Keresőkifejezés: Kapcsolat:
Összesen 6202 találat

r-6-s Elküldve: 2024-12-11 16:31 Ajtónyítási Gondok!

Sziasztok!
Elég érdekes problémám akadt, írom az előzményt is, aminek lehet nincs köze az egészhez. Az autó 93-as 318is coupe.
Szóval bejött a PPPPPP az óracsoporton, ezért szereztem egy bontottat, betettem, de az autó nem indult el vele, meg sem nyekkent indítózásra, ami elég furcsa, mert előtte kiszedett órával is simán beindult. Visszatettem a régi óracsoportot, de azzal is ugyanez, teljes csend, mintha gyújtás sem lett volna már. Gondoltam nyomok egy akksi resetet, hátha, de el kellett mennem, ezért kulccsal bezártam a kocsit, a központi be is csukta mindhárom zárat.
Visszatérve már nem nyílt az autó, se vezető- sem utasoldalról, pótkulccsal sem. Nincs távirányítóm, csak sima kulcs, azzal nyitom-zárom 12 éve. Nem tudom gyárilag milyen lopásvédelem van benne, de én riasztótól nem tudok, meg semmilyen utólagos mókolásról.
Eddig kivett akksival is gond nélkül lehetett nyitni-zárni, most nem tudom mi a szitu, talán lereteszelt, de nem értem miért nem nyitja egyik kulcsa sem egyik oldalon sem. A csomagtartót ki tudom nyitni, de nem megyek vele semmire. Annak a zárját a két első ajtó központival tudta zárni, de fordítva nem működött, tehát a csomitartó zárja csak magát tudta nyitni-csukni, az első ajtókat nem.
Sikerült a vesék felől kinyitni a motorteret, próbáltam másik akksit a biztonság kedvéért, de az eredetije is jó, semmi változás. Kicseréltem egy csomó biztosítékot újra aminek kb. köze lehet ehhez az egészhez, de semmi. Tehát most ott tartok hogy a saját kulcsaival nem jutok be az autóba, bárhogy variálok a kilinccsel meg a kulcsforgatással, nulla reakció. Nem tudom, hogy köze van e az óracsoport cserének ehhez, lehet semmi, de nekem gyanús, hogy egymás után jött a két dolog.
A kérdésem, hogy mi a következő lépés, hogyan lehetne valami trükkel vagy akármivel bejutni az autóba.
Köszönöm!

joezeyoutube Elküldve: 2023-10-11 14:28 BMW E46 fűtéscsap

Ma megmértem, ha a sárgán adok testet a fűtéscsapnak akkor mozdul, azaz a csapom nekem is jó. Mi vezérli? Holveszett el a jel? Gondolom test vezérelt.

InsectKiller írta: Eladóvá vált egy kb 10 percet használt, új fűtéscsap. Mégsem az volt a probléma, ezért nincs rá szükségem!
http://bmwfans.info/parts/cata...ter_valve/
A 2-es számú alkatrész!

Andrei Elküldve: 2023-08-02 11:03 Olajzabálás

Insigma írta:
viktor írta:
Insigma írta:
MattM325 írta:
konkolyd írta:
bricktopm írta:
Insigma írta:
konkolyd írta:
Insigma írta: Köszi a választ! Sajnos azt már nézettem és elvileg rendben van. Többször cseréltek már repedt vákum csöveket, tisztítottak alapjárati motort is. Elvileg a kartergáz szűrőben a membrán nincs átrepedve. Viszont az ingadozást továbbra is produkálja.
Ezért keresnék egy olyan szerelőt, aki tényleg ért hozzá és állított már meg olajfogyasztást ilyen autóban és nem a lehúzásra megy.

YELLOW írta:
Insigma írta: Sziasztok!

Éppen frissen regisztráltam a fórumon, ahogy a téma neve is mutatja, sajnos az olajzabálás miatt.

BMW-m egy 2003-as 325 Ci E46 Coupe, 277000 km-el, motorkódom M54B25.
2 éve használom az autót, de már az elején is jelentősnek tűnt az olajfogyasztás, olyan 1l/1000km. Mostanában ahogy méregetem már 1l/500km-nél tartok.

Sajnos már tüneteket is tapasztalok, mint pl. hidegen ingadozó alapjárat, vagy melegen klímával ingadozó alapjárat. Picit fehéres füst hidegen, ha teljes gáz nyomok alapjárat után akkor kék füst.

Nemrég voltam egy szakszervizben, ahol hengerfej felújítást javasoltak a probléma megoldására, de nem akarom leírni hogy mennyi pénzért :D.

Azt szeretném megkérdezni hogy tudtok e Budapest környékén egy jó szerelőt, aki tudna nekem segíteni egy költség hatékony megoldásban? Ahogy olvasgatom a fórumot elvileg egy szelepszár szimering és gyűrű csere megoldaná a dolgot...

Köszönöm

mivel alapjárat ingadozásod is van, én nem zárnám ki a kartergázszűrő hibát sem, vagy annak csövének eldugulását.

Ha gyűrűzni és szelepszár szimeringezni szeretnéd a motort sajnos elég mélyen a zsebbe kell nyúlni. Én magamnak csináltam mindent, kivéve a hengerfej síkolást meg a szelepvezetők cseréjét, de így is olyan 200 alatt állt meg kicsivel a mutatvány. Persze minden alkatrészre a lehető legnagyobb kedvezménnyel :D Jah és a te motorod 6 hengeres...
Nem akarok tippelgetni, hogy mennyit mondtak neked, de qrva sokba kerül főleg a munkadíj, mivel ez nem egy pár órás szerelgetés a kert végében. Általában az alkatrész árát szokták elkérni munkadíjban...Nem a szakszervízben persze!!! Ott hanyatt esel attól amit mondanak :lol:

Sajnos igen, sőt ebből már sehogy sem jövök ki jól.:ijed:
Nagyon úgy néz ki hogy szimeringes és még kitudja mi lesz ha belenéznek majd.
Ráadásul NIKASIL bevonatú a hengerem, szóval ha az elkopott akkor elfelejthetem az egész motort is. Nagy valószínűséggel ilyen olajfogyasztás nem csak a szimeringtől van.
Már a vészforgatókönyvre készülök, bontott motor vagy eladás, de amúgy meg ki vesz meg egy ilyen gépet...:nyelvcsova:
Most úgy tervezem, hogy ezt a szimering/gyűrű cserét megpróbálom, akkor majd úgyis kiderül mivel állunk szembe :levele:

Ezért érdemes amerikai modellt venni... csak az meg ritka

A NIKASIL nem kopik le hacsak nem tört sérült valami a hengerben. Az enyémben is teljesen hibátlan volt a felület, a hónolás gyönyörűen látszott benne. A gyűrűk sem voltak elkopva, csak annyira be volt rakódva olajkoksszal, hogy azért nem tudott rendeltetésszerűen dolgozni.

Ezért is kellene megpróbálni valami üzemanyagrendszeri tisztítót. Kicsi az esély, de ki tudja, volt már akinek megjavult ettől...

Ha minden igaz nemsokára levesszük majd a hengerfejet és akkor belenézünk a hengerbe is, ne tudjátok meg mennyire örülnék neki ha tényleg csak kokszosodásról lenne szó. :ugyis: :kiraly:

Bontás előtt méretnék egy kompressziót. Mert nem biztos, hogy szét kell szedni. A szimeringeket kilehet cserélni bontás nélkül is.

Nézelődtem egy kicsit a témában és a következő érdekességet találtam.
Az E46-osok között az M54-es, újabb típusú motorral szerelt autók fogyasztják az olajat. A régebbi típusú M52TU-s motorokkal ilyen gond nem volt. A probléma lényege röviden, hogy az M54-nél megváltoztatták a dugattyú gyűrűk anyagát és konstrukcióját és rövid időn belül elkopnak, ezáltal megnövekszik a rés a gyűrűk száránál. :kockafej:
A jó hír hogy a probléma orvosolható, csak annyi hogy az M52TU-s dugattyú gyűrűket kell beszerelni. :porgosnevetos:
De itt egy videó ahol ez részletesen látható: https://youtu.be/WuXU6LDbD4s

:kiraly:

Sziasztok,
sok infót szereztem itt a fórumon, most szeretném megosztani a saját tapasztalataimat is.
A páciens: M54B22
Talán nem meglepő, de az előzővel (M52B20TU) ilyen gondok nem voltak.
A mások által korábban leírtak miatt ez a motor képes kinyírni magát, egyik apró hibából adódik a másik, ha nem kap megfelelő karbantartást.
A kartergázszűrőben lévő membránt a szívócsonkban lévő vákuumnak kell elzárni, ami ellen a kartergáz dolgozik.
Ebből adódóan alapvetően két dolognak kell rendben lennie:
1. a lehető legkevesebb kartergáz,
2. a megfelelő vákuum.
Ha valami nincs rendben, az eredmény: olajzabálás, füst, égéskimaradás, tönkrement gyertyák, gyújtástrafók, ingadozó alapjárat, magas fogyasztás, a hőtől megkeményedett tömítések, stb
A szelepfedélről a kartergázcső, és a ccv alján lévő olajvisszaengedő cső lehúzásával ellenőrizhető, hogy jó ccv membrán esetén van-e elegendő vákuum, elzár-e a membrán.
Ha járó motor mellett "dudál", hangosan berreg, akkor vákuum szivárgás van. Még a rugó erejét sem tudja ledolgozni, ráadásul a kartergáz is visszanyomja, nem csoda, ha felszippantja az olajat.
Amiket végigcsináltam:
kartergáz szűrő + vákuumcső cserék, az összes(!) tömítés cseréje a szívósoron(injektor gumigyűrűk, szívósoron lévő elosztó gumigyűrűk, szívósor/hengerfej tömítése),
a szívósoron hátul a vakdugók ellenőrzése, cseréje,, nívópálca o-gyűrű tömítés csere, dugulás nem lehet a csőben, az olajnak vissza kell tudni folyni, olajszűrőház tömítés csere, szelepfedél tömítés csere.
Leragadt/kokszos gyűrűk kiszabadítása:
olaj leengedése és gyertyák kiszerelése után után, a gyertya helyén abba a hengerbe, amelyik alsó holtponton van, M52b22 motornál 1,8 dl aceton+petróleum 50%-50% keveréket kell önteni. Nagyobb motornál nagyobb több kell, ki kell számolni, hogy a döntött hengerek miatt a gyűrűk felső része is kapjon az oldószerből!
Ezt minden hengernél, egymás után több alkalommal ismételni, a főtengelyt/dugattyúkat/ közben mozgatni, addig, amíg megmarad, nem folyik le a dugattyú mellett a folyadék.
Utána a leengedett olaj vissza, először gyertyák nélkül körbeforgatni a főtengelyt, majd gyertyákkal, de trafók nélkül megtekerni, majd 5-10 perc járatás után - előfordulhat, hogy nehezen indul - olaj le, új olaj+szűrő)
Mindezek után megszűnt az alapjárat ingadozása, megszűnt a füstölés, pár perces alapjáraton járatás után az első gázadásra sem füstöl.
A motor érezhetően erősebb, kiegyenlítetten jár, alapjáraton is, és az üzemanyag fogyasztás is csökkent.
Az olajfogyás is jelentősen csökkent, szinte megszűnt.
Vákuum szivárgás a fent leírtakon kívül lehet bármilyen tömítésnél (pl:karter), akkor is, ha nem szivárog az olaj.
És az egészben legjobb, ha a szívósor vagy a szelepfedél repedt, akkor minden fenti mutatvány felesleges :)

katonaza Elküldve: 2023-06-02 11:29 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

trebi69 írta:
katonaza írta:
trebi69 írta: Sziasztok, szeretném összehozni a kapcsolatot E36 20PIN-es csatlakozón keresztül az INPA 5.0.8-al. Fizikai soros portos laptoppal próbálkozom, amin Win 7 32bit-es OP rendszer van. K-LINE kábelem van (a CARSOFT működik vele). Milyen interface beállításokat kell eszközölni az edibas.ini fájlban? Estleg egy step by step infó, ha sikerült már valakinek összehozni. Előre is köszi.

Nincs ilyen nevű fájl.

EDIABAS.INI van.

Ez a lényeges benne:
[Configuration]
Interface =STD:OBD
Simulation = 0
EcuPath =C:\EDIABAS\ECU
SimulationPath =C:\EDIABAS\SIM
TracePath =C:\EDIABAS\TRACE
TraceSize = 1024

Bocs, kihagytam egy "a" betűt.
Kerek 20 PIN-es csatinál is az OBD-t kell kiválasztani?

Én nem tudok mást.

trebi69 Elküldve: 2023-06-01 08:38 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

katonaza írta:
trebi69 írta: Sziasztok, szeretném összehozni a kapcsolatot E36 20PIN-es csatlakozón keresztül az INPA 5.0.8-al. Fizikai soros portos laptoppal próbálkozom, amin Win 7 32bit-es OP rendszer van. K-LINE kábelem van (a CARSOFT működik vele). Milyen interface beállításokat kell eszközölni az edibas.ini fájlban? Estleg egy step by step infó, ha sikerült már valakinek összehozni. Előre is köszi.

Nincs ilyen nevű fájl.

EDIABAS.INI van.

Ez a lényeges benne:
[Configuration]
Interface =STD:OBD
Simulation = 0
EcuPath =C:\EDIABAS\ECU
SimulationPath =C:\EDIABAS\SIM
TracePath =C:\EDIABAS\TRACE
TraceSize = 1024

Bocs, kihagytam egy "a" betűt.
Kerek 20 PIN-es csatinál is az OBD-t kell kiválasztani?

katonaza Elküldve: 2023-05-31 20:59 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

trebi69 írta: Sziasztok, szeretném összehozni a kapcsolatot E36 20PIN-es csatlakozón keresztül az INPA 5.0.8-al. Fizikai soros portos laptoppal próbálkozom, amin Win 7 32bit-es OP rendszer van. K-LINE kábelem van (a CARSOFT működik vele). Milyen interface beállításokat kell eszközölni az edibas.ini fájlban? Estleg egy step by step infó, ha sikerült már valakinek összehozni. Előre is köszi.

Nincs ilyen nevű fájl.

EDIABAS.INI van.

Ez a lényeges benne:
[Configuration]
Interface =STD:OBD
Simulation = 0
EcuPath =C:\EDIABAS\ECU
SimulationPath =C:\EDIABAS\SIM
TracePath =C:\EDIABAS\TRACE
TraceSize = 1024

trebi69 Elküldve: 2023-05-25 13:20 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

Sziasztok, szeretném összehozni a kapcsolatot E36 20PIN-es csatlakozón keresztül az INPA 5.0.8-al. Fizikai soros portos laptoppal próbálkozom, amin Win 7 32bit-es OP rendszer van. K-LINE kábelem van (a CARSOFT működik vele). Milyen interface beállításokat kell eszközölni az edibas.ini fájlban? Estleg egy step by step infó, ha sikerült már valakinek összehozni. Előre is köszi.

trebi69 Elküldve: 2023-05-21 09:24 Fékjavítás

YELLOW írta:
trebi69 írta:
YELLOW írta:
trebi69 írta: Sziasztok, segítséget kérnék. E36 1.6 önindító csere után visszaraktam a szívósort meg minden kütyüt, viszont azóta nincs fékem. Olyan mintha leállított motornál lépnék a fékre, tök kemény a pedál és csak minimális fékerő van. Ha pörgetem a motort, akkor egy kicsit beljebb megy a fékpedál.(a vákum csövet is visszaraktam). Merre lehet a hiba? Köszönöm előre is!

ha nem jár a motor, az a jó, ha felkeményedik a pedál pumpálásra. úgy tartod, mikor kemény, és indítasz. ha induláskor szépen beljebb megy a pedál, akkor tökéletes a rendszer. így kell működnie. korábban lehet egy cső nem volt rádugva, vagy repedt volt és nem ment a fékrásegítőd.

Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, Járó motornál is kemény marad a pedál, Nincs rásegítésem...
ui.: Az alapjáratom is elment.

jah, hát ezért mert akkor falsot szív. vagy fékrásegítő és a szívócső közti cső lyukadt ki, vagy maradt ki, vagy maga a fékrásegítő vákuumdobja ment tönkre.

Még egy amatőr kérdésem lenne, ez vajon hova csatlakozik???
Nem találom a helyét. :?

Megtaláltam, tolatólámpa kapcsoló.

YELLOW Elküldve: 2023-05-19 19:53 Fékjavítás

trebi69 írta:
YELLOW írta:
trebi69 írta: Sziasztok, segítséget kérnék. E36 1.6 önindító csere után visszaraktam a szívósort meg minden kütyüt, viszont azóta nincs fékem. Olyan mintha leállított motornál lépnék a fékre, tök kemény a pedál és csak minimális fékerő van. Ha pörgetem a motort, akkor egy kicsit beljebb megy a fékpedál.(a vákum csövet is visszaraktam). Merre lehet a hiba? Köszönöm előre is!

ha nem jár a motor, az a jó, ha felkeményedik a pedál pumpálásra. úgy tartod, mikor kemény, és indítasz. ha induláskor szépen beljebb megy a pedál, akkor tökéletes a rendszer. így kell működnie. korábban lehet egy cső nem volt rádugva, vagy repedt volt és nem ment a fékrásegítőd.

Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, Járó motornál is kemény marad a pedál, Nincs rásegítésem...
ui.: Az alapjáratom is elment.

jah, hát ezért mert akkor falsot szív. vagy fékrásegítő és a szívócső közti cső lyukadt ki, vagy maradt ki, vagy maga a fékrásegítő vákuumdobja ment tönkre.

trebi69 Elküldve: 2023-05-19 18:23 Fékjavítás