minimal

státusz minimal

Törzsvendég

Elismertség: 11% (15 pont) | Hozzászólások: 131

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 23:15

BarG írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta: na bekentem a hil féle cuccal a kéder és műanyag dolgokat. ez biztos, hogy jobb, mint az én 30 éves glicerinem. ezek szerint meg tud romlani. kicsit olyan az, mintha vizes lenen nagyon, felvizesedett volna. persze a glicerin szívja a nedvességet, de hát ez le volt zárva.
mindegy kíváncsi leszek. ugye az előző akciót már alapból elpárolgott, de mosás után (meglepő, de kb. egy hónapja mosattam) olyan volt, mint volt. szóval az semmit nem ér.
erre most nagyon kíváncsi leszek. a gumikat a régi cuccal kentem át, mert azoknak úgyis mindegy, jövőre új lesz.
de, hogy a kasznit, hogy oldja meg az ember, hogy ne kenje össze. hiába figyel, pár nap múlva, mintha valahogy lepárologna oda.

Mikroszálassal vidd fel a cuccot,és utána egy másik szárazzal töröld át újra.Legutoljára pedig egy nedves mikroszálassal töröld át a karosszériát,ahol összekented.A műanyagra nem a legjobb a glicerin.Oda valami műanyagápolót használj.

már megint beleütöttél vagy 6 ENTER-t
nem törlöm le, mert ezt szépen beissza. csináltam már úgy szilikonnal, de mintha semmit nem csináltam volna. tegnap a tükörnél kentem le, meg kívül az oldal ablakoknál körbe. ma a kédergumikat, szélvédőnél körbe, levélrácsot, külső díszleceket, meg a régi cuccal a gumikat. meg többször áthúzom rajta.
nem mikroszálast használtam, mert rendelés alatt van, de hasonló anyagú valami ezer éves régi gönc. teljesen jó volt rá.

Vegyél egy gyorsviaszt(pl armor all speed waxot),esetleg a turtle wax zip wax samponját.Mosd le a kocsit azzal,vagy mosás után viaszold be a kocsit.Ezek a műanyagokat is fényesítik.A műanyagokra semmit nem ér a glicerin.Oda használj valami műanyagápolót,és próbálj meg nem összekenni mindent.
Az én vasam most így néz ki puceválás után.A kédert is mutatom benne,plusz a külső műanyag,illetve gumi részeket:

https://www.youtube.com/watch?v=VyutBObTzug

most polírgép után kajtatok. de ezt a gyurmát nem értem, amikor egyszer polírozták nem használták pedig kellett volna. hát nekem kb. az egészet át kellene gyurmázni. na nekem ahhoz nem sok kedvem volna. mert szerintem egy polírnak neki mernék állni, még ha sok időbe telik akkor is.

A mosást,gyurmázást csináld meg te,a polírozást pedig csak kézzel.Időigényes,de látod az én autómon az eredményt.Géppel hamar hazavághatod a fényezést gyakorlat nélkül.

pont tökölni nem szeretnék vele nekem a kézi polír sajnos kevés néhol. nem egy nagy dolog azért ez a polír. mostanában megnéztem pár videót. az a baj, hogy szerintem akárhova vinném, sehol nem szánnák rá az időt. csak rámondanák. nekem semmi kedvem már vitatkozni az ilyenekkel. inkább magamnak. ha elbaxom, akkor újrafújatom az autót, aztán kész. úgy sem hiszi már el senki, ha egy autó tökéletes, sőt eladhatóbb ha hibái vannak. mert az valósabbnak hat.

Az a vicc,hogy 1 800 000 ft-ot is sajnálnak az autóra,mert senki nem hív,csak a videókat,meg a hírdetést bambulják meg nagyon sokan...Aprópénzért akarnak jó kocsit.De ez már a béka segge alatt van,amit kérek érte.

A véleményem, hogy qva drágán kínálod a géped. És ezt tökéletesen visszaigazolja, amit írtál, miszerint senki rád se csörrent. 15 éves, még ha most ki is van tükörfényezve, ez akkor is egy rohadós fajta autó.
Amikor kicsivel több, mint 3 éve úgy döntöttem, hogy továbblépek a 2004-es E46 330Cd-mről, amiben volt akkor ~290k km, akkor két út kínálkozott. Vagy kitalálok rá valami olyan árat, amivel elviszik gyorsan, vagy kitartom az árát és megpróbálom a legtöbbet kihozni belőle. NA DE HOL VAN A BÁZISPONT? A BMW szalon beszámítási árát vettem alapul, ami akkor ott 1 300 000 HUF lett volna. Na ehhez viszonyítsd a Teáltalad kért 1 800 000 HUF-ot! Na ezért nem fogod ennyiért eladni. Végül a szalonártól némileg többért adtam el. Hogy közhellyel éljek, minden annyit ér, amennyit adnak érte. Én a gyors eladás mellett döntöttem, akkoriban kínáltak az enyémhez hasonlóakat,2 500 000 HUF-ér, annyiért lehet, hogy ma is itt állna a ház előtt. Te döntesz, meddig akarod nézegetni. Van-e időd kivárni azt, aki beleszeret - még ha esetleg 1-2-3 évig is tart ...

Azt is vedd figyelembe hogy a tied egy 30d coupe volt ami mindig is dragabb volt mint egy 1.6i sedan. Az extrakat nem ismerem a tiedben de egy kozel alap autoert sosem tudsz teli arat kerni mivel ujkoraban is olcsobb volt... De egyszer mindent elvisznek csak ido kerdese

BarG

státusz BarG

BMWfanatic

Elismertség: 6% (89 pont) | Hozzászólások: 1287

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 19:56

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 13:12

Csak összehasonlításképpen mutatok egy hírdetést.Ennek is hogy néz ki a beltere,és kérnek érte 1400000-et:

https://www.youtube.com/watch?v=QMAobCuGeA0

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 12:47

Motorteret ugyanígy pucolom,ahogy ez a srác:

https://www.youtube.com/watch?v=PRSoRkM8GcM

Kapcsoljatok magyar feliratot hozzá!

Késöbbiekben már elég ehhez pár mikroszálas ruha,és pár vödör víz,amiben ki tudod öblíteni a mikroszálasokat...Én minden autómosás után áttörölgetem a motorteret is,azért olyan szép!

Utoljára szerkesztve (2 alkalommal): 2017. július 31. hétfő, 12:56

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 12:25

YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta: na bekentem a hil féle cuccal a kéder és műanyag dolgokat. ez biztos, hogy jobb, mint az én 30 éves glicerinem. ezek szerint meg tud romlani. kicsit olyan az, mintha vizes lenen nagyon, felvizesedett volna. persze a glicerin szívja a nedvességet, de hát ez le volt zárva.
mindegy kíváncsi leszek. ugye az előző akciót már alapból elpárolgott, de mosás után (meglepő, de kb. egy hónapja mosattam) olyan volt, mint volt. szóval az semmit nem ér.
erre most nagyon kíváncsi leszek. a gumikat a régi cuccal kentem át, mert azoknak úgyis mindegy, jövőre új lesz.
de, hogy a kasznit, hogy oldja meg az ember, hogy ne kenje össze. hiába figyel, pár nap múlva, mintha valahogy lepárologna oda.

Mikroszálassal vidd fel a cuccot,és utána egy másik szárazzal töröld át újra.Legutoljára pedig egy nedves mikroszálassal töröld át a karosszériát,ahol összekented.A műanyagra nem a legjobb a glicerin.Oda valami műanyagápolót használj.

már megint beleütöttél vagy 6 ENTER-t
nem törlöm le, mert ezt szépen beissza. csináltam már úgy szilikonnal, de mintha semmit nem csináltam volna. tegnap a tükörnél kentem le, meg kívül az oldal ablakoknál körbe. ma a kédergumikat, szélvédőnél körbe, levélrácsot, külső díszleceket, meg a régi cuccal a gumikat. meg többször áthúzom rajta.
nem mikroszálast használtam, mert rendelés alatt van, de hasonló anyagú valami ezer éves régi gönc. teljesen jó volt rá.

Vegyél egy gyorsviaszt(pl armor all speed waxot),esetleg a turtle wax zip wax samponját.Mosd le a kocsit azzal,vagy mosás után viaszold be a kocsit.Ezek a műanyagokat is fényesítik.A műanyagokra semmit nem ér a glicerin.Oda használj valami műanyagápolót,és próbálj meg nem összekenni mindent.
Az én vasam most így néz ki puceválás után.A kédert is mutatom benne,plusz a külső műanyag,illetve gumi részeket:

https://www.youtube.com/watch?v=VyutBObTzug

most polírgép után kajtatok. de ezt a gyurmát nem értem, amikor egyszer polírozták nem használták pedig kellett volna. hát nekem kb. az egészet át kellene gyurmázni. na nekem ahhoz nem sok kedvem volna. mert szerintem egy polírnak neki mernék állni, még ha sok időbe telik akkor is.

A mosást,gyurmázást csináld meg te,a polírozást pedig csak kézzel.Időigényes,de látod az én autómon az eredményt.Géppel hamar hazavághatod a fényezést gyakorlat nélkül.

pont tökölni nem szeretnék vele nekem a kézi polír sajnos kevés néhol. nem egy nagy dolog azért ez a polír. mostanában megnéztem pár videót. az a baj, hogy szerintem akárhova vinném, sehol nem szánnák rá az időt. csak rámondanák. nekem semmi kedvem már vitatkozni az ilyenekkel. inkább magamnak. ha elbaxom, akkor újrafújatom az autót, aztán kész. úgy sem hiszi már el senki, ha egy autó tökéletes, sőt eladhatóbb ha hibái vannak. mert az valósabbnak hat.

Az a vicc,hogy 1 800 000 ft-ot is sajnálnak az autóra,mert senki nem hív,csak a videókat,meg a hírdetést bambulják meg nagyon sokan...Aprópénzért akarnak jó kocsit.De ez már a béka segge alatt van,amit kérek érte.

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 12:10

YELLOW írta:
Bitu79 írta:
https://www.youtube.com/watch?v=VyutBObTzug

ebben a videóban az a probléma csak, hogy az autóban (én elhiszem) 105ezer km van. ennek ellenére egy csomó olyan dolgot kicseréltél újra, amiket azért 105ezer alatt nem kellene. persze elég egy barom műszakiztató, vagy barátnő, részeg haver, aki képes összecseszni a belteret egy karmolással is.
ezt csak azért mondom, hogy értem én miért cserélted, mert ilyen vagy, maximalista, csak ez egy vevőben azt generálja le, hogy azért voltak cserélve, mert a km nem is annyi. ebben biztos vagyok, hogy ez fog eszükbe jutni. tehát ha valaki felhív és látta a videót, biztos rá fog kérdezni, azok miért lettek cserélve?
a csomagtér olyan 420-450 liter

plexit előlre honnan vetted? nekem is kellene, de csak amiatt, mert egy védőfóliát akarnék rá, aztán a mostaninak nem tökéletes a felülete. jó lenne ha nem 11-12ezrek lennének.

20 000 km alatt az új plexin már látszanak a bogárnyomok,ill. a kavicsnyomok.Lehet jobban megéri tényleg csak políroztatni.

Ha esetleg újakra cseréled,akkor rendelj hozzá tömítőcsíkot is újat.Nehogy a régi tömítőcsík miatt ázzon majd be.A plexi kipattintásnál figyelni kell,mert a lámpa fülek könnyen elrepednek.

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2017. július 31. hétfő, 12:21

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 12:06

YELLOW írta:
Bitu79 írta:
https://www.youtube.com/watch?v=VyutBObTzug

ebben a videóban az a probléma csak, hogy az autóban (én elhiszem) 105ezer km van. ennek ellenére egy csomó olyan dolgot kicseréltél újra, amiket azért 105ezer alatt nem kellene. persze elég egy barom műszakiztató, vagy barátnő, részeg haver, aki képes összecseszni a belteret egy karmolással is.
ezt csak azért mondom, hogy értem én miért cserélted, mert ilyen vagy, maximalista, csak ez egy vevőben azt generálja le, hogy azért voltak cserélve, mert a km nem is annyi. ebben biztos vagyok, hogy ez fog eszükbe jutni. tehát ha valaki felhív és látta a videót, biztos rá fog kérdezni, azok miért lettek cserélve?
a csomagtér olyan 420-450 liter

plexit előlre honnan vetted? nekem is kellene, de csak amiatt, mert egy védőfóliát akarnék rá, aztán a mostaninak nem tökéletes a felülete. jó lenne ha nem 11-12ezrek lennének.

Márkaszervízben rendeltem,de a Schiedmann-ból is tudsz akár bármit,ami kell.Én tényleg ennyire maximalista vagyok.Más szerintem nem cserélte volna ki ezeket,de engem zavart a pici hiba is.De ezt mondtam a videóban is,hogy én ilyen vagyok.Legközelebb a jobb első ajtó kédert csinálom meg.Egy picit elkezdett lejönni a kétoldalú ragasztó,és ráncosodik is a gumi.Ráadásul a gyári kéderen nincs ilyen lyuk,amin a levegő kinyomódik.Ezt már tavaly mondtam nekik...De ez állítólag új fajta kéder...Aha...Állítólag gyári kéder...Ezt 1 éve cseréltettem márkaszervízben 40 000-ért...De most én fogom megcsinálni.Szerintem nem jól zsírtalanította az ajtót a balfék szerelő,és ráadásul szerintem nem is gyári cuccot tettek be,de lehet megtapizta a kéder ragasztós felét...Ennyit a márkaszervízről is amúgy.A gyári kédereken van lyuk,ezen meg nincs...Ami van is rajta,az a ragasztós felén...El is hiszem,hogy ez gyári...

Utoljára szerkesztve (4 alkalommal): 2017. július 31. hétfő, 12:19

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 12:04

Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta: na bekentem a hil féle cuccal a kéder és műanyag dolgokat. ez biztos, hogy jobb, mint az én 30 éves glicerinem. ezek szerint meg tud romlani. kicsit olyan az, mintha vizes lenen nagyon, felvizesedett volna. persze a glicerin szívja a nedvességet, de hát ez le volt zárva.
mindegy kíváncsi leszek. ugye az előző akciót már alapból elpárolgott, de mosás után (meglepő, de kb. egy hónapja mosattam) olyan volt, mint volt. szóval az semmit nem ér.
erre most nagyon kíváncsi leszek. a gumikat a régi cuccal kentem át, mert azoknak úgyis mindegy, jövőre új lesz.
de, hogy a kasznit, hogy oldja meg az ember, hogy ne kenje össze. hiába figyel, pár nap múlva, mintha valahogy lepárologna oda.

Mikroszálassal vidd fel a cuccot,és utána egy másik szárazzal töröld át újra.Legutoljára pedig egy nedves mikroszálassal töröld át a karosszériát,ahol összekented.A műanyagra nem a legjobb a glicerin.Oda valami műanyagápolót használj.

már megint beleütöttél vagy 6 ENTER-t
nem törlöm le, mert ezt szépen beissza. csináltam már úgy szilikonnal, de mintha semmit nem csináltam volna. tegnap a tükörnél kentem le, meg kívül az oldal ablakoknál körbe. ma a kédergumikat, szélvédőnél körbe, levélrácsot, külső díszleceket, meg a régi cuccal a gumikat. meg többször áthúzom rajta.
nem mikroszálast használtam, mert rendelés alatt van, de hasonló anyagú valami ezer éves régi gönc. teljesen jó volt rá.

Vegyél egy gyorsviaszt(pl armor all speed waxot),esetleg a turtle wax zip wax samponját.Mosd le a kocsit azzal,vagy mosás után viaszold be a kocsit.Ezek a műanyagokat is fényesítik.A műanyagokra semmit nem ér a glicerin.Oda használj valami műanyagápolót,és próbálj meg nem összekenni mindent.
Az én vasam most így néz ki puceválás után.A kédert is mutatom benne,plusz a külső műanyag,illetve gumi részeket:

https://www.youtube.com/watch?v=VyutBObTzug

most polírgép után kajtatok. de ezt a gyurmát nem értem, amikor egyszer polírozták nem használták pedig kellett volna. hát nekem kb. az egészet át kellene gyurmázni. na nekem ahhoz nem sok kedvem volna. mert szerintem egy polírnak neki mernék állni, még ha sok időbe telik akkor is.

A mosást,gyurmázást csináld meg te,a polírozást pedig csak kézzel.Időigényes,de látod az én autómon az eredményt.Géppel hamar hazavághatod a fényezést gyakorlat nélkül.

pont tökölni nem szeretnék vele nekem a kézi polír sajnos kevés néhol. nem egy nagy dolog azért ez a polír. mostanában megnéztem pár videót. az a baj, hogy szerintem akárhova vinném, sehol nem szánnák rá az időt. csak rámondanák. nekem semmi kedvem már vitatkozni az ilyenekkel. inkább magamnak. ha elbaxom, akkor újrafújatom az autót, aztán kész. úgy sem hiszi már el senki, ha egy autó tökéletes, sőt eladhatóbb ha hibái vannak. mert az valósabbnak hat.

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 12:00

Bitu79 írta:
https://www.youtube.com/watch?v=VyutBObTzug

ebben a videóban az a probléma csak, hogy az autóban (én elhiszem) 105ezer km van. ennek ellenére egy csomó olyan dolgot kicseréltél újra, amiket azért 105ezer alatt nem kellene. persze elég egy barom műszakiztató, vagy barátnő, részeg haver, aki képes összecseszni a belteret egy karmolással is.
ezt csak azért mondom, hogy értem én miért cserélted, mert ilyen vagy, maximalista, csak ez egy vevőben azt generálja le, hogy azért voltak cserélve, mert a km nem is annyi. ebben biztos vagyok, hogy ez fog eszükbe jutni. tehát ha valaki felhív és látta a videót, biztos rá fog kérdezni, azok miért lettek cserélve?
a csomagtér olyan 420-450 liter

plexit előlre honnan vetted? nekem is kellene, de csak amiatt, mert egy védőfóliát akarnék rá, aztán a mostaninak nem tökéletes a felülete. jó lenne ha nem 11-12ezrek lennének.

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 11:50

YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta: na bekentem a hil féle cuccal a kéder és műanyag dolgokat. ez biztos, hogy jobb, mint az én 30 éves glicerinem. ezek szerint meg tud romlani. kicsit olyan az, mintha vizes lenen nagyon, felvizesedett volna. persze a glicerin szívja a nedvességet, de hát ez le volt zárva.
mindegy kíváncsi leszek. ugye az előző akciót már alapból elpárolgott, de mosás után (meglepő, de kb. egy hónapja mosattam) olyan volt, mint volt. szóval az semmit nem ér.
erre most nagyon kíváncsi leszek. a gumikat a régi cuccal kentem át, mert azoknak úgyis mindegy, jövőre új lesz.
de, hogy a kasznit, hogy oldja meg az ember, hogy ne kenje össze. hiába figyel, pár nap múlva, mintha valahogy lepárologna oda.

Mikroszálassal vidd fel a cuccot,és utána egy másik szárazzal töröld át újra.Legutoljára pedig egy nedves mikroszálassal töröld át a karosszériát,ahol összekented.A műanyagra nem a legjobb a glicerin.Oda valami műanyagápolót használj.

már megint beleütöttél vagy 6 ENTER-t
nem törlöm le, mert ezt szépen beissza. csináltam már úgy szilikonnal, de mintha semmit nem csináltam volna. tegnap a tükörnél kentem le, meg kívül az oldal ablakoknál körbe. ma a kédergumikat, szélvédőnél körbe, levélrácsot, külső díszleceket, meg a régi cuccal a gumikat. meg többször áthúzom rajta.
nem mikroszálast használtam, mert rendelés alatt van, de hasonló anyagú valami ezer éves régi gönc. teljesen jó volt rá.

Vegyél egy gyorsviaszt(pl armor all speed waxot),esetleg a turtle wax zip wax samponját.Mosd le a kocsit azzal,vagy mosás után viaszold be a kocsit.Ezek a műanyagokat is fényesítik.A műanyagokra semmit nem ér a glicerin.Oda használj valami műanyagápolót,és próbálj meg nem összekenni mindent.
Az én vasam most így néz ki puceválás után.A kédert is mutatom benne,plusz a külső műanyag,illetve gumi részeket:

https://www.youtube.com/watch?v=VyutBObTzug

most polírgép után kajtatok. de ezt a gyurmát nem értem, amikor egyszer polírozták nem használták pedig kellett volna. hát nekem kb. az egészet át kellene gyurmázni. na nekem ahhoz nem sok kedvem volna. mert szerintem egy polírnak neki mernék állni, még ha sok időbe telik akkor is.

A mosást,gyurmázást csináld meg te,a polírozást pedig csak kézzel.Időigényes,de látod az én autómon az eredményt.Géppel hamar hazavághatod a fényezést gyakorlat nélkül.

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 11:45

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 11:37

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 11:30

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 11:23

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2017. július 31. hétfő, 11:24

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2017. július 31. hétfő, 11:17

na bekentem a hil féle cuccal a kéder és műanyag dolgokat. ez biztos, hogy jobb, mint az én 30 éves glicerinem. ezek szerint meg tud romlani. kicsit olyan az, mintha vizes lenen nagyon, felvizesedett volna. persze a glicerin szívja a nedvességet, de hát ez le volt zárva.