xxx3 fórum hozzászólásai

xxx3 Elküldve: 2012-11-04 19:42 Gyári telefonkihangosító

Csacsa12 írta:
jrtom írta: Igen az. Próbáld meg, vedd le a negatív sarut egy 20 percre. Hátha csak ennyi a baja.

xxx3 írta:
jrtom írta: Szia!
Az én Nokia N8-asomat simán kezeli az E46-asom meg már volt X3-ashoz is párosítva és zokszó nélkül vette az is. A másik amit mondtál, hogy átalakítani fix telósra szerintem nemérné meg mer elég körülményes is lenne mert az másik tel.modul megint.

xxx3 írta: Urak!

Autóm egy 2007-es X3 Lci. (Azért ide írok, mert tudomásom szerint a fedélzeti elektronika nagy része megegyezik az e46-tal.)
Gyárilag bluetooth kihangosítóval és Nokia 6233i snap-in adapterrel rendelkezik. Sajnos az újabb telefonokat már nem tudjuk párosítani a bluetooth kihangosítóval (Samsung Galaxy SII, Nokia C3, Nokia Lumia 800), így a kihangosítót nem tudjuk használni. Van egy Nokia 6230i készülékem, amellyel prímán működik, de sajnos ez a készülék már elég elavult, így nem szívesen használnám.

Kérdésem, hogy hogyan tudnék olyan konfigurációt előállítani, hogy mai, modern telefonkészülékekkel használni tudjam az autó kihangosítóját, komoly anyagi ráfordítás nélkül?

Azt ugyanis már kiderítettem, hogy a telefonmodul ebben a kocsiban még nem programozható, így az új készülékekkel kommunikálni tudó modul cseréje segíthet, de ott csak a modul ára nettó 120 ezertől indul.
Beszereztem egy autóskártyát a SIM kártyámhoz, amit betettem a 6230i-be, azt pedig a könyöklő alatti adapterbe, de úgy nem tudom beállítani a telefont, hogy csak akkor kapcsoljon be, ha gyújtást adok a kocsira és így a telefon töltődik. Következésképpen a Nokia mindig bekapcsolva van, így az összes bejövő hívás oda fut be.

Esetleg kicserélhetném a Nokia snap-in adaptert egy olyan régi típusú, gyári BMW telefonra, ami a könyöklő alá volt építve a régebbi típusokban? Az e39-emben olyan volt; azt, illetve annak kihangosítóját faszán lehetett használni autós kártyával! És ilyen cuccot talán ésszerű áron lehetne szerezni bontóból. Csak nem tudom, hogy ez a csere megoldható-e?

Tanácstalan vagyok, pedig könnyebb és kevésbé veszélyes lenne az élet kihangosító használatával. A közlekedési szabályokról már nem is beszélve...

Érdekes, pedig az N8 igencsak új típus. Az már Symbian, ugye?

Sziasztok!
Op rendszernek nincs köze a jelenséghez (amúgy Symbian-on belül van több paltform is).
Az biztos, hogy működnie kell a jelenlegi konfogurációnak, hardware csere nélkül is, az akkusaru levételes reset segíthet. Ha az nem segít próbáld meg a "snap in cradle" levétele után csatlakoztatni és szinkronizálni az eszközt. Ha kellő inteligencia van az adapterben, bezavarhat a csatlakoztatásba.
A jelenlegi BT-k felülről kompatibilisek a régiekkel, okosabb eszköz alkalmazkodik a kevesebbet tudóhoz a szabvány adta korlátokig. Előfordulhat, hogy bizonyos unkciók nem, vagy csökkentett módban működnek, de az alapfunkcióknak mennie kell (csatlakoztatás, hívás...).

Sziasztok!

Nos, ez segített, már működik! Azért csak most jeleztem vissza, mert meg akartam próbálni egészen más operációs rendszerrel is - konkrétan Samsung Galaxy S2 Cyanogen mod9 Androiddal - és azzal is megy!

Köszönöm a segítséget!

xxx3 Elküldve: 2012-10-22 16:27 Gyári telefonkihangosító

jrtom írta: Szia!
Az én Nokia N8-asomat simán kezeli az E46-asom meg már volt X3-ashoz is párosítva és zokszó nélkül vette az is. A másik amit mondtál, hogy átalakítani fix telósra szerintem nemérné meg mer elég körülményes is lenne mert az másik tel.modul megint.

xxx3 írta: Urak!

Autóm egy 2007-es X3 Lci. (Azért ide írok, mert tudomásom szerint a fedélzeti elektronika nagy része megegyezik az e46-tal.)
Gyárilag bluetooth kihangosítóval és Nokia 6233i snap-in adapterrel rendelkezik. Sajnos az újabb telefonokat már nem tudjuk párosítani a bluetooth kihangosítóval (Samsung Galaxy SII, Nokia C3, Nokia Lumia 800), így a kihangosítót nem tudjuk használni. Van egy Nokia 6230i készülékem, amellyel prímán működik, de sajnos ez a készülék már elég elavult, így nem szívesen használnám.

Kérdésem, hogy hogyan tudnék olyan konfigurációt előállítani, hogy mai, modern telefonkészülékekkel használni tudjam az autó kihangosítóját, komoly anyagi ráfordítás nélkül?

Azt ugyanis már kiderítettem, hogy a telefonmodul ebben a kocsiban még nem programozható, így az új készülékekkel kommunikálni tudó modul cseréje segíthet, de ott csak a modul ára nettó 120 ezertől indul.
Beszereztem egy autóskártyát a SIM kártyámhoz, amit betettem a 6230i-be, azt pedig a könyöklő alatti adapterbe, de úgy nem tudom beállítani a telefont, hogy csak akkor kapcsoljon be, ha gyújtást adok a kocsira és így a telefon töltődik. Következésképpen a Nokia mindig bekapcsolva van, így az összes bejövő hívás oda fut be.

Esetleg kicserélhetném a Nokia snap-in adaptert egy olyan régi típusú, gyári BMW telefonra, ami a könyöklő alá volt építve a régebbi típusokban? Az e39-emben olyan volt; azt, illetve annak kihangosítóját faszán lehetett használni autós kártyával! És ilyen cuccot talán ésszerű áron lehetne szerezni bontóból. Csak nem tudom, hogy ez a csere megoldható-e?

Tanácstalan vagyok, pedig könnyebb és kevésbé veszélyes lenne az élet kihangosító használatával. A közlekedési szabályokról már nem is beszélve...

Érdekes, pedig az N8 igencsak új típus. Az már Symbian, ugye?

xxx3 Elküldve: 2012-10-22 16:00 Gyári telefonkihangosító

Urak!