John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 22. csütörtök, 20:43

John írta:
YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Még 1 kérdés,van ez a lehetőség hogy:" US STYLE " amikor az index világít,ezt fl előtti is tudja Lsz-ben,ha nem xenon-os? Ha igen a Rendőr vagy a műszakis nem szól érte?

én most megyek műszakira, de visszaállítom. nem kérdeztem mit szól. rendőrök egyszer sem szóltak, pedig alkalom lett volna rá többször, még csak húsvétkor sem állítottak meg.
műszakin azt az infót kaptam, hogy a piros rugó az nem jó. mondom ha sárga lenne jobb volna? azért nem fekete, mert a gyári rugó törik. mondom ez az autó 10 éve így vizsgázik, sosem fizettem egy fillérrel sem többet, mint a hivatalos vizsga, sőt volt, amikor ellenőrzéskor az én autómat hívták be. mondjuk egyik sem volt olyan állapotban az udvaron, mint az enyém na meg mikor jött az ellenőr épp hígítóval tisztítottam az üveget, ahogy leszedtem a sötétítést elölről. eddig 3 különböző helyszínen vizsgáztattam, sehol nem mondtak egy rossz szót sem. ide is most vinném harmadjára, de akárhányszor viszem, mindig más van.

kis kitérő után, be lehet állítani, de nem biztos tapasztalat nem mindegyik modul tudja, vagy úgy működik, hogy csak DRL-el együtt és tompított mellett is világít. ami azért feltűnőbb sötétben, lehet jobban felfigyelnek rá.
Mi a pontos beállítás lsz-ben hogy az index is világítson ha tud ilyet?

én eddig ahány modult láttam, annyi féle volt... fejből nem tudom. a sajátomat tudom, de FL előtti modult néztem, abba másképp van a nagyja.
Akkor hagyom,azt hittem egy pipa mint a Strobi Warnblinker-nél,vagy feladom vagy bele ásom magam hogy kell,bár annyira nem fontos

Sikerült

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 22. csütörtök, 14:53

Ígérem nem kérdezek sokat egy darabig,egy utolsó aztán nem fárasztalak titeket.Van a belsőtér mozgás érzékelés,működik is kivéve ha nyitva hagyom a csomagtartót hogy szellőzzön akkor miért nem riaszt a mozgás miatt ha benyúlok az utastérbe? Bosszantó

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 22. csütörtök, 11:38

John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok,Lsz is tudja a Force brake-t vagy csak az Alsz? Hogy találom Lsz ben ha igen? Erre gondolok: https://www.youtube.com/watch?v=H3z91w39cuM

én úgy tudom ezt csak a 2004. xx hónaptól fiatalabbak tudják.
szóval ne reménykedj.
Sebaj

http://www.bmw-driver.net/foru...hp?t=44832

http://e46.bmwklub.cz/viewtopi...t&sd=a

Google fordítóval érthetőek.

2003.03-tól tudják elvileg az autók. Szóval ezt nekem kell kipróbálni (2003.júliusi a kocsim)

Sebaj,direkt nem vettem frissebbet,mert ezt még a jól bevált M43-al szerelték ha erre célzol

(Meg legalább már Obd2-es ez a poén benne,körcsatisat meg se vettem volna,mindig felnyitni a géptetőt.. )

Csak poénkodtam.Amugy lehet régebbi e46-ba is ilyen opció,csak ki kell cserélni pár dolgot,és kódolni kell.Itt a videó:

https://www.youtube.com/watch?v=VQ2DfNpdNPY

A leírás a videó alatt.

Tudom én is poénból írtam de hogy jobb legyen a hangulat itt egy másik videó https://www.youtube.com/watch?...channel=IJ (Henry Ford idézet Kitt-től )

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 22:45

Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 22:35

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2017. június 21. szerda, 22:36

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 22:32

John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok,Lsz is tudja a Force brake-t vagy csak az Alsz? Hogy találom Lsz ben ha igen? Erre gondolok: https://www.youtube.com/watch?v=H3z91w39cuM

én úgy tudom ezt csak a 2004. xx hónaptól fiatalabbak tudják.
szóval ne reménykedj.
Sebaj

http://www.bmw-driver.net/foru...hp?t=44832

http://e46.bmwklub.cz/viewtopi...t&sd=a

Google fordítóval érthetőek.

2003.03-tól tudják elvileg az autók. Szóval ezt nekem kell kipróbálni (2003.júliusi a kocsim)

Sebaj,direkt nem vettem frissebbet,mert ezt még a jól bevált M43-al szerelték ha erre célzol

(Meg legalább már Obd2-es ez a poén benne,körcsatisat meg se vettem volna,mindig felnyitni a géptetőt.. )

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 22:30

Bitu79 írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok,Lsz is tudja a Force brake-t vagy csak az Alsz? Hogy találom Lsz ben ha igen? Erre gondolok: https://www.youtube.com/watch?v=H3z91w39cuM

én úgy tudom ezt csak a 2004. xx hónaptól fiatalabbak tudják.
szóval ne reménykedj.
Sebaj

http://www.bmw-driver.net/foru...hp?t=44832

http://e46.bmwklub.cz/viewtopi...t&sd=a

Google fordítóval érthetőek.

2003.03-tól tudják elvileg az autók. Szóval ezt nekem kell kipróbálni (2003.júliusi a kocsim)

Sebaj,direkt nem vettem frissebbet,mert ezt még a jól bevált M43-al szerelték ha erre célzol

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 22:14

John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok,Lsz is tudja a Force brake-t vagy csak az Alsz? Hogy találom Lsz ben ha igen? Erre gondolok: https://www.youtube.com/watch?v=H3z91w39cuM

én úgy tudom ezt csak a 2004. xx hónaptól fiatalabbak tudják.
szóval ne reménykedj.
Sebaj

http://www.bmw-driver.net/foru...hp?t=44832

http://e46.bmwklub.cz/viewtopi...t&sd=a

Google fordítóval érthetőek.

2003.03-tól tudják elvileg az autók. Szóval ezt nekem kell kipróbálni (2003.júliusi a kocsim)

Utoljára szerkesztve (2 alkalommal): 2017. június 21. szerda, 22:15

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 21:15

YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Még 1 kérdés,van ez a lehetőség hogy:" US STYLE " amikor az index világít,ezt fl előtti is tudja Lsz-ben,ha nem xenon-os? Ha igen a Rendőr vagy a műszakis nem szól érte?

én most megyek műszakira, de visszaállítom. nem kérdeztem mit szól. rendőrök egyszer sem szóltak, pedig alkalom lett volna rá többször, még csak húsvétkor sem állítottak meg.
műszakin azt az infót kaptam, hogy a piros rugó az nem jó. mondom ha sárga lenne jobb volna? azért nem fekete, mert a gyári rugó törik. mondom ez az autó 10 éve így vizsgázik, sosem fizettem egy fillérrel sem többet, mint a hivatalos vizsga, sőt volt, amikor ellenőrzéskor az én autómat hívták be. mondjuk egyik sem volt olyan állapotban az udvaron, mint az enyém na meg mikor jött az ellenőr épp hígítóval tisztítottam az üveget, ahogy leszedtem a sötétítést elölről. eddig 3 különböző helyszínen vizsgáztattam, sehol nem mondtak egy rossz szót sem. ide is most vinném harmadjára, de akárhányszor viszem, mindig más van.

kis kitérő után, be lehet állítani, de nem biztos tapasztalat nem mindegyik modul tudja, vagy úgy működik, hogy csak DRL-el együtt és tompított mellett is világít. ami azért feltűnőbb sötétben, lehet jobban felfigyelnek rá.
Mi a pontos beállítás lsz-ben hogy az index is világítson ha tud ilyet?

én eddig ahány modult láttam, annyi féle volt... fejből nem tudom. a sajátomat tudom, de FL előtti modult néztem, abba másképp van a nagyja.
Akkor hagyom,azt hittem egy pipa mint a Strobi Warnblinker-nél,vagy feladom vagy bele ásom magam hogy kell,bár annyira nem fontos

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 20:52

John írta:
Klein állapotban mintha kissé jobban harapna klímával szerintem kevesebszer kapcsol a mágneskapcsoló nem tudom de így hagyom,és az alapjáratom se ragad így lassításnál mint Gross módban most szépen alacsony marad az alapjárat ahogy kell lennie,Grossba mindig magasabb maradt megállásnál míg 0-ra nem ért a megállás így most az is helyre állt

valami fordulat emelést jelent, de én arra asszociáltam, hogy ha hirtelen fordulat váltásnál visszaveszi a a klímát, kicsit, nagyon, vagy sehogy
de akkor lehet az alapjáratos téma lesz. azt sem tudom az enyém mind van, de nekem megemeli. szerintem nem baj ha az alapjárat emelt klímával. nyilván a megfelelő hűtés miatt kell, mert alacsony fordulaton nem hűt annyit. ezért 200 fordulatot lő rajta.

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 20:48

John írta:
YELLOW írta:
John írta: Még 1 kérdés,van ez a lehetőség hogy:" US STYLE " amikor az index világít,ezt fl előtti is tudja Lsz-ben,ha nem xenon-os? Ha igen a Rendőr vagy a műszakis nem szól érte?

én most megyek műszakira, de visszaállítom. nem kérdeztem mit szól. rendőrök egyszer sem szóltak, pedig alkalom lett volna rá többször, még csak húsvétkor sem állítottak meg.
műszakin azt az infót kaptam, hogy a piros rugó az nem jó. mondom ha sárga lenne jobb volna? azért nem fekete, mert a gyári rugó törik. mondom ez az autó 10 éve így vizsgázik, sosem fizettem egy fillérrel sem többet, mint a hivatalos vizsga, sőt volt, amikor ellenőrzéskor az én autómat hívták be. mondjuk egyik sem volt olyan állapotban az udvaron, mint az enyém na meg mikor jött az ellenőr épp hígítóval tisztítottam az üveget, ahogy leszedtem a sötétítést elölről. eddig 3 különböző helyszínen vizsgáztattam, sehol nem mondtak egy rossz szót sem. ide is most vinném harmadjára, de akárhányszor viszem, mindig más van.

kis kitérő után, be lehet állítani, de nem biztos tapasztalat nem mindegyik modul tudja, vagy úgy működik, hogy csak DRL-el együtt és tompított mellett is világít. ami azért feltűnőbb sötétben, lehet jobban felfigyelnek rá.
Mi a pontos beállítás lsz-ben hogy az index is világítson ha tud ilyet?

én eddig ahány modult láttam, annyi féle volt... fejből nem tudom. a sajátomat tudom, de FL előtti modult néztem, abba másképp van a nagyja.

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 20:46

Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok,Ihk-ban melyik az az opció ami gyorsításnál kikapcsolja a klímát (vagy a kompresszort) pl előzésnél hogy ne fogja vissza a motort?

én erre tippelnék, talán ez vonatkozhat rá. esetleg teszteld le ha állítod, akkor mi történik. egyébként engem is érdekelne.
GEREGELTER_KOMPRESSOR gross/klein/nicht_aktiv
Köszönöm

(A 3 közül melyik állásba tegyem? gross,klein, vagy nicht_aktiv? )

Gross-ban volt eddig,de át tettem klein-be és mintha szaporább lenne,vagy csak placebo de hagyom így és köszi!

Neked nem elektromos a gázpedál még ugye?Gyanítom,hogy ez az opció csak elektromos gáznál működik,ha egyáltalán ez az.
M43b16tu

Neked akkor bowdenes a gáz.Aztán lehet,hogy köze nincs hozzá.De gyanakszom,hogy a gázpedál jelből dolgozik.Bowdenesnél meg nem tud...
Értem de elvileg van az Inpán belül az activate asszem valami Idle valami ha activálom akkor miért ad neki magától gázfröccsöket kb 2000 ig? ezt akkor hogy csinálja ha bowdenes? Az alapjáratot állító egység ad olyankor valamiből neki? Meg elvileg azon gondolkodom hogy a gyorsításnál úgy csinálhatja a motorvezérlő hogy magát a kompresszort nem kapcsolgatja be a mágnesszeleppel ha hirtelen gázt érzékel?

Csak tippeltem.Azt a kódot én sem tudom,hogy mit állíthat.Nem találtam semmi használhatót róla a neten sajnos.Én is megtaláltam,hogy van ilyen,csak az nem derült ki számomra,hogy mit állít.A modern autók szinte mindegyike úgy működik,hogy előzésnél kikapcsol a klímakompresszor.Biztonsági okokból.Gondolom ez az e46-nál is alap kell hogy legyen.Ezért írtam,hogy állítsd vissza inkább,ahogy volt.

Klein állapotban mintha kissé jobban harapna klímával szerintem kevesebszer kapcsol a mágneskapcsoló nem tudom de így hagyom,és az alapjáratom se ragad így lassításnál mint Gross módban most szépen alacsony marad az alapjárat ahogy kell lennie,Grossba mindig magasabb maradt megállásnál míg 0-ra nem ért a megállás így most az is helyre állt

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2002

státusz Bitu79

BMWfanatic

Elismertség: 5% (48 pont) | Hozzászólások: 842

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 20:39

John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok,Ihk-ban melyik az az opció ami gyorsításnál kikapcsolja a klímát (vagy a kompresszort) pl előzésnél hogy ne fogja vissza a motort?

én erre tippelnék, talán ez vonatkozhat rá. esetleg teszteld le ha állítod, akkor mi történik. egyébként engem is érdekelne.
GEREGELTER_KOMPRESSOR gross/klein/nicht_aktiv
Köszönöm

(A 3 közül melyik állásba tegyem? gross,klein, vagy nicht_aktiv? )

Gross-ban volt eddig,de át tettem klein-be és mintha szaporább lenne,vagy csak placebo de hagyom így és köszi!

Neked nem elektromos a gázpedál még ugye?Gyanítom,hogy ez az opció csak elektromos gáznál működik,ha egyáltalán ez az.
M43b16tu

Neked akkor bowdenes a gáz.Aztán lehet,hogy köze nincs hozzá.De gyanakszom,hogy a gázpedál jelből dolgozik.Bowdenesnél meg nem tud...
Értem de elvileg van az Inpán belül az activate asszem valami Idle valami ha activálom akkor miért ad neki magától gázfröccsöket kb 2000 ig? ezt akkor hogy csinálja ha bowdenes? Az alapjáratot állító egység ad olyankor valamiből neki? Meg elvileg azon gondolkodom hogy a gyorsításnál úgy csinálhatja a motorvezérlő hogy magát a kompresszort nem kapcsolgatja be a mágnesszeleppel ha hirtelen gázt érzékel?

Csak tippeltem.Azt a kódot én sem tudom,hogy mit állíthat.Nem találtam semmi használhatót róla a neten sajnos.Én is megtaláltam,hogy van ilyen,csak az nem derült ki számomra,hogy mit állít.A modern autók szinte mindegyike úgy működik,hogy előzésnél kikapcsol a klímakompresszor.Biztonsági okokból.Gondolom ez az e46-nál is alap kell hogy legyen.Ezért írtam,hogy állítsd vissza inkább,ahogy volt.

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2017. június 21. szerda, 20:40

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 20:29

Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok,Ihk-ban melyik az az opció ami gyorsításnál kikapcsolja a klímát (vagy a kompresszort) pl előzésnél hogy ne fogja vissza a motort?

én erre tippelnék, talán ez vonatkozhat rá. esetleg teszteld le ha állítod, akkor mi történik. egyébként engem is érdekelne.
GEREGELTER_KOMPRESSOR gross/klein/nicht_aktiv
Köszönöm

(A 3 közül melyik állásba tegyem? gross,klein, vagy nicht_aktiv? )

Gross-ban volt eddig,de át tettem klein-be és mintha szaporább lenne,vagy csak placebo de hagyom így és köszi!

Neked nem elektromos a gázpedál még ugye?Gyanítom,hogy ez az opció csak elektromos gáznál működik,ha egyáltalán ez az.
M43b16tu

Neked akkor bowdenes a gáz.Aztán lehet,hogy köze nincs hozzá.De gyanakszom,hogy a gázpedál jelből dolgozik.Bowdenesnél meg nem tud...
Értem de elvileg van az Inpán belül az activate asszem valami Idle valami ha activálom akkor miért ad neki magától gázfröccsöket kb 2000 ig? ezt akkor hogy csinálja ha bowdenes? Az alapjáratot állító egység ad olyankor valamiből neki? Meg elvileg azon gondolkodom hogy a gyorsításnál úgy csinálhatja a motorvezérlő hogy magát a kompresszort nem kapcsolgatja be a mágnesszeleppel ha hirtelen gázt érzékel?

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2017. június 21. szerda, 20:19