Atilla fórum hozzászólásai

Atilla Elküldve: 2011-07-13 09:27 Balesetek BMW-vel...

Tanuljunk belőle!

Az egyik éjszaka Hegyeshalom után a vétkes vezető figyelmen kívül hagyta a záróvonalat, kötelező haladási irányt jelző táblát, és szembe találtam vele magamat. Állóra fékeztem, ő próbált visszatérni, de így is elkapta a paripa bal sarkát. Kiszálltak, mivel 4:1 nem jó arány, rendőrt hívtam. A közeg nagyon rendes volt, elmondta, ha intézkedésre kerül sor, őket alapból 50 ezer forintra - személyi sérülés nem történt- büntetik az esemény okozásáért. Elköszöntünk egymástól. Kérem a papírokat a kárbejelentőhöz, nincs csekk. Szemeim előtt megjelenik a polgári peres eljárás, talán évek múlva megkapom a kártérítést. Nincs mit tenni, a helyszínen várok reggelig, - futómű megsérült- sajnos nincs éjjeli ügyfélszolgálat. Felhívom, hurrá, van biztosítás a másik kocsin is. Fizetik a szervizbe szállítást is.
Kocsi tréleren, vidáman lobog a műhely felé. Fehérvárott akartam megcsináltatni, de a Racknak nincs erre kapacitása, vigyem Budaörsre, javasolják. Inkább nem, biztosító a márkára szakosodott szerződéses partnerénél tesszük le a kocsit. Kárszakértő jegyzőkönyvez, megegyezek a séffel, mindent ők intéznek. Végre, van még remény, nem veszett el a tisztességes üzleti magatartás! (A remény hal meg utoljára!...)
Kép a "cserélt" sárvédőről:




A kocsit átvettem, azt mondta, ha bármi van, jöjjek vissza, orvosolják a problémát. Viszem vissza, lötyög az irányjelző, oldalvédő gumicsík patentek lógnak, és a rétegmérő magáért beszél. Mindent kijavítottak, a sárvédő viszont "eredeti" maradt.
Mit tehettem? Elhoztam a kocsit, és nem azonnal mértem. Ez volt a baj. Két héttel később tudtam csak visszamenni, s a pénztártól való távozás után pedig... tudjuk mindannyian.

Legközelebb mindent én intézek, kézben tartok, és ellenőrzök.

Mint derült égből villámcsapás, az autópálya-felügyelőségtől levelet kaptam, fizessek bírságot, mert jogtalanul használtam a díjköteles szakaszt. Levezettem rajtuk a dühömet. Leírtam, tréleren szállították a kocsit, akkor hogyan lehetnek ennyire retardáltak?!Majd válaszlevél, melyben kérték a számlát. Elküldtem, lezárták az ügyet, megszüntették az eljárást. Nagy blama részükről.


Atilla Elküldve: 2011-07-13 09:03 Balesetek BMW-vel...

Megtörtént eset:
A vétkes vezető önként elismerte felelősségét az esemény bekövetkeztéért a kárbejelentőn. (Jobbkéz-szabály figyelmen kívül hagyása) Mindenki teszi a dolgát, majd érkezik a kárszakértő, és a feketeleves. A károkozó visszavonja a felelősség elismerését, mert fenyegetés hatása alatt állt. Ennek eredményeként a biztosító nem fizet...

Amennyiben rendőri intézkedés történik, a biztosító a rendőri eljárás végeztéig nem fizet. Ez többhónapnyi idő.


Atilla Elküldve: 2011-07-03 18:32 Kardánkereszt

anubisz írta:
Atilla írta:
anubisz írta:
Atilla írta:
anubisz írta:
Atilla írta:
anubisz írta: Amúgy karnádkereszt volt a hibás.Úgy nézett ki,hogy el se tudjátok képzelni. KB 1 centis kotyogása,holtjátéka volt. Brutál. Meg emelve,és meg rángatva,meg se mozdult. Röhej.


Nyitottam korábban ebben a témában egy másik hozzászólást, teljesen feleslegesen, elnézést mindenkitől!
Szóval, az én kardántengelyemen is a fáradás jelei mutatkoztak, három lehetőség adódott:
- új vásárlás (neten keresztül is 200E Ft),
- bontott vásárlás; itt nem zárhatjuk ki, hogy az alkatrész sérült autóból származik, futásteljesítmény kérdéses(15-50E Ft között)
- felújítás (két kereszt cseréje centírozással, számlaképesen 59E Ft).

Az utóbbi mellett döntöttem, nagyon jó munkát végeztek.
Akit bővebben érdekel: www.hidropress.hu

És menyi garanciát adnak rá? lehet én is megcsináltatom a rosszat. Nálam az volt a gond hogy gyorsan kellett. Hát, így fél nap ,de 80 rugó volt.







Az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállás esetében alkalmazandó rendelkezéseket a 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet határozza meg.

A rendelet értelmében, amennyiben a fogyasztó a javítás iránti igényével a szolgáltatást nyújtó vállalkozóhoz fordul, és a teljesített szolgáltatás díja a húszezer forintot meghaladja, úgy a vállalkozó köteles hat hónapos jótállást vállalni a (a Kormányrendelet mellékletében szereplő) fogyasztó által megrendelt, alábbiakban felsorolt javító-karbantartó szolgáltatások esetében:


4) Személygépkocsik, motorkerékpárok karbantartása és javítása.




Az én kardánom így nézett ki. Ezt már talán felújítani sem lehet.Alulról mozgatva pedig nem kotyogott,meg lett rángatva egy párszor.


és így kezdődött alulról.


Vidd el hozzájuk, tesznek bele két keresztet, centírozzák, aztán jöhet a próbakör...


Tudod már vettem bontottat,de ezt nem dobom ki, inkább megcsináltatom, és megtartom tartaléknak.


Ez a beszéd! Az a baj, mint egy házépítésnél, mindig utólag leszünk okosak. A kardántengely várható élettartama 250 000 km.

Atilla Elküldve: 2011-07-03 18:22 Kardánkereszt

anubisz írta:
Atilla írta:
anubisz írta:
Atilla írta:
anubisz írta: Amúgy karnádkereszt volt a hibás.Úgy nézett ki,hogy el se tudjátok képzelni. KB 1 centis kotyogása,holtjátéka volt. Brutál. Meg emelve,és meg rángatva,meg se mozdult. Röhej.


Nyitottam korábban ebben a témában egy másik hozzászólást, teljesen feleslegesen, elnézést mindenkitől!
Szóval, az én kardántengelyemen is a fáradás jelei mutatkoztak, három lehetőség adódott:
- új vásárlás (neten keresztül is 200E Ft),
- bontott vásárlás; itt nem zárhatjuk ki, hogy az alkatrész sérült autóból származik, futásteljesítmény kérdéses(15-50E Ft között)
- felújítás (két kereszt cseréje centírozással, számlaképesen 59E Ft).

Az utóbbi mellett döntöttem, nagyon jó munkát végeztek.
Akit bővebben érdekel: www.hidropress.hu

És menyi garanciát adnak rá? lehet én is megcsináltatom a rosszat. Nálam az volt a gond hogy gyorsan kellett. Hát, így fél nap ,de 80 rugó volt.







Az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállás esetében alkalmazandó rendelkezéseket a 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet határozza meg.

A rendelet értelmében, amennyiben a fogyasztó a javítás iránti igényével a szolgáltatást nyújtó vállalkozóhoz fordul, és a teljesített szolgáltatás díja a húszezer forintot meghaladja, úgy a vállalkozó köteles hat hónapos jótállást vállalni a (a Kormányrendelet mellékletében szereplő) fogyasztó által megrendelt, alábbiakban felsorolt javító-karbantartó szolgáltatások esetében:


4) Személygépkocsik, motorkerékpárok karbantartása és javítása.




Az én kardánom így nézett ki. Ezt már talán felújítani sem lehet.Alulról mozgatva pedig nem kotyogott,meg lett rángatva egy párszor.


és így kezdődött alulról.


Vidd el hozzájuk, ha javítható, akkor tesznek bele két keresztet, centírozzák, aztán jöhet a próbakör...




Atilla Elküldve: 2011-07-02 19:54 Kardánkereszt

anubisz írta:
Atilla írta:
anubisz írta: Amúgy karnádkereszt volt a hibás.Úgy nézett ki,hogy el se tudjátok képzelni. KB 1 centis kotyogása,holtjátéka volt. Brutál. Meg emelve,és meg rángatva,meg se mozdult. Röhej.


Nyitottam korábban ebben a témában egy másik hozzászólást, teljesen feleslegesen, elnézést mindenkitől!
Szóval, az én kardántengelyemen is a fáradás jelei mutatkoztak, három lehetőség adódott:
- új vásárlás (neten keresztül is 200E Ft),
- bontott vásárlás; itt nem zárhatjuk ki, hogy az alkatrész sérült autóból származik, futásteljesítmény kérdéses(15-50E Ft között)
- felújítás (két kereszt cseréje centírozással, számlaképesen 59E Ft).

Az utóbbi mellett döntöttem, nagyon jó munkát végeztek.
Akit bővebben érdekel: www.hidropress.hu

És menyi garanciát adnak rá? lehet én is megcsináltatom a rosszat. Nálam az volt a gond hogy gyorsan kellett. Hát, így fél nap ,de 80 rugó volt.







Az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállás esetében alkalmazandó rendelkezéseket a 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet határozza meg.

A rendelet értelmében, amennyiben a fogyasztó a javítás iránti igényével a szolgáltatást nyújtó vállalkozóhoz fordul, és a teljesített szolgáltatás díja a húszezer forintot meghaladja, úgy a vállalkozó köteles hat hónapos jótállást vállalni a (a Kormányrendelet mellékletében szereplő) fogyasztó által megrendelt, alábbiakban felsorolt javító-karbantartó szolgáltatások esetében:


4) Személygépkocsik, motorkerékpárok karbantartása és javítása.


Atilla Elküldve: 2011-07-02 19:02 Kardánkereszt

anubisz írta: Amúgy karnádkereszt volt a hibás.Úgy nézett ki,hogy el se tudjátok képzelni. KB 1 centis kotyogása,holtjátéka volt. Brutál. Meg emelve,és meg rángatva,meg se mozdult. Röhej.


Nyitottam korábban ebben a témában egy másik hozzászólást, teljesen feleslegesen, elnézést mindenkitől!
Szóval, az én kardántengelyemen is a fáradás jelei mutatkoztak, három lehetőség adódott:
- új vásárlás (neten keresztül is 200E Ft),
- bontott vásárlás; itt nem zárhatjuk ki, hogy az alkatrész sérült autóból származik, futásteljesítmény kérdéses(15-50E Ft között)
- felújítás (két kereszt cseréje centírozással, számlaképesen 59E Ft).

Az utóbbi mellett döntöttem, nagyon jó munkát végeztek.
Akit bővebben érdekel: www.hidropress.hu




Atilla Elküldve: 2011-06-20 20:33 Kardántengely és társai

Sziasztok!
320 ezer km van a paripában. Gyorsításnál mély, daráló hang hallatszott. Megállapították, hogy a kardáncsukló elkopott. Érdemes-e újat venni vagy inkább a meglévőt felújíttatni?
Válaszokat előre is köszönöm!

Atilla Elküldve: 2010-12-16 08:51 Termosztát

Nálam a helyzet következő: menet közben az első csíknál a mutató, ha viszont állok, akkor rendesen, mint nyáron az üzemi hőmérséklet látható. Végig olvastam az eddigi hozzászólásokat, gondolom nálam is a termosztát a "hibás".

Atilla Elküldve: 2010-12-08 12:03 Külsõhömérséklet kiirás

hil írta:
Atilla írta:
alfatone írta: Én úgy hallottam, hogy ha a hõmérõ elromlik, akkor nagyon elromlik, tehát +50 és -40 fokokat ír ki. Állítólag nincs átmenet. Ami a kocsi vezetõ oldali doblemezénél van, annak az adatait írja ki a computer a mûszerfalon.


Ez történt velem két nappal ezelőtt. Folyamatosan ugrált -40 és +50 között. Reggel -27-et mutatott a normális érték helyett. Olvasva a hozzászólásokat megnézem a csatlakozásokat, hátha sikerül a hibát elhárítani.


Ha már kiveszed, akkor érdemes fűtőtesten szárítani 1-2 napig, aztán az egészet valami jobb lakkal befújni a beázás ellen. Az Astrákon mindig ezért volt rossz a kijelzés, mert beázott rendszeresen. Ott --- írt ki. De a csatlakozó is esélyes.



Elhagytam valahol, így nincs más gondom, vekhetek másikat.

Atilla Elküldve: 2010-12-01 10:35 Külsõhömérséklet kiirás

alfatone írta: Én úgy hallottam, hogy ha a hõmérõ elromlik, akkor nagyon elromlik, tehát +50 és -40 fokokat ír ki. Állítólag nincs átmenet. Ami a kocsi vezetõ oldali doblemezénél van, annak az adatait írja ki a computer a mûszerfalon.


Ez történt velem két nappal ezelőtt. Folyamatosan ugrált -40 és +50 között. Reggel -27-et mutatott a normális érték helyett. Olvasva a hozzászólásokat megnézem a csatlakozásokat, hátha sikerül a hibát elhárítani.

Atilla Elküldve: 2010-04-04 23:08 Kulso tukorfutes

Szerintetek az normális munkavégzésre vall, hogy az ötéves kocsi tükörlap-foncsorozása bemattul? A tükörlap hátulján "Germany" szót olvashatunk...

Atilla Elküldve: 2010-03-14 23:54 Navi pozíció probléma

Menet közben az irányzék megkergült, helyben forgott. Lemezt kivettem, és alkoholos tisztítókendõvel megtakarítottam. Az egységbe pedig tisztító dvd-lemezt raktam. Hiba elhárítva.

Atilla Elküldve: 2010-01-11 13:14 Kartergázszûrõ - 20d - 136LE

Most jöttem a boltból, a szett (cikkszám:11 12 7 799 224)ára 11300 Ft.
Azt mondták, minden harmadik olajcserénél cserélni kell, tehát 90 000 km-ként.

Atilla Elküldve: 2009-05-30 11:48 Fedélzeti monitor

Szia!
Leszedtem a sarut, aztán vissza, minden maradt a régiben. A GPS doboz folyamatosan dolgozik, a lemezt sem adta ki, csak az áramtalanítás után. Az "újraindítás" után, ha nemteszem a kurzort a navigációra, akkor a rádió és a BC menüpont használható. Ha viszont leszedem a csatlakozót a GPS készüléknél, akkor a monitor sem kapcsol be.

Atilla Elküldve: 2009-05-29 19:47 Fedélzeti monitor

Indítás után a lefagyott a rendszer; jelenleg a "beállítások" menüpont az állókép. Hogyan tudnám felolvasztani?