DigitalSentiment fórum hozzászólásai

DigitalSentiment Elküldve: 2015-12-03 15:21 Nem indul el

Mdmx83 írta: Sziasztok!

E46 320d Touring. Nem indul. A sztori a következő:

Tegnap reggel a nejem lement vele a boltba. Nem volt különösebben hideg, az autó indult pöc-röff. Visszafelé egy nagyobb emelkedőn ki akart kerülni egy gödröt és leejtette a fordulatot annyira, hogy az autó lefulladt. Nem tudom, hogy Ő volt-e suta vagy már az autó rosszalkodott, de utána többet nem indult be. Az önindító teker rendben de nem indul be. A műszerfalra nem írt hibát. Üzemagyag van benne bőven (3/4 fölött). Elvontattam a szerelőmhöz. Ott megnéztök gyorsan a pumpát, a szűrőig nyomja rendben a gázolajat. A diagnoszika szerint az adagoló írt hibákat. Most itt tart a dolog. Nem gondolnám hogy dugulás vagy kopás, inkább valami elektromos hiba lehet.

Ötlet?



Üdv! Szinte szóról szóra ez a helyzet az autómmal ('98 E46 320d). Egyszercsak megállt, pedig jól indult, nem vettem észre semmi negatívat. Forgatja a motort ha indítózom, de egyszerűen nem indul. Tűmozgás- érzékelő hibát ír ki, de kimértük és az rendesen működik. Tudnál annyiban segíteni, hogy neked mi lett a megoldás?

DigitalSentiment Elküldve: 2015-09-03 15:45 Mi lehet a baj?

Üdv Mindenkinek!

Segítséget szeretnék kérni, mert kissé tanácstalan vagyok... :/ Futómű felújítás után vagyok frissen, cserélve lettek az első lengőkarok, hátsó rugók, lengéscsillapítók. Tegnap minden a legnagyobb rendben volt, viszont ma nagyon meglepődtem amikor hátulról egy elég ijesztő, daráló, kerregő hang hallatszott valahonnan középtájról. Érdekes jelenség, mert nem folytonos, úgy vettem észre, hogy nagy nyomatéknál jelentkezik leginkább. Második, harmadik sebességi fokozatban, talán dombon felfelé még inkább. Próbáltam keresgélni a témákban, de sajnos nem jártam sikerrel...
Ha valakinek volt hasonló tapasztalata sokat segítene, hogy merre keressük a bajt.
Az autó E46/1 320D (9
Előre is köszönöm!!

DigitalSentiment Elküldve: 2011-01-16 20:39 Hangszóró infó

DzsanniE írta:
DigitalSentiment írta: Sziasztok!

Valaki tudna nekem segíteni első hangszóró ügyében? Visszaolvastam ugyan a régebbi hozzászólásokat de úgy látom azokban fiatalabb autókról van szó. Az enyém 98as E46 320d sedan és nekem nagyon úgy tűnik, hogy csak 13-as megy be előre... :\ Ki is néztem egy Hertz szettet, de nem vagyok biztos benne, hogy a mélysége passzol. Ha valaki tudna segíteni nagyon megköszönném, mert addig nem kezdem el a berhelést!
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv:
Gergő




Tudnék neked ajánlani, mert én most rakattam be mindenhová új szettet.
Le is fotóztam mindent lépésről-lépésre. Ha gondolod e-mailben tudok küldeni.
A választásom a macAudio Pro Flat 2.16 -ra esett előre!
16,5 cm átmérőjű, mélysége 4,5 cm!!! Egy pár beépítőkarika kellett és pici műanyagigazítás, hogy pontosan passzoljon.
Javaslom, hogy minél szélesebb frekvenciatartományú szettet válassz!



Nagyon jó lenne ha átküldenéd, megkönnyítené a dolgunkat...
Egyenlőre még keresem az igazit de nézem a frekvenciatartományt és az érzékenységét is, mert erősítő nem lesz benne.
Jó érzés, hogy ilyen segítőkész a csapat, nem győzöm megköszönni! Na ennyit a lelkizésről, Üdv mindenkinek!

DigitalSentiment Elküldve: 2011-01-16 20:28 Hangszóró infó

Zolee írta:
DigitalSentiment írta:
Zolee írta:
DigitalSentiment írta: Sziasztok!

Valaki tudna nekem segíteni első hangszóró ügyében? Visszaolvastam ugyan a régebbi hozzászólásokat de úgy látom azokban fiatalabb autókról van szó. Az enyém 98as E46 320d sedan és nekem nagyon úgy tűnik, hogy csak 13-as megy be előre... :\ Ki is néztem egy Hertz szettet, de nem vagyok biztos benne, hogy a mélysége passzol. Ha valaki tudna segíteni nagyon megköszönném, mert addig nem kezdem el a berhelést!
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv:
Gergő

Minden E46 sedanba és touringba 16.5 cm-es kell előre. A mélységére viszont tényleg vigyázni kell, estére megnézem neked.


Köszönöm szépen a gyors választ! Várom az adatokat.... Üdv!

Első hangszóró max. mélysége kb 7 cm


Zolee! Köszi a fáradtságot, ha minden jól megy rámegyek a projektre.

DigitalSentiment Elküldve: 2011-01-15 16:11 Hangszóró infó

jano írta:
Zolee írta:
DigitalSentiment írta: Sziasztok!

Valaki tudna nekem segíteni első hangszóró ügyében? Visszaolvastam ugyan a régebbi hozzászólásokat de úgy látom azokban fiatalabb autókról van szó. Az enyém 98as E46 320d sedan és nekem nagyon úgy tűnik, hogy csak 13-as megy be előre... :\ Ki is néztem egy Hertz szettet, de nem vagyok biztos benne, hogy a mélysége passzol. Ha valaki tudna segíteni nagyon megköszönném, mert addig nem kezdem el a berhelést!
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv:
Gergő

Minden E46 sedanba és touringba 16.5 cm-es kell előre. A mélységére viszont tényleg vigyázni kell, estére megnézem neked.


Én 16.5 cm-es rainbow-t raktam az ajtóba de ki kellett vágni a mágnes helyét mögötte,mert nem fért el,viszont úgy jobban is szól,mert beleszól az ajtóba. Itt találsz képeket róla,én is itt néztem: http://www.martincar.hu/galeri...?view=true
A csipogókat is cseréld ki szerintem,mert a gyári elég gyenge,én oda a 25-öst bele tudtam faragni a szivacsba felülre a gyári helyére!üdv


Köszi Jano, a képek sokat fognak segíteni! A fúrás-faragástól azért tartok, mert csak otthoni beszerelést tervezek. Komponensre gondoltam, tehát a csipogók is mennek de szerintem azzal is lesz gondunk, hogy ne sérüljön a rács...

DigitalSentiment Elküldve: 2011-01-15 15:36 Hangszóró infó

Zolee írta:
DigitalSentiment írta: Sziasztok!

Valaki tudna nekem segíteni első hangszóró ügyében? Visszaolvastam ugyan a régebbi hozzászólásokat de úgy látom azokban fiatalabb autókról van szó. Az enyém 98as E46 320d sedan és nekem nagyon úgy tűnik, hogy csak 13-as megy be előre... :\ Ki is néztem egy Hertz szettet, de nem vagyok biztos benne, hogy a mélysége passzol. Ha valaki tudna segíteni nagyon megköszönném, mert addig nem kezdem el a berhelést!
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv:
Gergő

Minden E46 sedanba és touringba 16.5 cm-es kell előre. A mélységére viszont tényleg vigyázni kell, estére megnézem neked.


Köszönöm szépen a gyors választ! Várom az adatokat.... Üdv!

DigitalSentiment Elküldve: 2011-01-15 10:23 Hangszóró infó

Sziasztok!

Valaki tudna nekem segíteni első hangszóró ügyében? Visszaolvastam ugyan a régebbi hozzászólásokat de úgy látom azokban fiatalabb autókról van szó. Az enyém 98as E46 320d sedan és nekem nagyon úgy tűnik, hogy csak 13-as megy be előre... :\ Ki is néztem egy Hertz szettet, de nem vagyok biztos benne, hogy a mélysége passzol. Ha valaki tudna segíteni nagyon megköszönném, mert addig nem kezdem el a berhelést!
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv:
Gergő

DigitalSentiment Elküldve: 2010-11-07 18:48 FELHÍVÁS!! RENDSZÁMTÁBLA KERET!

Tano írta:
Yom írta: Sziasztok!
Közel 1 hónapja én is E46 coupe tulajdonos lettem . Olvasgattam sokat fórumot és láttam, hogy van klubos rendszámtábla keret. Azt szeretném kérdezni, hogy egy ilyen keret megszerzésének mi a menete? Kell hozza bizonyos tagság, vagy én mint újonc is rendelhetek egyet? Árban mennyi lenne, és hogy néz ki az új keret? Itt a fórumon láttam egyet (dátumra nem emlékszek már, de régi bejegyzés volt), de szerintem az a régi (ha van új).
Üdv: Gábor


Jelenleg nincsen folyamatban, majd amikor lesz, akkor feliratkozol a listára és az egyéb részleteket is megtudod akkor itt.


Engem is érdekelne majd a keret, remélem ezúttal nem maradok le róla...
Üdv: Gergő

DigitalSentiment Elküldve: 2009-06-06 18:09 Bemutatkozás, elsõ lépések, üdv a klubban sziasztok :)

Sziasztok!

Néhány hónapja már regisztráltam, de csak most írok (eddig vezettem ).
Megvettem életem elsõ BMW-jét ('98 320D sedan), ezzel egy nagy álmom vált valóra- látom ezzel más is így van... Már gyerekkoromban is a zsinóros távirányítós autóm 3-as Bimmer volt (de tényleg).
Szóval csak azt akarom mondani, hogy jó látni ahogy mûködik ez a klub és örülök, hogy a részese lehetek!
Na minden jót és trafimentes vezetést minden klubtagnak!
Üdv:
Gergõ