A BMW elhagyja a Forma 1-et

2009. augusztus 01. szombat 02:43, Robinson


Percekkel ezelõtt jelentették be egy sebtében összehívott sajtókonferencián Münchenben, hogy a BMW az év végén kivonul az F1-bõl. A döntést a cég igazgatótanácsa hozta meg tegnapi ülésén. A hivatalos indoklás szerint máshol van szükség arra a pénzre, amit eddig az autóversenyzés csúcskategóriájában költött el a vállalat.

Az idei versenyeken persze még részt vesz a BMW Sauber, és a gyár motorsport-igazgatója, Dr. Mario Theissen szerint mindent meg is tesznek azért, hogy jól szerepeljenek 2009-ben, de gyakorlatilag már nem várható igazán komoly eredmény a kék-fehér versenyautóktól, hiszen a fejlesztésükre már nemigen költenek, a szezon eddigi részében viszont nem voltak igazán versenyképesek. Valójában az idei eredménytelenség lehet az egyik oka, hogy a BMW F1-es csapata jövõre már nem indul a bajnokságban, hiszen a cég az autósport más ágaiban – így a túrakocsi-versenyeken és az amerikai ALMS sorozat hosszú távú futamain – továbbra is aktív marad, sõt, több pénz jut majd ezeknek a gyári BMW csapatoknak.

Az egyelõre nem derült ki, hogy a müncheni motorsport-részleg, illetve a svájci Sauber központ sorsa pontosan mi lesz az idei szezon után. Az igazgatók szerint még nem született döntés, hisz csak tegnap határoztak az F1-bõl való kilépésrõl, de azt ígérték, megpróbálják mindenki számára megnyugtató módon rendezni a helyzetet. Talán még kapóra is jönnek az F1-en edzõdött fejlesztõmérnökök a BMW más részlegeinél, hiszen olyan tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyek a közúti modellek fejlesztésénél is jól jöhetnek.

forrás: totalcar.hu




Komment írása



Még nincsenek kommentek ehhez a cikkhez.



Legfrissebb
Az új BMW M5 mutatja be a valaha készült legintelligensebb összkerékhajtást
Exkluzív különkiadást kap a BMW 6-os sorozat
Az új BMW 5-ös Touring - képek, videók
Átadták az első állami támogatású elektromos BMW i3-ast
BMW 530e iPerformance plug-in hibrid
Kétszáz példányban készülő BMW M4 DTM Champion Edition
BMW Dingolfing: Jöhet az új 5-ös sorozat
Íme a vadonatúj BMW M5 Competition Edition




További cikkeink
Gymkhana premier hétvégén a tököli reptéren!
Gymkhana premier hétvégén a tököli reptéren!

Az a több tízmillió ember, aki látta Ken Block videóit, és a több tízezer, aki kilátogatott a márciusi tuning show-ra, már tudja: a gymkhana a driftet, a gyorsulást, és a szlalom akrobatikát egyesítő ügyességi motorsportág. A hétvégén, Tökölön az amerikai sportágalapító pálya másán, 200 x 200 méteres területen kijelölt szinkronpályán egyszerre két versenyző méri össze tudását, így rögtön látni, ha valaki hibázik. tovább »


Világpremier: M3 Pickup az új sport-teherautó
Világpremier: M3 Pickup az új sport-teherautó

Követve a BMW M3 Coupé-t, az M3 Kabriót és az M3-as Sedan-t, egy negyedik karosszéria variáns készül feltűnést kelteni ebből a világszerte magas színvonalú sportautó csoportból. A legszigorúbb titoktartás mellett készült el a világon első magas színvonalú pickup a BMW M GmbH fejlesztési központjában. Ez az eddigi legsportosabb példa ebben a jármű kategóriában. tovább »


Repülj németbe és vezess BMW 1M prototípust! A gyár fizeti!
Repülj németbe és vezess BMW 1M prototípust! A gyár fizeti!

Úgy döntöttek Münchenben, hogy a legnagyobb rajongók közül 12-nek most lehetőséget adnak, hogy elsőként vezethessék a BMW 1M kupé prototípust. Az utazás és szállás költségét a gyár állja. Kell ennél több? tovább »


Hamann BMW X5 Flash Evo M 670 lóerővel
Hamann BMW X5 Flash Evo M 670 lóerővel

A széria BMW X5 M 555 lova az átlag embernek több mint elég, de a Hamann természetesen ezzel sem éri be, így megszületett a Flash Evo M. A német tuner cég mint mindig, most is összeállított egy igen komoly body kit-et is a járgányhoz, amit 2 féle motortuninggal rendelhetünk meg, akár 670 lóerőig feldühítve a vasat. tovább »