nickname fórum hozzászólásai

nickname Elküldve: 2014-01-18 16:37 Autóvásárlás

hanzi320 írta:
YELLOW írta:
hanzi320 írta: Sziasztok!Új vagyok még itt, tegnap előtt vettem egy 320d e46-ot hosszas keresgélés után.A magyar piacról csak annyit, h kinéztem Debrecenben egyet(Székesfehérvári vagyok),hirdetés szerint makulátlan,gyönyörű, megkímélt Bmw-t.Telefonon is egyeztettem a tulajjal, vagyis a kereskedővel.Persze megerősített h minden ugy van ahogy a hirdetésben.Mondtam h messziről megyünk, ráadásul autószerelők vagyunk(hárman voltunk),és h ne verjen át.Mondta h minden ok.Le is kocsikáztunk , hajnali indulás, meg sok-sok kilométer.Aztán mi várt? Egy leharcolt, tiszta rozsda, ütött kopott Bömös. Ráadásul hirdetésben hat-gangosról volt szó, hát az sem volt igaz.Kérdeztem is tőle h ez most mi, erre, elírás történt szerinte, pedig még az szélvédőn is ott lógott a papíron.És ráadásul tuti h ázott kocsi volt , mert a motortérben és a beltérben a csavarok tiszta rozsdák voltak.A pofám majdnem leszakadt.A húsz éves Ventóm jobban nézett ki! Öt perc után ott hagytuk az egészet.Csak az a dühítő h vannak ilyen emberek.Nem tudnám megcsinálni ugyanezt.
De sikerült vennem egy egész szép állapotú 2004 év végi hatgangos tuoring 320d-t.Németországi, vezetett szervizkönyves, nagyon szép állapotú, ugyhogy azért vannak kivételek. És ráadásul tök véletlen botlottunk bele Csak türelmesen kell válogatni, nem szabad elsietni.Ja és persze itt nagyon igaz h olcsó húsnak híg a leve! Ami szép és jó állapotú az nem egy milla körül van
De én már most nagyon szeretem, ha sikerül egy jót kifogni a piacon, akkor világbajnok autó

ha már hárman mentetek, jól elkeleltt volna látni a baját, esetleg egy két másik autón tükröt letörni, ha nincs kamera.

Az volt a szerencséje h nem vagyunk olyan habitusú emberek de megérdemelte volna csak az a baj h nagyon sok ilyen ember van a magyar piacon

Na igen a makulàtlan àràt meg sokra tartjàk.

nickname Elküldve: 2014-01-17 21:37 Üzemanyag minõsítés és átverések!

hil írta:
andree írta: Sziasztok,
Egy kis infó a prémium üzemanyagok tekintetében. Ma a Dunai finomítóba a tankautó töltőben jártam, és ha már ott voltam kérdezősködtem egy kicsit. 3 üzemanyag forgalmazó került szóba, a Mol, OMW és a Shell. Ezek közül is a gázolajok. A Mol Evo diesel és a shell prémium diesel közötti különbség csupán a hozzáadott BASF gyártmányú adalék cikkszámában eltérő 1 db szám. Ugyanaz a Molnál Magyarországon finomított gázolaj az alapja, innen szállítják és itt is keverik be. Az OMW normál gázolaja szintén mol termék. A maxxmotion diesel hajón érkezik Ausztriából és átfejtés után tartálykocsival kerül a kutakra.
A benzines kollégáknak pedig annyi hogy nem olyan rég óta a prémium benzinek is mol alapon nyugszanak és nálunk keverik be. Tehát a V-power benzinek sem kintről vannak.

Üdv!

Szia!
Ezt mintha írtam volna már úgy 1 éve és senki nem hitte el.
hil

Az OMW MAXXMOTION használata esetén, az EGR és szivósor kokszosodása drámaian csökken. Ez BMW specifikus autószerelő megállapítása volt. (Kb 3 éve figyelik a folyamatot )

nickname Elküldve: 2014-01-15 17:10 Fûtõventillátor

popovic írta:
sbalazs22 írta:
YELLOW írta:
Adam0618 írta: Sziasztok!

Ma azzal a problémával szembesültem, hogy a fűtés-hűtés ventilátor állandóan megy. Azzal kezdődött, hogy nem tudtam vezérelni az erősségét, majd amikor lekapcsoltam a vezérlőn, elkezdte maxon fújni a levegőt.
A ventilátor akkor is maxon üzemel, ha az autó áll, és kulcs sincs benne.

Volt itthon egy manuális klima panel, belepattintottam, de semmi változás.

Jelenleg az autó lehúzott sarukkal áll, hogy ne húzza le az akkumulátort a ventilátor.

Valaki találkozott már ilyennel?

végfok, alias süni. neked a hosszú ritka süni van és rövid sűrű kell bele.

Yellov jól írja.A gyári süni az amelyiken ritkán vannak a tüskék.Hella rájött,hogy a vastag tüskékkel nem tud megfelelő mennyiségű hőt leadni(ezért mennek tönkre) ezért módosította a tüskéket.

sziasztok
kérdésem hogy honnan lehetne ilyen behr jóféle sünit szerezni?

gyanitom ugyanis hogy az enyém is tönkre ment,
mert pár naponként leszivja valami az aksit
sokszor mikor leállitom a kocsit fujja a levegöt befele hosszú időn keresztül,
sőt még ha 0-állásba is tekerem a ventilatort akkor is is nyomja

bármelyik autó alkatrész kereskedésben, én mult héten vettem 14.600 ft a BÁRDIban némi kedvezménnyel

nickname Elküldve: 2014-01-15 10:50 Első ablaktörlő

csbalu írta:
nickname írta:
MattM325 írta:
csbalu írta:
nickname írta:
csbalu írta:
nickname írta:
csbalu írta: Tudna Nekem mondani valaki 2 pontos méretet hogy mekkora kell előre jobbra balra és hátra? Több félét olvastam már pl. 500mm/580mm, 475mm/550mm ? Melyik legyen nem akarom hogy kilógjon az ablakon és kikoptassa a gumit vagy valamit.

Gyári gumi kell bele.

első

61617010248

61617010247

De nincs már meg sajnos a gyári lapát....

A gyári ablaktörlő szett kb 10-11 ezer forint, én ezt választanám, mint hogy kísérletezgetni az utánagyártottak között. "hosszabb távon szerintem megéri"

Most sikerül eléggé kedvező áron hozzájutnom ezekhez az AeroTwin-ekhez úgyhogy egyenlőre ez lesz, de egyébként én is gyári párti vagyok!

Lényeg, hogy a gyári és az Bosch aerotwin ugyan az.

Egyébként az én véleményem és tapasztalatom szerint az összes többi lapát hasznavehetetlen, életre nem valók.

ez nem igy van

A gyári az gyári, csak drágább, de ez van.
Már régóta járatom magam, hogy milyen német kapcsolat kell ahhoz hogy gyári alkatrészeket tudjak magamnak intézni kintről. Több ember is csinálja, kap valamennyi kedvezményt + mivel nem kell megfizetnie a német Áfát ezért még olcsóbbra jön ki magyarországon pedig feketén elpasszolja. Én is szívesen rendelnék ismerősöknek, de csak a magyar ÁFÁ-val terhelten, mivel sokaknak a cégükben van az autó és a számla nélküli alkatrész nem játszik, de ehhez persze kapcsolat kellene.

Az hogy kintről ÁFA mentesen rendelj kell egy közösségi adószámmal rendelkező cég.

nickname Elküldve: 2014-01-15 09:54 Dieselrendszer tisztító és védő adalékok

Puli írta:
nickname írta:
Puli írta:
negativ0001 írta: Diseles haveraim nagyon dicsertek ezt....en meg ezt a revitalizalot nem probaltam, ugyhogy no komment, annyit tudok, h nehezen oldodik.
http://www.xado.co.hu/webshop#!/~/product/category=2302529&id=9944788
http://www.xado.co.hu/webshop#!/~/product/category=2302529&id=9944798

Éppen erről a cuccról érdeklődtem volna én is!
Xado Fémkondícionáló Maximum 1 stage

Van-e valakinek tapasztalata?

Személyes vélemény.

Nem hiszek benne. Az hogy ki mit mond és mi mond az csak egy dolog, de egyértelmű bizonyíték nincs és nem is lesz a hasznosságára.

Használ inkább PRÉMIUM üzemanyagot lehetőleg OMW MAXX MOTION annak legalább kézzelfogható eredményei vannak.

Érdekes, mert nálam pedig az üzemanyag a kamu! Rengeteg tesztet olvastam és én is próbáltam, de annak nincs eredménye!

Igen és mit próbáltál ? leírnád ? mert érdekelne.

nickname Elküldve: 2014-01-15 08:08 Dieselrendszer tisztító és védő adalékok

Puli írta:
negativ0001 írta: Diseles haveraim nagyon dicsertek ezt....en meg ezt a revitalizalot nem probaltam, ugyhogy no komment, annyit tudok, h nehezen oldodik.
http://www.xado.co.hu/webshop#!/~/product/category=2302529&id=9944788
http://www.xado.co.hu/webshop#!/~/product/category=2302529&id=9944798

Éppen erről a cuccról érdeklődtem volna én is!
Xado Fémkondícionáló Maximum 1 stage

Van-e valakinek tapasztalata?

Személyes vélemény.

Nem hiszek benne. Az hogy ki mit mond és mi mond az csak egy dolog, de egyértelmű bizonyíték nincs és nem is lesz a hasznosságára.

Használ inkább PRÉMIUM üzemanyagot lehetőleg OMW MAXX MOTION annak legalább kézzelfogható eredményei vannak.

nickname Elküldve: 2014-01-14 22:32 Első ablaktörlő

MattM325 írta:
csbalu írta:
nickname írta:
csbalu írta:
nickname írta:
csbalu írta: Tudna Nekem mondani valaki 2 pontos méretet hogy mekkora kell előre jobbra balra és hátra? Több félét olvastam már pl. 500mm/580mm, 475mm/550mm ? Melyik legyen nem akarom hogy kilógjon az ablakon és kikoptassa a gumit vagy valamit.

Gyári gumi kell bele.

első

61617010248

61617010247

De nincs már meg sajnos a gyári lapát....

A gyári ablaktörlő szett kb 10-11 ezer forint, én ezt választanám, mint hogy kísérletezgetni az utánagyártottak között. "hosszabb távon szerintem megéri"

Most sikerül eléggé kedvező áron hozzájutnom ezekhez az AeroTwin-ekhez úgyhogy egyenlőre ez lesz, de egyébként én is gyári párti vagyok!

Lényeg, hogy a gyári és az Bosch aerotwin ugyan az.

Egyébként az én véleményem és tapasztalatom szerint az összes többi lapát hasznavehetetlen, életre nem valók.

ez nem igy van

nickname Elküldve: 2014-01-14 14:30 Első ablaktörlő

csbalu írta:
nickname írta:
csbalu írta: Tudna Nekem mondani valaki 2 pontos méretet hogy mekkora kell előre jobbra balra és hátra? Több félét olvastam már pl. 500mm/580mm, 475mm/550mm ? Melyik legyen nem akarom hogy kilógjon az ablakon és kikoptassa a gumit vagy valamit.

Gyári gumi kell bele.

első

61617010248

61617010247

De nincs már meg sajnos a gyári lapát....

A gyári ablaktörlő szett kb 10-11 ezer forint, én ezt választanám, mint hogy kísérletezgetni az utánagyártottak között. "hosszabb távon szerintem megéri"

nickname Elküldve: 2014-01-14 13:40 Első ablaktörlő

csbalu írta: Tudna Nekem mondani valaki 2 pontos méretet hogy mekkora kell előre jobbra balra és hátra? Több félét olvastam már pl. 500mm/580mm, 475mm/550mm ? Melyik legyen nem akarom hogy kilógjon az ablakon és kikoptassa a gumit vagy valamit.

Gyári gumi kell bele.

első

61617010248

61617010247

nickname Elküldve: 2014-01-11 20:34 320D E46 150Le Hidegen könnyen indúl melegen nehezen!

Motorok22 írta: Sziasztok segítséget szeretnék kérni!

Reggel az autó könnyen indúl,de de miest picit felmelegszik már 5-6 fordulat kell mire elindúl!

Gyári műszerrel megnéztük nincs hibakód,porlasztók-nyomás értéken!

résolajcsövek újak,szűrő,disel pumpa,izzító gyertyák!Tankba szűrő tiszta!

Nem rángat,nem füstől,és jól megy!

De első indítás utánn nehezen indúl!!!

Segítsetek!

Köszönöm!

Az hogy a DIAG azt mutatja hogy nincs gond a porlasztóval attól még szar lehet, megnyugtatóan csak tesztpadon lehet megállapítani.

nickname Elküldve: 2014-01-11 20:29 2 nap állás után az aksi teljesen lemerül

LegoHead írta: Sziasztok!

Hol találom ezt a sünit? Kinéz, hogy megszívtam, pedig vettem uj akksit is, de csak pár napig bírta

YouTube videó

Köszönöm! Bónuszként, így az angol nevét is tudom már

Sőt, találtam is 17 font az ebay-n.
[/quote]

A 17 fontos mind kínai szar, GYÁRIT vegyél Vagy után gyártottként HELLA

nickname Elküldve: 2014-01-10 07:37 Autóvásárlás

YELLOW írta:
nickname írta:
gzu11 írta:
nickname írta:
gzu11 írta:
Darius írta:
ZoleeSRB írta:
Szemy írta:
lalada írta:
Idézet: Szerintem nem lehetetlen, hogy egy benzines autóban 120-130-140e km legyen 6-8 éves korában. Dízelben nyilván más lenne a helyzet. De mondom mégegyszer, bizonytalan előéletű autók nem érdekelnek, ha meg az derül ki, hogy egyik sem olyan, amilyet szeretnék, akkor átgondolom.

nem lehetetlen, ebben igazad van, csak keresni kell. én az E46-ost venném meg 6 hengeres benzinessel, mondom ezt úgy hogy volt E46-om is és most E91-et hajtok.

Persze, hogy nem lehetetlen! Az en benzines BMW-met (E46) annak idejen 110.000 km-rel adtam el 8 evesen. Egyebkent ha benzines soros 6 hengeres motorban gondolkodsz, akkor en szemely szerint a 25i-t (vagy a 30i-t) ajanlanam. Gondolom a fogyasztas miatt probalsz a 20i-nel maradni, de a 20i es a 25i között minimalis a fogyasztaskülönbseg.

Mindezt ugy tanacsolom Neked, hogy lehet nem is letezem: a mostani automban (3 literes dizel motor) van 106.000 km es 7 eves. Marpedig ez sok forumozo szerint meg a meseben sem letezhet.

Szemy

A kevés km-es autóktól mindenki el van szállva,nem értem miért!?
Kb. annyira jó kevés km-es autót venni mint ha hölgy vagy idős tulajtól vennél autót ami 90% sz.r!!
Ha rövid távokon használod az autót szerintem sokkal rosszabb a motornak a víz az olaj be sem tud normálisan melegedni,ha egy kevés km-es autó kerül hozzád lehet épp majd neked kell minden kopó alkatrészt kicserélned rajta!
Persze azt hozzáteszem a sok km-es autóval is lehet nagyot szopni,ezért mindig állapotot vegyen az ember ne km-ert!

Az előző BMW-m egy 137.800kmert futott 2004-es 320d mpacket II volt,1 tulajos német végig vezetett szervizkönyves...És az előző hozzászoláshoz szolva nekem pont sikerült egy naggyob alkatrész berendeléssel kezdenem vásárlás után(kettőstömegű lendkerék,4 fékbetét,4 tárcsa,4 uj nyári gumi,futómű apró cseprő dolgainak javítása....).

Szerintem a szervízkönyv nem sokat ér, még akkor sem, ha vezetve van, állapot a biztos, amit az állapotfelmérés (de ugye az is csak megbontás nélküli) segít belőni, hogy korrekt-e vagy sem...
Csak el kell olvasni Becsületesnepper blogját a magyar autóvásárlókról/eladókról, nagyon sok mindent elárul...

Az meg, hogy egy használtautó vásárlásánál új gumikat, új fék betéteket/tárcsákat kell cserélni (esetleg szíjjas autóknál komplett vezérlést is érdemes), szerintem ezt bele kell kalkulálni alapból, hiszen ahogy a nevében is benne van "használt" autó...

Ja ha új gumival meg fékbetéttel árulod azt meg nem akarják megfizetni.

Persze, hogy nem...
Én mikor vettem, az eladó, előző nap cserélt benne stabilizátor rudat (őszintén bevallotta)...
Nem fizettem neki többet, sőt még akkor is alkudni akartam...

Stabilizátor rúd 1 pár kb 8 ezer forint. 1 garnitúra gumi 100-200 ezer közt mozog átlagban.

Azt tudom hogy a magyar tényleg pofátlanul alkudozik, ezért is nem foglalkozok már autó kereskedelemmel, mert egy idö után nem bírtam a sok istenbarmát.

Kb két hete adtam el az SLK mercimet, megállapodtam egy sráccal telefonon, hogy bajáról jön fel és nem akar szart venni. "mondtam neki hogy az egyik lámpán van egy kőfelverődés, amire azt mondta nem gond látta a képen az nem befolyásolja a megállapodott vételárat" Mondtam neki bevisszük a szervizbe ha gond van az autóval én fizetem az állapot felmérést, és az útiköltségét.

2 nap múlva jött, bevittük a KÁRPÁT utca MERCEDES -be átnézték az autót nem találtak semmi hibát, mondtam neki hogy akkor írjuk meg a papírokat fizet és mindenki megy a dolgára.

Ekkor elkezdi hogy ö 150.000 forinttal kevesebbet ad az autóért mert a lámpa csere ennyibe kerül. Na ekkor elpattant az agyam kifizettem az állapotfelmérést beültem az autóba és egy szó nélkül otthagytam az embert. 15 perc múlva hív telefonon hogy akkor mégis megadná azt az összeget, megköszöntem neki hogy feljött és leraktam a telefont. Persze másnap egy szlovák srác az eredetileg hirdetett áron szó nélkül elvitte.

hát igen aki nem szart árul, és nem lakáshitel miatt kell eladnia, annak így kell csinálni. legalább hátha tanul belőle, oszt legközelebb óvatosabb lesz.

Nem

Ez elv kérdése, én mindenről korrekten tájékoztattam, telefonba alkudott (amit utálok)és a telefonban megegyezett árat tekinti továbbiakban irányárnak.

nickname Elküldve: 2014-01-09 22:18 Autóvásárlás

nickname Elküldve: 2014-01-09 22:05 Autóvásárlás

Darius írta:
YELLOW írta:
Darius írta:
YELLOW írta:
Darius írta:
Az előző BMW-m egy 137.800kmert futott 2004-es 320d mpacket II volt,1 tulajos német végig vezetett szervizkönyves...És az előző hozzászoláshoz szolva nekem pont sikerült egy naggyob alkatrész berendeléssel kezdenem vásárlás után(kettőstömegű lendkerék,4 fékbetét,4 tárcsa,4 uj nyári gumi,futómű apró cseprő dolgainak javítása....).

azt garantálom, hogy abban nem 137ezer km volt

Mit garantalsz te???Markaszervizből lett vasarolva németországban,es lelett nyomozva...Ne legyel ekkora hozzáértő megmondóember...mert.

mit mert?
137ezernél nem szokás lendkereket cserélni.
az a biztos, ha valamit újonann veszel és egyedül használod. sőt meg az sem garancia arra, hogy szállításkor nem sérült-e meg.

Na megint...Azért mert te laikus ugy gondolod hogy nem kell lendkereket cserelni 137 nel attol fuggoen meg kellett.Az hogy a kuplung es a lendkerek milyen allapotban van fugg a hasznalttol nagyreszben,mivel a nemet tulaj varosozott rengeteget megvolt az ok.Es elhiheted hogy egy akkori aron 3 millios kocsinal az ember biztosra megy es nem vesz meg szart....Hiaba is bizonygatod...nincs igazad.Vezettél már egyáltalán dízelt...?

Nézd

Ha kuplungot "természetes" kopás miatt kellet cserélned az tényleg felvet némi gyanút az autó előéletével kapcsolatban, ha egyéb műszaki probléma az oka akkor tárgytalan a hozászolásom. Az hogy egyfolytában a kuplungon feküdt az előző gazdája és csak városban használta az nem biztos hogy megnyugtató indok.

nickname Elküldve: 2014-01-09 19:58 Autóvásárlás