leo fórum hozzászólásai

leo Elküldve: 2017-02-19 22:35 Motor-váltó

YELLOW írta:
leo írta:
YELLOW írta:
leo írta: T márkatársak! szeretnék leírni egy automata váltós történetet tanulság képen, hogy mások ne járjanak így! Nem rég vettem egy x3 as e 83. BMV-t.A vétel egy kereskedőtől történt ami hiba volt részemről, hogy csak egy rövid próba kört tettem az autóval Ami már tudom kevés egy állapot felméréséhez.A hibával csak vásárlás után kb 2 héttel szembesültem, hogy a gm automata váltó meleg olajnál 2ből 3 ba váltásnál egy picit rángatva vált. Mivel az autó 156 000 km futott gondoltam ezt a hibát bevállalom és meg csináltatom .Neten tájékozódva illetve egy 17 ik kerületi bmv szervizben személyesen ahol kaptam egy akkor húzósnak tűnő ajánlatot 600 ezer ft melyet követően ,eljutottam Perkátára Papp Attila műhelyébe aki 450 ezer ft ért elvállata a váltó javitását illetve szerinte az osztóműben láncot kell cserélni történetet.2 hét után elkészült az autó 6 havi garanciával. Kb 5 ezer km 6 hónap és ismét ugyan az a hibajelenség.Visszamentem hogy egy váltó adalék betöltése után szerinte is jó lesz.Nem lett jó de bizalmam is elment tőle.Ajánlások illetve az oldalakon irt vélemények alapján választottam Papp Tamás professzort.Aki elmondta hogy a váltó csak megfelelő olajnyomással fog jól működni tehát nagy javítással tudja elvállalni . Nem örültem a megállapításnak, de már kénytelen voltam egy újabb javítást bevállalni.Az első benyomás a műhelyéről már bizakodásra adott okot mint egy patika.Kb 2 hét múlva elkészült az autó ami bitang jó és nagyon élvezetes használni,de ezt beárnyékolta az általa megállapított tény hogy a váltó ki sem volt szedve nem hogy javítva. Ugyan a másik szerelő javításért /OLAJCSERE VOLT CSAK/ elkérte a rengeteg pénzt de átvert nagyon csúnyán ezt már én állítom és ez legyen tanulság,automata váltóval rendelkező márkatársaimnak.Nem tartom a GM váltó működését rossznak sőt de csak ha hibátlan.


ne haragudj meg, de valószínű többet sem fogsz ide írni.
számomra mindig fura, amikor valaki frissen regisztrál, aztán lejárató történetet ír, majd soha többet nem látjuk.
nekem eleve az szemet szúr, hogy a BMW-t 2x sem tudod helyesen leírni. nekem ez összeférhetetlen egy fanatik oldalon, és már fura dolgokra enged következtetni.
Papp Attila, nem simerem, nem védem, de ha megnézed a weblapot, akkor főként VW konszern váltóira van specializálódva. ez nem jelenti azt persze, hogy mást ne tudna megcsinálni.
az is fura, hogy fél év garit válallt, és neked pont akkor kezdett rosszalkodni megint.
ha a másik szinén Papp szerelő szerint le sem volt véve a váltó, akkor mégis mit csinált vele, amitől megjavult fél évig? SW reset? azért 450ezerért nagy csalás volna. neked pedig ott kellett volna verni az ajtót, nem itt, vagy gondolom minden BMW-s fórumot telenyomsz ezzel.
lehet valóban így volt, de ha leveszi a váltót lehett látott volna ő is dolgokat. de ezt tényleg akkora pofátlan lehúzásnak tartottam volna, hogy ezt nem lehetett volna szó nélkül hagyni. akkor a Papp tamásnak hivatalosan adnia kellett volna egy igazolást, hogy nem lett a váltó elszedve korábban. (ezt nem tudom miből láthatta) és akkor visszamenni az Attilához.
egyébként 30d automata váltói hasonlóak, én E39-ben is tapasztaltam ilyet, pedig azt is felújították. állítólag mind csinálja. én nem tudom.

egyébként én eleve automataváltó ellenes vagyok. de ahogy vezetgetek egyre többet, nem olyan rossz az. főleg az újabbak. nem nagyon jelent már többlet fogyasztást, és érzetre jobban gyorsul, mert mindig az ideális fokozatban van. egy 7-8 sebességes automata baba lehet már. nyilván karbantartásigényesebb, de ugye mindennek meg van az ára.


köszönöm az észrevételt! valóban BMW de a 12 éves lányomnak diktáltam a történetet,de nem ez a lényeg. A hibát azért nem tapasztaltam korábban mert a párom használja az autót és csak rövid távom, ami azt jelenti hogy idő kellet volna ahhoz hogy az olaj be melegedjen és tapasztaljuk a hibát.Egy vidéki utazásnál tapasztaltam a jelenséget finom gyorsításkor.Mit tehettem volna amikor a fél év eltelt és papírom nem volt.Papp Tamás először ajánlotta vigyem vissza az autót, de a párom hallani sem akart róla.A javítás után meg mutatta Papp Tamás a régi eredeti gyári alkatrészeket amiket kicserélt mind gyári jelőlésű volt és még egy alap gumi tömítés sem lett ki cserélve.A második alkalommal egy xadó adalék lett betöltve holott azt mondta hogy a vezérlő tömbben kicseréli az illetékes fokozat dugattyúját ez sem történt meg 20 ezer pénzért.Máshova nem írtam és persze hogy új vagyok hiszen mostanában vettem az autót.De azért úgy érzem hogy a történet tanulságos lehet. Automata váltó ügyben olvastam történeteket úgy hogy nagyon körültekintően kell a javításokat megrendelni mert nem kis tételekről van szó.Az autó most hibátlanul működik, én nem tudom hogy másnak milyen lett felújítás után de az enyémet nagyon szívesen meg mutatom felújítás előtt állóknak.Amit azóta olvastam szakértőktől teljesen igaznak tartom a felújításra vonatkozóan.A váltóm sem hideg sem meleg olajnál nem rendetlenkedik nem rángat simán vált ha kell többet is vissza vált min kézi mind automata állásban, szépen dolgozik, úgy hogy bármi rendellenességet én tapasztalatom alapján városi legendának tartok a GM váltóknál is.


bocs ha félre gondoltam, csak láttam már nem egy ilyet, hogy sorba mennek forumokon csoportokon, aztán megy a lejáratás, a másik reklámozása mellett.
én nem hagytam volna az biztos.
azért 450 az 450. főleg ha kiszámlázott olyan tételeket, amik valóban nem lettek cserélve. ell tudom hinni, sok helyen működik így. tehát nem emiatt kételkedtem. sajnos azért merik ezt megcsinálni, mert sokan hagyják. mellesleg 450ezeres munkáról nincs papír? NAV szereti az ilyet
hát mindegy ha elfogadtam , ám te dolgod. a lényeg, hogy már jó.


Semmi baj nagyon hülye voltam nem hallgattam a páromra mert neki az egész közeg műhely stb nem volt bizalom gerjesztő már az elején nem hallgattam , rá ezért vigyázzon mindenki ne kerüljön ilyen helyzetbe.Nem akartam hadsereget toborozni balhézni talán épp a fizetés módja miatt sem kerestem magamnak sem a bajt .Az biztos hogy a második javítás egy kicsit lenyugtatott , pedig meséltem Perkátán a javítás előtt, hogy milyen savazást olvastam pld Katona Jácint nevű szerelőről és még mondta is a srác hogy ő dolgozott ott és az egy jó műhely, de hagyjuk mert vele nem volt kapcsolatom és így nem akarok állást foglalni senkire vonatkozóan egy márkatárs állítása alapján.Köszönöm a véleményeket de mást már nem akarok a témában leírni vigyázzatok ez a lényeg. Egy ismerősöm x5 zf váltós autóját zuglóban velem egy időben javították 370ről indult 470 lett a vége de állítása szerint jó lett, tehát más műhely is tud automatát javítani .ugyan volt egy kis elektronikai malőr amit más csinált meg ezt nálam a váltós csinálta meg de végeredmény szintén jó lett. neki is volt 700 ezres ajánlata nehéz kérdés az biztos.

leo Elküldve: 2017-02-19 19:06 Motor-váltó

Jani69 írta:
leo írta: T márkatársak! szeretnék leírni egy automata váltós történetet tanulság képen, hogy mások ne járjanak így! Nem rég vettem egy x3 as e 83. BMV-t.A vétel egy kereskedőtől történt ami hiba volt részemről, hogy csak egy rövid próba kört tettem az autóval Ami már tudom kevés egy állapot felméréséhez.A hibával csak vásárlás után kb 2 héttel szembesültem, hogy a gm automata váltó meleg olajnál 2ből 3 ba váltásnál egy picit rángatva vált. Mivel az autó 156 000 km futott gondoltam ezt a hibát bevállalom és meg csináltatom .Neten tájékozódva illetve egy 17 ik kerületi bmv szervizben személyesen ahol kaptam egy akkor húzósnak tűnő ajánlatot 600 ezer ft melyet követően ,eljutottam Perkátára Papp Attila műhelyébe aki 450 ezer ft ért elvállata a váltó javitását illetve szerinte az osztóműben láncot kell cserélni történetet.2 hét után elkészült az autó 6 havi garanciával. Kb 5 ezer km 6 hónap és ismét ugyan az a hibajelenség.Visszamentem hogy egy váltó adalék betöltése után szerinte is jó lesz.Nem lett jó de bizalmam is elment tőle.Ajánlások illetve az oldalakon irt vélemények alapján választottam Papp Tamás professzort.Aki elmondta hogy a váltó csak megfelelő olajnyomással fog jól működni tehát nagy javítással tudja elvállalni . Nem örültem a megállapításnak, de már kénytelen voltam egy újabb javítást bevállalni.Az első benyomás a műhelyéről már bizakodásra adott okot mint egy patika.Kb 2 hét múlva elkészült az autó ami bitang jó és nagyon élvezetes használni,de ezt beárnyékolta az általa megállapított tény hogy a váltó ki sem volt szedve nem hogy javítva. Ugyan a másik szerelő javításért /OLAJCSERE VOLT CSAK/ elkérte a rengeteg pénzt de átvert nagyon csúnyán ezt már én állítom és ez legyen tanulság,automata váltóval rendelkező márkatársaimnak.Nem tartom a GM váltó működését rossznak sőt de csak ha hibátlan.


Köszönöm,igazán tanulságos! Én felújított automata váltóval vettem és garanciával az E46-ot és szerencsére jól is működik!


Nagyon bölcsen vásároltál sok hibamentes km -t kivánok.

leo Elküldve: 2017-02-19 18:58 Motor-váltó

YELLOW írta:
leo írta: T márkatársak! szeretnék leírni egy automata váltós történetet tanulság képen, hogy mások ne járjanak így! Nem rég vettem egy x3 as e 83. BMV-t.A vétel egy kereskedőtől történt ami hiba volt részemről, hogy csak egy rövid próba kört tettem az autóval Ami már tudom kevés egy állapot felméréséhez.A hibával csak vásárlás után kb 2 héttel szembesültem, hogy a gm automata váltó meleg olajnál 2ből 3 ba váltásnál egy picit rángatva vált. Mivel az autó 156 000 km futott gondoltam ezt a hibát bevállalom és meg csináltatom .Neten tájékozódva illetve egy 17 ik kerületi bmv szervizben személyesen ahol kaptam egy akkor húzósnak tűnő ajánlatot 600 ezer ft melyet követően ,eljutottam Perkátára Papp Attila műhelyébe aki 450 ezer ft ért elvállata a váltó javitását illetve szerinte az osztóműben láncot kell cserélni történetet.2 hét után elkészült az autó 6 havi garanciával. Kb 5 ezer km 6 hónap és ismét ugyan az a hibajelenség.Visszamentem hogy egy váltó adalék betöltése után szerinte is jó lesz.Nem lett jó de bizalmam is elment tőle.Ajánlások illetve az oldalakon irt vélemények alapján választottam Papp Tamás professzort.Aki elmondta hogy a váltó csak megfelelő olajnyomással fog jól működni tehát nagy javítással tudja elvállalni . Nem örültem a megállapításnak, de már kénytelen voltam egy újabb javítást bevállalni.Az első benyomás a műhelyéről már bizakodásra adott okot mint egy patika.Kb 2 hét múlva elkészült az autó ami bitang jó és nagyon élvezetes használni,de ezt beárnyékolta az általa megállapított tény hogy a váltó ki sem volt szedve nem hogy javítva. Ugyan a másik szerelő javításért /OLAJCSERE VOLT CSAK/ elkérte a rengeteg pénzt de átvert nagyon csúnyán ezt már én állítom és ez legyen tanulság,automata váltóval rendelkező márkatársaimnak.Nem tartom a GM váltó működését rossznak sőt de csak ha hibátlan.


ne haragudj meg, de valószínű többet sem fogsz ide írni.
számomra mindig fura, amikor valaki frissen regisztrál, aztán lejárató történetet ír, majd soha többet nem látjuk.
nekem eleve az szemet szúr, hogy a BMW-t 2x sem tudod helyesen leírni. nekem ez összeférhetetlen egy fanatik oldalon, és már fura dolgokra enged következtetni.
Papp Attila, nem simerem, nem védem, de ha megnézed a weblapot, akkor főként VW konszern váltóira van specializálódva. ez nem jelenti azt persze, hogy mást ne tudna megcsinálni.
az is fura, hogy fél év garit válallt, és neked pont akkor kezdett rosszalkodni megint.
ha a másik szinén Papp szerelő szerint le sem volt véve a váltó, akkor mégis mit csinált vele, amitől megjavult fél évig? SW reset? azért 450ezerért nagy csalás volna. neked pedig ott kellett volna verni az ajtót, nem itt, vagy gondolom minden BMW-s fórumot telenyomsz ezzel.
lehet valóban így volt, de ha leveszi a váltót lehett látott volna ő is dolgokat. de ezt tényleg akkora pofátlan lehúzásnak tartottam volna, hogy ezt nem lehetett volna szó nélkül hagyni. akkor a Papp tamásnak hivatalosan adnia kellett volna egy igazolást, hogy nem lett a váltó elszedve korábban. (ezt nem tudom miből láthatta) és akkor visszamenni az Attilához.
egyébként 30d automata váltói hasonlóak, én E39-ben is tapasztaltam ilyet, pedig azt is felújították. állítólag mind csinálja. én nem tudom.

egyébként én eleve automataváltó ellenes vagyok. de ahogy vezetgetek egyre többet, nem olyan rossz az. főleg az újabbak. nem nagyon jelent már többlet fogyasztást, és érzetre jobban gyorsul, mert mindig az ideális fokozatban van. egy 7-8 sebességes automata baba lehet már. nyilván karbantartásigényesebb, de ugye mindennek meg van az ára.


köszönöm az észrevételt! valóban BMW de a 12 éves lányomnak diktáltam a történetet,de nem ez a lényeg. A hibát azért nem tapasztaltam korábban mert a párom használja az autót és csak rövid távom, ami azt jelenti hogy idő kellet volna ahhoz hogy az olaj be melegedjen és tapasztaljuk a hibát.Egy vidéki utazásnál tapasztaltam a jelenséget finom gyorsításkor.Mit tehettem volna amikor a fél év eltelt és papírom nem volt.Papp Tamás először ajánlotta vigyem vissza az autót, de a párom hallani sem akart róla.A javítás után meg mutatta Papp Tamás a régi eredeti gyári alkatrészeket amiket kicserélt mind gyári jelőlésű volt és még egy alap gumi tömítés sem lett ki cserélve.A második alkalommal egy xadó adalék lett betöltve holott azt mondta hogy a vezérlő tömbben kicseréli az illetékes fokozat dugattyúját ez sem történt meg 20 ezer pénzért.Máshova nem írtam és persze hogy új vagyok hiszen mostanában vettem az autót.De azért úgy érzem hogy a történet tanulságos lehet. Automata váltó ügyben olvastam történeteket úgy hogy nagyon körültekintően kell a javításokat megrendelni mert nem kis tételekről van szó.Az autó most hibátlanul működik, én nem tudom hogy másnak milyen lett felújítás után de az enyémet nagyon szívesen meg mutatom felújítás előtt állóknak.Amit azóta olvastam szakértőktől teljesen igaznak tartom a felújításra vonatkozóan.A váltóm sem hideg sem meleg olajnál nem rendetlenkedik nem rángat simán vált ha kell többet is vissza vált min kézi mind automata állásban, szépen dolgozik, úgy hogy bármi rendellenességet én tapasztalatom alapján városi legendának tartok a GM váltóknál is.

leo Elküldve: 2017-02-19 12:25 Motor-váltó

T márkatársak! szeretnék leírni egy automata váltós történetet tanulság képen, hogy mások ne járjanak így! Nem rég vettem egy x3 as e 83. BMV-t.A vétel egy kereskedőtől történt ami hiba volt részemről, hogy csak egy rövid próba kört tettem az autóval Ami már tudom kevés egy állapot felméréséhez.A hibával csak vásárlás után kb 2 héttel szembesültem, hogy a gm automata váltó meleg olajnál 2ből 3 ba váltásnál egy picit rángatva vált. Mivel az autó 156 000 km futott gondoltam ezt a hibát bevállalom és meg csináltatom .Neten tájékozódva illetve egy 17 ik kerületi bmv szervizben személyesen ahol kaptam egy akkor húzósnak tűnő ajánlatot 600 ezer ft melyet követően ,eljutottam Perkátára Papp Attila műhelyébe aki 450 ezer ft ért elvállata a váltó javitását illetve szerinte az osztóműben láncot kell cserélni történetet.2 hét után elkészült az autó 6 havi garanciával. Kb 5 ezer km 6 hónap és ismét ugyan az a hibajelenség.Visszamentem hogy egy váltó adalék betöltése után szerinte is jó lesz.Nem lett jó de bizalmam is elment tőle.Ajánlások illetve az oldalakon irt vélemények alapján választottam Papp Tamás professzort.Aki elmondta hogy a váltó csak megfelelő olajnyomással fog jól működni tehát nagy javítással tudja elvállalni . Nem örültem a megállapításnak, de már kénytelen voltam egy újabb javítást bevállalni.Az első benyomás a műhelyéről már bizakodásra adott okot mint egy patika.Kb 2 hét múlva elkészült az autó ami bitang jó és nagyon élvezetes használni,de ezt beárnyékolta az általa megállapított tény hogy a váltó ki sem volt szedve nem hogy javítva. Ugyan a másik szerelő javításért /OLAJCSERE VOLT CSAK/ elkérte a rengeteg pénzt de átvert nagyon csúnyán ezt már én állítom és ez legyen tanulság,automata váltóval rendelkező márkatársaimnak.Nem tartom a GM váltó működését rossznak sőt de csak ha hibátlan.