerű választ kapni ez ügyben.

A csappantyú dolog a mai napig nincs megoldva...Nem derült ki végül,az enyém miért marad nyitva. De már nem érdekel.Anno csak szivatott mindenki.A jó öreg Anubis már nem jár ide.Biztos eladta az e46-ot...Ez a John gyerek van most hasonló szituban Szófosás power.Amúgy a Totalcarosok szerintem dilettánsok.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 22:27 Karosszéria (javítás?)

John írta:
YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: ,bezzeg ha Amerikában élnénk,ott minden apró dologét lehet,még ha egy kiskutya véletlen a ház elé szarik akkor is perelnek,és nyernek a károsultak,de itthon...

itthon is perelnek minden xarért, de azok, akik ebből élnek, mert dolgozni lusták. nekik ez a munka. sok ügylettel ugyan nem foglalkoznak. bár a polgári peres ügyek mások.
sajnos beszólsz valakinek, mert bénán vezet, aztán rendszám alapján becsületsértésért is feljelenthet. lehet bizonyíték hiányában semmi nem lesz, de be kell menned, meg lesz vele minimális ügyed. ezt nem tapasztalatból mondom, csak tudok ilyenről.

ok.Lényegében egy regényt írjak a Totalcar-nak vagy csak tőmondatokban? Hogy foglaljam össze hogy ne legyen összevissza?

először leírod a típust, évjárat.
majd időrendben a dolgokat. vásárlás, hogyan zajlott. kívülről nem láttál semmit, alá ugyan nem mentél, vagy nem nézetted át hivatalos helyen. akár megemlítheted, hogy a hölgy tulaj miatt semmi rosszra nem számítottál. mikor történt a beszakadás, mikor jelezted felé, mi történt azután (letiltott). majd hogy alakult. levetted ezt láttad, purhab nyomokat találtál, stb.
személyes dolgokat nem kell, neveket említeni, vagy hogy hitelt te fizetted ki neki. ez ebből a szempontból lényegtelen.

Pedig ha beindul az agyam írok nekik 50 oldalas regényt is,na jó nem.Össze szedem a gondolataimat és holnapra át vesézem magamban mit írjak.


Remélem még 2 hétig ez lesz a téma.Te még nálam is rosszabb vagy.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 22:19 Karosszéria (javítás?)

YELLOW írta:
Bitu79 írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
b_imi írta:
YELLOW írta:
de ez nem amiatt rohadt így szét. hanem valószínű törésből származó gány javítás miatt.
egy sérülésmentes 20 éves nem fog így kinézni, ha kint tárolták akkor sem. mármint BMW ebből a korból.
nem tudott róla? akkor tisztázhatta volna, nem letiltja a másikat.
ha lenne 10 ember, aki a te autódon megemlítené azt a kis rozsdát, hiába csak 13 éves, de ezért nem vinné el. a 11. vásárló jelöltnél elhallgatnád te is. hisz el akarod adni.
nyilván ez nem ok egy későbbi panaszra. de John autója nagyon gatyán van. nem az a kettő. lehet a csaj úgy vette ő sem tudott róla. majd később tudta meg. ezért adta volna el. azért nem szólt róla, mert neki sem szóltak. lehet úgy volt vele addig használja amíg tudja, ha már rászedték. majd eljátssza ő is mással. ezt nem tudni.

Most komolyan, mennyi esélyt adsz ennek a projektnek? Elég ha a csaj csak annyit mond: nem értek az autóhoz, simán átment a műszakin, azt hittem minden rendben. Nem szóltak, hogy rossz az alja.

tudom,semmi esélyt nem adok magamnak.

nem értitek. ne pereljen, csak kérdezzen rá. őszintén szólva engem is érdekel, de én nem írhatom meg helyette.
de lehet írni, az autójogász pontot kell kiválasztani (nem Winklernek és Bazsónak címezni. egyébként már Bazsó az ügyvezető ig.)
http://totalcar.hu/uzenetkuldes

Isten vagy köszi! Csak ne fájna a fejem napok óta szó szerint-e miatt... Volt már benned ilyen feszültség hogy szét ment az agyad és szinte lüktet?

Semmi értelme nagy dobra verni ezt a dolgot.Ha esetleg megjelenne cikk formájában a TC-on,akkor sem érnél vele semmit.Ők sem fognak tudni más tanácsot adni,mint mi adtunk.

LOL. mert te ügyvéd vagy, vagy autó jogász? lehet ezt fogják neki mondani, de az nem azt fogja tanúsítani, hogy te értesz ezekhez a dolgokhoz.
az a baj, te totál be vagy rá pipulva, ez tisztán érződik, ahogy írsz. túl lehetnél már rajta. ha neked van problémád, megmozgatsz te is minden követ. ő is próbálkozhat.
ez nem nagy dobra verés, hanem egy segítségkérés, egy kérdés megválaszolására. mintha egy fórumon tenné, csak ott szakember fog neki válaszolni. és arra lehet alapozni, elfogadni. ez pont olyan, ha rossz tanácsot adunk itt valakinek, semmi joga háborogni. megteheti hivatalos helyen, ha ott félre javítanak, ahol látták konkrétan az autót.

Szóval a Totalcaron szakemberek vannak Romlott volt a gomba amit ettél szerintem Én nem vagyok rá bepipulva.Csak az a bajom,hogy végig floodolja az összes topikot.Szerintem engem is vagy háromszor lekörözött már ebben.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 22:12 Karosszéria (javítás?)

John írta:
YELLOW írta:
John írta: ,bezzeg ha Amerikában élnénk,ott minden apró dologét lehet,még ha egy kiskutya véletlen a ház elé szarik akkor is perelnek,és nyernek a károsultak,de itthon...

itthon is perelnek minden xarért, de azok, akik ebből élnek, mert dolgozni lusták. nekik ez a munka. sok ügylettel ugyan nem foglalkoznak. bár a polgári peres ügyek mások.
sajnos beszólsz valakinek, mert bénán vezet, aztán rendszám alapján becsületsértésért is feljelenthet. lehet bizonyíték hiányában semmi nem lesz, de be kell menned, meg lesz vele minimális ügyed. ezt nem tapasztalatból mondom, csak tudok ilyenről.

ok.Lényegében egy regényt írjak a Totalcar-nak vagy csak tőmondatokban? Hogy foglaljam össze hogy ne legyen összevissza?

Én már nem is csodálkozom azon,hogy átb**ztak Ember ne írja meg Yellow helyetted azt a s*art?Ne idegesítsé Csak nem vagy Tétó.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 22:09 Karosszéria (javítás?)

John írta:
YELLOW írta:
John írta:
b_imi írta:
YELLOW írta:
de ez nem amiatt rohadt így szét. hanem valószínű törésből származó gány javítás miatt.
egy sérülésmentes 20 éves nem fog így kinézni, ha kint tárolták akkor sem. mármint BMW ebből a korból.
nem tudott róla? akkor tisztázhatta volna, nem letiltja a másikat.
ha lenne 10 ember, aki a te autódon megemlítené azt a kis rozsdát, hiába csak 13 éves, de ezért nem vinné el. a 11. vásárló jelöltnél elhallgatnád te is. hisz el akarod adni.
nyilván ez nem ok egy későbbi panaszra. de John autója nagyon gatyán van. nem az a kettő. lehet a csaj úgy vette ő sem tudott róla. majd később tudta meg. ezért adta volna el. azért nem szólt róla, mert neki sem szóltak. lehet úgy volt vele addig használja amíg tudja, ha már rászedték. majd eljátssza ő is mással. ezt nem tudni.

Most komolyan, mennyi esélyt adsz ennek a projektnek? Elég ha a csaj csak annyit mond: nem értek az autóhoz, simán átment a műszakin, azt hittem minden rendben. Nem szóltak, hogy rossz az alja.

tudom,semmi esélyt nem adok magamnak.

nem értitek. ne pereljen, csak kérdezzen rá. őszintén szólva engem is érdekel, de én nem írhatom meg helyette.
de lehet írni, az autójogász pontot kell kiválasztani (nem Winklernek és Bazsónak címezni. egyébként már Bazsó az ügyvezető ig.)
http://totalcar.hu/uzenetkuldes

Isten vagy köszi! Csak ne fájna a fejem napok óta szó szerint-e miatt... Volt már benned ilyen feszültség hogy szét ment az agyad és szinte lüktet?

Semmi értelme nagy dobra verni ezt a dolgot.Ha esetleg megjelenne cikk formájában a TC-on,akkor sem érnél vele semmit.Ők sem fognak tudni más tanácsot adni,mint mi adtunk.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 21:44 Karosszéria (javítás?)

John írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
Igazad van,semmi értelme,még ha Bíróságig jutna az ügy akkor is a csajt sajnálnák meg.De én már ősszel szólni akartam neki de állítólag Németbe van viszont direkt le tiltott Fb-n is ami nem kicsit gyanús... Egyébként ha mobilról mobilt hívok ami kint van Németben akkor hány forint lenne a percdíj? Fogom és elkezdem zaklatni hogy fizessen,ha meg Rendőrségi ügy lesz belőle mindent kitálalok a Rendőröknek és a veje is szopni fog rohadt Anyjukat!

elmondom én mit csinálnék. megírnám a dolgot a TC-nek. ez is bele lehet írni, hogy a volt tulaj a felkereséstől elzárkózik, tilt az FB-ről. ha olyan a válasz, akkor meg tudod mutatni neki, hogy a TC-n ezt a választ kaptad, és megteszed a jogi lépéseket. addig ne zaklasd. egyébként annyi a tarifa, amennyi a csomagodban. nincs már roaming díj EU-s zónában.

Köszönöm,mindjárt meg is nézem hogy mi óta tiltott le engem,pill...

2016 október 13 ekkor beszéltem vele utoljára. Tehát ha 2016 Júli 18.án írattam át az autót (ő is velem volt Szegeden ott adta ki a bank neki a Törzskönyvet..) akkor még 6 hónapon belűl jeleztem neki ezek szerint nem?

ezért mondom, hogy ezeket írd meg. főleg ha a beszélgetések megvannak.
de rád bízom.

Hivatalos megkeresésre ha nem válaszol,akkor oké.De ez a FB ez vicc.Azzal beszél mindenki,akivel akar.Olvasd át a szerződést,ha van benne ilyen szöveg: „Az eladó a vevőt a gépkocsi műszaki állapotáról, (esetleges) sérüléseiről részletesen tájékoztatta, aki ezt tudomásul vette.”-akkor be*zoptad alapban.Ennyi erőből minden idióta feljelentené a másikat,mert rozsdás a használt autó alja,amit megvett.Az a rozsda a korából kifolyólag simán kialakulhatott...Az sem biztos,hogy tákolták.

Olvasgatom a "A közúti nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat"-ot olyan szerepel benne hogy: "Eladó tájékoztatja a gépjármű műszaki állapotáról és sérüléseiről.A vevő ezeket tudomásul vette." de engem nem tájékoztatott és az "Egyéb feltételek" rovatba se írt semmit (példáúl hogy az a küszöbök rohadnak..)de ezt jogilag a vevő felé pozitívan is lehet értelmezni hiszen ha kiragadjuk azt a részt hogy: "Eladó tájékoztatja a gépjármű műszaki állapotáról és sérüléseiről." ezt a kötelességét megszegte,nem tájékoztatott.

Ez a küszöb rohadás szériahiba e46-nál.Pereld be a csajt,ha attól megoldást remélsz.Ha neked ad igazat a bíróság,legalább ingyen lesz a küszöb javítás.De szerintem a kocsi korából kifolyólag,és az ápolás hiányából eredendően ez normális...
Írd be Google keresőbe ezt:e46 jack point rust ,és képek keresése.Tele a net ilyenekkel,mint a tiéd.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 21:05 Karosszéria (javítás?)

b_imi írta:
Ezt nehéz lesz megnyerni. És amíg a per tart, addig szarrá rohad az egész.




Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 21:01 Karosszéria (javítás?)

YELLOW írta:
John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
Igazad van,semmi értelme,még ha Bíróságig jutna az ügy akkor is a csajt sajnálnák meg.De én már ősszel szólni akartam neki de állítólag Németbe van viszont direkt le tiltott Fb-n is ami nem kicsit gyanús... Egyébként ha mobilról mobilt hívok ami kint van Németben akkor hány forint lenne a percdíj? Fogom és elkezdem zaklatni hogy fizessen,ha meg Rendőrségi ügy lesz belőle mindent kitálalok a Rendőröknek és a veje is szopni fog rohadt Anyjukat!

elmondom én mit csinálnék. megírnám a dolgot a TC-nek. ez is bele lehet írni, hogy a volt tulaj a felkereséstől elzárkózik, tilt az FB-ről. ha olyan a válasz, akkor meg tudod mutatni neki, hogy a TC-n ezt a választ kaptad, és megteszed a jogi lépéseket. addig ne zaklasd. egyébként annyi a tarifa, amennyi a csomagodban. nincs már roaming díj EU-s zónában.

Köszönöm,mindjárt meg is nézem hogy mi óta tiltott le engem,pill...

2016 október 13 ekkor beszéltem vele utoljára. Tehát ha 2016 Júli 18.án írattam át az autót (ő is velem volt Szegeden ott adta ki a bank neki a Törzskönyvet..) akkor még 6 hónapon belűl jeleztem neki ezek szerint nem?

ezért mondom, hogy ezeket írd meg. főleg ha a beszélgetések megvannak.
de rád bízom.

Hivatalos megkeresésre ha nem válaszol,akkor oké.De ez a FB ez vicc.Azzal beszél mindenki,akivel akar.Olvasd át a szerződést,ha van benne ilyen szöveg: „Az eladó a vevőt a gépkocsi műszaki állapotáról, (esetleges) sérüléseiről részletesen tájékoztatta, aki ezt tudomásul vette.”-akkor be*zoptad alapban.Ennyi erőből minden idióta feljelentené a másikat,mert rozsdás a használt autó alja,amit megvett.Az a rozsda a korából kifolyólag simán kialakulhatott...Az sem biztos,hogy tákolták.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 20:46 Karosszéria (javítás?)

John írta:
Bitu79 írta: Ja és még annyi,hogy azt ne kezd el magyarázni,hogy nem láttad a műanyag miatt a lukat...Emelőn simán észre lehetett volna venni.Ezt te cseszted el.A csajra nem tudod rábizonyítani 1 év után,hogy tudott a dologról,ez 100%.

Rendben de azért annyi kapaszkodóm lenne amit a karosszériás írt hogy:"Egy év távlatában nem biztos, bár ennyi idő alatt nem „készül” ekkora lyuk. Érdemes visszamenni, egyezkedni, ha nem sikerül, ügyvédet kell megkérdezni!" ha bevizsgálnák kimutatható lenne hogy ez nem 1 év alatt készült,tehát már előttem is tudniuk kellett volna róla amit szándékosan el hallgattak,ez rejtett hiba és nem úgy volt meghirdetve hogy roncs eladó hanem autó eladó

Majd 20 éves kocsi.Benne van a pakliban,hogy rohad itt-ott.A csaj simán azt fogja mondani,hogy ő nem tudott róla...Lehet tényleg így van.Ennyi.Én is el akarom adni a kocsit.Tegyük fel vásárlás után rinyálnának,hogy rozsdás itt-ott,vegyem vissza 1 év után,elzargatnám a fenébe...De vásárlás után is elmehetnének a francba.Ezek nem új kocsik,lehetnek hibáik a korukból kifolyólag.A rozsdásodás tipikusan ilyen dolog.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 20:30 Karosszéria (javítás?)

Ja és még annyi,hogy azt ne kezd el magyarázni,hogy nem láttad a műanyag miatt a lukat...Emelőn simán észre lehetett volna venni.Ezt te cseszted el.A csajra nem tudod rábizonyítani 1 év után,hogy tudott a dologról,ez 100%.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 20:24 Karosszéria (javítás?)


Már akkor megtörték,és rendes javítás helyett gányolták inkább...Ennyi a sztori.Sztem ne írj sehová ezzel,mert ebben a sztoriban te vagy a hibás.Te nem nézted meg a kocsi alját emelőn.Ha megnézted volna emelőn alulról,akkor meg sem veszed.Amúgy is használt autót vettél,nem újat.Átnézés nélkül soha nem veszünk használt autót.17 éves kocsinál csak magadat nevetteted ki az egésszel,ha kiteszed TC-ra.

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 19:56 Karosszéria (javítás?)

:/ Szerintem egy ügyvéddel sem menne semmire.Ez egy használt autó,és letelt a szavatossági idő.De szerintem az csak fő alkatrészekre vonatkozik,rozsdára nem.Így járt.Nem drágán vette(720 000-ért),szerintem túl olcsó is volt a többihez képest. A link neve

Bitu79 Elküldve: 2017-08-22 18:40 Karosszéria (javítás?)

John írta:
John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
Más zene volt alatta de szerzői jogok letiltották és ez találomra egy demó csak így engedte feltölteni a felvételt
??? szerzői jog csak akkor tilt le hangsávot, videót, ha be van kapcsolva a bevételszerzés a videódon. minek van bekapcsolva? totál felesleges. inkább a bevételszerzést kell lekapcsolni, aztán mehet bármilyen zene. esetedben semmi jelentősége nincs, meg értelme sem.

Annyira nem merültem bele nem bolygatom.

Mutatom hogy lehet endoszkóp nélkül belátni a küszöb belsejébe,ha érdekel sasold meg (A purhab belül gyári megoldás vagy a rejtett hiba jele?)

(Lényeg lemaradt bocs! https://www.youtube.com/watch?v=XDdVsCWwvCc)

A link neve
Lehet ez az idióta volt az előző tulaj Odavan a purhabért...
Sztem nem gyári.Ahogy rá van taknyozva,azon is látszik szerintem.


Bitu79 Elküldve: 2017-08-20 17:06 Nem tudom mi a baja az autómnak

YELLOW írta:
Bitu79 írta: BMW szervízben azért van fogalmuk az autóról.

biztos??? a legtöbb normális szerelő már lelépett, akiket nem tudtak jól megfizetni. kik vannak ott? akik kényszerből autószerelő szakra járt fiatalok. láttam saját szememmel. és beszéltem olyan szerelőkkel, akik a ilyen hivatalos helyeket hagytak ott.
tudod miért? mert önálló emberként jobban tud érvényesülni. a legtöbben elpártolnak a hivatalos szervizektől, a fent felsorolt dolgok miatt, és ők jobban érvényesülnek. ami jó, mert relatíve olcsóbban dolgoznak és jobb munkát végeznek.
anno a miskolciban voltam olajcsere miatt, igazából csak azért mentem oda, hogy kicsit infózzak az autóról is. vittem az olajat, amit le akartak nyúlni, stb. kb 30 perc volt a művelet, ebből 20 percet csöpögött, közben elszívott egy pár szál cigit a srác. ez került nekem 7ezerbe. kis autószerelők 1500-ért teszik ezt meg. az a fél óra alatt egy E60-ban matattak valamit, géppel nézegettek dolgokat, nekem akkor még új volt ez a dolog, és láttam nagyon tanakodnak valamin, de ilyen bagatel problémán, nem is az autóval kapcsolatban. múlatták az időt kb. majd fizetnek a munkaórára.tisztelet a kivételnek,hiszen nem lehet egy kalap alá venni az összeset.de inkább egy BMW-re specializálódott szerviz, mint a hivatalos.

Én hivatalos szervízt ajánlom diagra.Tanuló autószerelők mindenhol vannak.Ez a kimondottan BMW-re specializálódott szervíz is ritka.Sok szervíz csak ezt állítja magáról,miközben holt hülyék az adott típushoz.Tapasztalatból mondom.Inkább menjen hivatalos helyre diagoltatni,mint megint potyára fizessen a kérdező.Lehet fikázni a hivatalos szervízt,de ne csodálkozzon senki,ha csak a pénzt dobja ki az ablakon máshol,ahol nem hivatalosan foglalkoznak BMW-vel.Árakat meg nem tudom honnan veszed Yellow,itt Pécsen kb dupla árban dolgoznak a kis szervízek is,főleg vitt olajjal.