autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 320d
Évjárat: 2002

státusz Bmwe46fan

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 9

Elküldve: 2020. november 18. szerda, 16:08

Hali! Megint én. Cserélve lett gyárira a nagy termosztát (Mint kiderült ebbe nincsen EGR termosztát.) Viszont az autó ugyan olyan lomha. Jobban melegszik valamivel, fűtés van, ma elvittem lemosatni, gondoltam utána bemelegítem és meghúzatom kicsit. El is vittem egy nagyobb körre, nem igazán akart az első csík felé menni a vízhőfok mutató, de azért sikerült valamennyire a közepéig eltornászni. Ezután kapott egy kövér gázt, 3masból húzattam 4ezerig. A gyorsulása elég siralmas volt, 60-80 nem egy évtized, de azért kellett neki idő. Nem is érzem annyira nagyobb fordulaton azt a hatalmas turbónyomást amit régebben éreztem, hogy elindul az autó és megy és megy. Ezután bekapcsoltam a fűtést, már hazafele tartottam kicsit "hűtöttem", majd észrevettem hogy a fűtés bekapcsolása után a vízhőfokmérő vissza-vissza csúszik egyre iramosabb tempóban az első csík alá. Hazajöttem, beállítottam ezt a "hidden menü" dolgot a műszerfalon, majd benyomtam a Coolant temperature fület neki, beindítottam az autót és 70-72 fokos a víz őszerinte (Akkor már majdnem felén volt a mutató újra). A vízcsövek melegek, felső mondhatni forró, az alsó langyosabb, de inkább meleg. A hűtő szintúgy langyos, szóval kezdem elvetni ezt a termosztát problémát (még jó, hisz most lett tegnap cserélve benne gyárira...) A kérdésem már csak az, mennyire valószínű az, hogy olajcsere és gázolajszűrő csere után kezdtem el érezni ezt a lomha stílust? Belehet rakni ezt a gázolajszűrőt "szarul" is? Ami miatt nem kapnak elég kaját a pacik az autóba? KÖszi a válaszokat előre is.

YELLOW írta:
Bmwe46fan írta:
YELLOW írta:
Bmwe46fan írta: Sziasztok! Van egy E46 320d Facelift Touringom!
A hetekbe lett benne előtét ellenállás cserélve, egy ideig ment a fűtés, viszont az autó gyengének bizonyult. A mai nap folyamán egy nagyobb út után a vízhőfok mutatóm a béka segge alatt maradt, egyáltalán nem melegedett illetve fűtés sem fújt meleg levegőt. Az autó gyenge, nagyobb út után sem melegszik be, szörnyen lomha. Mi okozhatja a problémát?
Azt még ideírnám, hogy nyáron semmi gond nem volt vele, a közepéig felment a mutató, dinamikusabb is volt talán. Nem tudom pontosan, mikor mehetett el belőle az erő, olaj és olajszűrő csere után kezdtem el érezni, hogy nem úgy húz mint amikor kb. 3-4hónapja megvettem.

mármint minek az előtét ellenállása lett cserélve? a belső motornak, vagy a külső ventinek? bár nem is tudom a külsőnek van-e... de mindegy a meleghez annak nincs köze.
azért lomha az autó, mert hideg hűtővíznél, feltételezve a hideg motort, nem engedi a teljes erőt. ahogy írták korábban, valószínű termosztát lesz. És célszerű mindet cserélni 2 vagy 3 van benne, mert az esetek nagy %-ban azt cseréled ki aminek ne volt baja, sőt jellemzően már mindkettőnek baja szokott lenni, ezért is célszerű.

Szuper. Köszi a válaszokat. Azt lehet tudni, hol helyezkedik el ez a 2-3 Termosztát? Manuális az autó, szóval elvileg 2 van benne.

jah, előtét ellenállás sztornó a hűtő ventire, nem olyan hűtőventid van
8-as (ahol a 11-es szém van) az EGR termosztát.

4-es (ahol a 8-as szám van) az meg a nagy termosztát, ami a vízpumpára megy rá.

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2020. november 10. kedd, 21:34

Elküldve: 2020. november 10. kedd, 19:25

Elküldve: 2020. november 10. kedd, 17:06

b_imi
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz b_imi

BMWfanatic

Elismertség: 10% (63 pont) | Hozzászólások: 601

Elküldve: 2020. november 10. kedd, 13:57

Belső menüben meg tudod nézni az aktuális vízhőfokot. Két termosztát van a manuálisban, az automatában három. Így ne használd, mert nem tesz jót a motornak ha nem tud bemelegedni.

autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 320d
Évjárat: 2002

státusz Bmwe46fan

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 9

Elküldve: 2020. november 10. kedd, 12:57

Sziasztok! Van egy E46 320d Facelift Touringom!
A hetekbe lett benne előtét ellenállás cserélve, egy ideig ment a fűtés, viszont az autó gyengének bizonyult. A mai nap folyamán egy nagyobb út után a vízhőfok mutatóm a béka segge alatt maradt, egyáltalán nem melegedett illetve fűtés sem fújt meleg levegőt. Az autó gyenge, nagyobb út után sem melegszik be, szörnyen lomha. Mi okozhatja a problémát?
Azt még ideírnám, hogy nyáron semmi gond nem volt vele, a közepéig felment a mutató, dinamikusabb is volt talán. Nem tudom pontosan, mikor mehetett el belőle az erő, olaj és olajszűrő csere után kezdtem el érezni, hogy nem úgy húz mint amikor kb. 3-4hónapja megvettem.

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2020. november 10. kedd, 13:17

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2020. január 11. szombat, 09:07

gommer01 írta: Üdv!

A kérdésem, hogy tényleg két termosztát van az e65-ben? 745i, 4400ccm, 2003-as. Egy ilyen fekete műanyag "bigyó", meg egy rendes fém termosztát, mint egy átlagos autóban. Melyik mi célt szolgál?

van egy EGR termosztát, meg a sima. sőt ha automata váltós, akkor lehet 3 van. Sőt elvileg a kiegészítő fűtésrásegítőnek is, de ezt már lehet keverem, más márkával.
VIN kód alapján a realoem-en kell utána nézni. ha melegedési probléma van, akkor a nagyot és az EGR termosztátos is célszerű cserélni, mert úgyis tönkre fog menni, menni, meg ha egyet cserélsz kb 90%-ban nem azt cseréled, ami rossz.
de amúgy alkatrészkereső, juniksz pl, ha beállítod az autód alapján, a dolgokat, úgyis kidobja mennyi féle termosztát van.

autója adatai
Széria: 7
Típus: E65
Kivitel: Sedan
Modell: 745i
Évjárat: 2003

státusz gommer01

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 18

Elküldve: 2020. január 11. szombat, 00:47

Üdv!

A kérdésem, hogy tényleg két termosztát van az e65-ben? 745i, 4400ccm, 2003-as. Egy ilyen fekete műanyag "bigyó", meg egy rendes fém termosztát, mint egy átlagos autóban. Melyik mi célt szolgál?

hil
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 318i
Évjárat: 2003

státusz hil

BMWfanatic

Elismertség: 9% (283 pont) | Hozzászólások: 3070

Elküldve: 2019. december 26. csütörtök, 20:13

YELLOW írta:
hil írta:
YELLOW írta: Gondoltam megosztom máshol szerzett tapasztalatom, még pedig azért, mert látok benne rációt.
Vannak olyan márkák, ahol gyárilag a csőbe helyeznek el termosztátot. Ilyen van pl Opelekben. Viszont ez bármilyen márka esetén alkalmazható, amennyiben az a probléma, hogy a gyári termosztát nem zár le, hanem folyamatosan nyitva van, emiatt lassan, vagy nem melegszik be a motor. Maximum a cső méretet kell összehozni.
Pl, az én autóm esetén alsó hangon is 10ezer lenne kedvezménnyel, macerás szétszedni. Ezt amit a csőbe lehet rakni, pedig kb 2ezer Ft-ért megvehető. És működik.
Azért is írom, mert lehet valaki már BMW-ben is próbálta, de sokaknak új lehet. Mivel a funkcióját ellátja, így speciel nem tartom gáz megoldásnak. Azt hiszem 89°C-ra vannak lőve. Ahol olvastam róla, ott megvették a gyárit 25ezerért, majd egy hónap után kuka lett, ezzel meg tökéletesen jó.

Szia,
én szedtem már szét e46 318i FLe. thermosztátot, ami rossz volt. Maga a thermosztát kiszedése csak a házban lévő fűtő elem kiszedésével oldható meg, ami olyan rövid és beöntött vezetékkel rendelkezik, hogy kiszakítás nélkül nem lehet eltávolítani, így ismételt összerakása már lehetetlen.

Boldog Karácsonyt és Új évet Neked is és minden Fórumtársnak!!!

most úgy értem, hogy te úgy érted, hogy én azt mondom, hogy a gyáriban cserélni.
NEM! én azt mondom, ha a gyári nyitott állapotban marad, akkor hagyni a fenébe, és ezt, amit más gyártó magában a csőben alkalmaz, ezt használni a BMW-ben is a csőben.
és akkor nem kell a gyári kiszerelésével foglalkozni, csak ezt beletenni a csőbe.

Ok, vagy én nem voltam eléggé figyelmes, vagy írásod nem volt egyértelmű.
Bye: hil

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2019. december 25. szerda, 16:00

Elküldve: 2019. december 25. szerda, 11:35

Elküldve: 2019. december 24. kedd, 22:51

Gondoltam megosztom máshol szerzett tapasztalatom, még pedig azért, mert látok benne rációt.
Vannak olyan márkák, ahol gyárilag a csőbe helyeznek el termosztátot. Ilyen van pl Opelekben. Viszont ez bármilyen márka esetén alkalmazható, amennyiben az a probléma, hogy a gyári termosztát nem zár le, hanem folyamatosan nyitva van, emiatt lassan, vagy nem melegszik be a motor. Maximum a cső méretet kell összehozni.
Pl, az én autóm esetén alsó hangon is 10ezer lenne kedvezménnyel, macerás szétszedni. Ezt amit a csőbe lehet rakni, pedig kb 2ezer Ft-ért megvehető. És működik.
Azért is írom, mert lehet valaki már BMW-ben is próbálta, de sokaknak új lehet. Mivel a funkcióját ellátja, így speciel nem tartom gáz megoldásnak. Azt hiszem 89°C-ra vannak lőve. Ahol olvastam róla, ott megvették a gyárit 25ezerért, majd egy hónap után kuka lett, ezzel meg tökéletesen jó.

b_imi
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 320d
Évjárat: 2004

státusz b_imi

BMWfanatic

Elismertség: 10% (63 pont) | Hozzászólások: 601

Elküldve: 2019. május 07. kedd, 23:58

Gebrosz írta:
Szia!Én pont ma cseréltem a sajátomban termosztátot. Nekem nincs az egr én külön termosztát. Csak 1 gyárilag hozzá tenném.
2003 12 havi M Packett Touring.
Újra fagyálóztam kettő db légtelenítő csavar van nekem 1 ahol feltöltöd a második a felső hosszú csövön. Mind a 2 őt lazidzsd meg betöltő kupakot is vedd ugyebár le a két légtelenítőt teljesen ne vedd le csak párszor lazidzsd fel hogy tudjon fújni csöpögni...
Töldzsd fe fullra indítsad be hadjad hagy fröcsögjön nyomja vissza.hadjad had egye el a fagyállót járásd közben persze.
Töltesz hagyod had egye töltesz ugyan ez jó párszor és közben nézed a két légtelenítő csavart. Majd várj pár percet de közben töltögeds.... Aztán a hosszú lassan tekerd be zárásig. És maradjon még nyitva az ami a betöltőn van. Nézed és akkor lessz jó a legtelenítes ha ott már folytonos a fagyálló folyása.Majd ha az zárd azt is le és töltögesd a fagyállót bele várj vele szép lassan közben ha egyszer csak fel töltött telsejen úgy látod
a fűtest kapcsold be tedd maximum hőfokra és fokozatra és hadjad had járjon még alapjáraton, és tölts rá majd zárd le óvatosan menjél vele egy két kört de ne pörgesd, utána ismét álj meg és nézd meg a szintet hogy fogyott e a fagyállóbol. Ha igen töltögesd tovább majd megint egy kör és megint ugyan ez de a fűtés menjen közben ha megjött a meleg forró fűtés akkor még nem okes megint álj meg nézd meg a szintet és ha kell tölts rá majd kapcsold le a fűtéses és hadjad had járjon nézzed az alsó csövet ha ott is szép lassan megjön a melegfagyáló akkor minden rendben lett kinyitott és még egyszer tekerd le a sapkát és nézz rá a szintre de csak akkor ha már az alsó csőnél is érzed hogy kezd forró lenni. Ha mind ez még lett akkor kész van járasd még egy kicsit had forduljon át és kész is. Kicsit macerás és türelme kell hozzá de jó lessz. Remélem tudtam segíteni és várom a fejleményeket.

Hát jól megszívattad magad ha így csináltad. Tök fölösleges volt az egész tortúra. Ha kinyitod az összes légtelenítőt (szerintem a fűtéskörön is van nálad amit nem vettél észre) akkor szinte levegő mentesen fel lehet tölteni a rendszert. Utána a gyújtást ráadva a fűtésköri elektromos szivattyúval ki lehet hajtani a bene lévő levegőt, bár nem sok marad. Aztán beindítva, betöltő sapka nélkül kitolja a még ott maradt levegőt és kész. Nem folyik mellé semmi, nem kell lemosni a motorteret a ragadó fagyállótól, stb.

John
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i 1.6
Évjárat: 2000

státusz John

BMWfanatic

Elismertség: 0% (4 pont) | Hozzászólások: 767

Elküldve: 2019. május 07. kedd, 22:28

Gebrosz írta:
John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Szisztok nem rég cserélt az egyik srác FL E46 320d Touring 2002.12- havi-ban termosztátot és nem melegszik jobban mint előtte,mivel nem vagyok profi azt szeretném megkérdezni hogy ebben csak egy termosztát van biztos?

2 minimum van benne. ha automata, akkor talán 3.
van a nagy termosztát, meg az EGR termosztát. általában amúgy is párban célszerű cserélni, az a biztos.
mindamellett a új is lehet rossz. termosztátoknál jellemző azért.

Igen ezeket jól tippeltem viszont azt mondja hogy manuál és nincs benne Egr temosztát bár azt is mondta a srác hogy 3 légtelenítő csavarja van viszont manuál,és kintről hozta be 1 éve.Nem lehet hogy kézire lett butítva és a kiegyenlítőjében lent is van egy pici termosz?

Nekem mókolás gyanús a motorja mert azt mondja nincs benne Egr Termosz

Szia!Én pont ma cseréltem a sajátomban termosztátot. Nekem nincs az egr én külön termosztát. Csak 1 gyárilag hozzá tenném.
2003 12 havi M Packett Touring.
Újra fagyálóztam kettő db légtelenítő csavar van nekem 1 ahol feltöltöd a második a felső hosszú csövön. Mind a 2 őt lazidzsd meg betöltő kupakot is vedd ugyebár le a két légtelenítőt teljesen ne vedd le csak párszor lazidzsd fel hogy tudjon fújni csöpögni...
Töldzsd fe fullra indítsad be hadjad hagy fröcsögjön nyomja vissza.hadjad had egye el a fagyállót járásd közben persze.
Töltesz hagyod had egye töltesz ugyan ez jó párszor és közben nézed a két légtelenítő csavart. Majd várj pár percet de közben töltögeds.... Aztán a hosszú lassan tekerd be zárásig. És maradjon még nyitva az ami a betöltőn van. Nézed és akkor lessz jó a legtelenítes ha ott már folytonos a fagyálló folyása.Majd ha az zárd azt is le és töltögesd a fagyállót bele várj vele szép lassan közben ha egyszer csak fel töltött telsejen úgy látod
a fűtest kapcsold be tedd maximum hőfokra és fokozatra és hadjad had járjon még alapjáraton, és tölts rá majd zárd le óvatosan menjél vele egy két kört de ne pörgesd, utána ismét álj meg és nézd meg a szintet hogy fogyott e a fagyállóbol. Ha igen töltögesd tovább majd megint egy kör és megint ugyan ez de a fűtés menjen közben ha megjött a meleg forró fűtés akkor még nem okes megint álj meg nézd meg a szintet és ha kell tölts rá majd kapcsold le a fűtéses és hadjad had járjon nézzed az alsó csövet ha ott is szép lassan megjön a melegfagyáló akkor minden rendben lett kinyitott és még egyszer tekerd le a sapkát és nézz rá a szintre de csak akkor ha már az alsó csőnél is érzed hogy kezd forró lenni. Ha mind ez még lett akkor kész van járasd még egy kicsit had forduljon át és kész is. Kicsit macerás és türelme kell hozzá de jó lessz. Remélem tudtam segíteni és várom a fejleményeket.

Köszönöm,közben ki derült nem is új termosztát került bele hanem amiben van 17000 Km... Állítólag 3 légtelenítőcsavar van neki:1 a Tágulásinál 2 az EGR alatti műanyag vízcsövön 3 a "Flow Heater" körben viszont élőben nem tudok neki rá nézni de be másolom neki a légtelenítésedet ha nem baj?

Gebrosz
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 320d
Évjárat: 2003

státusz Gebrosz

Újonc

Elismertség: 5% (1 pont) | Hozzászólások: 17

Elküldve: 2019. május 07. kedd, 22:14