YELLOW fórum hozzászólásai

YELLOW Elküldve: 2011-04-14 21:59 Motorolaj

tschikosch írta:
YELLOW írta:
tschikosch írta:
kempelen írta: Hello Urak!

Látom sikerült egy kis szikrát pattintani a kövön ezzel a fuchs linkeléssel.

Mint írtam is az elején, én csak azért vettem meg, mert számlásan adták 3130,- forintért literjét és eddig rosszat nem hallottam róla. Sőt tavaly óta az ATF olajjal sincs gondom.

Nekem mindegy ki mit tesz a saját autójába. én ilyet tettem és megbízom benne.

Azt is írtam régebben, hogy az ATF olajat a lengyeleknél csinálják, palackozzák vagy mittomén töltik vagyhogyishívják. Ezt a motorolajat véletlenül a németeknél. (gondolom az anyacégnél)

Tehát ahogy írtam is régebben is és mondom ismét: nekem tökmindegy ki mit tölt az autójába, mindenkinek váljék egészségére. (és főképp az autójának) Végül pedig csak annyit mondtam, hogy van ez is olyan jó, mint a castrol, mobil, bp, elf, valvoline, satöbbi... (bocs ha kihagytam valamit)

További jó vitát kívánok! Nem szállok be és már el is húzom a csíkot...





Én meg ki fogom próbálni ezt az olajat is...
Vagy idén,vagy jövőre!!!
Aztán majd elmondom a tapasztalataimat.
Pl.: "nem füstölt annyira",vagy "1.5 literrel kevesebbet evett",de ami még jobban tetszik:
"sokkal másabb volt a hangja"
Yellow,te kajakra megvettél a BMW-hez ajánlott összes olajból egy decit,és beraktad a fagyasztóba?



dehogy vettem. ajánlás? hát a ha egy 0w-30-at ajánlanak, akkor a többi 0w-30-nak is jónak kellene lennie. erre mondtam a tesztet.
erre mondtam a fagyasztós tesztet, hogy hiába 0w-30 lesz eltérés.
a Fuchs szerintem is jó olaj, szóval vedd meg...

a témát túl lihegem? a véleményem tán elmondhatom, mégha valaki szerint túllihegés, akkor is


Arra értették sztem a túllihegést,ahogy szidod a BMW gyári olajat.
Lehet,hogy az általad a minap németországból rendelt Castrol olaj összetételét éppen egy Mehmet nevezetű úriember állította be másfél hónappal ezelőtt.
Vagy akármikor.
Lehet éppen azt se tudta hol van,mert ramadánt tartott...



hát persze... de ezért írtam, hogy mindenki azt, amit akar, azt rak bele, amit akar. manapság mindenhol van audit, belső és külső minőségügyi elvárások, ISO ez, az amaz. de hát tudjuk nagyon jól. én pont azért írtam a festékes témát, hogy attól, hogy valami csúcsnak, drágának van hírdetve, még nem biztos, hogy jobb mint egy olcsóbb.
de remélem a motorodba csak MOTUL-t raksz?

YELLOW Elküldve: 2011-04-14 21:39 lefújo szelep dizelre

Szeszusz írta:

Sziasztok!

A 325 td -m be szeretnék pár + lóerőt csikarni, a nagyobb turbóban ikább mizom mint a chip tuningban, szerintem többet érnék el vele!

Csupán annyit szeretnék tudni, hogy milyen tubót lenne érdemes vennem, és hogy szüksém lessz-e mellé egy nagyobb intercoolerra?

Valaki részletezze ezt le nekem...

Előre is KÖSZÖNÖM!



a nagyobb turbóhoz ugyanúgy igazítani kell az elektronikát, lehet elég a gyári cooler, de nem biztos. plussz attól függ mit akarsz, mert sok mindenen lehet még módosítani. nem olyan egyszerű ez, mint ahogy sokan képzelik. aki mást állít, hogy neki csak turbó kellett, annak tutti nem úgy megy ahogy kellene

YELLOW Elküldve: 2011-04-14 21:35 Motorolaj

tschikosch írta:
kempelen írta: Hello Urak!

Látom sikerült egy kis szikrát pattintani a kövön ezzel a fuchs linkeléssel.

Mint írtam is az elején, én csak azért vettem meg, mert számlásan adták 3130,- forintért literjét és eddig rosszat nem hallottam róla. Sőt tavaly óta az ATF olajjal sincs gondom.

Nekem mindegy ki mit tesz a saját autójába. én ilyet tettem és megbízom benne.

Azt is írtam régebben, hogy az ATF olajat a lengyeleknél csinálják, palackozzák vagy mittomén töltik vagyhogyishívják. Ezt a motorolajat véletlenül a németeknél. (gondolom az anyacégnél)

Tehát ahogy írtam is régebben is és mondom ismét: nekem tökmindegy ki mit tölt az autójába, mindenkinek váljék egészségére. (és főképp az autójának) Végül pedig csak annyit mondtam, hogy van ez is olyan jó, mint a castrol, mobil, bp, elf, valvoline, satöbbi... (bocs ha kihagytam valamit)

További jó vitát kívánok! Nem szállok be és már el is húzom a csíkot...





Én meg ki fogom próbálni ezt az olajat is...
Vagy idén,vagy jövőre!!!
Aztán majd elmondom a tapasztalataimat.
Pl.: "nem füstölt annyira",vagy "1.5 literrel kevesebbet evett",de ami még jobban tetszik:
"sokkal másabb volt a hangja"
Yellow,te kajakra megvettél a BMW-hez ajánlott összes olajból egy decit,és beraktad a fagyasztóba?



dehogy vettem. ajánlás? hát a ha egy 0w-30-at ajánlanak, akkor a többi 0w-30-nak is jónak kellene lennie. erre mondtam a tesztet.
erre mondtam a fagyasztós tesztet, hogy hiába 0w-30 lesz eltérés.
a Fuchs szerintem is jó olaj, szóval vedd meg...

a témát túl lihegem? a véleményem tán elmondhatom, mégha valaki szerint túllihegés, akkor is

YELLOW Elküldve: 2011-04-14 20:26 Motorolaj

Burns írta:
hancurozo írta:
YELLOW írta:
Prof írta:
Nem a BMW nem gyárt olajat, a CASTROL csomagol neki de amíg 2500FT/l áron meg tudom venni, addig azt fogom rakni bele. "igy nagy bakot nem lőhetek"


igen csak ki tudja hol gyártott Castrol olaj van a BMW-s dobozban???

én azt mondom, hogy van a BP, hozzá tartozik a Castrol és az ARAL is. nézd meg a BP-nek a kínálatát, jóval kevesebb, mint a Castrol-é.
abban biztos lehetsz, hogy ami van BP-nél (viszkozitás, ugyanazon ajánlások) és ugyanez van Castrol-nál és ARAL-nál, azok minőségiek, és nagy része németben és az osztrákoknál készül. ami azokon felül van Castrol olaj, én fenntartással kezelném őket. és a BMW dobozban meg pláne nem tudod mi van benne.



Egyik neves gyártó sem engedheti meg magának a rossz minőséget. Teljesen mindegy, hogy hol gyártják őket. Az ár legtöbb esetben az előállítási költség miatt tér el.(olcsó munkaerő)
A hamisított olaj nem a gyárból kerül ki! (minden lehet hamisított, ami nem hivatalos helyen van vásárolva)
És ha már a Német gyártásnál tartunk, ott kik dolgoznak? (Magyar, Török, Lengyel, Szlovák, stb.)
A BMW gyárban is rengeteg Magyar, és Török dolgozik, mégis jó.


Meg egy kicsit kezd már unalmas lenni a feltételezéseken alapuló negatív információ áradat. Igazán kíváncsi lennék már legalább egy korrekt adatra, ami azt bizonyítja, hogy az adott márkás termék tényleg szar.



konkrétan mire gondolsz? figyelj nem tudom eddig miylen munkahelyeken dolgoztál. de aki hasonló iparban, pl vegyiparban dolgozott, az tudna mit mesélni. én dolgoztam festékgyárban, olajfinomítóban (indirekt módon), szóval...
ez olyan, hogy ott van a légáteresztő falfesték (márkát nem mondok 4-5ezer/16 liter) soha a büdös életben nem ereszt az át semmit, mert a kötöanyag acronal, ami megszáradva olyan, mintha üveg lenne. az olcsóbb falfestékek jobbak, mert van benne tapétaragasztó, meg krétapor, talcum, kis calpex5, hogy kicsit fehérebb legyen, mint a xar teszkós falfesték. de ez legalább légáteresztő, és olcsóbb is. a régi minőségi festékek bedöglöttek a raktárban (büdös, romlott lett) simán újat csináltak belőle, persze alacsonyabb kategóriában. olajnál szerinted nem így van? már csak a kevesebb szennyezettség miatt is újrahasznosítás megy. castrol magnatec. én semmibe nem tenném. edge-ből 1-2 típust használnám. dolgozni kell olyan helyen, ahol tömeggyártás megy és majd szembesültök vele, hogy valójában mi megy ott. jobban jár mindenki ha pl hús vagy tejipari üzembe nem megy, mert soha a büdös életben nem fog ilyen termékeket enni.

mindenki annak hisz, aminek akar!

nem azt mondom, hogy 10ezret nem mennek el ezek az olajok, sőt többet is. de idő után a motor hamarabb elkopik, mintha normális olajat használt volna. persze aki 3 évre tervez, azt nem fogja érdekelni. szerinted a garis szervizeken, miért trutymót öntenek bele? amíg gari van simán elmegy úgy is.
nem akarok BMW dobozos olajat minősíteni, de lásd "gyári" GM olaj, a világ ilyen xart még nem látott.

akinek van kedve tesztelheti fagyasztóban az olajakat, aztán le lehet vonni a konklúziót.

YELLOW Elküldve: 2011-04-14 13:47 Motorolaj

Prof írta:
Nem a BMW nem gyárt olajat, a CASTROL csomagol neki de amíg 2500FT/l áron meg tudom venni, addig azt fogom rakni bele. "igy nagy bakot nem lőhetek"


igen csak ki tudja hol gyártott Castrol olaj van a BMW-s dobozban???

én azt mondom, hogy van a BP, hozzá tartozik a Castrol és az ARAL is. nézd meg a BP-nek a kínálatát, jóval kevesebb, mint a Castrol-é.
abban biztos lehetsz, hogy ami van BP-nél (viszkozitás, ugyanazon ajánlások) és ugyanez van Castrol-nál és ARAL-nál, azok minőségiek, és nagy része németben és az osztrákoknál készül. ami azokon felül van Castrol olaj, én fenntartással kezelném őket. és a BMW dobozban meg pláne nem tudod mi van benne.

YELLOW Elküldve: 2011-04-14 07:20 Társalgó

Robinson írta: Ezen szakadtam a röhögéstől

http://orbanize.com/http://www...71084#p392

"támogatom, annyi javaslattal kedves barátaim" DDDDDDD


azé el szeretném mondani kedves barátaim és hazafi testvéraim, hogy ez nem úgy volt. magyarországin ilyet nem lehet. ismétlem : NEM LEHET!

YELLOW Elküldve: 2011-04-13 22:22 Motorolaj

tschikosch írta: Egy kis olvasmány:

http://www.mazda-auto.hu/motor...ruseg.html


ennek van folytatása is...

pont ma reggel rendeltem 16 liter olajat, 2 BMW-be és egy opel-ba

YELLOW Elküldve: 2011-04-13 18:29 Újítások

csatis1 írta: Robinson!
Ha lenne időd, tudnál olyat művelni, hogy egy feladott apróhirdetést a gazdája módosíthasson is?
Úgy gondolom hasznos lenne mindenkinek aki ad fel hirdetést!
Előre is köszi!


támogatom, annyi javaslattal, hogy ha módosít rajta, akkor kerüljön a lista elejére a hírdetés. mert sokan nem néznek vissza, csak ami a főoldalon van. és egy ár módosítás sok mindent befolyásolhat, és azt jó látni...

YELLOW Elküldve: 2011-04-13 17:19 M52B20

laleeboy írta:
YELLOW írta:
laleeboy írta: Üdv mindenkinek

Pár napja jelentkezett egy kis probléma a kocsival
Reggel munkába menet indításkor hidegen nehezen pörög fel és az alapjárat is "darálós" ha felmelegszik enyhül a jelenség de nem múlik el teljesen és mintha erőtlenebb is lenne.
Még nem volt időm megnézni semmit de ötleteket várok hogy hol kezdjem.
Ja a kocsi egy '97-es E36 320 i M52B20


tisztíts egy légtömegmérőt
korábban le vagyon írva vaéahol, hogy hogyan kell.


Ma du megnéztem és egyből szembetűnő volt a hiba : A légtömegmérő és a szívósor közötti gumicső repedt el mostanra már úgy 5 cm hosszan.
Szerintem ahogy nőtt a repedés úgy romlott a helyzet.
Egyenlőre ideiglenesen megoldottam (szaxerűen szixalaggal).
Pénteken érkezik az új darab (szerencsére csak gyáriba van úgy 8000 körül)
Pontosan hol van leírva a légtömegmérő tisztítása?
Ha már kint lesz megpucolnám azt is
Kösz



a tapogatásom akkor jó volt. ezért mondtam, hogy légtömegmérő. kevesebb levegőt mért, mint ami valóban bejutott, ezáltal kevesebb benya ment a több levegőhöz.

YELLOW Elküldve: 2011-04-13 12:32 M52B20

laleeboy írta: Üdv mindenkinek

Pár napja jelentkezett egy kis probléma a kocsival
Reggel munkába menet indításkor hidegen nehezen pörög fel és az alapjárat is "darálós" ha felmelegszik enyhül a jelenség de nem múlik el teljesen és mintha erőtlenebb is lenne.
Még nem volt időm megnézni semmit de ötleteket várok hogy hol kezdjem.
Ja a kocsi egy '97-es E36 320 i M52B20


tisztíts egy légtömegmérőt
korábban le vagyon írva vaéahol, hogy hogyan kell.

YELLOW Elküldve: 2011-04-13 09:30 Valaki segítsen

Adiii írta: Sziasztok!

Egy kis segítségre lenne szükségem. Hátha valakinek van valami ötlete a problémával kapcsolatban. ASC + ABS lámpa folyamatosan világít együtt. Biztosítékok jók, hibatároló nullázva lett.


szerintem az ABS érzékelőd adta meg magát, vagy csak nem kontaktol rendesen. én első körben ezt nézném meg, de érdemes lenne gépre rátenni az mit mond.

YELLOW Elküldve: 2011-04-12 20:19 Vicces :)

Síelés vagy szex?

Íme 10 ok, amiért a síelés jobb mint a szex:
1. Naponta akár hússzor is eljuthatsz a csúcsra.
2. Nagy, szűz területek várnak meghódításra.
3. A domborzati adottságok kitűnőek.
4. A botod mindig kemény.
5. A pálya alattad mindvégig nedves és csúszós.
6. Bérletet válthatsz az élvezethez.
7. A menetek száma korlátlan.
8. Hosszasan gyönyörködhetsz a csúcson.
9. Választhatsz, hogy kezdő vagy haladó szinten próbálkozol.
10. Ha nem megy, vehetsz órákat.

YELLOW Elküldve: 2011-04-12 20:13 Alufelnit Szinterezni, vagy fényezni?

RazorCall írta: Sziasztok van egy 3-s BMW-m és van egy szett alufelnim, de elég karcos és sérült, újra szeretném festeni.Mit ajánlotok melyik a tartósabb festés a hagyományos vagy a porfestés.
Várom válaszotokat köszi előre is.



szinter+kalapácslakk

YELLOW Elküldve: 2011-04-11 21:31 Ültetés

Alesi írta: Sziasztok!

Ta-Technix futóművel van esetleg valakinek tapasztalata?
Tervezek egy kisebb ültetést.


hát ültetéshez elég rugó. szerintem alacsonyabb árkategóriában van a TA, ami a kivitelezésen látszik is. Ha szerencséd van, akkor mindig a gari előtt fog tönkre menni és cserélik gariba, vagy javítják. hamar ki tudja nyomni az olajat a szimeringek nem a legjobbak benne. viszont könnyű javítani. az árát éppen megéri.

az állítható magasságú TA már picit jobb.

én azt mondom inkább szerezz egy megfelelő ültetésű rugót, ha kell cserélj kutyacsontot és gyári gátlókat használj egy olyan trükkel, hogy pl ha 4 hengeres az autó, akkor hathengereshez valót rendelsz, az keményebb lesz.

YELLOW Elküldve: 2011-04-10 18:41 BMW kulcsok

David írta:
David írta:
YELLOW írta:
David írta: Sziasztok!

Segítségre lenne szükségem. Lemerült a kocsi kulcsban az elem. Ezt hogyan lehet cserélni? Milyen elem való bele? Igényel-e valami extra dolgot a kulcs a csere után (gondolok itt újra programozás)? Hogyan lehet újra programozni ha kell? Meg tudom-e csinálni magamnak pótkulcs segítségével? Ha valakinek volt már tapasztalata ezzel kapcsolatosan szívesen várom a tanácsokat. Bmw e46 touringról van szó 2004-es. Válaszokat előre is köszönöm!


nincs benne elem, szóval nem tud lemerülni. egy nagy kapacitású (akksi) kondi van benne. ha sokat jársz rövidtávon és solkat nyitogatod a kocsit, akkor lemerülhet, de aztán visszatült.

valszeg csak újra kell tanítani:

E46 kulcs betanítás:

a helyes módszer:

kulcs be -> gyújtás ráad -> kulcs ki -> bal elsõ ajtó kinyit (belső kilinccsel), majd visszazár -> kulcson nyitásgomb nyomvatart + 3x zárásgomb megnyom -> ezután az autó csinál egy zárás-nyitás ciklust --->>> majd elõvesz másik kulcs -> kulcson nyitásgomb nyomvatart + 3x zárásgomb megnyom -> ezután az autó csinál egy zárás-nyitás ciklust

így mind a két kulcs megfelelõen fog mûködni

a 4. lépés az ajtónyitás lehet nem szükséges...



Köszönöm a válaszokat. Neki is látok.



Sikerült megoldanom , tényleg csak újra kellett programoznom a kulcsot. Ennek örömére kerültem is egyet a géppel erre a műszerfalon kigyulladt egy jel "dde" ha jól emlékszem, de mikor leállítottam és újra indítottam elmúlt. Még ennek a rejtélynek utánna kell néznem mert nem szeretem ha a műszerfalon csak úgy megjelennek jelek.


nah örülök, hogy bevált a módszer.
a DDE lehet csak az új tanítás miatt jött fel. ha többet nem jön fel, nem kell vele foglalkozni.