Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. szeptember 28. kedd, 19:42

SoundkeY írta:
Hori írta: 2010-es versenyünk lezárult! A hivatalos díjátadóra október 3-án vasárnap, a Drift Országos Bajnoki futam szezonzáróján kerül sor, reggel 10 órai kezdettel. A programra szeretettel várunk minden egyes versenyzőnket, aki akár csak egy pontot is elért az éves versenyben, hiszen a díjátadó mellett autós-csajos fotózást tartunk, kizárólag versenyzőinknek, két gyönyörűszép hosztesszel és természetesen profi fotóssal. Az első 50, a helyszínre érkező versenyzőnek ajándék energiaitallal is kedveskedünk.

A pontverseny végleges állását alább láthatjátok, a díjazottaknak ezúton is gratulálunk, számukra a belépés ingyenes a rendezvényre. A harmadik helyen láthatóan holtverseny alakult ki, a díjat és a hozzá járó serleget természetesen mindkét versenyző megkapja. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, és köszönjük mindenkinek, hogy közel 120 autóstársukkal együtt részt vettek idei sorozatunkon!

Találkozunk tehát október 3-án, vasárnap, a tököli reptéren!

MÁR VÉGE ????? GZ ........Azért az elején te sem gondoltad volna !
Már csak 1 kérdés
(1. helyezett: Oxigin "13" felni garnitúra autódhoz, tetszőlegesen választott méretben, 17"-ig, az Oxigin M......)

17" mire rakod ?

Köszi

ááá az elején nem is gondoltam hogy közöm lehet az 1-3 hoz, aztán szépen eljárogattam az összesre vagyis 1 kimaradt Brno miatt, de mindegy a lényeg hogy megvan az 1 hely

Valószínüleg eladó lesz mert a 17" kicsit kicsi

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. szeptember 28. kedd, 19:39

És akkor a lényeg /legalább is nekem/

A pontverseny végleges állása - 2010. szeptember 26.

Név

Autó márka/típus

Pontszám

Horváth Zsolt BMW 320D 13 pont

Török Szilvia Opel Calibra 12 pont

Hudák Zsolt Opel Calibra 10 pont

Herczeg Richárd Opel Frontera 10 pont

Kula Szabolcs Skoda Fabia 9 pont

Kordován Attila Ford Fiesta 9 pont

Adamecz Gábor Fiat Bravo 8 pont

Földesi István Suzuki Swift 7 pont

Hallai Norbert Opel Corsa 6 pont

Gavaldik Krisztián Opel Corsa B 5 pont

Vaszilkó Balázs BMW Z3 / Skoda S110 5 pont

Siposs Zsolt VW Jetta 4 pont

Karner Zoltán Opel Calibra 4 pont

Bencze Tamás Volkswagen Golf IV 4 pont

Csordás Roland Opel Calibra 4 pont

Furák Krisztián Peugeot 206 4 pont

Vörös László Opel Astra 4 pont

Oszlai Mihály SEAT Altea XL 4 pont

Budai Balázs Ford Focus 4 pont

Tibay Tamás BMW 316 3 pont

Szilvási Szilveszter Dávid Mercedes W124 3 pont

Sztasák Dávid Zastava GTL 55 3 pont

Nagy Gábor György Mazda 323 3 pont

Pásti Zoltán Audi A6 3 pont

Bíró István Peugeot 206 2 pont

Kiss Norbert Suzuki Swift 2 pont

Keserű Kornél Mazda RX-8 2 pont

Bertus László BMW 850 CSI 2 pont

Kuzsel Péter Renault Clio 2 pont

Gulyás András VW Golf III 2 pont

Tóth József Suzuki Alto 2 pont

Farkas István Peugeot 206 GTI 2 pont

Berki Ádám Opel Vectra B 2 pont

Ferenczi Gábor Audi A6 1 pont

Malicsek Dávid Opel Astra 1 pont

Keserű Róbert Renault Clio 1 pont

Marosi Zoltán Honda Civic 1 pont

Kakas Arnold Suzuki SX4 1 pont

Szabácsik Attila Toyota Yaris 1 pont

Kovács Zima Dániel Opel Astra 1 pont

Eszes Zsolt VW Golf II GTD 1 pont

Kozma Tamás VW Golf IV 1 pont

Fábián Márió Opel Tigra 1 pont

Kárpáti István Opel Astra F 1 pont

Borbás Tamás Peugeot 206 1 pont

Paczári István VW Passat 1 pont

Némedi Géza VW Golf IV 1 pont

Vincze Gábor Opel Tigra 1 pont

Kovács István Mazda 323F 1 pont

Szendrei Richárd Ford Escort 1 pont

Sárosi Gábor Suzuki Swift 1 pont

Bak Viktor BMW 735i 1 pont

Gaál Balázs Peugeot 206 1 pont

Orbán Péter Mercedes W124 1 pont

Stadler Ferenc Opel Calibra 1 pont

Ungi Csaba Opel Manta 1 pont

Csiki László Volkswagen Polo 1 pont

SoundkeY

státusz SoundkeY

BMWfanatic

Elismertség: 3% (40 pont) | Hozzászólások: 1255

Elküldve: 2010. szeptember 28. kedd, 19:32

Hori írta: 2010-es versenyünk lezárult! A hivatalos díjátadóra október 3-án vasárnap, a Drift Országos Bajnoki futam szezonzáróján kerül sor, reggel 10 órai kezdettel. A programra szeretettel várunk minden egyes versenyzőnket, aki akár csak egy pontot is elért az éves versenyben, hiszen a díjátadó mellett autós-csajos fotózást tartunk, kizárólag versenyzőinknek, két gyönyörűszép hosztesszel és természetesen profi fotóssal. Az első 50, a helyszínre érkező versenyzőnek ajándék energiaitallal is kedveskedünk.

A pontverseny végleges állását alább láthatjátok, a díjazottaknak ezúton is gratulálunk, számukra a belépés ingyenes a rendezvényre. A harmadik helyen láthatóan holtverseny alakult ki, a díjat és a hozzá járó serleget természetesen mindkét versenyző megkapja. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, és köszönjük mindenkinek, hogy közel 120 autóstársukkal együtt részt vettek idei sorozatunkon!

Találkozunk tehát október 3-án, vasárnap, a tököli reptéren!

MÁR VÉGE ????? GZ ........Azért az elején te sem gondoltad volna !
Már csak 1 kérdés
(1. helyezett: Oxigin "13" felni garnitúra autódhoz, tetszőlegesen választott méretben, 17"-ig, az Oxigin M......)

17" mire rakod ?

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. szeptember 28. kedd, 19:29

2010-es versenyünk lezárult! A hivatalos díjátadóra október 3-án vasárnap, a Drift Országos Bajnoki futam szezonzáróján kerül sor, reggel 10 órai kezdettel. A programra szeretettel várunk minden egyes versenyzőnket, aki akár csak egy pontot is elért az éves versenyben, hiszen a díjátadó mellett autós-csajos fotózást tartunk, kizárólag versenyzőinknek, két gyönyörűszép hosztesszel és természetesen profi fotóssal. Az első 50, a helyszínre érkező versenyzőnek ajándék energiaitallal is kedveskedünk.

A pontverseny végleges állását alább láthatjátok, a díjazottaknak ezúton is gratulálunk, számukra a belépés ingyenes a rendezvényre. A harmadik helyen láthatóan holtverseny alakult ki, a díjat és a hozzá járó serleget természetesen mindkét versenyző megkapja. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, és köszönjük mindenkinek, hogy közel 120 autóstársukkal együtt részt vettek idei sorozatunkon!

Találkozunk tehát október 3-án, vasárnap, a tököli reptéren!

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. szeptember 28. kedd, 19:23

Na ebbe a fórumba is régen írtunk

A LÉNYEG MEGVAN A 10 FORDULÓS VERSENYNEK A VÉGEREDMÉNYE!!!!

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. május 15. szombat, 20:20

Vége a 4. fordulónak is, ezért debrecenbe kellett menni de megérte Top5 és 2 pont ez arra elég hogy még mindig én vezetem a tabellát de az előny kezd olvadni

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. május 04. kedd, 00:46

Megvan a Debreceni verseny kategja: INTERIOR

na ettől sem várunk túl sokat

gampetibor
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz gampetibor

BMWfanatic

Elismertség: 2% (18 pont) | Hozzászólások: 710

Elküldve: 2010. május 02. vasárnap, 11:05

Hori írta:
Hori írta: Következő forduló Május1 Taszár, kategória "Paint" na ezt a katot beszoptuk

Taszári verseny letudva, Tiba és én is 1-1 plusz ponttal távoztunk ami azt jelenti hogy a pontversenyt még mindig én vezetem

Gratulálok!

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. május 02. vasárnap, 10:25

A következő forduló Május 15.-én Debrecenben lesz, az hogy milyen kategoria az még kérdéses, ha minden igaz megyünk oda is, mondjuk ez fájó pont mert akkor lesz Wörther

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. május 02. vasárnap, 10:15

Hori írta: Következő forduló Május1 Taszár, kategória "Paint" na ezt a katot beszoptuk

Taszári verseny letudva, Tiba és én is 1-1 plusz ponttal távoztunk ami azt jelenti hogy a pontversenyt még mindig én vezetem

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. április 20. kedd, 07:35

Következő forduló Május1 Taszár, kategória "Paint" na ezt a katot beszoptuk

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. április 19. hétfő, 20:09

Pontverseny állása

A pontverseny aktuális állása - 2010. április 19.

Név

Autó márka/típus

Pontszám

Horváth Zsolt

BMW 320D

6 pont

Bencze Tamás

Volkswagen Golf IV

4 pont

Hudák Zsolt

Opel Calibra

4 pont

Csordás Roland

Opel Calibra

3 pont

Herczeg Richárd

Opel Frontera

3 pont

Kordován Attila

Ford Fiesta

2 pont

Karner Zoltán

Opel Calibra

2 pont

Bertus László

BMW 850 CSI

2 pont

Kuzsel Péter

Renault Clio

2 pont

Oszlai Mihály

SEAT Altea XL

2 pont

Nagy Gábor György

Mazda 323

2 pont

Adamecz Gábor

Fiat Bravo

2 pont

Hallai Norbert

Opel Corsa

2 pont

Földesi István

Suzuki Swift

2 pont

Pásti Zoltán

Audi A6

1 pont

Malicsek Dávid

Opel Astra

1 pont

Farkas István

Peugeot 206 GTI

1 pont

Keserű Róbert

Renault Clio

1 pont

Tibay Tamás

BMW 316

1 pont

Szabácsik Attila

Toyota Yaris

1 pont

Gavaldik Krisztián

Opel Corsa B

1 pont

Kovács Zima Dániel

Opel Astra

1 pont

Sztasák Dávid

Zastava GTL 55

1 pont

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2010. április 19. hétfő, 14:45

Hori írta:
YELLOW írta:
Hori írta:
De tudod nyugatra menni mégis csak jobb min keletre
Viccet félretéve megyek most Szegedre meg 15.-én Debrecenbe is mert kellenek a pontok

debrecenbe ki jön még rajtad kívül? (jó lenne ha még valaki lekukkantana) nah amint van műszakbeosztásom, megmondom el tudok-e nézni, de remélem igen.

amúgy akár hiszed akár nem, keletre is vannak ugyanolyan szép helyek.

elméletileg még Tiba de nem bizt, tudom hogy vannak szép helyek keletre is Kínai nagy fal, Arab Emirátusok

gyááá mekkora beszólások, mintha én mondtam volna

barátnőm nagyszülei egészen keletre, északra a határnél laknak, sátoraljaújhely után keletre vagy 40 km-re, de eszméletlen szép hely, egy dolog bosszantó iszonyat gyosran kialakul arra ilyen félelmetes jégeső felhő, persze nem esik belőle, csak idegesítő mi van ha mégis

Hori
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz Hori

BMWfanatic

Elismertség: 8% (305 pont) | Hozzászólások: 3578

Elküldve: 2010. április 19. hétfő, 14:34

YELLOW írta:
Hori írta:
De tudod nyugatra menni mégis csak jobb min keletre
Viccet félretéve megyek most Szegedre meg 15.-én Debrecenbe is mert kellenek a pontok

debrecenbe ki jön még rajtad kívül? (jó lenne ha még valaki lekukkantana) nah amint van műszakbeosztásom, megmondom el tudok-e nézni, de remélem igen.

amúgy akár hiszed akár nem, keletre is vannak ugyanolyan szép helyek.

elméletileg még Tiba de nem bizt, tudom hogy vannak szép helyek keletre is Kínai nagy fal, Arab Emirátusok

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2010. április 19. hétfő, 14:25