dbtibi fórum hozzászólásai

dbtibi Elküldve: 2016-06-19 18:40 Tisztelt Szakik! Segítséget szeretnék kérni!

Sziasztok

Szeretnék segítséget kérni (hátha tapasztalt már valaki hasonló) :

Ma 20perc klímázás után kikapcsoltam menet közben a klímát (NEM tudom van-e összefüggés a dolgok között) és utána egy csattanás hallatszott a motortér környékéről lelassítottam - már lehúzott ablakoknál - és égett bakelit-műanyag-olaj szag jött be az ablakokon keresztül és a szellőzőkön át is. Rövid időn belül meg is álltam a kocsival mikor felnyitottam a motorháztetőt ugyanilyen szag fogadott(semmi füst) - de különösebb hibát nem láttam laikusként. Rövid idő után megint mentem vele 2-3 km-t még mindig olyan szag jött be az utastérbe a szellőzőkön. Hosszabb be nem indítás után - miután gondolom már lehűlt a motor - már nem tapasztaltam ezt a szagot.
Azóta nem kapcsoltam be a klímát, más hibát pedig nem tapasztaltam a kocsin vezetés közben (hibakód-jelzés sem jelent meg a műszerfalon).
Nem tudom van-e összefüggés a klíma, a csattanás, és a bakelit-olaj szag között.

Hosszbordás szíjak megvannak most lettek cserélve a görgőkkel együtt kb. 1,5hete.

Köszi előre is ha valaki tud segíteni.

dbtibi Elküldve: 2016-05-26 09:59 Tisztelt Szakik! Segítséget szeretnék kérni!

YELLOW írta:
dbtibi írta:
dbtibi írta: Sziasztok,
rég írtam már ide, de tanácsot szeretnék kérni, mint annyirahozzánemértő személy :
Voltam ma a kocsival olajcserén és javasolta a szerelő hogy cseréljek hosszbordásszíjakat és görgőket kompletten :
a kérdésem a következő lenne :
Elég ha ezt megveszem ?
MAGNETI MARELLI - Ékszíj feszítő csapágy

vagy kompletten kell megvennem ezt ?
Hosszbordásszíj feszítőkar INA

és így tovább másik feszítőgörgőnél is ?!

elvileg ezek kellenek nekem ?
Belt Drive Water Pump/Alternator
Belt Drive Climate Compressor

Szíjból Contit érdemes venni, mitől függ hogy milyen hosszú kell hozzá ??
A gyári adata elvileg 1733 és 950mm de a Bárdis oldalon jóval több méret található meg ...

Tehát kell a feszítő is hozzá, az INA az megfelelő lehet szerintetek ?
Vagy magamban beszélgetek ?!

az INA jó, nyugodtan megveheted.
(és taps nekem, mert megmentettelek a skizofréniától)

Köszi-köszi, már kezdtem megzakkanni ...

dbtibi Elküldve: 2016-05-26 09:44 Tisztelt Szakik! Segítséget szeretnék kérni!

dbtibi írta: Sziasztok,
rég írtam már ide, de tanácsot szeretnék kérni, mint annyirahozzánemértő személy :
Voltam ma a kocsival olajcserén és javasolta a szerelő hogy cseréljek hosszbordásszíjakat és görgőket kompletten :
a kérdésem a következő lenne :
Elég ha ezt megveszem ?
MAGNETI MARELLI - Ékszíj feszítő csapágy

vagy kompletten kell megvennem ezt ?
Hosszbordásszíj feszítőkar INA

és így tovább másik feszítőgörgőnél is ?!

elvileg ezek kellenek nekem ?
Belt Drive Water Pump/Alternator
Belt Drive Climate Compressor

Szíjból Contit érdemes venni, mitől függ hogy milyen hosszú kell hozzá ??
A gyári adata elvileg 1733 és 950mm de a Bárdis oldalon jóval több méret található meg ...

Tehát kell a feszítő is hozzá, az INA az megfelelő lehet szerintetek ?
Vagy magamban beszélgetek ?!

dbtibi Elküldve: 2016-05-25 21:32 Tisztelt Szakik! Segítséget szeretnék kérni!

Sziasztok,
rég írtam már ide, de tanácsot szeretnék kérni, mint annyirahozzánemértő személy :
Voltam ma a kocsival olajcserén és javasolta a szerelő hogy cseréljek hosszbordásszíjakat és görgőket kompletten :
a kérdésem a következő lenne :
Elég ha ezt megveszem ?
MAGNETI MARELLI - Ékszíj feszítő csapágy

vagy kompletten kell megvennem ezt ?
Hosszbordásszíj feszítőkar INA

és így tovább másik feszítőgörgőnél is ?!

elvileg ezek kellenek nekem ?
Belt Drive Water Pump/Alternator
Belt Drive Climate Compressor

Szíjból Contit érdemes venni, mitől függ hogy milyen hosszú kell hozzá ??
A gyári adata elvileg 1733 és 950mm de a Bárdis oldalon jóval több méret található meg ...

dbtibi Elküldve: 2015-05-27 20:00 Társalgó

Bitu79 írta: :/ Egyre kevesebb régi arc látogat fel! Észrevettétek?
Az ujak meg csak a kis bajuk miatt jönnek,ami ha megoldódott,többé nem is jönnek :/

Én - bár nem hiszem hogy "régi"nek számítok - olvasgatni járok fel, elolvasom a hozzászólásokat, ha érdemben hozzá tudok szólni akkor megteszem, többször a facebook-os oldalon nézelődök és ott található BMW-s csoportokban vagyok megtalálható ( bár nem hiszem hogy keres a kóbor kutya is )

dbtibi Elküldve: 2015-04-29 07:31 Ajtónyítási Gondok!

dbtibi írta:
YELLOW írta:
dbtibi írta:
YELLOW írta:
dbtibi írta:
YELLOW írta:
dbtibi írta: Sziasztok,
ha már itt járunk, az én problémám a következő : a kulcsom minden ajtót nyit amit szükséges, viszont a csomagteret nem nyitja (sőt bele sem megy végig), a kulcsról tudom nyitni, és ha nyitott állapotban van a kocsi akkor a mikrokapcsoló is működik.
Viszont attól félek ha lemerül az elem, vagy elromlik a mikrokapcsoló akkor mivel és hogyan nyitom ki a kocsit ?!

Mi a megoldás ilyen esetben ?

Ki kell venni a zárat és a kulcsra alakítani (lehet ilyet egyáltalán csinálni) ?

ha nem megy bele végig, akkor koszos lehet a cilinder. ami nem csoda, ami port kap a fara.

Akkor WD40-et bele és próbálgassam beledugni a kulcsot ?
Valamint reménykedjem benne, hogy senki nem cserélt csomagtérfedelet zárastól valami sérülés miatt, és működjön a kulcsommal ?!

wd-40-et próbáltunk már lakatokba. jó pillanatnyilag, de úgy kimossa a gyári zsírt belőle, hogy utána lehet folyamatosan fújni. én kiszerelve fújnám át, aztán normális zárolajzóval (prevent) adnék neki. esetleg kis mennyiséggel meg lehet próbálni.

Akkor már csak egy zárkiszerelési videó hiányzik

próbáld meg egy kis WD-40-nel azért.

Köszi , holnap reggel azzal kezdek, szétszedéshez talán PDF-et találtam a neten, ha nincs más marad az.

Két kisebb fújás WD40-el a zárba, és a kulcs belemegy (nem könnyedén, de a kosz miatt így is örülök ami benne lehet) és nyitja a csomagtérfedelet

dbtibi Elküldve: 2015-04-28 21:57 Ajtónyítási Gondok!

YELLOW írta:
dbtibi írta:
YELLOW írta:
dbtibi írta:
YELLOW írta:
dbtibi írta: Sziasztok,
ha már itt járunk, az én problémám a következő : a kulcsom minden ajtót nyit amit szükséges, viszont a csomagteret nem nyitja (sőt bele sem megy végig), a kulcsról tudom nyitni, és ha nyitott állapotban van a kocsi akkor a mikrokapcsoló is működik.
Viszont attól félek ha lemerül az elem, vagy elromlik a mikrokapcsoló akkor mivel és hogyan nyitom ki a kocsit ?!

Mi a megoldás ilyen esetben ?

Ki kell venni a zárat és a kulcsra alakítani (lehet ilyet egyáltalán csinálni) ?

ha nem megy bele végig, akkor koszos lehet a cilinder. ami nem csoda, ami port kap a fara.

Akkor WD40-et bele és próbálgassam beledugni a kulcsot ?
Valamint reménykedjem benne, hogy senki nem cserélt csomagtérfedelet zárastól valami sérülés miatt, és működjön a kulcsommal ?!

wd-40-et próbáltunk már lakatokba. jó pillanatnyilag, de úgy kimossa a gyári zsírt belőle, hogy utána lehet folyamatosan fújni. én kiszerelve fújnám át, aztán normális zárolajzóval (prevent) adnék neki. esetleg kis mennyiséggel meg lehet próbálni.

Akkor már csak egy zárkiszerelési videó hiányzik

próbáld meg egy kis WD-40-nel azért.

Köszi , holnap reggel azzal kezdek, szétszedéshez talán PDF-et találtam a neten, ha nincs más marad az.

dbtibi Elküldve: 2015-04-28 21:25 Ajtónyítási Gondok!

YELLOW írta:
dbtibi írta:
YELLOW írta:
dbtibi írta: Sziasztok,
ha már itt járunk, az én problémám a következő : a kulcsom minden ajtót nyit amit szükséges, viszont a csomagteret nem nyitja (sőt bele sem megy végig), a kulcsról tudom nyitni, és ha nyitott állapotban van a kocsi akkor a mikrokapcsoló is működik.
Viszont attól félek ha lemerül az elem, vagy elromlik a mikrokapcsoló akkor mivel és hogyan nyitom ki a kocsit ?!

Mi a megoldás ilyen esetben ?

Ki kell venni a zárat és a kulcsra alakítani (lehet ilyet egyáltalán csinálni) ?

ha nem megy bele végig, akkor koszos lehet a cilinder. ami nem csoda, ami port kap a fara.

Akkor WD40-et bele és próbálgassam beledugni a kulcsot ?
Valamint reménykedjem benne, hogy senki nem cserélt csomagtérfedelet zárastól valami sérülés miatt, és működjön a kulcsommal ?!

wd-40-et próbáltunk már lakatokba. jó pillanatnyilag, de úgy kimossa a gyári zsírt belőle, hogy utána lehet folyamatosan fújni. én kiszerelve fújnám át, aztán normális zárolajzóval (prevent) adnék neki. esetleg kis mennyiséggel meg lehet próbálni.

Akkor már csak egy zárkiszerelési videó hiányzik

dbtibi Elküldve: 2015-04-28 21:16 Ajtónyítási Gondok!

YELLOW írta:
dbtibi írta: Sziasztok,
ha már itt járunk, az én problémám a következő : a kulcsom minden ajtót nyit amit szükséges, viszont a csomagteret nem nyitja (sőt bele sem megy végig), a kulcsról tudom nyitni, és ha nyitott állapotban van a kocsi akkor a mikrokapcsoló is működik.
Viszont attól félek ha lemerül az elem, vagy elromlik a mikrokapcsoló akkor mivel és hogyan nyitom ki a kocsit ?!

Mi a megoldás ilyen esetben ?

Ki kell venni a zárat és a kulcsra alakítani (lehet ilyet egyáltalán csinálni) ?

ha nem megy bele végig, akkor koszos lehet a cilinder. ami nem csoda, ami port kap a fara.

Akkor WD40-et bele és próbálgassam beledugni a kulcsot ?
Valamint reménykedjem benne, hogy senki nem cserélt csomagtérfedelet zárastól valami sérülés miatt, és működjön a kulcsommal ?!

dbtibi Elküldve: 2015-04-28 20:56 Ajtónyítási Gondok!

Sziasztok,
ha már itt járunk, az én problémám a következő : a kulcsom minden ajtót nyit amit szükséges, viszont a csomagteret nem nyitja (sőt bele sem megy végig), a kulcsról tudom nyitni, és ha nyitott állapotban van a kocsi akkor a mikrokapcsoló is működik.
Viszont attól félek ha lemerül az elem, vagy elromlik a mikrokapcsoló akkor mivel és hogyan nyitom ki a kocsit ?!

Mi a megoldás ilyen esetben ?

Ki kell venni a zárat és a kulcsra alakítani (lehet ilyet egyáltalán csinálni) ?

dbtibi Elküldve: 2015-01-02 18:09 Autóvásárlás

nickname írta:
dbtibi írta:
bajzy írta:
oxigen írta:
bajzy írta:
Jocc írta:
bajzy írta: Sziasztok!

Most regisztráltam ide Hozzátok!
Szeretnék egy faceliftes, benzines, E46 touringot venni, manuális váltóval.
Elsősorban 320i-t.

Segítséget szeretnék Tőletek kérni, hogy mire figyeljek a vásásrlásnál. Úgy tudom, hogy ez egy elég megbízható motor. DE mégis miket nézzek, tippek-trükkök? Tudom, hogy költeni kell rá, ezzel tisztában vagyok, de azért egy motorfelújításba vagy egy rommátörött autóba nem szeretnék beleszaladni. Érdemes BMW márkszervízbe elvinni átvizsgáltatni?
Van kettő kinézett a HAHU-n:
http://www.hasznaltauto.hu/aut...ng-8536730 - ez szimpatikus
http://www.hasznaltauto.hu/aut...xi-8552201 - kevés kép, ez gáz?

ui.(Esetleg, aki nagyon Fanatikus, Pest közeli és rá szokott érni eljöhetne velem megnézni a kiszemelt példányt), aki már közelebbről is ismer E46 benzineseket)

Köszönöm

Szia! Nem vagyok túl tapasztalt a témában, de ha megnézed a HAHU-n az általad kinézett típusok, igencsak az árpaletta aljáról származnak. Persze ez nem feltétlen jelenti, hogy nem érik meg az árukat, de ha egy kereskedő ennyiért adja gondolhatod, hogy mennyiért hozhatta be. Sajnos előfordulhat, hogy az ilyen autók több anyagi ráfordítást igényelnek majd a vásárlást követően.
Referenciának ajánlom, hogy nézz szét pl. egy német használt autós oldalon: pl. mobile.de , azért, hogy lásd, hogy a kinézett típus mennyibe kerül kint, így következtethetsz az itthoni reális(abb) árára.
Amennyiben tetszik az autó mindenképpen nézzétek meg, de legyetek kellően körültekintőek és kritikusak vele.

BUÉK

Köszi, a véleményt. Hát igen, 700eFt- 2MFt-ig terjed a hazai paletta, a külföldi is kb.
Egy kicsit eltántorítottál tőle , de azért csak nem kell egyből több százezer Ft-os "beruhásásal" kezdeni (az alapdolgokaon kívül)
Szerinted nagy bukta lehet?

320i manuálisnál talán nagy gond nem lehet, de autót csak úgy szabad venni, ha rászánod azt a 20-30ezer forintot és (ha szerinted tényleg 100% rendben van) elviszed egy márkaszervízbe teljes átvizsgálásra. Amit nem mondott az eladó, de kiderült hiba, az mehet alkuba. Fontos, hogy a váltót soha nem nézik meg a márkaszervízben, legyen az manuális vagy automata. Egyébként ritka, hogy az alsó palettából választva problémamentes autóra talál az ember.

Ha nekem megfelel, akkor mindenképpen el akarom vinni márkaszervízbe átvizsgáltatni, tényleg ne azon a 30eFt-on múljon a dolog. Akkor szinte tuti, h lesz valami komolyabb hibája...(kettőstömegű, hardy tárcsa, vanos..?) arra számítok, hogy költeni kell rá, a mostanira is éves szintem min. 100eFt-ot költök. Csak nagy buktába nem akarok belefutni..
Köszi a tippeket!

szia,
ezt azért olvasd el mielőtt maximálisan megbízol a márkaszervízekben ...
Autót vesz? Így verik át

itt a szervíz válasza a megjelent cikkre :
A márkaszerviz visszalő

jobban járhatsz szerintem egy hozzáértő, laptoppal és programmal rendelkező BMW-khez hozzáértő emberrel (szerelő és karosszérialakatos ...)

Szerinted laptoppal meg tudja állapítani, a futómű vagy egyéb mechanikai problémák jeleit ??

ok, elismerem azért kell a szervízes átvizsgálás is ...

dbtibi Elküldve: 2015-01-02 13:00 Autóvásárlás

dbtibi Elküldve: 2014-11-04 15:34 Társalgó

Sajnos hiába kesergek, nem hiszem hogy lesz ez kevesebb.
Ki tudja, lehet jövőre még több lesz mire biztosítót kell esetleg váltanom ?!
Majd kiderül, addig inkább meg sem nézem, nem idegesítem rajta magam ...

dbtibi Elküldve: 2014-11-04 15:20 Társalgó

YELLOW írta:
dbtibi írta:
dbtibi írta:
YELLOW írta:
dbtibi írta:
YELLOW írta:
dbtibi írta: sziasztok,
ha már a biztosítók a téma, nekem majd jövő év májusában kell újrakötnöm, de a kérdésem arra irányulna, hogy -sajnos- okoztam balesetet B1-ből A0-ba kerülök vissza vagy van még annál is lentebb ?
Eddig évente 20000Ft-ot fizettem a Bömbire, mennyivel megy ez majd fentebb kb. ?

igazából ezt a biztosító tudja a legjobban. de van A0 alatt fokozat. elvileg úgy van, ha okozol balesetet, akkor 2 fokozattal raknak vissza. fater is így járt tavaly. mondjuk ő B10 ből esett vissza. a biztosítása évi szinten kb 2500Ft-tal lett több. tehát magyarán csak annyival emelkedik, amennyi a két fokozat közötti különbség kedvezményben. fater is aggódott, hogy lehet fizetni kellene akibe belement (bár az fékezett le hirtelen, talán lehet szándékos is volt, mindegy követési távolság téma) de a biztosítós mondta, hogy felesleges, mert nem ér annyit, mert így olcsóbban megússza, hogy a bizt. rendezi, neki ez nem sokba kerül, hogy ne jelentse be a sértett, az többe fájt volna.

de közben találtam neked ezt:
http://felugyelet.mnb.hu/fogya...onus-malus

Köszi a segítséget, M01-be kerülök át nagy valószínűséggel, kíváncsi vagyok mennyivel nő meg a biztosításom majd. Én is kaptam egy levelet a biztosítótól, hogy fizessem be az általuk a sértett részére kifizetett 200eFt-ot, mert azzal fogok jobban járni hosszú távon. Nah mondom persze ....

na de várjál. ez lehet. mindenképp személyesen kérdezd meg, akár más biztosítóst is. mert ugye ez A0 alatti fokozat, ott nem tudom mi van. amit írtam, ott B10-ből lett B08. nálunk pont azt mondta a biztosítós, hogy ne fizessen semmit, mert 1 évig vagy 2500-zal lesz drágább, a következőben vagy fele annyival. aztán újra B10-ben van. de azt tudom máég régről, hogy az M-es besorolás elég gáznak számít.

már nem mostani a történet, nyár elején történt a baleset, de egybe biztos nem fogok kicsengetni 200eFt-ot. De rákérdezek majd azt hiszem ezek után.

Netrisk-en számolgatva :
eddig Éves díj :
19877+ adó 5963 Genertel
44725+ adó 13418 Union biztosító előrendelhető ...
.
..
...
ennél már csak több van !!

nem lesz olcsó ...

szerintem örülj neki, hogy ebben a kat. ban csak ennyi.

ezt hívják annak hogy öröm az ürömben ???

dbtibi Elküldve: 2014-11-04 15:17 Társalgó