csatis1 fórum hozzászólásai

csatis1 Elküldve: 2019-02-24 22:08 Társalgó

hil írta:
Talán azért van ott a sok ismétlődő kérdés, mert a régi posztokat és válaszokat szinte lehetetlen visszakeresni. Csak olvasgattam ott, már nem teszem és komolynak tűnő kérdésekre olyan kínos vicc válaszokat tettek, hogy az ember gyomra kifordult tőle.

Nálam az a zenész Hawer tette be a kaput FBon. Addigra már totál kiégtem, úgyhogy Hawer jött én léptem szinte az összes csoportból. Adásvételek maradtak, meg pár fórum.
De vannak még debilek, Kár h ezeket nem lehet szűrni. Na mindegy.
Kár egyébként, mert azért hasznos dolgokra is lehet akadni.

csatis1 Elküldve: 2019-02-22 14:36 Társalgó

YELLOW írta:
csatis1 írta: Hellócső!
Boldog új évet!
Jó rég jártam már erre, de jó látni, hogy még megy a szekér!


beléd is!
ideje lenne visszarázódni.
szerencsére van pár új tag, akik megidézték egy picit a régmúltat, és kicsit pörgött a fórum. jó érzés volt.



Kár, hogy a FB ennyire utat tört. A jó kis hagyományos fórummal nem tudja felvenni a versenyt a FB csoportok hsz-fonala, 2 nap után már vissza se tudod keresni mit láttál/olvastál és újfent érdekelne.
Szerintem.

csatis1 Elküldve: 2019-02-21 16:09 Társalgó

Hellócső!
Boldog új évet!
Jó rég jártam már erre, de jó látni, hogy még megy a szekér!

csatis1 Elküldve: 2016-10-04 10:38 Most vettem BMW-t

Tano írta:
csaba750 írta: Sziasztok!Plüss gyári szőnyeget keresnék,(750xLi M sport F01 2010)de sajnos sehol nem találok!Valaki tudna segíteni,mert a BMW szervizben csak sima fekete létezik...Előre is köszönöm a segítséget!


A gyári cikkszámok alapján tudsz rendelni megfelelőt alkatrészüzletben is.


Én pl gyári "///M3" hímzéses szőnyeget kerestem az M3-ba, de olyat kishazánkban egyik márkaszervíz sem forgalmaz, hiába adtam meg a cikkszámot. Külföldről e-bayről lehet rendelni, nálam az volt a megoldás.

csatis1 Elküldve: 2016-10-03 07:50 Remeg az autó

katonaza írta:
Ami még biztos, hogy fennáll: (bár nem tudom van e köze hozzá)

A féktárcsák és a fékbetétek elég silány minőségűek, a betét láthatóan bele is égett a tárcsába. Intenzív fékezéskor picit rángatja a kormányt is.



Sajnos én is ezzel küzdök a Touringnál. 90 felett de néha már ott is remeg a kocsi.
Egyik tárcsa lila... Nem silány minőségű sem a tárcsa sem a betétek. Azért kékes a tárcsa, mert a dugattyú be van rohadva kicsit én nem áll vissza hanem fogja a kocsit akkor is amikor nem kellene és a folyamatos súrlódástól megég a felülete.
Nagyobb fékezéskor megrántja a kormányt is, de nem mindig. Ez is valószínűleg attól van, hogy nem jár szépen folyamatosan a dugattyú a nyeregben hanem egyszercsak nagyon megindul, mikor a többi már szépen dolgozik.
Valószínűleg a megégett tárcsánál lévő dugattyú lesz a ludas. Elvileg a dugattyús felújító szett elég a javításhoz. Én utólag tettem fel a 30i féket, így alvázszám alapján nem tudom hogy a kb 3 dugattyúátmérőből melyik lesz a jó, először szét kell szedni, megmérni és utána lehet rendelni... :/ Viszont cserélbe nem drága, ~15k a 4 nyereghez. Ha már hozzányúlok megcsinálom körben mind a 4et. Fékolajat is cserélnem kell amúgy is.
Ha kész leszek szólok mi az eredmény.

csatis1 Elküldve: 2016-09-20 09:55 világításmodul programozása

YELLOW írta: hi,
adott egy FL előtti E46, nem xenon-os (2000)

1. AE lett berakva, helyzetjelzőre kötve + ajtónyitásra. hibát jelez, de csak bal oldalra. Low Beam hidegteszt és a BC kijelzés is kikapcsolva, akkor is jelez. csak akkor nem, ha a tompított figyelése is ki van kapcsolva. érdekesség, hogy csak gyújtáson jelez, járó motornál nem. valamint sem Scanner-rel, sem NCS esetén nincs melegteszt-re utaló állítási lehetőség, miközben pl nekem van a FL-ben.

2. létezik, hogy nem lehet az indexet beállítani 1 klikk-re 3x villanást? CYCL_TI_BLK nincs is benne a kiolvasott adatban.

lehetséges, hogy maga az LSZ buta és nem tudja ezeket? komolyan mondom, eddig egy egyforma programú vezérlőt nem láttam.

thx!



Úgy tudom, hogy a 3x indexet a 4.0-ás és feletti lámpamodulok tudják csak. Kétlem, hogy a 2000-es évjáratban ez lenne, hacsak nem volt utólag kicserélve.

csatis1 Elküldve: 2016-07-15 13:35 Futómû és hibái

hil írta:
YELLOW írta:
rvilike írta:
YELLOW írta:
ha aktuális, megadom az elérhetőségét az illetőnek, addig kár róla beszélni. én egyenlőre őt tudom mondani, akihez oda merném vinni. lehet vannak sokan én nem ismerek mást.


Köszi, de nem nyugtattak meg ezek a válaszok, inkább felejtős ez.


ha látnád, milyen munkákat csinál, sokkal nyugodtabb lennél.
egyébként tudod mennyien járnak kiszakadt futóművel és mit sem tudnak róla? ami persze elég nagy baj...
én sajnálom, hogy senki nem ír, aki már átesett ezen, pedig biztos van. csak ahogy írtam is, lehet el akarja majd adni a gépet, és nem akar bizonyítékot ilyen hibákról. most leírná ide, hogy kiszakadt, hiába jól meg lett csinálva, de ugye értékcsökkentő tényező. ha nem vallja be utólag derül ki, vagy emiatt nem tudja eladni, mert ide leírta...
hidd el nagyon sok ramaty autó van itt a tulaj között, csak írni senki nem mer róla.
legalább privátban leírná akkor valaki.
mondom én E36-ról tudok, amit úgy egy beton panelgarázsban csináltak meg, valami hegesztő gyerekkel. én biztos így nem csináltattam volna meg, az akkori tulajnak jó volt utána. nem nézett ki egyébként rosszul.
viszont akit én írtam, mondom ő konkrétan elemeket is le tud gyártani, tehát nem ganajászik mikor egy autót rak össze, ráadásul a legtöbb külföldre készül nagy pénzekért. de ugye ezek OT-s restaurálások. nyilván egy E46 kiszakadt futóműjavítás semmi nekik.
mondom ha véletlen beleesel ebbe a problémába, jelzel nekem, megadom az elérhetőséget, aztán lebeszélitek.
ha nekem ilyen lenne (sose legyen) biztos érdeklődnék a közelben, ha nem lenne , akkor inkább Pest egy biztos kéz, mint valami kontár a közelben. más egyebet nem tudok mondani.

Sziasztok!
Én az NT Autónál érdeklődtem e felől (bár nem volt kiszakadva az előző autómon, úgy 3 éve. Azt mondták 100k pénz, két nap és gyári technológiával (mert van rá az is) csinálják.
ui: de valaki írta itt a fórumon valamivel később, hogy neki kiszakadt és tán 35-40-ért csinálták meg és jó lett, elégedett volt vele.





vilike!
Keresd meg Boczy-t csomagtér padlólemez erősítés ügyben. Már csinált ilyet és atombiztos lett. Nem a papírvékony ebay-es szettet építi be, hanem normális vastagságú lemezből erősíti meg, hogy tutira a kasztni többi része rohadjon szét előbb.
Recommended!

csatis1 Elküldve: 2016-07-15 13:15 Társalgó

YELLOW írta:
GNoRbY88 írta: Szegedre jön valaki találkozóra? Mi holnap délelőtt megyünk pár autóval, ha nem lesz nagyon rossz idő.


sokaknak inkább Debrecen lesz most a célpont szerintem. nekem ez is kimarad megint lagzi miatt. na meg úgyis rossz időt mond.


Szombat délután lehet elnézünk, nincs messze...

csatis1 Elküldve: 2016-07-15 10:56 Autóvásárlás

PetiE90 írta:
YELLOW írta:
PetiE90 írta:
YELLOW írta:
PetiE90 írta: Sziasztok!

Biztosan írtatok már róla de nincs időm sajnos visszaolvasni

Hat hengeres benzines E36 v E46-ot vennék, élményautónak, gumipusztításra . Van olyan motor vagy széria amit kerülni kell, vagy akkor még normálisan megcsinálták a kocsikat?

Köszönöm előre is!


ha erre kell, akkor inkább E36 M50, M52 blokkokkal 2,5 liter vagy afeletti motor.
mondhatom úgyis, ezeken kívül inkább kerüld, mert nem arra való.


Köszönöm!


de ha még jobbat akarsz, akkor e30 kasztni.
ha E36 mellett döntesz, annak is meg kell nézni a hátsó futómű bekötés pontjait, mert az is kiszakadós, sőt ha komolyan nagyban akarod tolni ezt a drift témát, akkor érdemes eleve megerősíteni, toronymerevítővel televágni, elől-hátul.
eek az M50, M52 vasblokkok pedig egész jól bírják.
a másik pedig a sperr
ha csak bohóckodni kell, helybéli haverok előtt menőzni (bocs, csak van ilyen), akkor vehetsz 2 literest is, mert gyenge, de meg tudja pörgetni, félrevezetésnek jó, de nagyban játszani kevés.
télre hóba, pedig elég egy 1.8-as is, bár a hós az utóbbi pár évben minket elkerül, itt észak-keleten.


Üdv!

Nagyon köszönöm! Régen volt két 320-as E21-em, nagyon szépen szólt a 6 henger de egy kis erő még hiányzott belőlük. 2.5 l vagy fölötte amit szeretnék, (meg ahogy írtad is). A haverok előtti mezőzésből már kinőttem , ezt önző módon csak a saját szórakoztatásomra tervezem!
Szeretem a mostani 16-ost, szép is stb.. , de erő az nincs benne sok...
Köszi még egyszer a tanácsokat!


Nemcsak az E36 kiszakadós, de az E46 is. És abból sem csak az M3... Láttam már 25i kiszakadt hátsó hidat is!

csatis1 Elküldve: 2016-06-30 14:03 Napfénytető utólag

Sandor írta: Mivel nem vagyok eleg aktiv ezert nem indithatok uj temat de a kerdesem ide találó.

Üdv,

e46-os Touringba cseréltünk napfénytető ablakot. Teljes kerettel, motorral, mindennel. Szépen be is passzolt a bontóból elhozott. Egy probléma van. Be kellene ugymond ,,tanitani,, hogy ismét végezze a dolgát. Jelenleg mindegy milyen funkcioban probálom használni, az egyetlen amit tesz hogy ferdén feltolja a hátsó ablakrészt és magától visszazárja.

Találkozott valaki közületek ilyen problémával és tudna esetleg segitséget, tippet adni.

Köszönöm.


Újra kell kalibrálni. Csak tartsd benyomva a gombot kb 20mp-ig. Nálam is működött.
Ezen a linken több infó esetleg...

csatis1 Elküldve: 2016-06-13 13:54 Mi lehet a baj?

YELLOW írta:
bricktopm írta:
YELLOW írta:
bricktopm írta: Sziasztok!
E46 óracsoport nyomógombjairól lehet tudni valamit? Esetleg valakinek van róla fotója?
Kerestem neten szétszedős videót, meg alkatrész leírást, de nem látni egyiken se miféle gomb van mögötte.
Baloldalim nem működik, cserélném.


érzed, hogy benyomja? van rugózása a gombnak? mert lehet a nyomó pöcöknek a vége tört le. szokott.



Van rugózása. Lehetséges, hogy letört. Minden esetre mostmár láttam a képen, hogy egy surface mounted kis nyomógomb van alatta, veszek párat, aztán szétlököm. Ha az a gondja kicserélem, ha meg a vége törött, akkor jön a gondolkodás.


ha ruganyozik, akkor szerintem nem tört el. tehát ha érezni a kapcsolást.
én eltöltem anno, mikor a gyűrűket raktam be, mind a kettő végét, szerencsére meglett, ragaszt és azóta is jó. pedig kb 1,5mm-es kis darabka tört le.
viszont lehet csak a gomb forrasztása engedte el. olyan sűrűn nincs nyomkodva, hogy tönkre menjen. de majd kiderül ha szétszedted.
sok sikert!


Jó tudni! Nem kerestem igazából választ még, de jó hogy ráakadtam erre. Pont a hétvégén törtem el a jobb oldali pöckön valamit. Benyomni és jobbra tudom állítani, tehát 12-24 óra váltást és az óraállítást + irányban tudom állíani. Ezek szerint a bal oldali kis pöcök tört le nálam (ha jól logikázom).

csatis1 Elküldve: 2016-06-09 10:28 Klíma gondok

L3oN1o7 írta:
Pitykoo írta:
L3oN1o7 írta: Sziasztok.

Leírnám mi a bajom a klímámmal és ötleteket várok, mert holnap neki szeretnék esni.
Na a jelenség nem bonyolult. Amikor bekapcsolom a klímát nem indul be a kompresszor, és a ventilátor sem. Rámértem a kompresszorhoz bemenő vezetékre hát áram nincs benne így a kompi sem kap. Ennyi Ja még annyi hogy ma feltöltettem a klímát. Ui. Diag nincs


Hali!
Pedig jó lenne a diaggal kezdeni...
Biztikel kellene kezdeni akkor sztem...
Aztán a vezérlőpanelt megnézni...


Szia. Voltam diagoltatni. A külső hőmérséklet érzékelő -9 fokot jelzett. Azt mondta a szerelő, hogy elméletileg +10 fok felett nem kapcsol be a klíma. Nekiállok kicserélni hátha jó lesz.


+10fok felett nem kapcsol be a klíma? Na várj, lehet hogy csak nekem nem logikus, de akkor a melegben nem lehet hűteni???

csatis1 Elküldve: 2016-06-07 06:36 xenon próbléma.

Robin68 írta:
csatis1 írta:
Robin68 írta:
nickname írta:
hocila írta: Sziasztok! Van jó vagy rossz tapasztalatotok olcsón beszerezhető xenon izzókról?

Egy Z4-ben haldoklik a gyári 8 éves izzó, és utánanézve az alkatrész áraknak látom, hogy óriási különbségek vannak.
Gyári BMW d1s kb. 130 ezer Ft/db,
márkás kék fényű (Osram; Philipps) kb. 22 ezer Ft/db,
e-bay forrásból szabványos 35 W-os, 6000K színhőmérsékletű noname 3500 Ft/pár!

Az óriási árkülönbözet miatt be is rendeltem e-bayről arra gondolva, hogy egy próbát még akkor is megér, ha csak 2-3 hónapot bír ki az esetleges gyengébb minőség miatt. Aztán most elbizonytalanodtam, hogy szabad-e bevállalni egy ilyen próbát, mert mindenféle infóval találkoztam. Van aki azzal riogat, hogy simán tönkreteheti az olcsó vacak a trafókat meg egyéb drága alkatrészeket. Van aki meg azt mondja, hogy ha szerencsém van, a noname nem sokban különbözik a márkásaktól, legfeljebb a gyengébb alapanyagok miatt néhány %-kal gyengébb a fényereje, és rövidebb ideig bírja. Ráadásul a márkásakat hamisítják, így gyakran a drága választás sem hoz jobb eredményt.

Szóval saját, vagy közvetlen ismeretségből származó tapasztalat érdekelne. Elképzelésem, előítéletem nekem is van, csakhát inkább más kárán tanulnék, ha valóban veszélyes ez a játék.
Köszi!



Osram az jó megbízható, és lehet találni kedvezőbb áron is 18K környékén

Osram vagy Philips. Én nem raknék be ilyen olcsó fajta xenon izzót. Hamarabb szét fogja égetni a foncsort mint ahogy kiégne.
Megesik, hogy az olcsóbb a sokkal drágább....



Osram és Philips. Az olcsó nem azért szar, mert szétégeti a foncsort, hanem mert harmatgyengén világít és semmit se lehet vele látni! Akkor égetné szét a foncsort, ha erősen világítana. Próbáltam... nem jött be. Azóta touringban Osram (Philips után kínai, utána váltottam Osramra), coupeban Philips.
Nagyon jól világítanak.

Saját tapasztalatból írtam. Mikor megvettem a bontott xenon lámpákat, beszerelés előtt szét szedtem darabokra. Az egyikben noname izzó volt és a foncsor elég rendesen megégve. A másikban márkás izzó és csak a kor látszott meg rajta.



Lehet hogy valami erősnek látszó izzó volt, vagy még előtte égett meg. Aki nem használ kínai izzókat, annak is megéghet a foncsor. Kicserélted a foncsort?

csatis1 Elküldve: 2016-06-06 15:00 xenon próbléma.

Robin68 írta:
nickname írta:
hocila írta: Sziasztok! Van jó vagy rossz tapasztalatotok olcsón beszerezhető xenon izzókról?

Egy Z4-ben haldoklik a gyári 8 éves izzó, és utánanézve az alkatrész áraknak látom, hogy óriási különbségek vannak.
Gyári BMW d1s kb. 130 ezer Ft/db,
márkás kék fényű (Osram; Philipps) kb. 22 ezer Ft/db,
e-bay forrásból szabványos 35 W-os, 6000K színhőmérsékletű noname 3500 Ft/pár!

Az óriási árkülönbözet miatt be is rendeltem e-bayről arra gondolva, hogy egy próbát még akkor is megér, ha csak 2-3 hónapot bír ki az esetleges gyengébb minőség miatt. Aztán most elbizonytalanodtam, hogy szabad-e bevállalni egy ilyen próbát, mert mindenféle infóval találkoztam. Van aki azzal riogat, hogy simán tönkreteheti az olcsó vacak a trafókat meg egyéb drága alkatrészeket. Van aki meg azt mondja, hogy ha szerencsém van, a noname nem sokban különbözik a márkásaktól, legfeljebb a gyengébb alapanyagok miatt néhány %-kal gyengébb a fényereje, és rövidebb ideig bírja. Ráadásul a márkásakat hamisítják, így gyakran a drága választás sem hoz jobb eredményt.

Szóval saját, vagy közvetlen ismeretségből származó tapasztalat érdekelne. Elképzelésem, előítéletem nekem is van, csakhát inkább más kárán tanulnék, ha valóban veszélyes ez a játék.
Köszi!



Osram az jó megbízható, és lehet találni kedvezőbb áron is 18K környékén

Osram vagy Philips. Én nem raknék be ilyen olcsó fajta xenon izzót. Hamarabb szét fogja égetni a foncsort mint ahogy kiégne.
Megesik, hogy az olcsóbb a sokkal drágább....



Osram és Philips. Az olcsó nem azért szar, mert szétégeti a foncsort, hanem mert harmatgyengén világít és semmit se lehet vele látni! Akkor égetné szét a foncsort, ha erősen világítana. Próbáltam... nem jött be. Azóta touringban Osram (Philips után kínai, utána váltottam Osramra), coupeban Philips.
Nagyon jól világítanak.

csatis1 Elküldve: 2016-05-06 07:53 világításmodul programozása

nickname írta:
csatis1 írta: Ki tudna valaki segíteni egy BMW scanner 1.4.0 kábellel Orosházán vagy ~30km-es körzetében kölcsönbe? Vagy 3 hét mire megjön amit rendeltem. És tábornokhoz nagyon kellene.
Aki tudna szóljon plíz... Előre is köszi.


Bp ?


Az sem lenne túl rossz, csak fogalmam sincs mikor járok legközelebb arrafelé. Kb mire megjön amit rendeltem...
De azért köszi hogy szóltál. Lehet hogy megvárom, most már jobbat nem tudok.