Tom_Sawyer fórum hozzászólásai

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-12-16 12:23 Termosztát

Neo78 írta:
milan873 írta:
YELLOW írta:
Atilla írta: Nálam a helyzet következő: menet közben az első csíknál a mutató, ha viszont állok, akkor rendesen, mint nyáron az üzemi hőmérséklet látható. Végig olvastam az eddigi hozzászólásokat, gondolom nálam is a termosztát a "hibás".


szerintem meg csak annyi van, hogy mivel farkasordító hideg van kint, menet közben rögtön lehül a víz... és mindig a nagy hideg jelentkeztekor panaszkodnak a dízelesek.
viszont ha hosszabb távon (20-25 km) ilyen hidegben sem éri el a közel közép állást, akkor valóban gond lehet.


szerk.: illetve a másik nagyon fontos dolog, hogy sajnos akármilyen hideg is van, nem célszerű a fűtést elindítani, addig, amíg a kék jelzés feletti első fehér csíkot el nem éri a mutató, ugyanis főleg menet közben rögtön képes visszahűlni a víz, ami nagyon nem tesz jót a motorblokknak.


nálam is ugyan ez a helyzet pályán vagy hosszbb távon visszahül a víz az első vonalig ha a fűtést lekapcsolom akkor valamellyest jobb lesz a helyzet városba viszont meg álló helyzetbe járó motornál teljesen jó.nekem ki lett cserélve a napokba az egyik termosztát mivel nekem kettő van a kisebbikkel kezdtük és az olcsóbbal de nem igen veszem észre hogy javult volna a helyzet tehát valószínű a másik lesz a szar és vehetek egy olyat is.szívás


Szerintem meg az van, hogy nem jó (valamelyik) termosztát... Az enyémben most lett cserélve, (csak egy volt benne) és azóta kozép állásban van/marad a mutató, akármennyivel megyek akármilyen hideg van. Szerintem pont ez a dolga egy jó termosztátnak: elzár - kinyit. Nekem sem ment fel a vízhomérséklet csak az elso csíkig, sot ha gyorsabban mentem, visszahult a víz az elso csík alá is... Úgyhogy mindenkép valami hiba van, a termosztátba...



Szia! Nekem is hasonló problémám volt, az alapján szinte biztos, hogy a nagy termosztát a hibás. Mi is leteszteltük először egy EGR termosztát cserével, de semmit sem javult. Miután a nagyot kicseréltük nem hűl vissza ebben a hidegben sem a motor, még városon kívül sem!

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-12-13 14:59 Termosztát

sumi20 írta:
Tano írta:
blasekati írta:
sumi20 írta: Sziasztok!
Van egy 1999-es 320D Touringom, és az lenne a problémám, hogy a vízhőmérséklet mutatója, néha felmegy a középső állásba de a leggyakrabban az első csík környékén megáll. Lehetséges, hogy a termosztáttal van baj? Előre is köszönöm a segítséget.
Valamint még annyira lennék kíváncsi, hogy otthol nagy munka ennek a cseréje?


Múlt héten estem át ezen a problémán,ugyanezt produkálta az autó amit leírtál. Megoldás:Hütőtermosztát cseréje. Egy kicsit bonyolult a csere otthon nem javaslom.


Annyira azért nem bonyolult, igaz nem a legjobb a hozzáférhetősége...



Találtam "robbantott" ábrát a hűtőrendszerről és úgy látom nem nagy munka ez annyira. Csak le kell engedni a vizet, a csöveket lekötni, és egy pár csavar fogja. A hűtő rendszer igaz zárt rendszerű, úgyhogy légteleníteni kell ha jól látom?


Nekem is mostanában volt termosztát csere. Érdekességből mondom, hogy nálam a nagy termosztátot (tehát nem az EGR-t cserélték ki), és az oldotta meg a problémát. Ahogy én néztem a munkafolyamatot, szerintem nem olyan egyszerű kicserélni. Nem is olyan bonyolult, de ha nincs megfelelő szerszámkészleted és nem bontottad még meg a motort szerintem ne kezdj bele. De ez csak a saját vélemény.

Egyébként 320D-vel rendelkező sorstársaimat kérdezem, hogy jó termosztát mellett nektek mennyi idő alatt éri el a 90 fokot a hűtővíz ebben a huidegben?

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-22 23:46 Ékszíj tárcsa

Zolee írta: Sziasztok!
Továbbra is kérdezném: be lehet vlhol, vlhogy szerezni az 1-es számú szíjfeszítőről csak a szíjfeszítő görgőt? Köszönöm!


Szia! Nekem is kellett nemrégiben csak görgő, bár ha jól emlékszem nem pont olyan mint neked (nekem 320 D-m van). A lényeg, hogy a szerelőm a Bárdi Autónál vett csak görgőt, olyan 18-20 körül. Ott szerintem próbálkozhatsz te is!

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-22 23:36 Társalgó

Mindenkinek kösz a tippeket. Végül visszavittem a lapátot, de sajnos csak Valeos-ra tudtam cserélni, amitől már előre féltem, mert rossz tapasztalatom volt vele régen.

Most sem az igazi, hangos is, és a legvégén nem töröl olyan jól (mondjuk nem zavar a vezetésben, de akkor is). Betettem a gumiját a régebbi Champion-ba, de úgy meg főleg rossz a végeredmény. Saját tapasztalat szerint ezt a 2 márkát (Valeo, Champion) ne vegyetek!

borigabi írta:
Robin68 írta:
Robinson írta:
Tom_Sawyer írta:
m_attila írta: Szerintem nincs rá esély


Tom_Sawyer írta: Sziasztok!

Most vettem egy új vezetőoldali ablaktörlő lapátot, de sajnos, pont az a középső részen nem töröl tökéletesen, mert a gumi nem simul rá eléggé az üvegre. Szerintetek van rá esély, hogy felvegye a megfelelő formát vagy mehetek vissza a boltba? A lapát amúgy elég rugalmasnak, hajlékonynak tűnik.




Más vélemény?


akkor van.


Ha az "Aero" féle lapátot vetted akkor inkább vidd vissza . Ezzel a fajtával nekem is volt bajom.
De ha más fajta akkor azt is....... ha most nem töröl rendesen, máskor sem fog.



Ha már újonnan se töröl rendesen, vidd vissza minél hamarabb, ha lehet, nem fog "magjavulni".



Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-10 12:59 Társalgó

m_attila írta: Szerintem nincs rá esély


Tom_Sawyer írta: Sziasztok!

Most vettem egy új vezetőoldali ablaktörlő lapátot, de sajnos, pont az a középső részen nem töröl tökéletesen, mert a gumi nem simul rá eléggé az üvegre. Szerintetek van rá esély, hogy felvegye a megfelelő formát vagy mehetek vissza a boltba? A lapát amúgy elég rugalmasnak, hajlékonynak tűnik.




Más vélemény?

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-10 12:47 Társalgó

Sziasztok!

Most vettem egy új vezetőoldali ablaktörlő lapátot, de sajnos, pont az a középső részen nem töröl tökéletesen, mert a gumi nem simul rá eléggé az üvegre. Szerintetek van rá esély, hogy felvegye a megfelelő formát vagy mehetek vissza a boltba? A lapát amúgy elég rugalmasnak, hajlékonynak tűnik.

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-10 10:14 BMW Navigáció CD/DVD-rol minden

Én az ncore-on láttam, hogy van letölthető verzió, de valaki belinkelt egy másik fájlmegosztót is, onnan is elérhető.

csanadizoli írta:
Tom_Sawyer írta:
zcsatari írta: Sziasztok!

Van az e46-ban ugye a kisnavi, ami csak az irányt meg a távolságot mutatja, nem szines.
És ez egy 2001es facelift előtti autó, tehát cd-ről megy a navi.
Kérdésem, hogy milyen szoftvereket keressek hozzá, illetve melyik a "legújabb" amit használhatok.

Köszi!

Z.


Én épp most tettem bele a 2010 BMW Europe Road Map-et, az megfelelően kiírva működik, de nem tud magyarul (de lehet csak én nem tudtam még beállítani). Bár az enyém 2002-es (ugyanúgy kisnavis) és DVD-s, nem tudom CD-vel pontosan mi a helyzet.


Sziasztok!

Nekem is e46 van,2004es.Hol tudok venni 2010es Europa Road Map lemezt a kis kijelzös naviba?
Az enyémben vmi régebbi van,s kis hazánk nincs is rajta...

Köszi a választ!
Üdv.
Zoli


Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-04 12:22 Üzemanyag fogyasztás

SirToma írta:
Tom_Sawyer írta:
SirToma írta: Sziasztok.

Mennyire valós a becsült hátralévő kilométer, a sárga lámpa kivillanása után???
Nem akarom megszopatni magam....


Általában 100 km felett, akár 120-140 km is, városon kívül. Városban inkább 80-90, amit még nyugodt szívvel meg lehet tenni.

Ez saját tapasztalat


Köszönöm szépen, akkor egy 100as vegyes használat mellett le lehet még nyomni.


Nem hinném , hogy a kigyulladás után 100 km-el bárhol is (város/vidék) kifogynál a naftából, ésszerű használat mellett. Nekem is 320D-m van.

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-04 11:12 BMW Navigáció CD/DVD-rol minden

zcsatari írta: Sziasztok!

Van az e46-ban ugye a kisnavi, ami csak az irányt meg a távolságot mutatja, nem szines.
És ez egy 2001es facelift előtti autó, tehát cd-ről megy a navi.
Kérdésem, hogy milyen szoftvereket keressek hozzá, illetve melyik a "legújabb" amit használhatok.

Köszi!

Z.


Én épp most tettem bele a 2010 BMW Europe Road Map-et, az megfelelően kiírva működik, de nem tud magyarul (de lehet csak én nem tudtam még beállítani). Bár az enyém 2002-es (ugyanúgy kisnavis) és DVD-s, nem tudom CD-vel pontosan mi a helyzet.

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-04 11:06 Üzemanyag fogyasztás

SirToma írta: Sziasztok.

Mennyire valós a becsült hátralévő kilométer, a sárga lámpa kivillanása után???
Nem akarom megszopatni magam....


Általában 100 km felett, akár 120-140 km is, városon kívül. Városban inkább 80-90, amit még nyugodt szívvel meg lehet tenni.

Ez saját tapasztalat

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-11-01 13:03 Társalgó

YELLOW írta:
Tom_Sawyer írta:
YELLOW írta:
Tom_Sawyer írta: Üdv!

Ti milyen márkájú (és színű) hűtőfolyadékot ajánlotok? Mennyi a feltöltési mennyiség? Otthon el lehet végezni a cserét? ha igen van erre valami leírás?

Köszi a válaszokat!


én Castrol Antifreeze NF-et használok, ez kék, vagy kékes zöld színű. gyárilag ha jól tudom sárga volt benne. én töményen vettem, és hígítottam 1:1 arányba, azaz 50%-ra, 3 liter tömény fagyállóhoz, 3 liter deszt. vizet adtam, így kijön olyan -35 fokra.



köszi a választ! És otthon lehet cserélni? (nekem most sajnos 100% víz, úgyhogy ezt le kell cserélni mindenképp)



persze lehet! bár full leengedni nem tudod. ami a blokkon van csavar, azt elég nehéz elérni, de nem is vészes ha annyi bentmarad. két kékszínű műanyag csavar lesz egyik a hűtő alján, a másik a kiegyenlítő tartály alján van. bal oldalon mind a kettő.
motort ne járasd max egy picit.

feltöltés fokozatosan. van felül két szelep, egyik a tartály mellett fent, a másik a vastag csőnél, ami a blokkból jön. addig kell önteni, amíg ott nem jön a víz. aztán lezárni , használni, fűtést full ráadni, hogy a kis és a nagy kör is kinyisson, aztán mindig utána kell tölteni, és légteleníteni a két csavart, vigyázni járó motornál ne égesd meg magad.



Köszönöm a válaszokat Mindenkinek! Megnéztem, szerintem menni fog, mindjárt hozzá is látok, azt már kiderítettem, hogy az enyémen csak egy légtelenítő van. Viszont leengedőből is csak egyet látok a hűtő alján, a másikat nem találom. Lehetséges, hogy abból is csak 1 van a 320D-ben?

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-10-30 21:59 Társalgó

YELLOW írta:
Tom_Sawyer írta: Üdv!

Ti milyen márkájú (és színű) hűtőfolyadékot ajánlotok? Mennyi a feltöltési mennyiség? Otthon el lehet végezni a cserét? ha igen van erre valami leírás?

Köszi a válaszokat!


én Castrol Antifreeze NF-et használok, ez kék, vagy kékes zöld színű. gyárilag ha jól tudom sárga volt benne. én töményen vettem, és hígítottam 1:1 arányba, azaz 50%-ra, 3 liter tömény fagyállóhoz, 3 liter deszt. vizet adtam, így kijön olyan -35 fokra.



köszi a választ! És otthon lehet cserélni? (nekem most sajnos 100% víz, úgyhogy ezt le kell cserélni mindenképp)

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-10-30 21:41 Klíma automatika hiba

YELLOW írta:
Tom_Sawyer írta: Sziasztok!

A levegőbefújással volt probléma, leírom a a tapasztalatomat, hátha valakinek segít majd.

Elromlott a levegőbefújás a kocsiban, gyakorlatilag leállt minden fokozatban, de néha-néha beindult, rövid időre, és akkor fokozatokat is lehetett váltani. Én a fórum alapján a sünire gyanakodtam, de a szerelő a ventilátormotor szénkeféjére gyanakodott.

Most kiderült, a süni volt a hibás (annak ellenére hogy néha beindult a motor), valami összeolvadt benne és megszűnt az érintkezés!

a szerelő valószínű azért gyankodott másra, mivel fingja nem volt arról, hogy milyen vezérlés/visszacsatolás alapján működik a befúvás. sünit is max mezőn vagy erdőben látott...



Az lehet, és az is biztos, hogy én a fórum alapján a hibák nagy részét jól eltaláltam. A szerelő javára szól, hogy megbízható, és amint megkapta a kocsit, rájött a jó megoldásra


Tom_Sawyer Elküldve: 2010-10-30 21:19 Társalgó

Üdv!

Ti milyen márkájú (és színű) hűtőfolyadékot ajánlotok? Mennyi a feltöltési mennyiség? Otthon el lehet végezni a cserét? ha igen van erre valami leírás?

Köszi a válaszokat!

Tom_Sawyer Elküldve: 2010-10-30 21:14 Klíma automatika hiba

Sziasztok!

A levegőbefújással volt probléma, leírom a a tapasztalatomat, hátha valakinek segít majd.

Elromlott a levegőbefújás a kocsiban, gyakorlatilag leállt minden fokozatban, de néha-néha beindult, rövid időre, és akkor fokozatokat is lehetett váltani. Én a fórum alapján a sünire gyanakodtam, de a szerelő a ventilátormotor szénkeféjére gyanakodott.

Most kiderült, a süni volt a hibás (annak ellenére hogy néha beindult a motor), valami összeolvadt benne és megszűnt az érintkezés!

kempelen írta:
Tom_Sawyer írta: Kösz a tippet! Ezt a bizonyos "sünit" merre lehet megtalálni? Mibe fáj egy ilyen?


Ha kiveszed a kesztyűtartót, akkor onnét elérhető.

Egyébként a 3-as számú alkatrész.

Ára újonnan: 20300,- +ÁFA, de bontókban biztosan kapsz olcsóbban.