Keresőkifejezés: Kapcsolat:
Összesen 2609 találat

YELLOW Elküldve: 2019-01-22 20:04 Fûtés - Klíma

Adamyno írta:
YELLOW írta:
YELLOW írta:
YELLOW írta: no, most én is kérdezek, mert nem igazán tiszta a dolog.
mindig mondják, hogy télen is érdemes klímát kapcsolni, mert szárítja a levegőt és páramentesít.
há de télen hiába kapcsolom be, ha nem kapcsol össze a kuplungja és nem indul be a kompresszor. hisz fűtés megy, tudja, hogy nem hűteni kell.
kíváncsiságból persze benyomtam, de nem párátlanított. csak azért, mert városban mentem, elég szmog volt és belső keringetésre kapcsoltam. ilyenkor mindig elkezd belül párásodni. mondom rányomom a klímát, hátha. de semmi. amint a belső keringetést kinyomom, rögtön eltűnik a pára klíma nélkül is.
szóval mogyorózza már el nekem valaki, hogy akkor mi értelme is van klímát használni télen?

Mikor csippan +3°C-nál, akkor kapcsol a klíma. Bármilyen kombó is legyen állítva a vezérlőpanelen. Belső keringetésen, ha pára lesz, akkor klímát kapcsolva leszedi.
Szóval most újabb mínuszokra várok. Mert plusznál kapcsol hideg motornál is.
Mert még arra gondoltam, hogy a +3°C-os jelzés lehetne egy választó, egy program opció. De ezek szerint az is téves elgondolás volt.

kaptam olyan válaszokat, hogy levés benne a gáz, és a hidegben a alacsonyabb a nyomás a rendszerben, emiatt nem kapcsol be esetleg. Mondjuk úgy gondolom a meleg motor azért csinál a motortérben annyi hőt, hogy.... most egyelőre mínuszokat várok.
gondoltam arra, hogy esetleg a klímavezérlőben lehet olyat programozni, hogy fagyás esetén ne kapcsoljon.

találtam még egy ilyet egy off márka forumán: "Több fórumon is utánaolvastam a jelenségnek, nagyjából annyit szűrtem le, hogy a klímakompresszor védelme miatt a jegesedés érzékelő nem engedi bekapcsolni a mágnestekercset. Alacsony hőfokon ugyanis a hűtőközeg már nem párolog el, folyadék halmazállapotú marad, ezért a kompresszor tönkremenne. Nyáron a túlhűtéskor kapcsol ki, télen a kinti hideg miatt."

viszont ismerősömnek, akinek a lefagyás érzékelő volt rossz, neki nyáron ment, majd kb 1 óra használat után lefagyott az rendszer, és nem keringett már semmi. de neki láthatóan bejegesedett az egész, ahol kilépett a hideg kör.

elbeszélgetek magammal.
szóval 0°C alatt már nem kapcsol be a klímakompresszorom. de felette igen. érdekes... pedig hidegebb időben is lesz bent pára. mondjuk a meleg levegő leszedi.

A kis pihe világít csak nem megy a klíma? Szerintem ez nekem is így van, majd megnézem de a héten nem nagyon tervezem, hogy mozogjon az autó.

így van a pihe világít, csak nem húz be a relé sem. havertól is kérdeztem, azt mondta neki sem kapcsol. de mindig mondják, hogy télen is klímázz. oké, csak mínuszban nem kapcsol be. akkor felesleges, mert a kompresszor nem megy, nem ken, nem párátlanít gondolom.
igazából megértem kinti mínuszban. miért? mert a klímázással a hőcserélőn pára keletkezik. ha kint mínusz van, és megállok az autóval, akkor a hőcserélőre, a klímaboxba fagy a víz, ami keletkezik klímázás közben. tehát ha úgy nézem meg lehet magyarázni logikusan ezt a működést.

Adamyno Elküldve: 2019-01-22 15:08 Fûtés - Klíma

YELLOW írta:
YELLOW írta:
YELLOW írta: no, most én is kérdezek, mert nem igazán tiszta a dolog.
mindig mondják, hogy télen is érdemes klímát kapcsolni, mert szárítja a levegőt és páramentesít.
há de télen hiába kapcsolom be, ha nem kapcsol össze a kuplungja és nem indul be a kompresszor. hisz fűtés megy, tudja, hogy nem hűteni kell.
kíváncsiságból persze benyomtam, de nem párátlanított. csak azért, mert városban mentem, elég szmog volt és belső keringetésre kapcsoltam. ilyenkor mindig elkezd belül párásodni. mondom rányomom a klímát, hátha. de semmi. amint a belső keringetést kinyomom, rögtön eltűnik a pára klíma nélkül is.
szóval mogyorózza már el nekem valaki, hogy akkor mi értelme is van klímát használni télen?

Mikor csippan +3°C-nál, akkor kapcsol a klíma. Bármilyen kombó is legyen állítva a vezérlőpanelen. Belső keringetésen, ha pára lesz, akkor klímát kapcsolva leszedi.
Szóval most újabb mínuszokra várok. Mert plusznál kapcsol hideg motornál is.
Mert még arra gondoltam, hogy a +3°C-os jelzés lehetne egy választó, egy program opció. De ezek szerint az is téves elgondolás volt.

kaptam olyan válaszokat, hogy levés benne a gáz, és a hidegben a alacsonyabb a nyomás a rendszerben, emiatt nem kapcsol be esetleg. Mondjuk úgy gondolom a meleg motor azért csinál a motortérben annyi hőt, hogy.... most egyelőre mínuszokat várok.
gondoltam arra, hogy esetleg a klímavezérlőben lehet olyat programozni, hogy fagyás esetén ne kapcsoljon.

találtam még egy ilyet egy off márka forumán: "Több fórumon is utánaolvastam a jelenségnek, nagyjából annyit szűrtem le, hogy a klímakompresszor védelme miatt a jegesedés érzékelő nem engedi bekapcsolni a mágnestekercset. Alacsony hőfokon ugyanis a hűtőközeg már nem párolog el, folyadék halmazállapotú marad, ezért a kompresszor tönkremenne. Nyáron a túlhűtéskor kapcsol ki, télen a kinti hideg miatt."

viszont ismerősömnek, akinek a lefagyás érzékelő volt rossz, neki nyáron ment, majd kb 1 óra használat után lefagyott az rendszer, és nem keringett már semmi. de neki láthatóan bejegesedett az egész, ahol kilépett a hideg kör.

elbeszélgetek magammal.
szóval 0°C alatt már nem kapcsol be a klímakompresszorom. de felette igen. érdekes... pedig hidegebb időben is lesz bent pára. mondjuk a meleg levegő leszedi.

A kis pihe világít csak nem megy a klíma? Szerintem ez nekem is így van, majd megnézem de a héten nem nagyon tervezem, hogy mozogjon az autó.

YELLOW Elküldve: 2019-01-22 11:22 Fûtés - Klíma

YELLOW Elküldve: 2019-01-12 11:07 Társalgó

Dani0616 írta: Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne , hogy e46 320i hez szedek össze cuccokat épp és nem tudom , hogy egyéb motorral szerelt válltozatoké , gondolok most itt PL 1,6 1,8 vagy 2,5 benzines modellekre vagy 320D-re a zárhíd, víz és klíma hűtő megegyezik e?

realoem vagy bmwfans oldalon rákeresel egyikre másikra, ha egyezik a cikkszám, akkor azonos. ha nem, akkor különböző. karosszéria elemek, azonosak lehetnek nagy részben.

Dani0616 Elküldve: 2019-01-12 10:23 Társalgó

Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne , hogy e46 320i hez szedek össze cuccokat épp és nem tudom , hogy egyéb motorral szerelt válltozatoké , gondolok most itt PL 1,6 1,8 vagy 2,5 benzines modellekre vagy 320D-re a zárhíd, víz és klíma hűtő megegyezik e?

Adamyno Elküldve: 2019-01-11 09:02 Radio navi csereje nagy kepernyösre

gfeco írta:
lantika írta:
rece65 írta:
lantika írta:
rece65 írta:
lantika írta:
rece65 írta: Hi!

Ilyet vagy hasonlótnem tud vki olcsóbban,esetleg eu-ból vagy bárhonnan?:fetreng:
Ha ennyi lenne még elmenne de rájön az áfa,vám stb. és akkor már nem ennyire szép az ára!8)

A link neve

Köszi,de ez is csak "alig" olcsóbbak!:oops:

Akkor keress nem androidosat. Egyforma xar mind a 2.

Hmm,sokan azt mondják hogy sokkal jobb mint a 8-15 éves gyári navi...
Nekem nem volt egyik sem,nincs tapasztalatom róluk!

2 honap utän kitettem a kinainak a szüret a kocsibol,es ment bele a gyäri. Nekem tökeletes,elnavigäl A-bol B-be,soha sem hagyott cserben,van rajta TMC ami itt azert eleg jo tud lenni amikor 10-20 km-es dugok jönnek össze. Sokaknak häträny,hogy nem beszel magyarulde pesten mär tudjäk magyarositani,nekem tökeletes a nemet nyelv. :kiraly:
En mär megtanultam,hogy a gyäri dolgoktol nincs jobb.

Van klíma tartó panelem schaltzentrumoshoz.
Új karcmentes,dobozban.
Cikkszám 51167001410
23 e Ft
06306592111

Ilyet rendeltem, ki lehet választani, hogy ships from és ott kiválasztod a Germany-t, akkor onnan küldik és nincs vám.

YELLOW Elküldve: 2018-12-30 20:21 Fûtés - Klíma

YELLOW írta: no, most én is kérdezek, mert nem igazán tiszta a dolog.
mindig mondják, hogy télen is érdemes klímát kapcsolni, mert szárítja a levegőt és páramentesít.
há de télen hiába kapcsolom be, ha nem kapcsol össze a kuplungja és nem indul be a kompresszor. hisz fűtés megy, tudja, hogy nem hűteni kell.
kíváncsiságból persze benyomtam, de nem párátlanított. csak azért, mert városban mentem, elég szmog volt és belső keringetésre kapcsoltam. ilyenkor mindig elkezd belül párásodni. mondom rányomom a klímát, hátha. de semmi. amint a belső keringetést kinyomom, rögtön eltűnik a pára klíma nélkül is.
szóval mogyorózza már el nekem valaki, hogy akkor mi értelme is van klímát használni télen?

Mikor csippan +3°C-nál, akkor kapcsol a klíma. Bármilyen kombó is legyen állítva a vezérlőpanelen. Belső keringetésen, ha pára lesz, akkor klímát kapcsolva leszedi.
Szóval most újabb mínuszokra várok. Mert plusznál kapcsol hideg motornál is.
Mert még arra gondoltam, hogy a +3°C-os jelzés lehetne egy választó, egy program opció. De ezek szerint az is téves elgondolás volt.

kaptam olyan válaszokat, hogy levés benne a gáz, és a hidegben a alacsonyabb a nyomás a rendszerben, emiatt nem kapcsol be esetleg. Mondjuk úgy gondolom a meleg motor azért csinál a motortérben annyi hőt, hogy.... most egyelőre mínuszokat várok.
gondoltam arra, hogy esetleg a klímavezérlőben lehet olyat programozni, hogy fagyás esetén ne kapcsoljon.

találtam még egy ilyet egy off márka forumán: "Több fórumon is utánaolvastam a jelenségnek, nagyjából annyit szűrtem le, hogy a klímakompresszor védelme miatt a jegesedés érzékelő nem engedi bekapcsolni a mágnestekercset. Alacsony hőfokon ugyanis a hűtőközeg már nem párolog el, folyadék halmazállapotú marad, ezért a kompresszor tönkremenne. Nyáron a túlhűtéskor kapcsol ki, télen a kinti hideg miatt."

viszont ismerősömnek, akinek a lefagyás érzékelő volt rossz, neki nyáron ment, majd kb 1 óra használat után lefagyott az rendszer, és nem keringett már semmi. de neki láthatóan bejegesedett az egész, ahol kilépett a hideg kör.

YELLOW Elküldve: 2018-12-23 16:22 Fûtés - Klíma

no, most én is kérdezek, mert nem igazán tiszta a dolog.
mindig mondják, hogy télen is érdemes klímát kapcsolni, mert szárítja a levegőt és páramentesít.
há de télen hiába kapcsolom be, ha nem kapcsol össze a kuplungja és nem indul be a kompresszor. hisz fűtés megy, tudja, hogy nem hűteni kell.
kíváncsiságból persze benyomtam, de nem párátlanított. csak azért, mert városban mentem, elég szmog volt és belső keringetésre kapcsoltam. ilyenkor mindig elkezd belül párásodni. mondom rányomom a klímát, hátha. de semmi. amint a belső keringetést kinyomom, rögtön eltűnik a pára klíma nélkül is.
szóval mogyorózza már el nekem valaki, hogy akkor mi értelme is van klímát használni télen?

gyorilaszlo Elküldve: 2018-12-17 14:13 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

Mélyen tisztelt Márkatársak! Nagyon régen írtam a fórumra, mivel igyekeztem tájékozódni a témákban és amit lehetett magam megoldani, viszont segítséget szeretnék kérni. Esetleg Pesten, Zugló környékén tudna nekem valaki nagydiagnosztikát csinálni, olyan szoftverrel amivel mindent lehet állítani, és mindent kiír, és megpróbálni mindent a gyárira visszaállítani?

Elvileg nem lett semmi elállítva, de sohan nem lehet tudni. Nekem a régi körcsatis 320d-m van, a facelift előtti régebbi adagolóval. Ma vagy holnap esetleg valaki kitudna segíteni?

2-3 éve szenvedek a főtengely tárcsámmal, évente eszi őket, pedig minden ki lett cserélve már. Cortecó tárcsa, szíjfeszítő, generátor felújjítva, klímakompresszor cserélve gyári keveset futtottra. Szerelő azt mondja, hogy mechanikusan nincs gond, valamiért egy picit egyenetlenül jár a motor (hallani nem nagyon lehet) és emiatt picit beleng a bordásszíj, és egy idő után szétrázza a főtengely tárcsát.

Előre is köszönöm Urak!

Üdv,
Laci 06-30-331-9020 :kiraly:

Asciitable Elküldve: 2018-10-05 05:35 radio probléma

YELLOW írta:
Asciitable írta:
YELLOW írta:
Asciitable írta:
Asciitable írta:
YELLOW írta:
Asciitable írta:
YELLOW írta:
Asciitable írta:
YELLOW írta:
Asciitable írta: Sziasztok!
Már a 3. rádió van a kocsiban de mindnél az a bajom, hogy a kijelzőt nem lehet látni olyan halvány. Másik autóban tökéletesen működnek. Esetleg valakinek valami tipp merre keressem a hibát? ISO átalakítóm van a kocsiban, nem szét vágott kábelek.

fura lesz a válasz, de szerintem a lámpamodullal van gond. ugyanis azon van egy fényérzékelő, ami a műszerfal és a rádió, klíma fényerejét is állítja automatikusan. klíma, műszarfal fényerő jó?
olyan mintha a lámpamodulon lévő szenzor sötétet érzékelne, ezért leveszi a fényerőt.
nem lett ott letakarva valamivel?
tompított ikon felett van középen a szenzor.

A műszerfal és a klíma világítása külső fényre sötétedik, illetve világosodik, gondolom jól működik. De holnap meg próbálom valahogy le takarítani vagy meg világítani valamivel hátha azzal lesz a gond. Köszönöm a tippet.

egyébként volt már hasonló téma az oldalon. valami olyan is dereng, hogy lehet a rádiót egyedül nem is szabályozza vagy a klímát. na holnap megnézem neked én is az enyém, hogy működik.
viszont ha a többit állítja, akkor a szenzor jó. akkor valami LIN-s kommunikáció lehet rossz, kontakt hiba.

Ma kicsit korábban kellett indulnom, ezért észre tudtam venni, hogy amikor sötétben indulok kb 15 percig rendesen világít meg mutat mindent aztán fokozatosan kezdi elveszteni a képet.

megnéztem, állít mindent, de a klímáét nem annyira. arra tudok gondolni, hogy az már elég meredek szögben áll, nem zavarja a szemet. mondjuk pont hogy nem annyira erősít rajta, ha világítok a szenzorba. de állítja, csak kisebb mértékben.
visszatérve a tiédre ez a 15 perc fura. mert ugye a rádió kikapcsol, ha nincs gyújtás kb. 15 perc után. szóval lehet valami tápolási hiba lesz.

Elképzelhető, hogy meleg hatására megy el? Mikor teljesen eléri a beállított 21 fokot utána megy el teljesen szinte. Ha vissza hűl a kocsi megint jobban látni.

Meg lett a probléma, ki cseréltem a rádiót folyadék kristályosról, és tökéletesen működik. Nekem itthon csak azok voltak. Ugy néz ki nincs az enyém ki belül e velük. Köszönöm a segítségeket.:vazze:

ezt most nem teljesen értem. :D

Én se igazán. Valami olyasmit magyarázott a szaki, hogy a fény érzékelő állít valamit a feszültségen, ezért halványult be. Bele tett egy LCD kijelzős rádiót és egy óra elteltével is tökéletesen mutat mindent. Valami fűtő testet vagy mit mondott nem igazán értek az elektronikához ezért nézd el ha hülyeséget írok. De ami lényeges számomra, hogy végre egy zavaró tényezővel kevesebb. :iszunkra:

én azt nem értem végül mi lett cserélve? mert azt mondtad több fejegységet is próbáltál. de a jelenség ugyanaz volt. de most azt írtad, hogy kicserélted folyadékkristályosról. mire cserélted ki? vagy ezt a részét nem értem.

Most utolag látom rosszul írtam. LED helyett LCD-t írtam. Most egy Sony LED-es van benne. Elképzelhetőnek tartom, hogy mást is csinált de nem mondta.