lela fórum hozzászólásai

lela Elküldve: 2017-10-23 14:34 klíma tisztítás

YELLOW írta:
hil írta:
YELLOW írta:
YELLOW írta: anno hazsnáltam Motip klímatisztító habot. az után kezdődött az a jelenség, hogy pulzált a venti induláskor, és olykor nyekergett is.
most sok év után újra használtam ezt a terméket. azért, mert ha ment a fűtés, akkor fura szag volt, de azt hittem azért, mert a klímabox lefolyón amikor felküldtem az endoszkópot összekente a hőcserélőt.
szóval most telenyomtam a ventit mindkét oldalról, a vezető felőli lábtér befúváson is betámadtam, illetve a lefolyón is. miután befújtam felül rá akartam indítani, alig akart elindulni a venti. 3-4x is befújtam ott, illetve a többi helyen is többször.
ami fura lett számomra, hogy azóta nem nyekereg a venti, és nem indul pulzálva. pedig előtte minden indításnál, télen-nyáron alig bírta felvenni a fordulatot.
most mondjuk úgy maradt egy tartalék sünim. lehet még lesz jelenség, nem akarom elkiabálni. pedig ez után akartam kicserélni, direkt hagytam habot még, hogy majd ott még befújok. na de ez lehet elmarad.
így viszont érdekes ez a dolog. ami okozta a hibát, az szüntette meg évekkel később. LOL

hát nem elszóltam magam? ma megint volt hangja a ventinek és most már be sem indul...
most vagy a biztije ment ki, vagy a süni végleg megadta magát
szerintem ha nem írom le az előzőeket nem ment volna tönkre. ez az én formám.

Szia Y,
én az előző autómból kiszedtem a ventit, a motor csapágyakat kitakarítottam, befújtam lánckenő spray-al (kifújáskor folyékony, tehát bemegy mindenhova, majd zsír halmazállapotúvá válik (a fehér zsír spray nem jó, mert az ragacsossá válik!)), aztán többet nem volt vele baj, pedig igen erősen nyekergett.
bye: hil

na pont ezt szeretném elkerülni. attól félek nagyon eltörök valamit. egyébként nem folyamatosan ad ki hangok, inkább alacsonyabb fordulaton, amikor fokozatot váltok, de aztán elcsendesül.
megnéztem a biztiket, okésak. persze ment is a venti most. járattam egy darabig több fokozaton, de nem állt meg. pulzálás volt az elején. tehát a süni csak cserés lesz.
nem értem 2-3 napig miért volt teljesen tünetmentes.
most várjak amíg jobb idő lesz egy kicsit. sajnos olajcsere alkalmával tudtam a habos dolgot elvégezni, azt pedig nem akartam az új süni mellett. de hátha lesz még enyhébb idő.

A tisztítást jellemzően tavasszal érdemes elvégezni, miután télen elszaporodhatnak kórokozók a nem használt klíma miatt, ezért is ajánlják, hogy télen is érdemes alkalmanként bekapcsolni. (de ezt te is tudod sztem) Ez a hab csak akkor ér vmit ha közvetlenül a radiátorra tudod juttatni, ehhez ki kell venni a ventillátort, ami a te esetedben nem egy ördöngösség.
Én is így csináltam, de mivel az enyém diesel, így a ventit csak ki tudtam fordítani, és a lapátjait is teljesen megtisztítottam a portól.

lela Elküldve: 2017-08-12 15:38 Reggel kulcs elfordítás, se kép se hang.

spongya írta: Üdv.Néha nem indul az autó ha ráadom a gyujtást,legjobban ugy jellemezném mintha leszerelték volna az öninditót...Következő alkalommal meg gyullad ahogy az meg van irva...ha megtoljuk gyullad gond nélkül....Én a Kormányoszlop zár szerkezet hibájára gondolok

Érdemes lenne az önindító szénkeféit megnézni...

lela Elküldve: 2017-06-26 19:39 Tolató radar

Jani69 írta: Sziasztok! Kérlek segítsetek,hogyan lehet kivenni az E46 Touring M Packet 2-ből a hátsó középső PDC szenzorokat? Köszönöm!

Hát ha jól emlékszem le kell venni a lököst, mert a merevítőben van, de ha kell lefotózom.

lela Elküldve: 2017-06-18 21:51 Vonóhorog

Nekem-8 írta:
YELLOW írta: nekünk H Astra-n nincs külön visszajelzés, és 6x már volt vizsgán, még sem szóltak, és ott a hivatalos szervizben mondták ezt.
mondom keresztfaternél is Fiesta esetén is ezt pampogták neki. ugye neki is a régi rendszer volt a fejében, de ott az autók nem voltak képesek vizsgálni a rendszert.
őt is csak le akarták húzni, mert egy 20-assal többet akartak kérni.
eleve minden autónál (újabbaknál) már el van vezetve oda a kábel, elő van készítve. amire csak rá kell csatlakozni a megfelelő kábellel, mert az lehet típus specifikus. a többit a modul intézi.

Igen én ezt értem. Majd akkor dumálok vele ...

Így van ahogy Yellow mondja : 1000%

lela Elküldve: 2017-06-16 11:30 Vonóhorog

Nekem-8 írta: Felkerült a gyári leszedhető horog, be van kábelezve. Műszakin kérik az irányjelző visszajelzést. Ez gyárilag visszajelzi ezt vagy nem? Mert jelenleg nem jelez vissza semmit, csak kérdés hogy ezt programozni kell, vagy csak átkódolni valamit a műszerfal menüben? Ha igen, tudtok írni leírást / megoldást? Kössz

Szia!
Nem tudom milyen elektronika lett feltéve, de ha gyári akkor jeleznie kell: gyorsabban villog az index visszajelző, ha kiégett az izzó. Illetve a PDC-t is kikapcsolja. Bontott gyári horgot köteggel lehet már venni 50-70 körük. Én is olyat tettem fel.

lela Elküldve: 2017-05-21 18:50 Karosszéria (javítás?)

A gyári fény a műanyag elemeken 1 réteg, se szórókitt, se lakk. Csak 1 réteg van rajta.

lela Elküldve: 2017-04-29 15:20 Mi lehet a baj?_

Janesz_1 írta:
YELLOW írta:
Janesz_1 írta: Helo.
Segítséget kérnék.
Mire tippeltek mi lehet akkor a baj ha a biztonsági öv " jeladó" nem valósat mutat?
Ha nem vagyok bekötve és gyújtást adok felvillan a kis ikon a műszerfalon majd 3-4 mp múlva magától elalszik, é nagyjából független a jelzés a csattól hogy be vagyok kötve, vagy nem.
Segítséget tippeket előre is köszönöm.

az csak egy figyelmeztető jelzés, semmi több. így működik.

Értem, csak furcsállom.
Már mint nem akkor kéne felvillani a műszerfalon a lámpának ha mondjuk járó motornál kicsatolom magam? Mert jelenleg indítás után 3-4 mp múlva kialszik és utána semmikor sem gyullad ki.

Nincs benne semmilyen érzékelő a csatban, ezért nem is tudja hogy be van e kapcsolva vagy nincs...
Külön extraként kérhető volt, de sztem nem sokan kértek ilyet extraként.

lela Elküldve: 2017-04-23 12:30 Fûtõventillátor

Tano írta:
lela írta: Ez hogy szokott elromlani többnyire? Felragad és mindig átenged, vagy lezárva marad?

Ha rossz akkor állandóan nyitva lesz, mert a tekercs rugó ellenében húz be, és így a rugó fog csak operálni, ami nyitva tartja a fűtéskört, ezért megy a meleg levegő állandóan.

Magyarul fűtéscsap hiba zömmel nyári szezonban jön ki, amikor klímát használunk...

lela Elküldve: 2017-04-23 11:18 Fûtõventillátor

kacsorjanika írta:
Pitykoo írta:
kacsorjanika írta:
YELLOW írta:
kacsorjanika írta:
kacsorjanika írta:
YELLOW írta:
kacsorjanika írta:
YELLOW írta:
kacsorjanika írta: Kicseréltem a sünit szépen működik a ventilátorom! Köszönöm a segítséget YELLOW

De már megint lenne egy kérdésem... Ha a szellőzőnél átállítom kékre felül mindenütt hideget fúj de a lábhoz meg meleget. Klíma esetén is... Mi lehet a gond:

te ügyibb vagy, nekem kb 3 éve csinálja ezt, és már vagy 1 éve meg van a süni, de még nem cseréltem ki szép mi? jó munkához idő kell.

fűtéscsapod is rossz. lehet csak tisztítani kell jobb esetben.

Igen jó munkához idő kell... kb 40 perc volt a csere, youtube vidó alapján, nehezebbnek hittem... össze már pikpakk ment.
Fűtéscsapot hol találom:

motortér, bal nyulván mellett.

Köszi akkor szétkapom ezt is.

Szétszedtem a fűtéscsapot, de semmi rendellenességet nem tapasztaltam, összeraktam és a lábhoz ugyan úgy meleget fúj klíma esetén...
A csapba bemenő cső meleg, de sajnos a kimenő is miközben megy a klíma, szerintem klíma esetén a kimenő csőnek nem szabadba üzemi hőmérsékletűnek lenni!? Nem?

akkor a vezetéken nem megy ki az áram... és nyitva marad.

Kimértem azt is kap áramot...

Nekem a fűtéscsap volt a rossz mikor a lábra nem jött hideg még klímánál se...

Akkor tovább keresgélek a fűtéscsap körül.

Ez hogy szokott elromlani többnyire? Felragad és mindig átenged, vagy lezárva marad?

lela Elküldve: 2017-04-23 11:16 diagnosztikai programok

Pitykoo írta:
Tano írta:
Pitykoo írta: Hali!
Most találtam egy olyat, hogy elvileg 6000, 11000, és 25000-re engedi csak állítani.
Majd meglesem, hogy tényleg így van e...

Én pl. be tudtam állítani 15000-re is.

Nekem nem engedte. A 12 se!

Ezt melyik programban lehet állítani?

lela Elküldve: 2017-04-09 13:58 Segítsetek!

asprey írta: Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni!
E46 318ci 2000évj.

Ncs Expert sikerült kódolnom, hogy ha nyomom az távirányítón a zárás vagy nyitás gombot akkor csak az első ablakok működjenek. A hátsók ne nyíljanak és záródjanak.
Igen ám de valamit még sikerült elállítanom mert a csomagtartót nem tudom a távirányítóval nyitni. Idáig ha le volt riasztva az autó akkor is tudtam nyitni távirányítóval és nem kellett kinyitnom az ajtókat. Nem a Car-key használom hanem az ncs expert, ncs dummy-t.
Segítséget köszönöm előre is.

Nem csináltál mentést az eredeti FSW_psw.trc-ről?

lela Elküldve: 2017-04-08 20:35 világításmodul programozása

Az lenne a kérdésem hogy a BMW scanner a DME-ből miért nem tud vajon hibakódot olvasni? Ki van szürkülve...
Illetve hogyan lehet menne bekapcsolni az LCM-nél hogy usa index és DRL menjen, és automata lámpaállásban kapcsoljon a DRL és a xenon(tompított) között. Így

lela Elküldve: 2017-04-08 18:34 BMW autókulcs

YELLOW írta:
lela írta:
YELLOW írta:
lela írta:
YELLOW írta:
lela írta: Szeretnék érdeklődni hogy kinek milyen kulcs van az autóhoz. Nekem csak két rombusz kulcsom van, de nem tudom hogy milyen kulcsok jártak hozzá mikor kijött és szeretném pótolni.
Én úgy tudom hogy egy bizonyos évjárat felett már csak 3 kulcs járt: A két rombusz és a műanyag szervíz(spare) kulcs. Az egyébként mit tud: Indít is?

nem szerviz kulcs járt, hanem tárca kulcs. kis műanyag. ami indít.
neked 3db járt. 2 rombusz + 1 kis fekete műanyag.

Tehát a linkben szereplő spare kulcs járt még hozzá?
Tehát ez a sapere kulcs ez ugyanúgy tárolja a km óra állást is, vagy csak egy immo chip van benne és azért van ha csak ki akarom nyitni az ajtókat és be akarom indítani az autót?
És a szerviz kulcs az miben más?

igen a spare. de amúgy nincs meg a könyv az autóhoz? gondolom nincs. mert abban is szerepel, milyen és mennyi kulcs van az autóhoz.
abban csak immo chip van.
a szerviz kulcs annyiban más, hogy egy picit. azzal nem lehet nyitni a kesztíűtartót és a csomagteret, de indít és nyitja a vezető oldali ajtót a centrállal együtt. ha otthagytad a szervizben az autót, akkor nem kellett a csomagtartóból kipakolni, nyugodtan benne maradhatott a hulla, a kesztyűtartóban a pisztoly, mert azt nem tudták kinyitni. mondjuk pár nap után a bűz gyanús lehetett...

Ezzek vannak, de ebben sztem csak általános leírások vannak.

úgy látom pont a lényeg nincs, egy olyan 10-15mm vastag könyv. abban írja le, hogy mi micsoda az autóban, egy használati utasítás tulajdonképpen.

De az van, de tök általános.

lela Elküldve: 2017-04-08 14:41 BMW autókulcs

YELLOW írta:
lela írta:
YELLOW írta:
lela írta: Szeretnék érdeklődni hogy kinek milyen kulcs van az autóhoz. Nekem csak két rombusz kulcsom van, de nem tudom hogy milyen kulcsok jártak hozzá mikor kijött és szeretném pótolni.
Én úgy tudom hogy egy bizonyos évjárat felett már csak 3 kulcs járt: A két rombusz és a műanyag szervíz(spare) kulcs. Az egyébként mit tud: Indít is?

nem szerviz kulcs járt, hanem tárca kulcs. kis műanyag. ami indít.
neked 3db járt. 2 rombusz + 1 kis fekete műanyag.

Tehát a linkben szereplő spare kulcs járt még hozzá?
Tehát ez a sapere kulcs ez ugyanúgy tárolja a km óra állást is, vagy csak egy immo chip van benne és azért van ha csak ki akarom nyitni az ajtókat és be akarom indítani az autót?
És a szerviz kulcs az miben más?

igen a spare. de amúgy nincs meg a könyv az autóhoz? gondolom nincs. mert abban is szerepel, milyen és mennyi kulcs van az autóhoz.
abban csak immo chip van.
a szerviz kulcs annyiban más, hogy egy picit. azzal nem lehet nyitni a kesztíűtartót és a csomagteret, de indít és nyitja a vezető oldali ajtót a centrállal együtt. ha otthagytad a szervizben az autót, akkor nem kellett a csomagtartóból kipakolni, nyugodtan benne maradhatott a hulla, a kesztyűtartóban a pisztoly, mert azt nem tudták kinyitni. mondjuk pár nap után a bűz gyanús lehetett...

Ezzek vannak, de ebben sztem csak általános leírások vannak.

lela Elküldve: 2017-04-08 07:18 BMW autókulcs