tschikosch fórum hozzászólásai

tschikosch Elküldve: 2011-04-14 21:50 Motorolaj

YELLOW írta:
tschikosch írta:
kempelen írta: Hello Urak!

Látom sikerült egy kis szikrát pattintani a kövön ezzel a fuchs linkeléssel.

Mint írtam is az elején, én csak azért vettem meg, mert számlásan adták 3130,- forintért literjét és eddig rosszat nem hallottam róla. Sőt tavaly óta az ATF olajjal sincs gondom.

Nekem mindegy ki mit tesz a saját autójába. én ilyet tettem és megbízom benne.

Azt is írtam régebben, hogy az ATF olajat a lengyeleknél csinálják, palackozzák vagy mittomén töltik vagyhogyishívják. Ezt a motorolajat véletlenül a németeknél. (gondolom az anyacégnél)

Tehát ahogy írtam is régebben is és mondom ismét: nekem tökmindegy ki mit tölt az autójába, mindenkinek váljék egészségére. (és főképp az autójának) Végül pedig csak annyit mondtam, hogy van ez is olyan jó, mint a castrol, mobil, bp, elf, valvoline, satöbbi... (bocs ha kihagytam valamit)

További jó vitát kívánok! Nem szállok be és már el is húzom a csíkot...





Én meg ki fogom próbálni ezt az olajat is...
Vagy idén,vagy jövőre!!!
Aztán majd elmondom a tapasztalataimat.
Pl.: "nem füstölt annyira",vagy "1.5 literrel kevesebbet evett",de ami még jobban tetszik:
"sokkal másabb volt a hangja"
Yellow,te kajakra megvettél a BMW-hez ajánlott összes olajból egy decit,és beraktad a fagyasztóba?



dehogy vettem. ajánlás? hát a ha egy 0w-30-at ajánlanak, akkor a többi 0w-30-nak is jónak kellene lennie. erre mondtam a tesztet.
erre mondtam a fagyasztós tesztet, hogy hiába 0w-30 lesz eltérés.
a Fuchs szerintem is jó olaj, szóval vedd meg...

a témát túl lihegem? a véleményem tán elmondhatom, mégha valaki szerint túllihegés, akkor is


Arra értették sztem a túllihegést,ahogy szidod a BMW gyári olajat.
Lehet,hogy az általad a minap németországból rendelt Castrol olaj összetételét éppen egy Mehmet nevezetű úriember állította be másfél hónappal ezelőtt.
Vagy akármikor.
Lehet éppen azt se tudta hol van,mert ramadánt tartott...

tschikosch Elküldve: 2011-04-14 21:04 Motorolaj

Burns írta:
tschikosch írta:
kempelen írta: Hello Urak!

Látom sikerült egy kis szikrát pattintani a kövön ezzel a fuchs linkeléssel.

Mint írtam is az elején, én csak azért vettem meg, mert számlásan adták 3130,- forintért literjét és eddig rosszat nem hallottam róla. Sőt tavaly óta az ATF olajjal sincs gondom.

Nekem mindegy ki mit tesz a saját autójába. én ilyet tettem és megbízom benne.

Azt is írtam régebben, hogy az ATF olajat a lengyeleknél csinálják, palackozzák vagy mittomén töltik vagyhogyishívják. Ezt a motorolajat véletlenül a németeknél. (gondolom az anyacégnél)

Tehát ahogy írtam is régebben is és mondom ismét: nekem tökmindegy ki mit tölt az autójába, mindenkinek váljék egészségére. (és főképp az autójának) Végül pedig csak annyit mondtam, hogy van ez is olyan jó, mint a castrol, mobil, bp, elf, valvoline, satöbbi... (bocs ha kihagytam valamit)

További jó vitát kívánok! Nem szállok be és már el is húzom a csíkot...





Én meg ki fogom próbálni ezt az olajat is...
Vagy idén,vagy jövőre!!!
Aztán majd elmondom a tapasztalataimat.
Pl.: "nem füstölt annyira",vagy "1.5 literrel kevesebbet evett",de ami még jobban tetszik:
"sokkal másabb volt a hangja"
Yellow,te kajakra megvettél a BMW-hez ajánlott összes olajból egy decit,és beraktad a fagyasztóba?



A virtuális lóerőket kihagytad


Teljesen igazad van:
"jobban ment".
Amikor megvettem az autót,felhívta egy ismerősöm az országban található egyik BMW szervízes haverját,és megkérdeztük milyen olajat rakjunk bele cserekor.
Azt mondta,hogy bármelyik forgalomban lévő 5w30 fullszintetikust beletehetem,mert mindegyik megfelel a gyártó előírásának.
Innentől kezdve szerinetm nincs is miről vitázni.

tschikosch Elküldve: 2011-04-14 20:52 Motorolaj

kempelen írta: Hello Urak!

Látom sikerült egy kis szikrát pattintani a kövön ezzel a fuchs linkeléssel.

Mint írtam is az elején, én csak azért vettem meg, mert számlásan adták 3130,- forintért literjét és eddig rosszat nem hallottam róla. Sőt tavaly óta az ATF olajjal sincs gondom.

Nekem mindegy ki mit tesz a saját autójába. én ilyet tettem és megbízom benne.

Azt is írtam régebben, hogy az ATF olajat a lengyeleknél csinálják, palackozzák vagy mittomén töltik vagyhogyishívják. Ezt a motorolajat véletlenül a németeknél. (gondolom az anyacégnél)

Tehát ahogy írtam is régebben is és mondom ismét: nekem tökmindegy ki mit tölt az autójába, mindenkinek váljék egészségére. (és főképp az autójának) Végül pedig csak annyit mondtam, hogy van ez is olyan jó, mint a castrol, mobil, bp, elf, valvoline, satöbbi... (bocs ha kihagytam valamit)

További jó vitát kívánok! Nem szállok be és már el is húzom a csíkot...





Én meg ki fogom próbálni ezt az olajat is...
Vagy idén,vagy jövőre!!!
Aztán majd elmondom a tapasztalataimat.
Pl.: "nem füstölt annyira",vagy "1.5 literrel kevesebbet evett",de ami még jobban tetszik:
"sokkal másabb volt a hangja"
Yellow,te kajakra megvettél a BMW-hez ajánlott összes olajból egy decit,és beraktad a fagyasztóba?

tschikosch Elküldve: 2011-04-14 20:29 Motorolaj

Burns írta:
hancurozo írta:
YELLOW írta:
Prof írta:
Nem a BMW nem gyárt olajat, a CASTROL csomagol neki de amíg 2500FT/l áron meg tudom venni, addig azt fogom rakni bele. "igy nagy bakot nem lőhetek"


igen csak ki tudja hol gyártott Castrol olaj van a BMW-s dobozban???

én azt mondom, hogy van a BP, hozzá tartozik a Castrol és az ARAL is. nézd meg a BP-nek a kínálatát, jóval kevesebb, mint a Castrol-é.
abban biztos lehetsz, hogy ami van BP-nél (viszkozitás, ugyanazon ajánlások) és ugyanez van Castrol-nál és ARAL-nál, azok minőségiek, és nagy része németben és az osztrákoknál készül. ami azokon felül van Castrol olaj, én fenntartással kezelném őket. és a BMW dobozban meg pláne nem tudod mi van benne.



Egyik neves gyártó sem engedheti meg magának a rossz minőséget. Teljesen mindegy, hogy hol gyártják őket. Az ár legtöbb esetben az előállítási költség miatt tér el.(olcsó munkaerő)
A hamisított olaj nem a gyárból kerül ki! (minden lehet hamisított, ami nem hivatalos helyen van vásárolva)
És ha már a Német gyártásnál tartunk, ott kik dolgoznak? (Magyar, Török, Lengyel, Szlovák, stb.)
A BMW gyárban is rengeteg Magyar, és Török dolgozik, mégis jó.


Meg egy kicsit kezd már unalmas lenni a feltételezéseken alapuló negatív információ áradat. Igazán kíváncsi lennék már legalább egy korrekt adatra, ami azt bizonyítja, hogy az adott márkás termék tényleg szar.



Bezony!
Nekem semmit nem bizonyít,ha valamit a harmadik világban raknak össze.
2004-2008 4 évet dolgoztam a bajorországi fritzmeier-nél.
www.fritzmeier.com
Munkagépek fülkéit gyártja főleg a cég.Többek között a világon híres Caterpillar-t.
Cseh-ből jött a nyers kabin,ott hegesztették,nálunk lett fényezve,összeszerelve.
Olyannyira szar volt a csehek által lehegesztett kabin,hogy napi szinten két-három alkalommal hidraulikus nyomóval kellett szétnyomni a kabint,hogy beférjen a Frontscheibe...
Nem beszélve az egyéb kóklány megoldásokról.
Ott sem dolgozott egy német sem,mert aki német volt,az irodán volt.
Török,orosz,albán,lengyel,magyar.
De a német bólintott rá a kóklány megoldásokra.
Szerintem teljesen mindegy,hol gyártják a BMW olajat,biztos vagyok benne,hogy heti szinten auditálják a BMW-től,azonkívül a legyártott olaj nem egyből a polcra megy,hanem a BMW-hez,ahol ellenőrzik a minőséget.


tschikosch Elküldve: 2011-04-13 21:10 Motorolaj

tschikosch Elküldve: 2011-04-13 20:30 Motorolaj

kempelen írta:
Prof írta:
kempelen írta: Nem mondom, hogy a legjobb, de egy a sok jó között:

Ma kaptam meg:

http://postimage.org/image/8r9eoqh0/

http://postimage.org/image/8rmmzif8/



Szóval tényleg ajánlom, bár mindenki használhat természetesen mást is.



ez miért jobb mint a gyári ?


Szerinted a BMW gyárt olajat?
Egy jó a sok közül, én nem erőltetem senkire, ha valakinek a gyári a fétise, nyugodtan öntse bele, nem lesz semmi baja az autójának.

A termék honlapjáról:
"Prémium minőségű motorolaj, modern személygépjárművek és kishaszon gépjárművek részére, normál, vagy növelt olajcsere periódussal. Speciálisan BMW, MERCEDES-BENZ és OPEL gépjárművekhez fejlesztve, melyek füstgáz után kezelővel és turbófeltöltővel vannak szerelve. Optimális hidegindítási tulajdonságok, alacsonyabb olajfogyasztás és minimális füstgáz emisszió."

Mondjuk a füstgáz utáni kezelőt, az én esetemben vegyük figyelmen kívül.
Még egyszer mondom, hogy mindenki értse. Nem ez a legjobb és nem kardoskodom mellette, de olyan jó van mint a gyári.





Megkérdezhetem,mennyibe kerül literje?

tschikosch Elküldve: 2011-03-30 20:55 M-packet

Bero írta:
tschikosch írta:
YELLOW írta:
tschikosch írta:

Nem tudom,az M-es milyen,de a gyári fékhűtőcső ki illetve beszereléséhez nem kell levenni a lököst.
Doblemez alsó részt kell levenni,és úgy már hozzáférhető,alulról 2 csavar,meg oldalról 2 csavar.



nagyon tudod... akkor megvetted a lököst mi? nem is kérdeztem, de Te sem mondtad. csak hogy mész megnézni.


Igen,meg,igaz le kell festeni majd,egyelőre pihen a pincében.
Megvolt a doblemez alsórész,illetve a fékhűtőcső csere,a többit majd festés után.



Doblemez alsó részét is cserélni kell ? Azt miért? Amúgy,ha már itt járunk, doblemezt és féklevegő terelőt hol lehet venni/rendelni ?


Kérdezd kabec kollégát.Tőle vettem a komplett lököst,fékhűtőcsöveket,doblemez alsókat,mert Ő is ///M-esre cserélte.
Debrecenben csinálták a Magiszban neki a cserét,mondjuk kapaszkodj meg,azt mondta,hogy még ugyanannyi ráment Ft-ban,mint amennyi a lökös volt.

tschikosch Elküldve: 2011-03-30 20:26 M-packet

YELLOW írta:
tschikosch írta:

Nem tudom,az M-es milyen,de a gyári fékhűtőcső ki illetve beszereléséhez nem kell levenni a lököst.
Doblemez alsó részt kell levenni,és úgy már hozzáférhető,alulról 2 csavar,meg oldalról 2 csavar.



nagyon tudod... akkor megvetted a lököst mi? nem is kérdeztem, de Te sem mondtad. csak hogy mész megnézni.


Igen,meg,igaz le kell festeni majd,egyelőre pihen a pincében.
Megvolt a doblemez alsórész,illetve a fékhűtőcső csere,a többit majd festés után.

tschikosch Elküldve: 2011-03-30 20:10 M-packet

Bero írta:
YELLOW írta:
Bero írta:
YELLOW írta:
Bero írta: Hali! Kérdésem lenne azokhoz akiknek m-packet II-es lökös van elől! Ti a ködlámpa helyével mit csináltatok? Én ugyebár beraktam a ködlámpákat,de maradt még hely/rés amin be lehet látni! Én nem vettem féklevegő elterelőket tehát, luk van és elég hülyén néz ki így,hogy látszik a belseje! Ti valamivel ''betömtétek''? Gondolok itt rácsra,műanyaggal kiegészíteni stb... Köszi a válaszokat!


van speckó borítás, de drága... akkor eccerűbb venni fékhűtőt... vagy vidd el valami emberkéhez aki műanyagoz vagy iylenekkel foglalkozik...
a rácson is be fogsz lázni én inkább üresen hagytam néha nem tetszik, de majd kitalálok valamit.


Ez a műanyagozás jó ötlet,de ahhoz le kell venni a lököst és ahhoz nagyon nincs kedvem,mert rohadt nehéz volt felrakni ilyen passzentosan Valakinek még ötlet ?


bármit is akarsz berakni, hogy ne essen ki, ahhoz muszály lesz leszerelni


jajja,tudom! De akkor megvárom míg összejön egy kis pénzem és berakom a féklevegő terelőt


Nem tudom,az M-es milyen,de a gyári fékhűtőcső ki illetve beszereléséhez nem kell levenni a lököst.
Doblemez alsó részt kell levenni,és úgy már hozzáférhető,alulról 2 csavar,meg oldalról 2 csavar.

tschikosch Elküldve: 2011-03-28 20:34 Autóvásárlás

BarG írta:
tschikosch írta: Én kíváncsi vagyok,hogy ki az,aki észérvek miatt vásárol BMW-t?
Teljesen mindegy,benzines,vagy dízel.
Észérvek alatt értem,olcsó fenntarthatóság,fogyasztás,illetve alkatrész téren.
Casco árak,például.
Mert egy pár autót tudnék sorolni,aminek sokkal kedvezőbb a fenntarthatósága.
Szerintem aki ezen az oldalon fent van,egy se az eszére hallgatott,amikor megvette az autót,hanem a szívére.
Hiszen nem cserélnéd le a lököst M-esre,ami a külső szemlélőnek pénzkidobásnak tűnik.
Itt mindenki azért vette a bömösét,mert szeretett volna ilyen autót.
Én pl szeretem a dízelben,hogy 1000-1500 fordulaton eljárok vele,ha előzni kell,nem kell visszakapcsolni 6-ikból,nyomatékos,stb.
Meg pl több mint 1000 km elmegyek egy tankkal,ha pályán megyek.
Történetesen ha 8 litert enne,az se érdekelne,nem a fogyasztása miatt vettem.
Ha ez lett volna a szempont,akkor Lupo-t vettem volna.


Ma már nagyon sokféle lehet a válasz a kérdésedre. Mert lehet, hogy két ugyanolyan autóban ültök, de az egyikőtök újonnan felextrázva vette 10M-ért, a másik pedig negyedik gazda, 1M-ért jutott hozzá a válság legmélyebb pontján. Szerinted azonos a két vétel szempontrendszere?


Egyáltalán nem.
Sokféle szempontból vesznek emberkék BMW-t.Vagyunk mi,akik szeretjük a márkát,ezt akartuk gyerekkorunk óta.Vannak azok,akiknek valahogy meg kell jelenni valahol,tehát presztízs miatt teszik.Cégvezetők,igazgatók,stb.
Vannak a németek,akik lokálpatrióták,azért veszik a bajort.
(ha mi is azok lennénk,akkor magyar suzukival járnánk,támogatván a magyar ipart...)


tschikosch Elküldve: 2011-03-28 15:28 Autóvásárlás

YELLOW írta:
tschikosch írta: Én kíváncsi vagyok,hogy ki az,aki észérvek miatt vásárol BMW-t?
Teljesen mindegy,benzines,vagy dízel.
Észérvek alatt értem,olcsó fenntarthatóság,fogyasztás,illetve alkatrész téren.
Casco árak,például.
Mert egy pár autót tudnék sorolni,aminek sokkal kedvezőbb a fenntarthatósága.
Szerintem aki ezen az oldalon fent van,egy se az eszére hallgatott,amikor megvette az autót,hanem a szívére.
Hiszen nem cserélnéd le a lököst M-esre,ami a külső szemlélőnek pénzkidobásnak tűnik.
Itt mindenki azért vette a bömösét,mert szeretett volna ilyen autót.
Én pl szeretem a dízelben,hogy 1000-1500 fordulaton eljárok vele,ha előzni kell,nem kell visszakapcsolni 6-ikból,nyomatékos,stb.
Meg pl több mint 1000 km elmegyek egy tankkal,ha pályán megyek.
Történetesen ha 8 litert enne,az se érdekelne,nem a fogyasztása miatt vettem.
Ha ez lett volna a szempont,akkor Lupo-t vettem volna.


jajj az ész érveket úgy értem, akinek kell munkába járni, napi summa 100 km-re, az egyértelmű, hogy dízelt vesz, mint ahogy Te is... még ha csak ritkán is jössz vele dolgozni. ha nem a seggembe lenne a melóhely, és nem lenne más megoldás csak autóval járni, akkor én is dízel Bömit vennék. bár inkább megtartanám a mostanit és egy off szutyok dízel amibe jó a TSZ-es traktor gázolaj... valami jó szívó csettegő




Kár erről vitázni,mindenki az vesz,amit akar,vagy ami tetszik neki.Nekem volt benzinesem is,annak is megvan a feeling-je,hogy lehet alá kidörrentőt venni,szép lesz a hangja,direktszűrőt,stb.
Kipróbáltam mind a kettőt,és a dizel mellett döntöttem,egyenlőre.
De nem azért,mert olydesokat megyek vele,és az nekem mennyire költséghatékony...
Egy év alatt mentem vele 10000 km-t.
Az előző dízel autómmal,mondeo tdci,mentem 4 év alatt 50000 km-t.
Egyszerűen tetszenek a paraméterei,adottságai,ennyi.Tisztában vagyok vele,hogy ez mivel jár,elképzelhető,hogy lesz olyan,hogy a garázsban fog állni hónapokat,mert nincs rá pénzem megjavítani,lesz..om,majd egyszer kész lesz.

tschikosch Elküldve: 2011-03-28 15:03 Autóvásárlás

Én kíváncsi vagyok,hogy ki az,aki észérvek miatt vásárol BMW-t?
Teljesen mindegy,benzines,vagy dízel.
Észérvek alatt értem,olcsó fenntarthatóság,fogyasztás,illetve alkatrész téren.
Casco árak,például.
Mert egy pár autót tudnék sorolni,aminek sokkal kedvezőbb a fenntarthatósága.
Szerintem aki ezen az oldalon fent van,egy se az eszére hallgatott,amikor megvette az autót,hanem a szívére.
Hiszen nem cserélnéd le a lököst M-esre,ami a külső szemlélőnek pénzkidobásnak tűnik.
Itt mindenki azért vette a bömösét,mert szeretett volna ilyen autót.
Én pl szeretem a dízelben,hogy 1000-1500 fordulaton eljárok vele,ha előzni kell,nem kell visszakapcsolni 6-ikból,nyomatékos,stb.
Meg pl több mint 1000 km elmegyek egy tankkal,ha pályán megyek.
Történetesen ha 8 litert enne,az se érdekelne,nem a fogyasztása miatt vettem.
Ha ez lett volna a szempont,akkor Lupo-t vettem volna.

tschikosch Elküldve: 2011-03-28 14:35 Autóvásárlás

Végre ismét az örökzöld kocsmatéma: benzines vs dízel!

tschikosch Elküldve: 2011-03-27 10:36 kettõstömegü lendkerék

cytromayl írta:
pampi írta:
BarG írta:
hancurozo írta:
cytromayl írta: Sziasztok!

BMW 320d Touring-om van. 2002 110kw E46
Olajcserés volt ma az autó és mondtam a szerelőnek mintha valami zörögne amikor megállítom talán a kipufogó? NEM!!!
Kettős tömegű lendkerék!
Azt mondta, használjam nyugodtan...
Kérdem én,ha nagy a rezonancia akkor gondolom előbb vagy utóbb az elromlik. és akkor mi van? azt nem kellene megvárni szerintem.
A kérdésem az lenne, ehhez a típushoz Kettős tömegű lendkereket, mennyiért lehet szerezni és mennyiért szerelik azt be?
Ha valakinek van infója az jelezze nekem, előre is köszi!


Gondolom nem 200e km van a kocsiban ha tönkrement (vagy nem te vagy az első tulaj, és az órában van kevesebb) mivel a lendkerék simán bír 500e km-et is.


Első tulaj vagyok, 190e-nél kukázni kellett a lendkerekemet.
Lehet, hogy van lendkerék, ami elmegy 500e-et. De nem mind.







Köszönöm az infókat cserélni fogom a lendkereket, csak egy normális és megbízható szerelőt kell keresnem a környéken. Ha valaki tud szóljon!



Mennyiért sikerült lendkereket keríteni?

tschikosch Elküldve: 2011-03-24 20:46 kettõstömegü lendkerék

YELLOW írta:
tschikosch írta: Keresd M_Attila-t.


méé nem dolgozol?



Azért,amiért te se!!!