baki113 fórum hozzászólásai
« előző12következő »

baki113 Elküldve: 2015-02-13 17:52 Fûtés - Klíma

usi írta:
baki113 írta:
usi írta:
baki113 írta:
usi írta:
Hondras írta:
usi írta:
Hondras írta:
usi írta:
Hondras írta: Sziasztok!

Ide is beírom a problémámat:

E46 benzinesben (323) nincs utastér fűtésem, szellőző ventilátor működik, kicseréltem még a motortérben található melegvíz szelepet és sajnos semmi eredmény. Két jelenséget vettem észre: 1. nagy fordulaton (40001/min) elkezd meleg levegőt befújni, valamint a hűtő kupakján és a szintjelzőn apró műanyag reszelék található.
Ezzel kapcsolatban tudtok okosat mondani melyik irányba induljak?

Ui.: a motor vízhőfok szépen eléri az üzemi hőmérsékletet és tartja is.

Pár hete én is ugyanebben a cipőben jártam, semmi fűtésem nem volt. hiába cseréltünk benne fűtéscsapot. Én is arra lettem figyelmes, hogy a kiegyenlítőben fekete darabkák voltak.
A problémát az okozta nekem, hogy ezek a darabkák eltömítették a fűtőradiátort, ezért azon már abszolút nem tudott átáramlani a hűtőfolyadék.
Én átmostam a fűtőradiátort és a rajta lévő két csövet, természetesen visszafelé, nehogy még több mocsok kerüljön a radiátorba. Azóta tökéletes a fűtésem.

Köszi, ez már biztató, viszont jó lenne tudni, honnan jönnek azok a műanyag darabkák.

Nekem inkább festékdarabkáknak tűntek, szerintem valahonnan a fagyálló oldotta ki.

Na most már nekem is van fűtés, tényleg segített a kimosás, ehhez segített az enyhe téli idő is.

Örülök hogy neked is sikerült megoldani!
Tavasszal azért majd nem ártana átmosni az egész rendszert, hogy a maradék szennyeződés is távozzon a rendszerből!

Sziasztok, nekem is pont ugyan ez a jelenség áll fenn, annyi hogy én még nem láttam ilyen fekete darabkákat de majd jobban megfigyelem. Mennyire nagy munka a fűtőradiátor kiszerelése?

A fűtőradiátor a fűtésboxba van beépítve, a kiszereléshez a műszerfalat le kell bontani.
Az átmosáshoz én nem szedtem ki a fűtőradiátort, hanem a motortérben szabaddá tettem a rámenő csöveket és úgy nyomattam visszafelé a vizet.

Igen utána én is néztem videót és láttam hogy körülményes, eszembe is jutott amit mondtál, már csak azon gondolkodom hogy mivel mostad ki, sima víz és slag? bocs az értetlenkedésért

Sima víz és slag, lényeg az volt, hogy kimosson minden szennyeződést, és biztosítva legyen a szabad áramlás.

Köszi a segítséget, remélem megoldódik a probléma.

baki113 Elküldve: 2015-02-12 18:57 Fûtés - Klíma

baki113 Elküldve: 2015-02-10 18:31 Fûtés - Klíma

baki113 Elküldve: 2014-11-23 20:15 Fûtés - Klíma

solyom76 írta:
baki113 írta: Sziasztok, nekem a következő problémám lenne a fűtéssel, hideget fúj a kocsi (vízhőmérséklet középállásban) mindaddig míg meg nem pörgetem olyan 3500-4000 fordulat fölé. Azután elkezd meleget is fújni de csak addig míg a fordulat 2000 fölött van, alatta megint hideget fúj. Én a fűtéscsapra gondolok de hátha más jobban tudja. Ehhez kapcsolódna a másik kérdésem:
https://www.youtube.com/watch?v=jkd4tjxZDcI
találtam ezt a videót a youtube-on, érdemes lenne ezt megpróbálni, illetve a végén miért tölti fel vízzel? Gondolom csak egyszerűen légteleníteni kell, nem?
Köszi a választ előre is

Kevés benne a hűtöfolyadék és alacsony fordulaton nem jut el a radiátorig a víz.. légtelenitsd ,majd öntsd fel...

Kösz a választ, akkor először megnézem ezt hátha csak ennyi a probléma

baki113 Elküldve: 2014-11-23 12:53 Fûtés - Klíma

Sziasztok, nekem a következő problémám lenne a fűtéssel, hideget fúj a kocsi (vízhőmérséklet középállásban) mindaddig míg meg nem pörgetem olyan 3500-4000 fordulat fölé. Azután elkezd meleget is fújni de csak addig míg a fordulat 2000 fölött van, alatta megint hideget fúj. Én a fűtéscsapra gondolok de hátha más jobban tudja. Ehhez kapcsolódna a másik kérdésem:
https://www.youtube.com/watch?v=jkd4tjxZDcI
találtam ezt a videót a youtube-on, érdemes lenne ezt megpróbálni, illetve a végén miért tölti fel vízzel? Gondolom csak egyszerűen légteleníteni kell, nem?
Köszi a választ előre is

baki113 Elküldve: 2014-08-12 16:34 alapjárat leesik, ingadozik

Medvedisznoman írta:
baki113 írta: Üdv mindenkinek,
nálam is tapasztalható már egy ideje a probléma, a kocsim e46 318i M43b19 motorral.
Szóval a tünetek: az autó hidegen, melegen indul probléma nélkül, hidegen szépen beáll a fordulatszám alapjáratra és szép jár a motor. Viszont az első gázfröccs után már leesik az alapjárat kb 500-ra majd onnan párszor visszaugrik és beáll megint. Ezután ezt hidegen, melegen végig produkálja menet közben(pl lámpánál). Na és akkor itt hozzátennék egy kis érdekességet amit eddig nem olvastam a témában, hogy ha minél több fogyasztó van felkapcsolva(lámpa, fütés, klíma) akkor annál erőteljesebben csinálja, volt hogy klíma+lámpa kombóval le is állt, ha nincs felkapcsolva semmi akkor pedig alig észrevehető. Hétvégén pedig még egy érdekességet tapasztaltam, általában a Shellnél tankolok 95-öst, de máshol is szoktam néha, viszont a hétvégén csak úgy a 100-ast tankoltam bele és azóta az alapjárat nem ingadozik, még akkor is ha minden be van kapcsolva. Erre tud valaki valami okosat?

Heló!
Ha a sok fogyasztótól leáll az könnyen lehet attól, hogy nem jó a töltésed. Ha van egy multiméter a közelben, ezt könnyen kiderítheted úgy, hogy járó motornál méred a feszültséget (pl. az akkumulátor sarukon) és miközben kapcsolgatod be a fogyasztókat figyeled, hogy esik-e a fesz, illetve, hogy rövid időn belül helyreáll-e. Ha nem akkor lehet hogy fesszabályzó, vagy egyszerűen csak kopottak a szénkefék, vagy a csúszógyűrűk. Diag is megmondja, ha alacsony volt a fesz. Ettől pl leállhat. Hogy az oktánszámhoz mi köze van azt sajnos nem tudom, de biztos lesz itt valaki, akinek van ötlete.
Az alapjárat ingadozást is okozhatja több dolog, ha jól emlékszem kartergázmembrán témában is volt erről szó.

Hát a leállás vagy 2x fordult eddig elő, a töltésre még nem gondoltam, de lehet akkor megnézem majd. Igen én is olvastam már sok mindent az alapjárattal kapcsolatban és hogy nincs rá egyértelmű megoldás, csak pont az a furcsa, hogy mintha ezek a tünetek mind összefüggenének.

baki113 Elküldve: 2014-08-11 20:25 alapjárat leesik, ingadozik

Üdv mindenkinek,
nálam is tapasztalható már egy ideje a probléma, a kocsim e46 318i M43b19 motorral.
Szóval a tünetek: az autó hidegen, melegen indul probléma nélkül, hidegen szépen beáll a fordulatszám alapjáratra és szép jár a motor. Viszont az első gázfröccs után már leesik az alapjárat kb 500-ra majd onnan párszor visszaugrik és beáll megint. Ezután ezt hidegen, melegen végig produkálja menet közben(pl lámpánál). Na és akkor itt hozzátennék egy kis érdekességet amit eddig nem olvastam a témában, hogy ha minél több fogyasztó van felkapcsolva(lámpa, fütés, klíma) akkor annál erőteljesebben csinálja, volt hogy klíma+lámpa kombóval le is állt, ha nincs felkapcsolva semmi akkor pedig alig észrevehető. Hétvégén pedig még egy érdekességet tapasztaltam, általában a Shellnél tankolok 95-öst, de máshol is szoktam néha, viszont a hétvégén csak úgy a 100-ast tankoltam bele és azóta az alapjárat nem ingadozik, még akkor is ha minden be van kapcsolva. Erre tud valaki valami okosat?

baki113 Elküldve: 2014-06-05 19:15 Rendszámtábla világítás BMW embléma

jrtom írta:
baki113 írta: Üdv,
egy olyan problémával találkoztam, hogy a rendszámtábla világításom nem ég, egyik sem. Ezt vissza is jelzi a műszerfalon, ill. a csomagtér ajtajának a nyitókapcsolója sem működik, kulcsal, távirányítóval nyitható. A biztosítékokat megnéztem amiről azt gondoltam azzal kapcsolatba lehet, illetve le is szedtem azt a műanyagot amivel a rendszámtábla világítás van és az elég jó állapotúnak tűnt, nem volt berohadva. Valaki tapasztalt már ilyet, merre kellene tovább keresgélni? Előre is kösz a segítséget.

A kábelköteget nézd meg, elvan szakadva pár vezeték a csomagtérátvezetésnél.

Köszi tényleg ott volt a probléma, kettő el is volt szakadva meg a többinek is kezd szétrepedni a szigetelése

baki113 Elküldve: 2014-05-25 09:14 Rendszámtábla világítás BMW embléma

Üdv,
egy olyan problémával találkoztam, hogy a rendszámtábla világításom nem ég, egyik sem. Ezt vissza is jelzi a műszerfalon, ill. a csomagtér ajtajának a nyitókapcsolója sem működik, kulcsal, távirányítóval nyitható. A biztosítékokat megnéztem amiről azt gondoltam azzal kapcsolatba lehet, illetve le is szedtem azt a műanyagot amivel a rendszámtábla világítás van és az elég jó állapotúnak tűnt, nem volt berohadva. Valaki tapasztalt már ilyet, merre kellene tovább keresgélni? Előre is kösz a segítséget.

baki113 Elküldve: 2014-03-26 21:10 Olvasólámpás belsõ világítás

Tano írta:
baki113 írta: Üdv, nem biztos, hogy jó helyre írok de jobb témát nem találtam a problémámnak, szóval a probléma az hogy tegnap este amikor nyitottam a kocsit a távirányítóval csak a jobb hátsó belső világítás kapcsolódott fel, amikor beszálltam és beindítottam a kocsit le is kapcsolt. Aztán felkapcsoltam a belső világítást de csak a jobb hátsó kapcsolódott fel és nem tudtam lekapcsolni se többszöri próbálkozásra sem, csak ha lezártam a kocsit, akkor magától lekapcsolódik. Ha valaki találkozott hasonlóval és tudja mit nézzek meg azt megköszönném.

Első körben szerintem nézd meg az elöl lévő belsővilágítás kapcsolót, nekem ott volt eltörve az egyik vezető lemez benne, és amiatt csinált hasonlót.

Köszi a segítséget, majd a hétvégén megnézem.

baki113 Elküldve: 2014-03-26 02:33 Olvasólámpás belsõ világítás

Üdv, nem biztos, hogy jó helyre írok de jobb témát nem találtam a problémámnak, szóval a probléma az hogy tegnap este amikor nyitottam a kocsit a távirányítóval csak a jobb hátsó belső világítás kapcsolódott fel, amikor beszálltam és beindítottam a kocsit le is kapcsolt. Aztán felkapcsoltam a belső világítást de csak a jobb hátsó kapcsolódott fel és nem tudtam lekapcsolni se többszöri próbálkozásra sem, csak ha lezártam a kocsit, akkor magától lekapcsolódik. Ha valaki találkozott hasonlóval és tudja mit nézzek meg azt megköszönném.

baki113 Elküldve: 2014-03-26 02:24 Gumi

Fortysix írta:
YELLOW írta:
Fortysix írta:
YELLOW írta:
Fortysix írta: Sziasztok.
Felkerült a nyári garnitúra a kocsira és az első gumik iszonyatosan hangosak. Vredestein Sportrac 3 abroncsokról van szó. Az ilyen V-mintás gumikra szokták mondani, hogy picit zajosabb, de ez 30 és 45 km/h között elviselhetetlenül búg. Alatta, felette szinte semmi zaj. A Gumik most kerültek hozzám, félrekopva nincsenek, nem szálszakadtak, szépek, de ez a búgás városban nagyon bosszantó.
Mi okozhatja ezt szerintetek? Valamit lehet vele kezdeni?

simán lehet. ez ráadásul olyan minta, ami kifejezetten hajlamos a bugásra, főleg ha kopik, és hajlamos "cápafog" nevezetű kopásra.
ode rosszul volt tárolva télen, esetleg kikeményedett a gumi, vagy túl keményre fújták. hivatalos gumisnál nekem mindig tök keményre fújják, mindegy milyen autó 2,5-re nyomja, de én kérni szoktam mire nyomja. OMH-s műszerrel nézi. aztán otthon rárakom a kis kézi orosz mérőmre, amit még anno egyik munkahelyemen, ahol OMH-s mérésre is készítettünk elő műszereket bemértem és tökéletes, na az mindig többet mutatott, még hideg guminál is.

Majdnem 6mm profil van rajtuk, ráadásul egyenletes. A guminyomást viszont tényleg csekkolni kéne, csak azt még nem tudtam, mert a telepíttet (benzinkutas) mérők pontosságában nem bízom, de nyilván ott fogom valamelyiknél mérni, mert nekem sajnos nincs itthon ilyen precíziós ketyere
Ez a cápafog kopás egyébként micsoda?

nem full kopást értettem. ez a gumi vagy 7-8mm mintájú újonnan, sok fajta gumi van, ami 2-3ezer km után hangos elsz, majd egy 10ezer múlva megint halk. de ez változó, tehát a 6mm nem jelent semmit.
hát a cápafog... húúú ezt nehéz lesz... akartam keresni képet, de még csak leírás sincs...
szóval, ahogy én hallottam, még egy tv műsorban is. neked a gumi két szélén lévő barázdáknál alakulhat ki, ami nem a V minta hanem a két szárán a vízszintes rész. azon a részen a gumi forgásiránya alapján a bevágás nem merőleges, hanem a felület felé haladva íves lesz. mointha a gumi felső 1mm-ért elcsúsztatnád.

Köszi az infót. Nagyjából értem a dolgot. Talán...
Reméljük kopik még egy kicsit és bekussol

Üdv, nekem volt anno egy off kocsim akkor én is tapasztaltam olyat, hogy vettem egy felnit gumival együtt(TOYO V mintás gumi szintén), és nagyon búgott az is. Jó pár nap, talán 1-2 hét elteltével elhalkult és nem volt később se vele probléma. Gondoltam arra hogy mivel minden autó más lehet másképp van kopva gumi(még ha nem is látszik) és idővel hozzákopik az új futóműhöz, más magyarázatot nem tudok, szerintem még nem kell megijedni.

baki113 Elküldve: 2014-03-11 22:29 Könyöktámasz

YELLOW írta:
rece65 írta:
baki113 írta:
Bero írta:
YELLOW írta:
Bero írta:
nickname írta:
Bero írta:
YELLOW írta:
Bero írta:
YELLOW írta:
Bero írta: Sziasztok! A könyöklő alatti részem,ez az úgy nevezett középkonzolom,ez nagyon megkopott. Málik össze vissza és elég csúnya! Tudtok rá valami megoldást? Van esetleg a gyárival megegyező festék ami ugyanolyanná tudná tenni mint a gyári? Ez ilyen fura,gumis réteg és nem tudom mit lehetne vele kezdeni. Köszönöm!

Plasti Dip

Igen,erre gondoltam én is,de gyári színben vagy hasonló világos szürkében nem találtam (még) Köszi,Yellow!

van a Plasti-nak több fajta színe is, de vane gy másik hasonló termék, a neve nem jut az eszembe, talán lehet itthon nem is kapható, abból talán lenen hasonló. de a plastinak van ilyen Camo kollekciója, amik talán közel állnának színben.

Köszi,megnézem! Esetleg,ha eszedbe jut a másiknak a neve,ne hagyd magadba

Kb 12.000 Ft egy új gyári, nem jobban megéri mint szarakodni a festéssel ?

12.000FT ? 32.000Ft-ért láttam használtan! Tudsz linkelni? Vagy Te hol láttad? 12.000Ft-ért azonnal megvenném! Enyém könyöktámaszos,és a bőrnek semmi baja,csak a konzolt szeretném cserélni! Köszi!

aztán az is elkezd málni. veszel egy flakon Dip-et, olyan 4500Ft körül, szlovákból rendelve, még olcsóbb, ha van, aki behozza ingyen akkor 3700 körül van. egy flakonból jó vastagon le lehet fújni, ami tartósabb lesz, mint a gyári. UV álló, jó hőálló, nem baj ha kint áll a napon. ha veszel bontottan, az is valamilyen idős már, és az idő vasfoga is ezi ezeket, elérnek. melleslegmindenhol ezek kopnak, szóval jót kifogni szerintem nehéz.

Ez igaz,de én ilyen hülye gyári párti vagyok A dip-ből ha lenne ugyanolyan színű/árnyalatú mint a gyári akkor nem gondolkodnék,de nem sok színválaszték van! Nickname! Hol láttál gyárit újat 12000Ft-ért? Köszi

Én egyszerűen lesikáltam azt a gumis réteget, sokkal szebb lett és nem karcolódott össze.

Mivel sikáltad le mert én is próbáltam sikár kefével és mosószerrel de nem jött le.
Lehet nem eléggé dörzsöltem de ahol meg jött lefele az meg csúnya volt.
Vagy ha az egészről de dörzsölted akkor már szép egyöntetű enélkül a gumis anyag nélkül?
Nekem is bontott van de nem teszik a felülete mert össze van karistolódva..

Csinálnál róla képet hogy milyen lett a lesúrol után?
Erről a Plasti Dip-ről hol olvashatok bővebben magyarul?

sikár kefe? jóhogynem sukár
mosogató szivacs, meleg víz, elvileg ennyi is elég. csak alatat ugye fekete műanyag, ami valamenynire azért fényesebb lesz, mint a gumi. az meg olyan ódivatú. ez a gumibevonat is azért van rajta, hogy matt legyen, ne mély fekete.
Plasti Dip? hát keress rá itt az oldalon a fórumok között, aztán lesz ott hivatalos link, de a google a barátod.

Sima körömkefével meg melegvízzel, jó erősen kell súrolni de a körömkefe nem karcolja össze,próbáltam még acenton mentes körömlakk lemosóval de azzal sem lett jobb, elég gány meló biztos kellett sikálni vagy másfél órát mire lejött mindenhol. Szép egyforma lett mindenhol,nekem vajszínű van és az matt lett. Majd holnap rakok fel képet

baki113 Elküldve: 2014-03-11 22:20 Ajtónyítási Gondok!

GRM írta: Sziasztok!
Olvasom itt ezeket az ajtónyitási gondokat - nekem még elektronikusan nincs baja - de gondoltam megnézem már, ha bedugom a zárba a kulcsot tudom-e nyitni-zárni. Hát nem, csak forog a kulcs körbe. Kivettem a műanyag dugót ahol a zár csavarját lehet kiszedni és látom a zárcilinder végét! Nincs kapcsolatban semmivel, gondolom a többi része az ajtó aljában van valahol...
Találtam hozzá javítókészletet, de mielőtt megrendelem megkérdezem valaki találkozott már ilyen problémával?

link:http://aprod.hu/hirdetes/bmw-e...1EcKR.html

Ez lehet a megoldás?

Helló én pont a múlthéten cseréltem, nekem is ez volt a problémám,annyi különbséggel hogy nekem nem fordult körbe, csak nem nyitott. Rendeltem egy egy ilyen javítókészletet, igaz csak egy alkatrészét használtam fel, egy kis tárcsa volt benne eltörve, a gyári rugó jobban passzolt vissza a helyére.

https://www.youtube.com/watch?v=BiXHJJbSWLM
https://www.youtube.com/watch?v=o4_l_O_LuXk

az első videó, hogy kell kiszedni a zárat ez egyszerű, csak bele ne essen a csavar az ajtóba A második pedig hogy magát a zárat hogy kell összerakni, kicsit bonyolultabb mint a videón elég nehéz beakasztani a rugót. Amit olvastam még külföldi fórumokon hogy a kulcsnak végig benne kell lennie a zárban, illetve jól takarítsd meg ha szétszedted és egy pici zsírt is elvisel összeszereléskor.

baki113 Elküldve: 2014-03-09 12:00 Könyöktámasz