ateszka86 fórum hozzászólásai

ateszka86 Elküldve: 2014-01-29 23:48 Hifi beszerelése e46-ba

hanzi320 írta:
nickname írta:
hancurozo írta:
hanzi320 írta:
Robin68 írta:
hanzi320 írta:
YELLOW írta:
haka írta: Sziasztok,

Szerettem volna lecserélni a Business Cd lejátszót valami másra, hogy legyen mp3. Illetve telefon kihangosító se ártott volna, ekkor kezdtem el keresgélni, a neten és találtam ilyen kínai Navigációs rendszereket. Sokféle képen nevezik őket, de inkább kis számítógépek.

Ezek a lejátszók képesek sok audió és videó formátum lejátszására, pl. mp3 vagy avi.

Emellett van benne természetesen rádió is, és még navigáció is. Egészen kecsegtetően hangzik, de persze kínai cucc. Na gondoltam kipróbálom.

Ezt vettem meg: http://www.aliexpress.com/item...98408.html

Lejátszó + wifi + tmc + gps antenna + audio tool kit (műanya eszközök az autó elemienek szétszedéséhez is)

Ma végre rendesen ki tudtam próbálni:

A tmc-hez lehet még csatlakoztatni antennát, azt nem küldtek, szóval azt majd egyszer. Ma a nulláson belefutottam a dugóba (baleet) és az igo már fel is kínálta a kerülőt.
Itt meg is jegyzem, hogy ez egy hibája, hogy a navigációs résznek valószínűleg kevés a hardwaer a tökéletes működéshez. akadozva lépked az IGO, olyan mint pár évvel ezelőtti pda-kon. Ez szerintem kvázi kompromisszumként elfogadható, úgysem nézem állandóan, és a hangjelzés nem késik, időben.

A navigáció mellett van egy másik rendszer, ami függetlenül futtat 1-2 programot, a rádió, tv, audió, videó, stb.

Hátulról kivezetett (például a kesztyűtartóba) usb-n keresztül rá lehet dugni pendrive-ot, erre papiron 16 gigásat. Épp elég néhány zenéhez és filmhez.
A Highway Thru Hell sorozat aviját simán vitte amit letöltöttem. 800x480-as felbontású 7 colos kijelzője van, épp elég filmet nézni pl. egy két órás dugóban a nulláson Gondolom a codecek ismerete véges, ki tudja mikor softwarek vannak az amúgy WINCE 6.0-s oprendszereken. De jó lesz.

MP3-as is normálisan játszotta le, az equalizer is nekem elegendően (nekem elég jónak tűnt, végül is software-es) kihatott.

Minkét felület elég gagyi, de ez nem a telefonom, nem izgat.

Lehetőség van arra, hogy nézek egy filmet (vagy TV-t mert azt is lehet felárért) és egy fizikai gombbal átkapcsolok a navigációra (ami egyébként teljesen egyedi, bárki bármilyet felrakhat, ami elmegy wince 6.0-n) és PIP-ben láthatom a videot, két méretben. Meglepően éles, élvezhető. Újjal bárhova rakhatom a felületen, ami ugye pl az igó felület. Kényelmesen el lehet navigálni, miközben látjuk a videót.

És még bluetooth is van benne!
Szintén gagyi felülettel, ami kb. használhatatlan  De egyszer összepárosítottam és mindig meglepődtem, hogy a képernyőn írja a számot és felvehetem, király.
Hívni is lehet, de a névjegyek kezelhetetlenek, hiába próbálja meg átvenni a telótól. Lehet Iphone-al jobb, arra biztos jobban rágyúrtak. Arra külön alkalmazások is vannak, de azokat nem tudtam kipróbálni. A zenét át lehet onnan játszani az biztos, bluetoothon.

Én magam be bírtam szerelni , csak a klímabefúvó leszedése necces az egészben. Itt van a beszerelésről videó: http://youtu.be/h9Eg7ZXez0c

Még annyi, hogy nem a képen látható előlappal jött a cucc a TMC miatt, mert azt csak az alábbi külsőbe tudták belerakni. Ez azért necces egy kicsit, mert ezen csak egy SD kártya van, amin nem tudunk videót vagy zenét tárolni. Vagyis nincs értelme. Így csak a hátsó pl. a kesztyűtartóba kivezetett usb-t lehet úgy használni, hogy ne legyen szem előtt. Ezen kívül egy első miniusb aljazot keresztül is lehet csatlakozni.

Persze sok dolgot tud még, pl tolató kamerát kezelni, és marha sok féle létezik belőle, ez csak egy a sok közül.

Azt gondolom sok ember szeretné ezeket a feature-öket, csak senki sem bízik a kínaiban (sokszor jogosan) azért írtam le, nekem tetszik



köszi a részletes leírást, tapasztalatot. úgy gondolom amit leírtál és amit elolvastam róla, nem egy nagy valami, de hát mit is várhatnénk. azé meg dádá, hogy a klímának nem vettél hozzávaló keretet


Sziasztok.
Érdekelne engem is ez a téma.
Megnéztem a videót amit belinkeltél, és kérdésem lenne,h ahogy megküldik ezt a cuccot ugy jó ahogy van?És simán át lehet szerelni , mint ahogy a videón van?Nem kell hozzá semmi plusz cucc?
És az én autómban csak sima Bmw sportkormány van, nem kormányról vezérelhető a fejegység.Ez befolyásol valamit? (egyébként 2004.03-havi az autó)
Előre is köszönöm a válaszokat

Én is ilyet raktam be és nem kell semmi át alakítás. A kormány nem befolyásol semmit, max ha később rakatsz bele multikormányt akkor onnan is tudod vezérelni az alap fungciókat.



És mi a véleményed ,jól működik? Azt kaptad amit vártál?
És te is onnan a weboldalról rendelted ami be van linkelve?


Van belőle néhány: http://www.ebay.com/sch/i.html...ondition=3

Ide is ma esett le egy, majd írok róla egy részletes tesztet. De itt már a kijelző is tükröződés mentes






Akarok én is ilyet
És meg lehet kérdezni, h te hol vetted és mennyibe fájt?


látom a tiéd is digi tv-s.. majd írd meg h neked befog e vmit,mert nekem nem

ateszka86 Elküldve: 2014-01-28 01:40 Társalgó

sziasztok. Redna társunk telefonszámát tudja valaki? privátba leírná,megköszönném. köszönöm

ateszka86 Elküldve: 2014-01-20 22:56 Kulcs hiány!

rece65 írta: Az igaz hogy 4-5 évente tönkre mennek(lemerülnek)ezekben a kulcsokban az aksik és emiatt kb.50 ezerért kell újakat csináltatni?


tudod cserélni az aksi részét benne. kettévágod a kulcsot és csere a bele

ateszka86 Elküldve: 2014-01-17 22:09 Üzemanyag minõsítés és átverések!

BarG írta:
andree írta: Sziasztok,
Egy kis infó a prémium üzemanyagok tekintetében. Ma a Dunai finomítóba a tankautó töltőben jártam, és ha már ott voltam kérdezősködtem egy kicsit. 3 üzemanyag forgalmazó került szóba, a Mol, OMW és a Shell. Ezek közül is a gázolajok. A Mol Evo diesel és a shell prémium diesel közötti különbség csupán a hozzáadott BASF gyártmányú adalék cikkszámában eltérő 1 db szám. Ugyanaz a Molnál Magyarországon finomított gázolaj az alapja, innen szállítják és itt is keverik be. Az OMW normál gázolaja szintén mol termék. A maxxmotion diesel hajón érkezik Ausztriából és átfejtés után tartálykocsival kerül a kutakra.
A benzines kollégáknak pedig annyi hogy nem olyan rég óta a prémium benzinek is mol alapon nyugszanak és nálunk keverik be. Tehát a V-power benzinek sem kintről vannak.

Üdv!


És kivel beszéltél? Nem név szerint, hanem a beosztásukra gondolok. Csak mert az átlag molos melós azt se tudja, hogy milyen előírások alapján kell tevékenykednie, és ez most nem vicc, nem hiába hal meg évente pár ember az üzemeikben.

Van már vagy 4-5 éve, hogy mindenfajta kútról vettem gázolajokat és vizsgálgattam őket. Akkor a shell prémiumja pont olyan volt mint az omv-é. Az garantáltan nem a molos orosz származékú savas gázolaj volt, hanem vagy északi tengeri, vagy arab. Molnál nem tankolok, mostanság vizsgálódni se vettem semennyit se.
Appropo: az AGIP prémiumja az valóban mol származék, csak jobb adalékcsomagot kap. Egyébként az is jó. A molos prémium meg sokáig úgy nézett ki, mint valami barna színű zavaros moslék.



egy szó mint száz mindenki tankoljon OMW maxxot vajon más országban is u.az az omw max? gondolok pl. Románia

ateszka86 Elküldve: 2014-01-15 14:16 Dieselrendszer tisztító és védő adalékok

csbalu írta:
ateszka86 írta:
Neo954 írta:
nickname írta:
Puli írta:
nickname írta:
Puli írta:
negativ0001 írta: Diseles haveraim nagyon dicsertek ezt....en meg ezt a revitalizalot nem probaltam, ugyhogy no komment, annyit tudok, h nehezen oldodik.
http://www.xado.co.hu/webshop#!/~/product/category=2302529&id=9944788
http://www.xado.co.hu/webshop#!/~/product/category=2302529&id=9944798


Éppen erről a cuccról érdeklődtem volna én is!
Xado Fémkondícionáló Maximum 1 stage

Van-e valakinek tapasztalata?



Személyes vélemény.

Nem hiszek benne. Az hogy ki mit mond és mi mond az csak egy dolog, de egyértelmű bizonyíték nincs és nem is lesz a hasznosságára.

Használ inkább PRÉMIUM üzemanyagot lehetőleg OMW MAXX MOTION annak legalább kézzelfogható eredményei vannak.



Érdekes, mert nálam pedig az üzemanyag a kamu! Rengeteg tesztet olvastam és én is próbáltam, de annak nincs eredménye!



Igen és mit próbáltál ? leírnád ? mert érdekelne.


Sziasztok!

Ezekről a "mézekről" megegyezik a véleményem Nickname-el, nemrég olvastam az egyik TDS-es fórumon, hogy a srác valami adalékot öntött a motorolajhoz, aztán turbótengely törés lett a vége... hát én inkább kihagynám.

Üzemanyag már más tészta, én a Shell diesel-t tartom a legjobbnak, érzés alapján, valamiért jobban indul tőle az autó hidegben. Az OMV-vel csak annyi a problémám, hogy nem fér bele a pisztoly a tankszűkítőbe, és nehéz tankolni így.
Néha "ipari" gázolajat tankolok, de ahhoz mindig teszek 5 cent 2T motorolajat egy teli tankhoz, adagolós tanácsára.

Üdv.:Neo



metabondot használok az oljaba és az üzemanyaghoz is.... amotor mintha vmivel halkabb lett volna és indulásnál sincs az az emelkedett hang mint eddig....amikro az üzemanyagba betöltöttem rendesen takaritotta, dobálta ki a kormot, nincs negativ véleményem róla...


kb mióta használod?
Érdekes egyébként mert a Mini Cooper S motorjával kapcsolatban hallottam hogy gyárilag előírják valami adalék használatát időközönként.

Itt a cikk
http://totalcar.hu/magazin/tec...olajcsere/

De az ide vonatkozó mondat a végén van:
"Tehetünk-e valamit az égéstér kokszosodása ellen? Erre jó a márkaszerviz belső információáramlása, amit a Pásztor szakemberei nekem is átadtak. A PSA-csoport a hiba kialakulásának megelőzésére előír egy benzinadalékot, amit néhány ezer kilométerenként egyszerűen bele kell önteni a tankba. Sajnos arra kicsi az esély, hogy a kialakult koromréteget eltávolítja, de preventív jelleggel érdemes lehet használni."


kb 2000km-t mentem vele azóta

ateszka86 Elküldve: 2014-01-15 13:27 Kerepelő hang, 320d

sziasztok! Tudna nekem vki a hidrotőkéről flevilágosítást adni? mivel jár a javítása? mire kell odafigyelni? kb milyen összeg? és minden érdekel. köszi

ateszka86 Elküldve: 2014-01-15 12:36 Dieselrendszer tisztító és védő adalékok

Neo954 írta:
nickname írta:
Puli írta:
nickname írta:
Puli írta:
negativ0001 írta: Diseles haveraim nagyon dicsertek ezt....en meg ezt a revitalizalot nem probaltam, ugyhogy no komment, annyit tudok, h nehezen oldodik.
http://www.xado.co.hu/webshop#!/~/product/category=2302529&id=9944788
http://www.xado.co.hu/webshop#!/~/product/category=2302529&id=9944798


Éppen erről a cuccról érdeklődtem volna én is!
Xado Fémkondícionáló Maximum 1 stage

Van-e valakinek tapasztalata?



Személyes vélemény.

Nem hiszek benne. Az hogy ki mit mond és mi mond az csak egy dolog, de egyértelmű bizonyíték nincs és nem is lesz a hasznosságára.

Használ inkább PRÉMIUM üzemanyagot lehetőleg OMW MAXX MOTION annak legalább kézzelfogható eredményei vannak.



Érdekes, mert nálam pedig az üzemanyag a kamu! Rengeteg tesztet olvastam és én is próbáltam, de annak nincs eredménye!



Igen és mit próbáltál ? leírnád ? mert érdekelne.


Sziasztok!

Ezekről a "mézekről" megegyezik a véleményem Nickname-el, nemrég olvastam az egyik TDS-es fórumon, hogy a srác valami adalékot öntött a motorolajhoz, aztán turbótengely törés lett a vége... hát én inkább kihagynám.

Üzemanyag már más tészta, én a Shell diesel-t tartom a legjobbnak, érzés alapján, valamiért jobban indul tőle az autó hidegben. Az OMV-vel csak annyi a problémám, hogy nem fér bele a pisztoly a tankszűkítőbe, és nehéz tankolni így.
Néha "ipari" gázolajat tankolok, de ahhoz mindig teszek 5 cent 2T motorolajat egy teli tankhoz, adagolós tanácsára.

Üdv.:Neo



metabondot használok az oljaba és az üzemanyaghoz is.... amotor mintha vmivel halkabb lett volna és indulásnál sincs az az emelkedett hang mint eddig....amikro az üzemanyagba betöltöttem rendesen takaritotta, dobálta ki a kormot, nincs negativ véleményem róla...

ateszka86 Elküldve: 2014-01-11 19:31 Rugócsere

YELLOW írta:
jons írta:
beriv írta: Sziasztok

Van egy 2004-es 320d-ém M-es futóműves, hátsó rugóm nekem is eltört.
Milyet vegyek bele?
Suplex-ről van valakinek tapasztalata?


Szia beriv!

Vége az e34-es időknek nálad, ahogy nálam is úgy látom! Üdv a fórumon!

Én a rugó törésem után összeszedettem a "rossz út" packet lengéncsillapítóját és rugóját, az került hátra. Mondroe került bele... bár itt nem ajánlották, eddig nem volt gond vele.
szerk: De most hogy jobban elolvastam M-es futómű esetén bukott a fentebbi tanács.




a monroe-nak a gátlóját nem nagyon szokták ajánlani rugóba meg kb úgy tűnik minden jobb a gyárinál...


nekem sachs van, perfect

ateszka86 Elküldve: 2014-01-09 22:41 320d Motor

Sziasztok. vmikor írtam h vmi láncos szerű hangot hallok az indítás első 15 másodpercében kb. csak hidegen reggel. felvettem ezt a hangot csak nem tudom h töltsem fel ide. esetleg ha vki adna egy mail címet neki elküldeném és ha tduna ebben segíteni

ateszka86 Elküldve: 2014-01-09 09:47 lámpa

Sziasztok! Segítsetek. mindkét lámpám párásodik és nem jövök rá h mitől. Fülek a gyáriak, a lámpa burán semmi törést repedést nem láttam. Nem tudok rájönni mi lehet az oka. Hátha lenne pár jó öteletetek, köszi

ateszka86 Elküldve: 2013-12-26 13:55 Multimédia beszerelés

Chipcad777 írta: Köszönöm urak a válaszokat!

Így külső minőségre milyen? Beleillik az ottani milliőbe? Nem gagyi a kidolgozása?

Egészen eddig nem voltam híve a gyári rendszer megbojgatásának, de most úgy gondolom, hogy eljött az idő .

Köszi mégegyszer!


tökéletesen.

ateszka86 Elküldve: 2013-12-25 17:32 Ülésfűtés - hibák - beszerelés - javítás

szotakdavid írta:
ateszka86 írta:
szotakdavid írta:
ateszka86 írta: Sziasztok, valaki esetleg szerelt be utólagos ülésfűtést? gondolkozom karbonszálas 10fokozatban állíthatóban. kb 40 lenne a kettő. feket bőröm van. mit szóltok?

ezeket nézem:

http://www.aliexpress.com/item...74522.html

http://www.aliexpress.com/item...77244.html

http://www.aliexpress.com/item...36572.html

http://www.aliexpress.com/item...41475.html

ez hűt fűt, nem tudom mennyire jól hűt

http://www.aliexpress.com/item...31561.html


Szia!

Én ma raktam be a hátsókba,az elsőkbe nem egyszerű a keresztbe lógó fémektől.

Gyútás utáni 12V kell neki és ennyi.Volt minden a beszerelő készletben.

Üdv Dávid


ilyesmiket tettél be? vagy tudsz linkelni vmit amit betettél? köszi. vmi trükk a betevésnél?


Awhl-400-as ülésfűtést raktam be Bárdiból rendeltem,elég olcsón kaptam meg azért rendeltem onnan.

Első ülésbe nem raktam még be,de van itt olyan aki rakott már.



vajon a bőrt nem károsítja? a nagy meleg

ateszka86 Elküldve: 2013-12-25 16:37 Ülésfűtés - hibák - beszerelés - javítás

szotakdavid írta:
ateszka86 írta: Sziasztok, valaki esetleg szerelt be utólagos ülésfűtést? gondolkozom karbonszálas 10fokozatban állíthatóban. kb 40 lenne a kettő. feket bőröm van. mit szóltok?

ezeket nézem:

http://www.aliexpress.com/item...74522.html

http://www.aliexpress.com/item...77244.html

http://www.aliexpress.com/item...36572.html

http://www.aliexpress.com/item...41475.html

ez hűt fűt, nem tudom mennyire jól hűt

http://www.aliexpress.com/item...31561.html


Szia!

Én ma raktam be a hátsókba,az elsőkbe nem egyszerű a keresztbe lógó fémektől.

Gyútás utáni 12V kell neki és ennyi.Volt minden a beszerelő készletben.

Üdv Dávid


ilyesmiket tettél be? vagy tudsz linkelni vmit amit betettél? köszi. vmi trükk a betevésnél?

ateszka86 Elküldve: 2013-12-25 13:20 Ülésfűtés - hibák - beszerelés - javítás

Sziasztok, valaki esetleg szerelt be utólagos ülésfűtést? gondolkozom karbonszálas 10fokozatban állíthatóban. kb 40 lenne a kettő. feket bőröm van. mit szóltok?

ezeket nézem:

http://www.aliexpress.com/item...74522.html

http://www.aliexpress.com/item...77244.html

http://www.aliexpress.com/item...36572.html

http://www.aliexpress.com/item...41475.html

ez hűt fűt, nem tudom mennyire jól hűt

http://www.aliexpress.com/item...31561.html

ateszka86 Elküldve: 2013-12-25 13:17 Multimédia beszerelés

Chipcad777 írta: Sziasztok!

Kellemes Ünnepeket mindenkinek!


Van valakinek tapasztalata az alábbi multimédiás fejegységgel kapcsolatban?

http://www.automultimedia.info...p;Itemid=1

Köszi a válaszokat!

Üdv: Bálint.


szia. én pont tőlük vettem. Megvagyok vele nagyon elégedve,nekem a digi tv-s változat van, nem mintha tv-nék vagy filmet néznék gps egyből aktiválja magát,olyan gps-t teszel rá amilyent akarsz, telefonszám keresés,hát inkább a telefonon keresd ki a vétel egész jó. rádióvétel is jó, talán még több rádiót befog mint a gyárija de hamarabb beserceg ha olyan helyre mész. Én ajánlani tudom, amire én használom,arra tökéletes,zene telefon gps. és még a netet is faszán behozza de ne tőlük vegyél adaptert mert elég drágán adják