haka fórum hozzászólásai

haka Elküldve: 2014-01-05 16:45 Motorolaj

Pocses írta:
Na most aki ezt olvassa és már gyereke is van jót röhög pláne ha még unokája is mint nekem. Ezek csak használati tárgyak amik Nekünk fanoknak tetszenek.
Akinek pedig még nincs gyereke, majd ha lesz, Ő-Ők is tudni fogják ennyi.
Ettől függetlenül a véleményem: "Vannak az autók és a BMW."


Egyébként csak arra gondoltam, hogy úgy látom sokan nem azért veszik az autót, hogy járjanak vele, hanem hogy édesgessék vagy nem tudom De valahol megértem persze, csak néha furcsa.
Nyilván én is most vettem egy bmw-t munkába járósnak, nem véletlen vettem ezt, ki akartam próbálni mi is van benne, mögötte, körülötte.
De nincs ezzel baj, csak annyit akartam mondani, nekem bőven megteszi és teljesen kielégíti az ez irányú igényemet, ha elviszem egy jó megbízható szerelőhöz, aki megcsinálja azt ami rossz és kész.
Mondjuk nekem is egyébként azért kellett valami ilyesmi autó, hogy ne mászkáljak már egy nyomi 106-ossal. Mert tényleg gáz tárgyaláson megjelenni vele

Nekem is vannak panamérás barátaim ismerőseim. Nekem az a tapasztalatom velük és talán én is így állok hozzá részben, hogy őket pont nem érdekli azok a dolgok, amik itt a legtöbb embert (részben engem is), hogy mikor mi hogyan romlik el, hogyan kell megjavítani. Egyszerűen elviszik a szervizbe, elhozzák a csere autót és ha kész érte mennek.
Amit látok, hogy nem itt veszik az autókat. Mondjuk nem is Németországban Legtöbb svájcban inkább.
Aki meg ugye gond nélkül veszi a 17 millás új autót, annak aztán marhára mindegy, hogy milyen olajat raknak bele (nyilván értelmes keretek között, de gondolom, hogy azért az megvan a szalonokban) és kétlem, hogy a többség kijárna ez miatt Németországba, de lehet El fogja adni 3 évesen és venni fog másikat. Mi is ugyanezt csináljuk általában, csak kicsiben ugye

A gumikról meg én is azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb része a kocsinak. Ha már mentette meg az életedet akkor te is fogod tudni Neo Ezeken az utakon könnyű 120-al kátyúba rohanni és akkor marhára nem lesz mindegy milyen gumi van rajta. Én is marhára sajnálom rá a pénzt, pedig csak 15 és 16 colosokra kell venni, de ez van.

Sorry a hosszú írásért

haka Elküldve: 2014-01-05 13:19 Motorolaj

Darius írta:
Pontosan a fent említett dolgok és az SI miatt hordja az ismerősöm Münchenbe a BMW-hez az E60 535d-jét az időszakos szervízekre,mert mint mondja az az időnkénti kiruccanás megér annyit hogy nem az itthoni kókány (Rack,Wallis,Schneider) tábaszós lehúzos cégekhez hordja az autót.


Kicsit ilyenkor mindig elcsodálkozom, hogy vajon én vagyok-e a hülye, hogy autónak kezelem a kocsit, amiből életem során lesz 15 legalább és jó esetben 3-4 márka lehetőleg folyton egyre jobb
Persze tudom nyilván itt azért vannak teljesen fanatikusok ami rendben is van.
Csak úgy látom, hogy talán sok ember többre tartja a kocsiját a gyerekénél, feleségénél, ami talán már túlzás vagy nekem legalább is fura

haka Elküldve: 2014-01-05 09:22 Üzemanyag fogyasztás

Gaben320d írta:
toki24 írta:
bmw320d4 írta:
toki24 írta:
bmw320d4 írta:
toki24 írta: Hi,


Nemrég mértem én is egy fogyit. 20D 136 ló kézi.

vegyesbe 6,823-ra jött ki ebből 70% város 20% 10-30 kmes utak 10% 1x1 150-200.

városba 7,5-7,7 jöttki. Ez soknak mondható?

illetve hosszutávra pedig 90-140 tempo 5,4-5,7ig. 195\65 r15 gummákkal jelenleg.

Ez szokványos? csak kivánsigából kérdezem.



Ez rettenetesen sok!

Az enyém 6,821-el beéri


Ha-ha ! Ja képzeld egy jó 2 hete nem torpan a kocsi érdekes

akkor nem aggódok a fogyi miatt


Ugy látom elég lesz tizedesig leírnom


Na, kiszabadult az előtöltés szabályzó? Akkor így maradt


Hát nemtudom, de most 2 hete már nem csinálta.. pedig tesztelgettem, hogy 40nál tötyörgés majd padló általában laza temponál jött elő és amikor gyorsitani akartam volna erőteljesebben.. Hát ha meg elkezdi megint akkor majd ugyis csörgök

akkor Dávid te nyertél !


szia. Az enyém ugyan ezt csinálta légtömegmérőt cseréltem és megszünt! szerintem a fogyasztásba is beleszól ha rossz a légtömegmérő! az enyém is 7,1-7.6 persze sok benne a város egyszer írt 6,8 de már rég láttam ilyen számot most várom énis talán kicsit majd lemegy de még eddíg semmi extra változás de nem torpan! 320d 136 kézi kombi


Nektek jót ír ki a computer?

haka Elküldve: 2014-01-04 20:57 Szélvédő II. Újraragasztás,

YELLOW írta:
hil írta:
YELLOW írta:
az a sok rövidítés mit jelent? találgatni tudok, de biztos nem vagyok benne, mert azé 36 meg a 70ezer között elég nagy a különbség...

Szia Y!
Aztat nem tudhatom, nekem kavicstól berepedt, meg egyébként is nagyon karcos volt már. Odamentem, mondtam, hogy kell egy üveg, 32-ért benne volt, oszt kész.
Láttam a kiszerelést is nagyon precízen csinálták, nem sérült a keret fényezése sem, igen nagyon gondosak voltak. Ja ebben az árban még a műanyag keret is benne volt. Nem tudom, hogy olcsó volt-e vagy nem, nem is érdekelt, nem vagyok fillárb@szó......
hil és BUÉK!



én 40ezer körül teljesen jónak tartom a szélvédőt. csak ugye ami mondjuk jó lenne nekem, az van 37-ért, meg 63-ért is. ugye nekem szenzoros kell. nem kell cserélnem, de hát sosem lehet tudni. gondolom ami drága, ott látok ilyen SOL feliratot, az lehet valami hővisszaverős, vagy UV, vagy valami hasonlóra gondolok a rövidítésből. meg azt sem értem a compact miért másabb, mert szerintem nem más, mint bármelyik kivitel.


Hát szerintem simán lehet más a compact szélvédő, mert majdnem mind más a compactnál

haka Elküldve: 2014-01-04 20:41 Motorolaj

YELLOW írta:
bmw320d4 írta:
YELLOW írta:
Tano írta: Nocsak, ennyit a hosszított olajcsere periódusról. A 2013 Júliusától gyártott BMW-knél visszetérnek a ~15000-es ajánlott olajcsere periódusra.


ez szerintem megint arar jó, hogy amíg garanciás az autó addig úgyis márkaszervízbe viszik sokan, így sokkal sűrűbben kell vinni, azaz több lesz a szervizek bevétele. szegény németekkel mi lesz így
jó értelmes ember nem is megy el többet olajjal. de sokan most azt fogják spekulálni, hogy biztos az olajak minősége romlott meg, vagy szarok a motorok, pedig ez csupán üzlet a szervizeknek. így gondolom.


Nem köteles senki márkaszervizbe vinni a kocsiját garanciaidőn belül!


valami csak van nem? azért a garanciának csak van valami feltétele. vagy akkor akreditált szervíz legyen. gondolom kis pistát nem fogadják el, mert én si a BMW helyében simán azt mondanám, vagy bármely gyártó nevében, hogy há kitudja ki mit csinált vagy nem csinált, elvesztette a garanciát. nem tom hogy van, de sokan amíg garanciás mindig szakszervízbe viszik.


Fordnál ilyesmi van az tuti, mert mi is máshoz vittük egyszer anno a gari vége felé, de nem volt mindegy kihez. Jaaaa nem is az volt Hanem a kis pisti szerelő, szerzett rá ford pecsétet a ford szervízbőll

haka Elküldve: 2014-01-04 17:30 Szélvédő II. Újraragasztás,

Benw318d írta: Esetleg ő róluk van tapasztalatotok?

A link neve


Én itt fogom majd csináltatni: http://awsautouveg.hu/
Egy emailt váltottam velük, nem ismerem őket, de úgy tudom üveg az üveg, semmi előnye sincs a gyárinak.
És hát ennyi pénzért még próbának is jó Meg ennyit ráköltök, hogy ne legyenek karcolások rajta.

haka Elküldve: 2014-01-04 08:13 Üzemanyag fogyasztás

interlagos írta:
MattM325 írta:
Pocses írta:
Neo954 írta:
interlagos írta: Hát nem vagytok túl segítőkészek...
Enyém az autó kvázi újkora óta, a motor nem volt benne megfőzve, szervószivattyún, gyújtótrafón kívül semmi hibája nem volt 10 év alatt, az olajat is szigorúan 10e KM-enként cserélem. Kartergázszűrő lehet a probléma? Kérlek segítsetek, mert ez a fogyasztás megesz engem is!



Szia!
Ha légtömegmérő probléma okozza a fogyasztásod, akkor igencsak füstölnie kell.
Próbáld meg lehúzni a légtömegmérő csatlakozóját, akkor azthiszem középértéken számolja a levegő-üzemanyag arányt. Nézd meg akkor, hogy fogyaszt de nagyon sokat ne menj így vele.
Az olaj problémád meg szerintem inkább szelepszár szimmering, de el nem hiszem, hogy nem okádik kék füstöt az autód.
Ha mégsem, akkor valahol elfolyik az olajad, és nem az égéstérbe jutva távozik a motorból.

Elsőre ennyit tudok hozzászólni a témához.
Majd még több infót írj, aztán akkor jobban megy az ötletelés.

Üdv.:Neo


Hy Neo!

A légmennyiségmérő csati lehúzást én is eljátszottam annó, de sokkal rosszabb lett mintha rajta hagytam úgy, hogy már sz@r@kodott.
Az olajfolyást +ugye látná Ő is ekkora mennyiségnél jól látható bárhol parkol egy pár órát.


Sziasztok!

Interlagos: A kartergáz leválasztót cseréld ki, az összes csövet is körülötte, nívópálca O gyűrűivel együtt, ezt írták már előttem is, ez talán javít az olajfogyasztásodon. BMW olaj eredeti?

Üzemanyag fogyasztás: Lambdákat mérd ki, ne legyenek belustulva,de hát 130e-nél: Márciusi hozzászólásodban még 160e-nél volt berohadva a rendszámvilágításod. Nézz körbe az üzemanyagcsöveknél, nem szivárog-e valahol, mondjuk ez a motor járásán is meglátszódhat. Diag szerint is bemelegszik a motor üzemi hőfokra, vagy csak a mutató van középen? Figyeld, nem füstöl-e hidegen/melegen.


Sziasztok!

Köszi az infókat, ez egy másik autó, nem az, amiről márciusban írtam
A motor a legújabb infó szerint "fals levegő"-t szív, ezt onnan sikerült megállapítanom, hogyha leveszem az olajbetöltő nyílás kupakját, semmi vákuumot nem tapasztalok, a motor simán jár tovább, be sem rezonál, ha ráteszem a tenyerem, semmi szívást nem tapasztalok . BMW szakik azt javasolták, hogy a szívóoldalon a vákuumcsöveket kéne átvizsgálni első körben, mert ha ott szív falsot, lehet hogy a légtömegmérőnek semmi baja. Vajon melyik vákuumcsövekre gondoltak? ezeket hol találom? TIS-ben nem sikerült még útmutatót találnom róla.



Vákumcsöveket nálam is cserélni kellett, pikk pakk megcsinálja egy szaki és nem is drága dolog.
Amúgy mitől lukad ki egy vákum cső? Nálam is tök tropára voltak menve, de igazából most jutott eszembe, hogy nem vágom mitől tud az kilukadni. Egyszerűen megeszi az idő a cső anyagát?

haka Elküldve: 2013-12-31 00:51 Üzemanyag fogyasztás

BarG írta:
haka írta: Szerintetek mennyi az elfogadható fogyasztás 150-160 pálya és 90-100 országúti mellett 320td 150le-vel? 7 liter az normális? vagy sok?


150-160-hoz fa&a a 7 liter, 90-100-hoz meg sok.


szuper, köszi. amúgy vegyesen értettem egy kis ez egy kis az

haka Elküldve: 2013-12-30 21:08 Üzemanyag fogyasztás

Szerintetek mennyi az elfogadható fogyasztás 150-160 pálya és 90-100 országúti mellett 320td 150le-vel? 7 liter az normális? vagy sok?

haka Elküldve: 2013-12-26 08:40 Multimédia beszerelés

ateszka86 írta:
Chipcad777 írta: Sziasztok!

Kellemes Ünnepeket mindenkinek!


Van valakinek tapasztalata az alábbi multimédiás fejegységgel kapcsolatban?

http://www.automultimedia.info...p;Itemid=1

Köszi a válaszokat!

Üdv: Bálint.


szia. én pont tőlük vettem. Megvagyok vele nagyon elégedve,nekem a digi tv-s változat van, nem mintha tv-nék vagy filmet néznék gps egyből aktiválja magát,olyan gps-t teszel rá amilyent akarsz, telefonszám keresés,hát inkább a telefonon keresd ki a vétel egész jó. rádióvétel is jó, talán még több rádiót befog mint a gyárija de hamarabb beserceg ha olyan helyre mész. Én ajánlani tudom, amire én használom,arra tökéletes,zene telefon gps. és még a netet is faszán behozza de ne tőlük vegyél adaptert mert elég drágán adják


A net az csak annyira jó, hogy az igo primo-nak trafficot adjál vele, semmi másra sem használható szvsz (a gyári böngészővel legalább is)

haka Elküldve: 2013-12-22 21:37 Mi lehet a baj?

Hali,

Na csak hogy a végét is leírjam a történetnek.
A két "új" csúccsal minden a régi, sőt, most már nem is füstöl a gép és gondolom jobban is fogyaszt!
Az érdekesség ugye, hogy a diag jónak jelezte mind a 4-et, és 2 javíthatatlan volt..
A szerelésről meg annyit csak, hogy a Ricsi úgy szerezte bele a bontottakat egy napon belül, hogy közben be is vizsgáltatta, ne kerüljön bele szar stb. ^^
Ja és a 4 csúcs nem volt összeprogramozva, ami benne volt... És közben a hangján, vagy a teljesítményén nem is érződött...

Lényeg, hogy most már jó

haka Elküldve: 2013-12-20 13:26 Mi lehet a baj?

YELLOW írta:
Tano írta: Az én tapasztalatom szerint nem fogyaszt többet tempomattal, teljesen elveszi a gázt ha kell lejtőn és nem teljes gázzal gyorsít (a fogyimérő nem megy ki 20-ig) de eléggé dinamikusan. Nekem +/- 1km/h-n belül tartja emelkedőn és lejtőn is a beállítotthoz képest. Lehet abból is adódnak különbségek hogy benya vagy dízel?


én úgy gondolom szerintem nálam azért nem vezsi el full a gázt, mert akkor lehet kikapcsolna a tempomat... én erre gondoltam. jó amikor olyan van, hogy emelkedő, akkor az enyém sem full gázzal gyorsít, pont anniyval ami kell a tempóhoz, néha 1-2km/h-val tovább nyomja, de amikor 50-ről a beállított 90-re kell neki menni, akkor oszt odatapos. ugyanis a tempomat egyik lényege, ami nem annyira előny, de az, hogy minél hamarabb elérje a kiválasztott sebességet. lehet egy inteligensebb tempomat, már mondjuk a vezető korábbi stílusát is figyeli, és akkor az alapján mókol ő is.


Nahát én még erre sosem gondoltam, hogy az lenne a lényege, hogy minél gyorsabban elérje a beállított sebességet Szerintem az a lényege, hogy tartsa a tempót hosszú úton, amivel tehermentesíti a lábadat.
Amúgy még attól is kevesebb fogyaszt a tempomat használata, hogy tartja a pályán a sebességet. Én pl tempomat nélkül sokszor veszem észre, hogy opp már sokkal többel megyek, mint akartam, ami ugye tempomattal nem következik be.

haka Elküldve: 2013-12-19 23:47 Kartergázszûrõ - 20d - 136LE

SorTeD-Lewy írta: Sziasztok!

Azt szeretném Tőletek kérdezni, hogy az én autómban van-e kartergáz szűrő, illetve mik a jelei, ha már cserélni kell??
Nagyon köszönöm a válasz!!


2-3 olajcserénként kell cserélni azt is ha jól tudom, nem vészes tétel, szóval cseréld ki, ha még nem tetted meg. Fontos, hogy legyen cserélve, mert a turbónak nem tesz jót ha koszos.
Gondolom van a tiédben, de nem tudom

haka Elküldve: 2013-12-19 15:07 Mi lehet a baj?

Zoli90 írta:
YELLOW írta:
Zoli90 írta:
kb 6km kell neki, addigra üzemi hőfokon megy, aztán utána ha okosan megyek viszonylag jól fogyaszt de azalatt a 6-7 kmen a bc-s visszaszámlálón 30 km is lemegy ha ez számít valamit. mindegy, egy szó mint száz városban kb 9 litert benyel az tuti lehet tizet is, pályán kb 7-et országúton 6 ami már nemrossz szerintem


jah amit mutat arra nem kell feltétlen alapozni. ha mésze gy hosszút, majd korrigálja magát.


iiigen feltűnt, volt hogy győrig elmentem és 100km-el többet mutatott mint amikor elindultam. de aztán amikot beértem győrbe az a 100 km vissza is esett egy az egyben mire célba értem... érteném minek van ha nincs értelme? tisztára rá vagyok feszülve arra a számlálóra.. ezzel biztos csak én vagyok így.lekell szoknom róla..dehát, mindegy. szeretem a vasat. annyira , hogy az se érdekel ha huszat eszik meg.


Ezeken a vasakon nem jó a fogyasztás mérő. Nekem is nehezemre esik elfogadni Fogok is egy korrekciót állíttatni majd, de sajna mindenki azt mondja, hogy azzal sem lesz jó, szokjuk meg hogy dísznek van.
Még esetleg villogni lehet vele, hogy egy hosszabb pálya után 4.9-et mutat

haka Elküldve: 2013-12-19 14:51 Mi lehet a baj?

dbtibi írta:
Zoli90 írta:
dbtibi írta:
Zoli90 írta: Sziasztok! Teljesen új vagyok itt, remélem jó helyen kaparok a problémám ügyében! Szóval az van, hogy egy hónapja megvettem álmaim netovábbját! Ez mind szép és jó, de most meg tiszta ideg vagyok mert városban úgy eszi a naftát mintha lyukas lenne a tank... 8-9 litert megeszik városban, nagyon-NAGYON lájtos menetben is. Mi lehet a baj? Vagy ez ennyit eszik? Esetleg a hidegen járatás? olyan rövideket megyek szinte fel se tud melegedni néha, dehát az asszonyt el kell vinni a melóba... manuális 5fokozatú a váltóm, 150lovas 20d touring.. bár ez ha igaz látszik is oldalt.


"... olyan rövideket megyek szinte fel se tud melegedni néha ..."
Ennyivel szerintem meg is adtad a választ a saját kérdésedre

Az enyém (bár benzines) is 10liter körül eszik jelenleg a nyári 7,5-8 literhez képest, ha pedig csak városban nyomod akkor jóval jobban felugrik - ha még nem is melegedett be - a sok kigyorsítástól.

Ui.: szép a vas, tegyél fel még róla képeket Balesetmentest vele


köszi, nekem is tetszik, csak most kicsit kétségbe vagyok esve. persze, tudom jobb lesz. meg még hátra vannak a kötelező körök a szervízben. de akkor is soknak érzem ezt a fogyasztást. majd készülnek még képek, vannak tervek


Jönnek szerintem a dízel-es kollégák is, de szerintem nem sok a fogyasztás amit írsz


Egy-két hete beírtuk páran a fogyasztásokat, kereső csodákra képes

Egyébként a porlasztó lehet gond, én is most alig várom már, hogy kész legyen a kocsi, kíváncsi vagyok mennyi lesz így a fogyasztás, a teljesítmény na meg füst, hogy két porlasztó ki lesz cserélve