Összesen 1950 találat
lela
Elküldve: 2015-11-23 07:40 Hűtőventillátor hidegen nyikorog!
lela írta:
Bitu79 írta:
lela írta:
Most cserélem az olajat a kocsiba, és állóhelyben bemelegítettem a motort először 2000 fordulaton tartva, majd miután elérte a 80 fokot 3000 ig pörgetve. Közben a titkos menüben figyeltem a hőfokot. Gondoltam melegítem míg be nem kapcsol a hűtőventilátor. Már 98 fokos volt a víz és elkezdett enyhén gőzölögni a tágulási tartály és hűtő környéke, de nem kapcsolt be. Visszakapcsoltam a fűtést és megvártam míg visszahűl mielőtt felfőzöm a vizet. Mióta nálam van a kocsi még egyszer sem kapcsolt be a hűtőventilátor. Korábban furcsálltam is ezt, de mivel ezeknek a dieseleknek nagyon jó a hatásfokuk, ergo kevés a veszteséghő, és a mutató semmutaott a normálistól eltérő értéket még nyáron sem, ezért gondoltam nem is akart eddig bekapcsolni.
A kérdésem arra vonatkozna hogy hogyan tudom kipróbálni hogy jó e a venti?
Inpa-ban be tudom e kapcsolni manuálisan? Elég sok szál kábel megy a ventibox környékére. (2db csatlakozó) Miért kell ez a sok kábel? Magán a ventilátor motoron két barna kábel van és az megy bele egy alu dobozba közvetlenül a motor tengelye mellett.
Köszi előre is a segítséget.
https://www.youtube.com/watch?v=6Yq0TiI_bUk
Bmw diaggal(INPA-val ja) lehet indítani,és tesztelni is a ventit:
https://www.youtube.com/watch?v=oCFDHlVkqss
E 46-on belül hol van ez a ventilátor kapcsoló hőmérséklet érzékelő?
Itt melyik részen?
Mert akkor bekapcsolnám úgy hogy összezárom. Egyébként hogy működik ez?
Hány foknál indítja el a lapátot? És gondolom a hőmérséklet függvényében fokozatosan emeli a fordulatot. Gondolom PWM jelet ad neki a vezérlő és a kitöltési tényezővel változtatja fordulatot.
Egyébként most gondolkozom hogy ha a hőmérséklet függvényében szabályozza a ventilátor fordulatát, akkor ez nem egy bimetállos hőfokkapcsoló mint a videóban szereplő E36 esetében, tehát nem igazán van értelme a csatlakozónál rövidre zárni. Valószínű hogy vagy egy hőelem vagy egy PT 100 van az érzékelőben.
Esetleg Dávid vagy Tano leírhatná hogy hol van ez helyileg és hogyan működik.
Elküldve: 2015-11-22 21:53 Hűtőventillátor hidegen nyikorog!
lela írta:
Bitu79 írta:
lela írta:
Most cserélem az olajat a kocsiba, és állóhelyben bemelegítettem a motort először 2000 fordulaton tartva, majd miután elérte a 80 fokot 3000 ig pörgetve. Közben a titkos menüben figyeltem a hőfokot. Gondoltam melegítem míg be nem kapcsol a hűtőventilátor. Már 98 fokos volt a víz és elkezdett enyhén gőzölögni a tágulási tartály és hűtő környéke, de nem kapcsolt be. Visszakapcsoltam a fűtést és megvártam míg visszahűl mielőtt felfőzöm a vizet. Mióta nálam van a kocsi még egyszer sem kapcsolt be a hűtőventilátor. Korábban furcsálltam is ezt, de mivel ezeknek a dieseleknek nagyon jó a hatásfokuk, ergo kevés a veszteséghő, és a mutató semmutaott a normálistól eltérő értéket még nyáron sem, ezért gondoltam nem is akart eddig bekapcsolni.
A kérdésem arra vonatkozna hogy hogyan tudom kipróbálni hogy jó e a venti?
Inpa-ban be tudom e kapcsolni manuálisan? Elég sok szál kábel megy a ventibox környékére. (2db csatlakozó) Miért kell ez a sok kábel? Magán a ventilátor motoron két barna kábel van és az megy bele egy alu dobozba közvetlenül a motor tengelye mellett.
Köszi előre is a segítséget.
https://www.youtube.com/watch?v=6Yq0TiI_bUk
Bmw diaggal(INPA-val ja) lehet indítani,és tesztelni is a ventit:
https://www.youtube.com/watch?v=oCFDHlVkqss
E 46-on belül hol van ez a ventilátor kapcsoló hőmérséklet érzékelő?
Itt melyik részen?
Mert akkor bekapcsolnám úgy hogy összezárom. Egyébként hogy működik ez?
Hány foknál indítja el a lapátot? És gondolom a hőmérséklet függvényében fokozatosan emeli a fordulatot. Gondolom PWM jelet ad neki a vezérlő és a kitöltési tényezővel változtatja fordulatot.
De ugye h. INPA-val lehetett indítani :D
A többire válaszolnak a többiek.
Én ebben nem vagyok otthon.
De azért rákeresek neked a neten.
lela
Elküldve: 2015-11-22 21:49 Hűtőventillátor hidegen nyikorog!
Bitu79 írta:
lela írta:
Most cserélem az olajat a kocsiba, és állóhelyben bemelegítettem a motort először 2000 fordulaton tartva, majd miután elérte a 80 fokot 3000 ig pörgetve. Közben a titkos menüben figyeltem a hőfokot. Gondoltam melegítem míg be nem kapcsol a hűtőventilátor. Már 98 fokos volt a víz és elkezdett enyhén gőzölögni a tágulási tartály és hűtő környéke, de nem kapcsolt be. Visszakapcsoltam a fűtést és megvártam míg visszahűl mielőtt felfőzöm a vizet. Mióta nálam van a kocsi még egyszer sem kapcsolt be a hűtőventilátor. Korábban furcsálltam is ezt, de mivel ezeknek a dieseleknek nagyon jó a hatásfokuk, ergo kevés a veszteséghő, és a mutató semmutaott a normálistól eltérő értéket még nyáron sem, ezért gondoltam nem is akart eddig bekapcsolni.
A kérdésem arra vonatkozna hogy hogyan tudom kipróbálni hogy jó e a venti?
Inpa-ban be tudom e kapcsolni manuálisan? Elég sok szál kábel megy a ventibox környékére. (2db csatlakozó) Miért kell ez a sok kábel? Magán a ventilátor motoron két barna kábel van és az megy bele egy alu dobozba közvetlenül a motor tengelye mellett.
Köszi előre is a segítséget.
https://www.youtube.com/watch?v=6Yq0TiI_bUk
Bmw diaggal(INPA-val ja) lehet indítani,és tesztelni is a ventit:
https://www.youtube.com/watch?v=oCFDHlVkqss
E 46-on belül hol van ez a ventilátor kapcsoló hőmérséklet érzékelő?
Itt melyik részen?
Mert akkor bekapcsolnám úgy hogy összezárom. Egyébként hogy működik ez?
Hány foknál indítja el a lapátot? És gondolom a hőmérséklet függvényében fokozatosan emeli a fordulatot. Gondolom PWM jelet ad neki a vezérlő és a kitöltési tényezővel változtatja fordulatot.
Elküldve: 2015-11-22 19:50 Hűtőventillátor hidegen nyikorog!
lela írta:
Most cserélem az olajat a kocsiba, és állóhelyben bemelegítettem a motort először 2000 fordulaton tartva, majd miután elérte a 80 fokot 3000 ig pörgetve. Közben a titkos menüben figyeltem a hőfokot. Gondoltam melegítem míg be nem kapcsol a hűtőventilátor. Már 98 fokos volt a víz és elkezdett enyhén gőzölögni a tágulási tartály és hűtő környéke, de nem kapcsolt be. Visszakapcsoltam a fűtést és megvártam míg visszahűl mielőtt felfőzöm a vizet. Mióta nálam van a kocsi még egyszer sem kapcsolt be a hűtőventilátor. Korábban furcsálltam is ezt, de mivel ezeknek a dieseleknek nagyon jó a hatásfokuk, ergo kevés a veszteséghő, és a mutató semmutaott a normálistól eltérő értéket még nyáron sem, ezért gondoltam nem is akart eddig bekapcsolni.
A kérdésem arra vonatkozna hogy hogyan tudom kipróbálni hogy jó e a venti?
Inpa-ban be tudom e kapcsolni manuálisan? Elég sok szál kábel megy a ventibox környékére. (2db csatlakozó) Miért kell ez a sok kábel? Magán a ventilátor motoron két barna kábel van és az megy bele egy alu dobozba közvetlenül a motor tengelye mellett.
Köszi előre is a segítséget.
https://www.youtube.com/watch?v=6Yq0TiI_bUkBmw diaggal(INPA-val ja) lehet indítani,és tesztelni is a ventit:
https://www.youtube.com/watch?v=oCFDHlVkqss
lela
Elküldve: 2015-11-22 12:37 Hűtőventillátor hidegen nyikorog!
Most cserélem az olajat a kocsiba, és állóhelyben bemelegítettem a motort először 2000 fordulaton tartva, majd miután elérte a 80 fokot 3000 ig pörgetve. Közben a titkos menüben figyeltem a hőfokot. Gondoltam melegítem míg be nem kapcsol a hűtőventilátor. Már 98 fokos volt a víz és elkezdett enyhén gőzölögni a tágulási tartály és hűtő környéke, de nem kapcsolt be. Visszakapcsoltam a fűtést és megvártam míg visszahűl mielőtt felfőzöm a vizet. Mióta nálam van a kocsi még egyszer sem kapcsolt be a hűtőventilátor. Korábban furcsálltam is ezt, de mivel ezeknek a dieseleknek nagyon jó a hatásfokuk, ergo kevés a veszteséghő, és a mutató semmutaott a normálistól eltérő értéket még nyáron sem, ezért gondoltam nem is akart eddig bekapcsolni.
A kérdésem arra vonatkozna hogy hogyan tudom kipróbálni hogy jó e a venti?
Inpa-ban be tudom e kapcsolni manuálisan? Elég sok szál kábel megy a ventibox környékére. (2db csatlakozó) Miért kell ez a sok kábel? Magán a ventilátor motoron két barna kábel van és az megy bele egy alu dobozba közvetlenül a motor tengelye mellett.
Köszi előre is a segítséget.
jamborj
Elküldve: 2015-11-22 00:43 Termosztát
jamborj írta:
Robin68 írta:
jamborj írta:
Sziasztok! Gyengének érzem a fűtést, nem elég meleg a befújt levegő max fűtésen sem...hogy tudom meg hogy mi az oka, adjatok egy két tippet légyszíves...diag mutatja a hűtővíz hőmérsékletet? van kábelem...csak kezdő vagyok
A titkos menüben meg tudod nézni a víz hőmérsékletét. Keress vissza rá, párszor már le volt írva, képekkel is kiegészítve hogy hogyan tudod elővarázsolni, nem bonyolult.
hány fokosnak kell lennie kb?
Nos...megnéztem a víz hőfokot inpa-n, 93 foknál nyit a termosztát és 90-94 fok között tartja a vizet, ezek szerint ezzel nincs gond de még sincs jó fűtés...nem elég meleg a befújt levegő...hol keressem a hibát? Légyszi segítsetek, meg akarom csinálni addig amíg nincs mínusz...
Köszi előre is :)
A hűtővíz szintje is jó...nem tudom merre keressek tovább...
Elküldve: 2015-11-21 21:20 bc
Tano írta:
Bitu79 írta:
...De ez 1000 % biztos,hogy az óracsoportot is automatice átállítja a progi,és a diag meg is mondaná,hogy hoppá-hoppá,az óracsoportnál le van tiltva az on board computer megjelenítése opció?
Ha már valaki ennyire otthon van a gyári szoftverek terén,akkor kifaggatom.
A retrofitnek pont az a lényege, hogy hozzáadja a felszereltség listához az opciót, illetve a program az összes szükséges vezérlőt felkódolja.
Egy hivatalos szervíz neked nem fog NCS-sel és INPA-val dolgozni, mert azok nem szervízes programok, hanem a gyári fejlesztők cuccai. Erre megvolt a megfelelő DIS, SSS, vagy most az ISTA család amivel a szervízek dolgozhatnak.
Természetesen ettől még kiolvashatjátok NCS-sel, hogy mit ír a BC állapotra a KOMBI.
Szerintem ha ilyen téren rendben van az autó, akkor a műszercsoport lehet hibás valamilyen szinten.
Mit javasolsz megoldásnak?
A diag miért nem jelez hibát akkor?
Mondjuk ráér a válasz,miután megnézettem az óracsoportot,amire nagyon kíváncsi leszek.
Kösz Tano a kimerítő választ.
Tano
Elküldve: 2015-11-21 21:18 bc
Bitu79 írta:
...De ez 1000 % biztos,hogy az óracsoportot is automatice átállítja a progi,és a diag meg is mondaná,hogy hoppá-hoppá,az óracsoportnál le van tiltva az on board computer megjelenítése opció?
Ha már valaki ennyire otthon van a gyári szoftverek terén,akkor kifaggatom.
A retrofitnek pont az a lényege, hogy hozzáadja a felszereltség listához az opciót, illetve a program az összes szükséges vezérlőt felkódolja.
Egy hivatalos szervíz neked nem fog NCS-sel és INPA-val dolgozni, mert azok nem szervízes programok, hanem a gyári fejlesztők cuccai. Erre megvolt a megfelelő DIS, SSS, vagy most az ISTA család amivel a szervízek dolgozhatnak.
Természetesen ettől még kiolvashatjátok NCS-sel, hogy mit ír a BC állapotra a KOMBI.
Szerintem ha ilyen téren rendben van az autó, akkor a műszercsoport lehet hibás valamilyen szinten.
lantika
Elküldve: 2015-11-21 18:26 OBD2 kérdések + hibakód olvasó
Tano írta:
lantika írta:
INPA/NCS pärossal lehet LSZ alväzszämot+km älläst ätirni? Ki kell cserelnem az LSZ-t,mert vettem egy 45-ös CI-s kapcsolot :P
A gyári progival csak akkor tudod átírni a VIN-t, ha új a vezérlő. Használtat nem engedi.
A bmwscanner viszont engedi a használtnál is, igaz ez vezérlőtől is függ, de meg lehet próbálni.
Köszönöm
Tano
Elküldve: 2015-11-21 16:39 OBD2 kérdések + hibakód olvasó