Tanyasi15 fórum hozzászólásai

Tanyasi15 Elküldve: 2015-06-25 13:04 Mi lehet a baj?_

lantika írta:
Tanyasi15 írta: Kedves Fórumozók!

EGy 1994-es 318i BMW-vel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, a probléma összetett, ezért teszem fel kérdéseimet ezen a felületen.

A gépjármű ABS-es, és egy hátsó búgó hang miatt egy szerelő kicserélte a hátsó kerékcsapágyakat. A csere közben tájékoztatásul közölte, hogy kopottak a fékbetétek, ezért cseréje indokolt, majd azt is kicserélte. Sem az egész szerelés előtt, de még a szerelést követő 2 napon sem jelzett semmilyen hibát, normál használat mellett semmilyen tapasztalható rendellenesség nem lépett fel. 2 nap után egy baleset elkerülése végett vészfékezés történt, amikor a következő dolog történt:
- a két első fék és az ABS működött (a féknyomok szaggatottak voltak)
- a hátsó fék 20 méteren keresztül semmit sem fogott, a pedál beesett és csak később ugrott vissza a helyére
- kigyulladt az ABS lámpa és azóta is világít

A baleset sajnos így nem volt elkerülhető, mert a jármű irányíthatatlanná vált. A kirendelt szakértő szerint, idézem:
A vizsgálatok eredményeiből következik, hogy a hátsó fékkörben a nyomás az ABS egység hibája miatt nem épül ki. Ennek feltárására az ABS egység kiszerelése, és azokon a helyeken, ahol a szelepekhez hozzá lehetett férni megbontásra került. E vizsgálatok során a vizsgálható helyeken rendellenesség nem volt tapasztalható. Ebből az következik, hogy az egyébként nem javítható és szétszerelhető ABS egység belső szerkezeti elemeiben annak mechanikus elhasználódása miatt alakult ki az a tömítetlenség, ami miatt a főfékhenger hátsó körébe kilépő nyomás nem tud kiépülni és a fékfolyadék az ABS egységen keresztül visszafolyik a fékfolyadék tartályba.

A szakértő szerint tehát a gépkocsi ABS-e a folyamatos elhasználódás miatt ment tönkre, amit ugye jeleznie kellett volna a lámpának, és a szerelő, aki javította azt állította, hogy égett, mikor hozzákerült a jármű. Ez természetesen nem igaz, viszont egy tagadás-egy állításnál a szakértő szava elég mérvadó, az meg a fentieket állapította meg.

És akkor a kérdés: Akár a csapágycserekor, vagy a fékbetétek cseréjekor a szerelő tudott e olyan szakszerűtlen dolgot elkövetni, ami vészfékezéskor a fenti üzemzavart váltja ki? Gondolok itt valamiféle geometriai alakváltozásra (pl. kalapáccsal úgy ütött fel, vagy meg valamit, ami elváltozott, és ez hatással lehet), vagy rossz összeszerelésre.
Sajnos tényleg az általam felvázolt történet az igaz, viszont mindenáron azt akarják bizonyítottnak látni, hogy a vezető tudatában volt, hogy rossz a kocsi, mert égett a lámpa, és nem firtatják a szerelő felelősségét, ezért kérnék segítséget. Ha van olyan verzió, vagy akár több is, ami cáfolja a fenti szakértői állítást, vagy egy másik, de reális alternatívát jelent, az nagy segítség lenne.
Előre is mindenkinek köszönöm, és egy jó tanács mindenkinek: ötször gondolja át mindenki, hova viszi javítani az autóját, mert még börtönbe is kerülhetsz a gondatlan szerelő miatt.

Kerj szakertöi vizsgälatot a hätso fekrendszerre,illetve csak van valaki aki tanusitani tudja,hogy nem volt a balesetet megelözöen ABS hibäd. Probälj meg mäsik szakertöt kerni,vagy akär sajät penzen egyet megbizni,aki ujbol kivizsgälja az esetet. Nem ertem,hogy ha a szerelö szerint vilägitott az ABS akkor miert nem szolt neked? (Ezt azert kerdezd meg a szakertötöl) Vegsö esetben polgäri per a szerelö ellen.(kb 1000 evig is tarthat)
Illetve szakszervizben ki kell olvastatni az ÖSSZES tärolt hibakodot az autobol,es azon lätszik,hogy az ABS mikor is nem tudott megfelelöen müködni. Fontos,hogy neves szerviz legyen pl BOSCH,BMW märkaszerviz,mert egy kis maszek ältal kiadott papirt semmibe fognak venni.

Üdv!

Nagyon köszönöm a segítségét. Sajnos az új szakértőre vonatkozó idnítványt a bíróság elutasította, nem látta indokoltnak. Ezért, bár készíttettem egy véleményezést egy független szakértőtől, azt nem fogadták el. Abban is szerepel, hogy az ABS, és összességében a vizsgálatok nem voltak megfelelően elvégezve, illetve az elvégzettek alapján nem zárható ki a hirtelen fellépő meghibásodás. Mivel a kirendelt szakértő kellően szétbontotta a hátsó fékeket, ABS-t ahhoz, hogy további vizsgálatot ne lehessen rajta végezni (pl. letörte a légtelenítő csavart), így a járművet érdemlegesen újravizsgálni nem lehet. A hibakód kiolvasására mindjárt megkérek valakit, hátha az tényleg igazolhatná, hogy mikortól állt fenn az ABS hibajelzés. Pl. ezt miért nem végzik el egy igazságügyi szakértés esetén, nem is értem. Továbbá azt sem tudom, hogy hogyan végezhetett rajta el gyorsulás, meg egyéb sebesség és fékerő, stb. vizsgálatokat, mikor a járművet a kiérkező tűzoltók áramtalanították (szétverték a kocsi elejét és kibontották belőle az akksit), továbbá legalább 1 hátsó kerék defektes lett, és az autómentőre való felhúzáskor a jármű alá szorult betonpadkáról szó szerint lerántották az autót, tehát véleményem szerint kicsi az esélye annak, hogy a baleset után a kocsin bármilyen szimuláció helyes lenne (persze nem tudom, hogy milyen módszerek vannak, de a vizsgálatra nem hívták meg az érintett képviselőjét, így a szakértő azt csinált amit akart). A tanúk megvoltak, de szinte letojta a bíró, amit mondtak
Még egyszer kösz!

Tanyasi15 Elküldve: 2015-06-25 11:17 Mi lehet a baj?_

Kedves Fórumozók!