Dyego fórum hozzászólásai

Dyego Elküldve: 2018-12-14 11:37 Klíma

YELLOW írta:
Dyego írta: Sziasztok!
Először is köszönöm szépen hogy itt lehetek. Új tag vagyok.Vettem egy 316i-t.Természetesen pár hiba tudatában. Az egyik a klímánál jelentkezik. A fűtőventillátor motor nem indul el. Illetve ez egy kicsit bonyolultabb ennél. Kibontottuk a helyét, mert arra tippeltünk, hogy magával a fűtőmltorral van gond, ám ez nem így van. Megkapja a +12-őt a felső csatlakozón. A fűtőmotor alsó csatlakozoján, illetve a motor burkolatán is +12-őt mértünk, ami mondjuk egy picit gyanús volt, de szerelgettünk, méricskéltünk tovább. Majd adtunk neki egy fix testet egy kapcsolóval. Így egyből pörög, bár sajna max fordulaton. Természetesen ezt nem erőltetném, mert ez semminek nem tesz jót, viszont kizártuk a motor hibáját. A plusz érdekesség, hogy 3 napja se működött, akkor is lebobtottuk, és a test helye mellé egy rövidke kábel be volt mahinálva, ami letestelt. Azt leszigeteltük, utána teljesen tökéletesen működött. Szabályozható is volt a digit panelről a befúlyás erőssége. Ekkor kiszettük az utastérszűrőt, ami nyilván nagyon ramaty volt, így csere érett. Viazont mint fentebb írtam, most csak direkt testtel indult be max fordulaton :S 1997 316i 1.6 digitklímás
Ha tudtok kérlek segítsetek!
Tisztelettel
Dyego

venti motor előtét ellenállás, azaz süni a gond nagy valószínűséggel.

Erre gondoltam én is, viszont akkor tovább érdeklődök, mert nem rég lettem eme szépség tulaja. A süni az tönkremehet így egyik pillanatról a másikra? Illetve hogy lehet, hogy a fűtőventillátor egész teste ha rá van dugva a csúszósaru, akkor 12V? Mármint hogy lehet az egész fém vázban is 12? Köszönöm Szépen a válaszodat =)

Dyego Elküldve: 2018-12-14 04:23 Klíma

Sziasztok!