autója adatai
Széria: 5
Típus: E60
Kivitel: Sedan
Modell: 520i
Évjárat: 2004

státusz speki

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 8

Elküldve: 2016. október 24. hétfő, 08:50

lanczpeti írta:
speki írta:
katonaza írta:
speki írta:
katonaza írta:
speki írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta: Sziasztok,

egy e60 520i egyre boldogtalanabb tulajaként fordulok hozzátok segítségért/ötletért.

Kb. 2 hónapja elkezdődött remegni/rezegni az egész autó. 90-100 környékén kezdődik el a vibráció és 130-140 között van a csúcspontja, ekkor az anyósülés fejtámlája kb 2-3 cm-t mozog elérő hátra, a napellenző szinte ugrál a helyén. 160 felett pedig megmarad a remegés/rezgés az biztos, de nem érezhető már annyira intenzíven. (Érezhetően fennáll, de ha nem figyelsz rá nem veszed észre). A pedálokon is érződik a 130-140 közti tartományban a rázás, illetve az ülésben is végig érződik, hogy a combomig feljön a remegő érzés, az anyósülésen ülve ugyanígy érződik a remegés.

Semmilyen kopogó hang nem hallatszik egyébként.

Üresben gurulva az említett tartományban a remegés szintén fennáll.

Az autón 4 használt gumi volt, kissé kopott és fűrészfogas is. Vettem rá 4 újat, semmi nem változott. Utána rögtön futóműbeállítás, az állítólagos legmodernebb 3d technológiás géppel. Eztán 3 különböző helyen centíroztattam, majd az első felniket a hátsókkal megcseréltettem, aztán átlósan is cserélve lettek a kereket. Aztán 4 másik gyári Bmw felni téli gumival ment fel rá, a helyzet változatlan volt. Aztán szerviz, ahol a kézifékre gyanakodtak elsőre, ami amúgy is szarakodott, ezt megcsinálták de továbbra is fennállt a remegés. A kardán ill a Hardy !elvileg! szintén jó, és végül arra jutottak, hogy a bal hátsó féltengely okozza a gondot. Csápos emelőn benyomtak egy pájszert a féltengelyhez, jobb oldalt meg se mozdult, bal oldalon pedig remegett a pájszer. Eléggé kétkedve fogadtam ezt a megállapítást, és emiatt nem is ugrottam bele, hogy vegyek 160.000 ft-ért egy új féltengelyt, bontóban pedig esélytelen 520i-hez találni, és más nem jó bele, ezért elvittem felújíttatni. A szaki már szétszedés után mondta, hogy szerinte nem ez lesz a probléma, mert egyáltalán nem vészes a kopása, és egyéb sérülés sem látható rajta. A lényeg: a felújítást követően sem oldódott meg a probléma.

Ami még biztos, hogy fennáll: (bár nem tudom van e köze hozzá)

A féktárcsák és a fékbetétek elég silány minőségűek, a betét láthatóan bele is égett a tárcsába. Intenzív fékezéskor picit rángatja a kormányt is.

Illetve a féltengelyt felújító szakit amikor hazavittem, mert házhoz hozta a kocsit, akkor beült hátra és azt mondja, hogy a jobb hátsó kerékcsapágy szerint csere érett.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Üdv

a gumis leírás után én is féltengely, kerékcsapágyra gondoltam volna.
de lehet a fékmunkahenger van berohadva, ezt menet után felni tapogatással érezni ha valamelyik túlzottan meleg. de mondjuk rossz csapágytól is melegedhet.
autót megemelve és kerekeket forgatva kiderül ha a fék befog.
a másik, hogy lehet a kardán és akár a féltengely hajintása is, értsd üt a tengely.
ilyesmikre gondolnék.
de hát látatlanban mindenki csak találgat.

Szia!
Én elsőnek, amit Y is említett, a fék munkahengereket nézném meg. Nekem is volt hasonló bajság az előző autómmal és a fékdugattyúk okozták azt

Sziasztok!

Elsőként köszi a válaszoakt!

Csak, hogy jól értem-e? A fék munkahenger vagy fékdugattyú okozhatja esetleg a remegést/rázást?

Ha a féltengely üt az a felújítás után is fennállhat, vagy nincs köze hozzá? A kardánnal lehet futok még egy kört. Leszedetem és elviszem egy erre specializálódott szakihoz...

a nyeregnél lévő dugóról beszélünk

Én is nehezen hittem el,véletlenül jöttem rá és megoldotta a problémát. Lehet persze más is, de ez a legegyszerűbb,legolcsób, ezért is javasoltam első lépésként

Rákérdeztem a szervizben és ezt megnézték a kézifékkel együtt....

Most leszedetem a kardánt és megnéztem azt... (kardánkereszt, hardy, felfüggesztés csapágya stb.)

Sziasztok,

kardán felfüggesztő cserélve, kardán ki lett centírozva. A probléma továbbra is fenáll!

1. Ha a gumi + felni biztos OK, akkor az első lengőkar (főleg a hátsó) szilentet cseréltetném.
- Ha csak nem épp a nyáron csináltattad meg, akkor ezzel hibázni nem tudsz..

2. Ha nem biztos, akkor kerék vibráció diagnosztika.
- Ez sem tétel, és csak nyerni lehet vele.
"Mit is jelent a diagnosztikai folyamat? A kerekeket nem szabadon, hanem egy nagy pneumatikus nyomóerevől rendelkező forgó görgővel terheljük mérés közben, így szimulálva az út és a sebességi terhelést. Ezzel tökéletesen mérhetők a kerék radiális és oldalirányú hibái, vagy deformációi. Ráadásul pontos képet kapunk a keréktárcsa geometriai állapotáról is. Innen már csak egy lépés a hibák kijavítása, a felni és gumi elforgatásával és újracentrírozásával."

Szia,

egy céget találtam akik Debrecenben vannak, én pedig Baranyában.

Tudsz esetleg a debrecenin kívűl javasolni valakit?

Nem.

De ez jó apropó arra, hogy az első javaslattal kezdj (feltéve, hogy nem állnak fenn kizáró okok).

Ma kaptam egy BMW-s cartárstól még egy tippet. Hátsó híd szilent. Megnézettem és tényleg nicns túl jó állapotban? Mit gondoltok, okozhatja ez a problémát? Érdemes cseréltetnem?

Szia!

Sikerült kideríteni a hiba okát? Nálam ugyanez van, E 87 118 d, 220.000 km. Kardántengelyt bevizsgáltattam, hibátlan. Most féltengelyek jönnének, de van aki szerint az nem rázhatja be így az autót.

Szia!
Továbbra sem oldódott még meg a dolog, de az utolsó bejegyzésem óta nem is történt semmi változtatás a kocsin.

Ami viszont változott:

Korán reggel mikor elindulok otthonról, (általában 5-6 fok) akkor nincs meg ez az intenzív rázás az autón. Délután mikor hazamegyek, ugyanaz a remegés mint korábban.

Illetve annyi változott még az utóbbi időben, hogy 90-100 környékén már elkezdem érezni a vibrációt, attól függően, hogy mennyire nyomom a gázpedált, de a remegés csúcsosodása az továbbra is 130-140 között jelentkezik...

státusz lanczpeti

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 3

Elküldve: 2016. október 20. csütörtök, 22:13

speki írta:
katonaza írta:
speki írta:
katonaza írta:
speki írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta: Sziasztok,

egy e60 520i egyre boldogtalanabb tulajaként fordulok hozzátok segítségért/ötletért.

Kb. 2 hónapja elkezdődött remegni/rezegni az egész autó. 90-100 környékén kezdődik el a vibráció és 130-140 között van a csúcspontja, ekkor az anyósülés fejtámlája kb 2-3 cm-t mozog elérő hátra, a napellenző szinte ugrál a helyén. 160 felett pedig megmarad a remegés/rezgés az biztos, de nem érezhető már annyira intenzíven. (Érezhetően fennáll, de ha nem figyelsz rá nem veszed észre). A pedálokon is érződik a 130-140 közti tartományban a rázás, illetve az ülésben is végig érződik, hogy a combomig feljön a remegő érzés, az anyósülésen ülve ugyanígy érződik a remegés.

Semmilyen kopogó hang nem hallatszik egyébként.

Üresben gurulva az említett tartományban a remegés szintén fennáll.

Az autón 4 használt gumi volt, kissé kopott és fűrészfogas is. Vettem rá 4 újat, semmi nem változott. Utána rögtön futóműbeállítás, az állítólagos legmodernebb 3d technológiás géppel. Eztán 3 különböző helyen centíroztattam, majd az első felniket a hátsókkal megcseréltettem, aztán átlósan is cserélve lettek a kereket. Aztán 4 másik gyári Bmw felni téli gumival ment fel rá, a helyzet változatlan volt. Aztán szerviz, ahol a kézifékre gyanakodtak elsőre, ami amúgy is szarakodott, ezt megcsinálták de továbbra is fennállt a remegés. A kardán ill a Hardy !elvileg! szintén jó, és végül arra jutottak, hogy a bal hátsó féltengely okozza a gondot. Csápos emelőn benyomtak egy pájszert a féltengelyhez, jobb oldalt meg se mozdult, bal oldalon pedig remegett a pájszer. Eléggé kétkedve fogadtam ezt a megállapítást, és emiatt nem is ugrottam bele, hogy vegyek 160.000 ft-ért egy új féltengelyt, bontóban pedig esélytelen 520i-hez találni, és más nem jó bele, ezért elvittem felújíttatni. A szaki már szétszedés után mondta, hogy szerinte nem ez lesz a probléma, mert egyáltalán nem vészes a kopása, és egyéb sérülés sem látható rajta. A lényeg: a felújítást követően sem oldódott meg a probléma.

Ami még biztos, hogy fennáll: (bár nem tudom van e köze hozzá)

A féktárcsák és a fékbetétek elég silány minőségűek, a betét láthatóan bele is égett a tárcsába. Intenzív fékezéskor picit rángatja a kormányt is.

Illetve a féltengelyt felújító szakit amikor hazavittem, mert házhoz hozta a kocsit, akkor beült hátra és azt mondja, hogy a jobb hátsó kerékcsapágy szerint csere érett.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Üdv

a gumis leírás után én is féltengely, kerékcsapágyra gondoltam volna.
de lehet a fékmunkahenger van berohadva, ezt menet után felni tapogatással érezni ha valamelyik túlzottan meleg. de mondjuk rossz csapágytól is melegedhet.
autót megemelve és kerekeket forgatva kiderül ha a fék befog.
a másik, hogy lehet a kardán és akár a féltengely hajintása is, értsd üt a tengely.
ilyesmikre gondolnék.
de hát látatlanban mindenki csak találgat.

Szia!
Én elsőnek, amit Y is említett, a fék munkahengereket nézném meg. Nekem is volt hasonló bajság az előző autómmal és a fékdugattyúk okozták azt

Sziasztok!

Elsőként köszi a válaszoakt!

Csak, hogy jól értem-e? A fék munkahenger vagy fékdugattyú okozhatja esetleg a remegést/rázást?

Ha a féltengely üt az a felújítás után is fennállhat, vagy nincs köze hozzá? A kardánnal lehet futok még egy kört. Leszedetem és elviszem egy erre specializálódott szakihoz...

a nyeregnél lévő dugóról beszélünk

Én is nehezen hittem el,véletlenül jöttem rá és megoldotta a problémát. Lehet persze más is, de ez a legegyszerűbb,legolcsób, ezért is javasoltam első lépésként

Rákérdeztem a szervizben és ezt megnézték a kézifékkel együtt....

Most leszedetem a kardánt és megnéztem azt... (kardánkereszt, hardy, felfüggesztés csapágya stb.)

Sziasztok,

kardán felfüggesztő cserélve, kardán ki lett centírozva. A probléma továbbra is fenáll!

1. Ha a gumi + felni biztos OK, akkor az első lengőkar (főleg a hátsó) szilentet cseréltetném.
- Ha csak nem épp a nyáron csináltattad meg, akkor ezzel hibázni nem tudsz..

2. Ha nem biztos, akkor kerék vibráció diagnosztika.
- Ez sem tétel, és csak nyerni lehet vele.
"Mit is jelent a diagnosztikai folyamat? A kerekeket nem szabadon, hanem egy nagy pneumatikus nyomóerevől rendelkező forgó görgővel terheljük mérés közben, így szimulálva az út és a sebességi terhelést. Ezzel tökéletesen mérhetők a kerék radiális és oldalirányú hibái, vagy deformációi. Ráadásul pontos képet kapunk a keréktárcsa geometriai állapotáról is. Innen már csak egy lépés a hibák kijavítása, a felni és gumi elforgatásával és újracentrírozásával."

Szia,

egy céget találtam akik Debrecenben vannak, én pedig Baranyában.

Tudsz esetleg a debrecenin kívűl javasolni valakit?

Nem.

De ez jó apropó arra, hogy az első javaslattal kezdj (feltéve, hogy nem állnak fenn kizáró okok).

Ma kaptam egy BMW-s cartárstól még egy tippet. Hátsó híd szilent. Megnézettem és tényleg nicns túl jó állapotban? Mit gondoltok, okozhatja ez a problémát? Érdemes cseréltetnem?

Szia!

Sikerült kideríteni a hiba okát? Nálam ugyanez van, E 87 118 d, 220.000 km. Kardántengelyt bevizsgáltattam, hibátlan. Most féltengelyek jönnének, de van aki szerint az nem rázhatja be így az autót.

autója adatai
Széria: 5
Típus: E60
Kivitel: Sedan
Modell: 525d
Évjárat: 2006

státusz Zsifi

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 1

Elküldve: 2016. október 16. vasárnap, 21:50

Szia, Nekem is ugyanez a problémám, mint neked.
Amin én túl vagyok: 4 felni csere, új gumival, lengéscsillapító csere, hardi tárcsa csere, és a hátsó szilentek cseréje, 3x futómű beállítás, 3 helyen gumisnál kerékellenőrzés.
A probléma sajnos még mindig megvan!!
Nekem azt javasolták, 2 hátsó féltengely csere, vagy kardánkereszt és a kardán függesztőcsapács jöhet szóba. A fékrendszert nekem még nem mondta senki...
Baranyai vagyok én is. Pécsett próbáltam megoldást találni, de senki nem tudja a pontos okot.
Volt aki nem is érezte a remegést...

autója adatai
Széria: 5
Típus: E60
Kivitel: Sedan
Modell: 520i
Évjárat: 2004

státusz speki

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 8

Elküldve: 2016. október 04. kedd, 17:23

katonaza írta:
speki írta:
katonaza írta:
speki írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta: Sziasztok,

egy e60 520i egyre boldogtalanabb tulajaként fordulok hozzátok segítségért/ötletért.

Kb. 2 hónapja elkezdődött remegni/rezegni az egész autó. 90-100 környékén kezdődik el a vibráció és 130-140 között van a csúcspontja, ekkor az anyósülés fejtámlája kb 2-3 cm-t mozog elérő hátra, a napellenző szinte ugrál a helyén. 160 felett pedig megmarad a remegés/rezgés az biztos, de nem érezhető már annyira intenzíven. (Érezhetően fennáll, de ha nem figyelsz rá nem veszed észre). A pedálokon is érződik a 130-140 közti tartományban a rázás, illetve az ülésben is végig érződik, hogy a combomig feljön a remegő érzés, az anyósülésen ülve ugyanígy érződik a remegés.

Semmilyen kopogó hang nem hallatszik egyébként.

Üresben gurulva az említett tartományban a remegés szintén fennáll.

Az autón 4 használt gumi volt, kissé kopott és fűrészfogas is. Vettem rá 4 újat, semmi nem változott. Utána rögtön futóműbeállítás, az állítólagos legmodernebb 3d technológiás géppel. Eztán 3 különböző helyen centíroztattam, majd az első felniket a hátsókkal megcseréltettem, aztán átlósan is cserélve lettek a kereket. Aztán 4 másik gyári Bmw felni téli gumival ment fel rá, a helyzet változatlan volt. Aztán szerviz, ahol a kézifékre gyanakodtak elsőre, ami amúgy is szarakodott, ezt megcsinálták de továbbra is fennállt a remegés. A kardán ill a Hardy !elvileg! szintén jó, és végül arra jutottak, hogy a bal hátsó féltengely okozza a gondot. Csápos emelőn benyomtak egy pájszert a féltengelyhez, jobb oldalt meg se mozdult, bal oldalon pedig remegett a pájszer. Eléggé kétkedve fogadtam ezt a megállapítást, és emiatt nem is ugrottam bele, hogy vegyek 160.000 ft-ért egy új féltengelyt, bontóban pedig esélytelen 520i-hez találni, és más nem jó bele, ezért elvittem felújíttatni. A szaki már szétszedés után mondta, hogy szerinte nem ez lesz a probléma, mert egyáltalán nem vészes a kopása, és egyéb sérülés sem látható rajta. A lényeg: a felújítást követően sem oldódott meg a probléma.

Ami még biztos, hogy fennáll: (bár nem tudom van e köze hozzá)

A féktárcsák és a fékbetétek elég silány minőségűek, a betét láthatóan bele is égett a tárcsába. Intenzív fékezéskor picit rángatja a kormányt is.

Illetve a féltengelyt felújító szakit amikor hazavittem, mert házhoz hozta a kocsit, akkor beült hátra és azt mondja, hogy a jobb hátsó kerékcsapágy szerint csere érett.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Üdv

a gumis leírás után én is féltengely, kerékcsapágyra gondoltam volna.
de lehet a fékmunkahenger van berohadva, ezt menet után felni tapogatással érezni ha valamelyik túlzottan meleg. de mondjuk rossz csapágytól is melegedhet.
autót megemelve és kerekeket forgatva kiderül ha a fék befog.
a másik, hogy lehet a kardán és akár a féltengely hajintása is, értsd üt a tengely.
ilyesmikre gondolnék.
de hát látatlanban mindenki csak találgat.

Szia!
Én elsőnek, amit Y is említett, a fék munkahengereket nézném meg. Nekem is volt hasonló bajság az előző autómmal és a fékdugattyúk okozták azt

Sziasztok!

Elsőként köszi a válaszoakt!

Csak, hogy jól értem-e? A fék munkahenger vagy fékdugattyú okozhatja esetleg a remegést/rázást?

Ha a féltengely üt az a felújítás után is fennállhat, vagy nincs köze hozzá? A kardánnal lehet futok még egy kört. Leszedetem és elviszem egy erre specializálódott szakihoz...

a nyeregnél lévő dugóról beszélünk

Én is nehezen hittem el,véletlenül jöttem rá és megoldotta a problémát. Lehet persze más is, de ez a legegyszerűbb,legolcsób, ezért is javasoltam első lépésként

Rákérdeztem a szervizben és ezt megnézték a kézifékkel együtt....

Most leszedetem a kardánt és megnéztem azt... (kardánkereszt, hardy, felfüggesztés csapágya stb.)

Sziasztok,

kardán felfüggesztő cserélve, kardán ki lett centírozva. A probléma továbbra is fenáll!

1. Ha a gumi + felni biztos OK, akkor az első lengőkar (főleg a hátsó) szilentet cseréltetném.
- Ha csak nem épp a nyáron csináltattad meg, akkor ezzel hibázni nem tudsz..

2. Ha nem biztos, akkor kerék vibráció diagnosztika.
- Ez sem tétel, és csak nyerni lehet vele.
"Mit is jelent a diagnosztikai folyamat? A kerekeket nem szabadon, hanem egy nagy pneumatikus nyomóerevől rendelkező forgó görgővel terheljük mérés közben, így szimulálva az út és a sebességi terhelést. Ezzel tökéletesen mérhetők a kerék radiális és oldalirányú hibái, vagy deformációi. Ráadásul pontos képet kapunk a keréktárcsa geometriai állapotáról is. Innen már csak egy lépés a hibák kijavítása, a felni és gumi elforgatásával és újracentrírozásával."

Szia,

egy céget találtam akik Debrecenben vannak, én pedig Baranyában.

Tudsz esetleg a debrecenin kívűl javasolni valakit?

Nem.

De ez jó apropó arra, hogy az első javaslattal kezdj (feltéve, hogy nem állnak fenn kizáró okok).

Ma kaptam egy BMW-s cartárstól még egy tippet. Hátsó híd szilent. Megnézettem és tényleg nicns túl jó állapotban? Mit gondoltok, okozhatja ez a problémát? Érdemes cseréltetnem?

csatis1
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Coupe
Modell: M3
Évjárat: 2001

státusz csatis1

BMWfanatic

Elismertség: 9% (104 pont) | Hozzászólások: 1092

Elküldve: 2016. október 03. hétfő, 07:50

katonaza írta:
Ami még biztos, hogy fennáll: (bár nem tudom van e köze hozzá)

A féktárcsák és a fékbetétek elég silány minőségűek, a betét láthatóan bele is égett a tárcsába. Intenzív fékezéskor picit rángatja a kormányt is.

Sajnos én is ezzel küzdök a Touringnál. 90 felett de néha már ott is remeg a kocsi.
Egyik tárcsa lila... Nem silány minőségű sem a tárcsa sem a betétek. Azért kékes a tárcsa, mert a dugattyú be van rohadva kicsit én nem áll vissza hanem fogja a kocsit akkor is amikor nem kellene és a folyamatos súrlódástól megég a felülete.
Nagyobb fékezéskor megrántja a kormányt is, de nem mindig. Ez is valószínűleg attól van, hogy nem jár szépen folyamatosan a dugattyú a nyeregben hanem egyszercsak nagyon megindul, mikor a többi már szépen dolgozik.
Valószínűleg a megégett tárcsánál lévő dugattyú lesz a ludas. Elvileg a dugattyús felújító szett elég a javításhoz. Én utólag tettem fel a 30i féket, így alvázszám alapján nem tudom hogy a kb 3 dugattyúátmérőből melyik lesz a jó, először szét kell szedni, megmérni és utána lehet rendelni... :/ Viszont cserélbe nem drága, ~15k a 4 nyereghez. Ha már hozzányúlok megcsinálom körben mind a 4et. Fékolajat is cserélnem kell amúgy is.
Ha kész leszek szólok mi az eredmény.

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2016. október 03. hétfő, 07:51

katonaza
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 330xd
Évjárat: 2003

státusz katonaza

Újonc

Elismertség: 12% (10 pont) | Hozzászólások: 79

Elküldve: 2016. október 03. hétfő, 00:43

speki írta:
katonaza írta:
speki írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta: Sziasztok,

egy e60 520i egyre boldogtalanabb tulajaként fordulok hozzátok segítségért/ötletért.

Kb. 2 hónapja elkezdődött remegni/rezegni az egész autó. 90-100 környékén kezdődik el a vibráció és 130-140 között van a csúcspontja, ekkor az anyósülés fejtámlája kb 2-3 cm-t mozog elérő hátra, a napellenző szinte ugrál a helyén. 160 felett pedig megmarad a remegés/rezgés az biztos, de nem érezhető már annyira intenzíven. (Érezhetően fennáll, de ha nem figyelsz rá nem veszed észre). A pedálokon is érződik a 130-140 közti tartományban a rázás, illetve az ülésben is végig érződik, hogy a combomig feljön a remegő érzés, az anyósülésen ülve ugyanígy érződik a remegés.

Semmilyen kopogó hang nem hallatszik egyébként.

Üresben gurulva az említett tartományban a remegés szintén fennáll.

Az autón 4 használt gumi volt, kissé kopott és fűrészfogas is. Vettem rá 4 újat, semmi nem változott. Utána rögtön futóműbeállítás, az állítólagos legmodernebb 3d technológiás géppel. Eztán 3 különböző helyen centíroztattam, majd az első felniket a hátsókkal megcseréltettem, aztán átlósan is cserélve lettek a kereket. Aztán 4 másik gyári Bmw felni téli gumival ment fel rá, a helyzet változatlan volt. Aztán szerviz, ahol a kézifékre gyanakodtak elsőre, ami amúgy is szarakodott, ezt megcsinálták de továbbra is fennállt a remegés. A kardán ill a Hardy !elvileg! szintén jó, és végül arra jutottak, hogy a bal hátsó féltengely okozza a gondot. Csápos emelőn benyomtak egy pájszert a féltengelyhez, jobb oldalt meg se mozdult, bal oldalon pedig remegett a pájszer. Eléggé kétkedve fogadtam ezt a megállapítást, és emiatt nem is ugrottam bele, hogy vegyek 160.000 ft-ért egy új féltengelyt, bontóban pedig esélytelen 520i-hez találni, és más nem jó bele, ezért elvittem felújíttatni. A szaki már szétszedés után mondta, hogy szerinte nem ez lesz a probléma, mert egyáltalán nem vészes a kopása, és egyéb sérülés sem látható rajta. A lényeg: a felújítást követően sem oldódott meg a probléma.

Ami még biztos, hogy fennáll: (bár nem tudom van e köze hozzá)

A féktárcsák és a fékbetétek elég silány minőségűek, a betét láthatóan bele is égett a tárcsába. Intenzív fékezéskor picit rángatja a kormányt is.

Illetve a féltengelyt felújító szakit amikor hazavittem, mert házhoz hozta a kocsit, akkor beült hátra és azt mondja, hogy a jobb hátsó kerékcsapágy szerint csere érett.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Üdv

a gumis leírás után én is féltengely, kerékcsapágyra gondoltam volna.
de lehet a fékmunkahenger van berohadva, ezt menet után felni tapogatással érezni ha valamelyik túlzottan meleg. de mondjuk rossz csapágytól is melegedhet.
autót megemelve és kerekeket forgatva kiderül ha a fék befog.
a másik, hogy lehet a kardán és akár a féltengely hajintása is, értsd üt a tengely.
ilyesmikre gondolnék.
de hát látatlanban mindenki csak találgat.

Szia!
Én elsőnek, amit Y is említett, a fék munkahengereket nézném meg. Nekem is volt hasonló bajság az előző autómmal és a fékdugattyúk okozták azt

Sziasztok!

Elsőként köszi a válaszoakt!

Csak, hogy jól értem-e? A fék munkahenger vagy fékdugattyú okozhatja esetleg a remegést/rázást?

Ha a féltengely üt az a felújítás után is fennállhat, vagy nincs köze hozzá? A kardánnal lehet futok még egy kört. Leszedetem és elviszem egy erre specializálódott szakihoz...

a nyeregnél lévő dugóról beszélünk

Én is nehezen hittem el,véletlenül jöttem rá és megoldotta a problémát. Lehet persze más is, de ez a legegyszerűbb,legolcsób, ezért is javasoltam első lépésként

Rákérdeztem a szervizben és ezt megnézték a kézifékkel együtt....

Most leszedetem a kardánt és megnéztem azt... (kardánkereszt, hardy, felfüggesztés csapágya stb.)

Sziasztok,

kardán felfüggesztő cserélve, kardán ki lett centírozva. A probléma továbbra is fenáll!

1. Ha a gumi + felni biztos OK, akkor az első lengőkar (főleg a hátsó) szilentet cseréltetném.
- Ha csak nem épp a nyáron csináltattad meg, akkor ezzel hibázni nem tudsz..

2. Ha nem biztos, akkor kerék vibráció diagnosztika.
- Ez sem tétel, és csak nyerni lehet vele.
"Mit is jelent a diagnosztikai folyamat? A kerekeket nem szabadon, hanem egy nagy pneumatikus nyomóerevől rendelkező forgó görgővel terheljük mérés közben, így szimulálva az út és a sebességi terhelést. Ezzel tökéletesen mérhetők a kerék radiális és oldalirányú hibái, vagy deformációi. Ráadásul pontos képet kapunk a keréktárcsa geometriai állapotáról is. Innen már csak egy lépés a hibák kijavítása, a felni és gumi elforgatásával és újracentrírozásával."

Szia,

egy céget találtam akik Debrecenben vannak, én pedig Baranyában.

Tudsz esetleg a debrecenin kívűl javasolni valakit?

Nem.

De ez jó apropó arra, hogy az első javaslattal kezdj (feltéve, hogy nem állnak fenn kizáró okok).

autója adatai
Széria: 5
Típus: E60
Kivitel: Sedan
Modell: 520i
Évjárat: 2004

státusz speki

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 8

Elküldve: 2016. október 02. vasárnap, 09:45

YELLOW
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 316i
Évjárat: 2002

státusz YELLOW

BMWfanatic

Elismertség: 88% (15596 pont) | Hozzászólások: 17555

Elküldve: 2016. szeptember 30. péntek, 14:36

mara82 írta: Helló mindenki! A rázkódás remegés hiba lehetséges okait keresgélve találtam rá a fórumra.

Az autóm e60 2009 525d xDrive 100E km- rel vettem 130E van most benne.Nemrég kezdte el,de ugyanezt a problémát(rázkódik több sebességtartományban)tapasztalom. Plusz gázadásnál(olyan rendesebb ) valami morgó hang is hallatja magát hátulról,és berezeg 1 pillanatra az egész autó(amit persze csak én érzek) Még csak a centírozásnál tartok.De örülnék ha nem kéne azt a hosszú utat bejárnom,mint sorstársam "speki"
Ha valamit megtudtok pls írjatok! Előre is köszönöm! Szép napot mindenkinek!

hát ne haragudj, de 7 éves 25d 130ezer km-rel... ha benzines volna, még hihetőbb lenne.
ez annyiban kapcsolódik a témához, hogy inkább 330ezer van benne.
azt nézd meg, hogy ugyanazon fordulatnál csinálja-e minden fokozatban. tehát 2-3-4-esben is mondjuk 2500-nél pl? vagy inkább mindig ugyanannál a sebességnél?
ha a kerekek okék, akkor kihajtástól végig meg kell nézni. Hardy tárcsa, kardán kereszt. féltengelyek, diffi. diffi és váltótartó bakok, szilentek. aztán pedig a kettős tömegű felé menni. vagy automata?

autója adatai
Széria: 5
Típus: E60 LCI
Kivitel: Sedan
Modell: 525xd
Évjárat: 2009

státusz mara82

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 1

Elküldve: 2016. szeptember 30. péntek, 13:58

Helló mindenki! A rázkódás remegés hiba lehetséges okait keresgélve találtam rá a fórumra.

Az autóm e60 2009 525d xDrive 100E km- rel vettem 130E van most benne.Nemrég kezdte el,de ugyanezt a problémát(rázkódik több sebességtartományban)tapasztalom. Plusz gázadásnál(olyan rendesebb ) valami morgó hang is hallatja magát hátulról,és berezeg 1 pillanatra az egész autó(amit persze csak én érzek) Még csak a centírozásnál tartok.De örülnék ha nem kéne azt a hosszú utat bejárnom,mint sorstársam "speki"
Ha valamit megtudtok pls írjatok! Előre is köszönöm! Szép napot mindenkinek!

Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2016. szeptember 30. péntek, 14:01

katonaza
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Sedan
Modell: 330xd
Évjárat: 2003

státusz katonaza

Újonc

Elismertség: 12% (10 pont) | Hozzászólások: 79

Elküldve: 2016. szeptember 23. péntek, 21:24

speki írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta: Sziasztok,

egy e60 520i egyre boldogtalanabb tulajaként fordulok hozzátok segítségért/ötletért.

Kb. 2 hónapja elkezdődött remegni/rezegni az egész autó. 90-100 környékén kezdődik el a vibráció és 130-140 között van a csúcspontja, ekkor az anyósülés fejtámlája kb 2-3 cm-t mozog elérő hátra, a napellenző szinte ugrál a helyén. 160 felett pedig megmarad a remegés/rezgés az biztos, de nem érezhető már annyira intenzíven. (Érezhetően fennáll, de ha nem figyelsz rá nem veszed észre). A pedálokon is érződik a 130-140 közti tartományban a rázás, illetve az ülésben is végig érződik, hogy a combomig feljön a remegő érzés, az anyósülésen ülve ugyanígy érződik a remegés.

Semmilyen kopogó hang nem hallatszik egyébként.

Üresben gurulva az említett tartományban a remegés szintén fennáll.

Az autón 4 használt gumi volt, kissé kopott és fűrészfogas is. Vettem rá 4 újat, semmi nem változott. Utána rögtön futóműbeállítás, az állítólagos legmodernebb 3d technológiás géppel. Eztán 3 különböző helyen centíroztattam, majd az első felniket a hátsókkal megcseréltettem, aztán átlósan is cserélve lettek a kereket. Aztán 4 másik gyári Bmw felni téli gumival ment fel rá, a helyzet változatlan volt. Aztán szerviz, ahol a kézifékre gyanakodtak elsőre, ami amúgy is szarakodott, ezt megcsinálták de továbbra is fennállt a remegés. A kardán ill a Hardy !elvileg! szintén jó, és végül arra jutottak, hogy a bal hátsó féltengely okozza a gondot. Csápos emelőn benyomtak egy pájszert a féltengelyhez, jobb oldalt meg se mozdult, bal oldalon pedig remegett a pájszer. Eléggé kétkedve fogadtam ezt a megállapítást, és emiatt nem is ugrottam bele, hogy vegyek 160.000 ft-ért egy új féltengelyt, bontóban pedig esélytelen 520i-hez találni, és más nem jó bele, ezért elvittem felújíttatni. A szaki már szétszedés után mondta, hogy szerinte nem ez lesz a probléma, mert egyáltalán nem vészes a kopása, és egyéb sérülés sem látható rajta. A lényeg: a felújítást követően sem oldódott meg a probléma.

Ami még biztos, hogy fennáll: (bár nem tudom van e köze hozzá)

A féktárcsák és a fékbetétek elég silány minőségűek, a betét láthatóan bele is égett a tárcsába. Intenzív fékezéskor picit rángatja a kormányt is.

Illetve a féltengelyt felújító szakit amikor hazavittem, mert házhoz hozta a kocsit, akkor beült hátra és azt mondja, hogy a jobb hátsó kerékcsapágy szerint csere érett.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Üdv

a gumis leírás után én is féltengely, kerékcsapágyra gondoltam volna.
de lehet a fékmunkahenger van berohadva, ezt menet után felni tapogatással érezni ha valamelyik túlzottan meleg. de mondjuk rossz csapágytól is melegedhet.
autót megemelve és kerekeket forgatva kiderül ha a fék befog.
a másik, hogy lehet a kardán és akár a féltengely hajintása is, értsd üt a tengely.
ilyesmikre gondolnék.
de hát látatlanban mindenki csak találgat.

Szia!
Én elsőnek, amit Y is említett, a fék munkahengereket nézném meg. Nekem is volt hasonló bajság az előző autómmal és a fékdugattyúk okozták azt

Sziasztok!

Elsőként köszi a válaszoakt!

Csak, hogy jól értem-e? A fék munkahenger vagy fékdugattyú okozhatja esetleg a remegést/rázást?

Ha a féltengely üt az a felújítás után is fennállhat, vagy nincs köze hozzá? A kardánnal lehet futok még egy kört. Leszedetem és elviszem egy erre specializálódott szakihoz...

a nyeregnél lévő dugóról beszélünk

Én is nehezen hittem el,véletlenül jöttem rá és megoldotta a problémát. Lehet persze más is, de ez a legegyszerűbb,legolcsób, ezért is javasoltam első lépésként

Rákérdeztem a szervizben és ezt megnézték a kézifékkel együtt....

Most leszedetem a kardánt és megnéztem azt... (kardánkereszt, hardy, felfüggesztés csapágya stb.)

Sziasztok,

kardán felfüggesztő cserélve, kardán ki lett centírozva. A probléma továbbra is fenáll!

1. Ha a gumi + felni biztos OK, akkor az első lengőkar (főleg a hátsó) szilentet cseréltetném.
- Ha csak nem épp a nyáron csináltattad meg, akkor ezzel hibázni nem tudsz..

2. Ha nem biztos, akkor kerék vibráció diagnosztika.
- Ez sem tétel, és csak nyerni lehet vele.
"Mit is jelent a diagnosztikai folyamat? A kerekeket nem szabadon, hanem egy nagy pneumatikus nyomóerevől rendelkező forgó görgővel terheljük mérés közben, így szimulálva az út és a sebességi terhelést. Ezzel tökéletesen mérhetők a kerék radiális és oldalirányú hibái, vagy deformációi. Ráadásul pontos képet kapunk a keréktárcsa geometriai állapotáról is. Innen már csak egy lépés a hibák kijavítása, a felni és gumi elforgatásával és újracentrírozásával."

Utoljára szerkesztve (3 alkalommal): 2016. szeptember 23. péntek, 21:28

autója adatai
Széria: 5
Típus: E60
Kivitel: Sedan
Modell: 520i
Évjárat: 2004

státusz speki

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 8

Elküldve: 2016. szeptember 23. péntek, 19:29

speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta:
hil írta:
YELLOW írta:
speki írta: Sziasztok,

egy e60 520i egyre boldogtalanabb tulajaként fordulok hozzátok segítségért/ötletért.

Kb. 2 hónapja elkezdődött remegni/rezegni az egész autó. 90-100 környékén kezdődik el a vibráció és 130-140 között van a csúcspontja, ekkor az anyósülés fejtámlája kb 2-3 cm-t mozog elérő hátra, a napellenző szinte ugrál a helyén. 160 felett pedig megmarad a remegés/rezgés az biztos, de nem érezhető már annyira intenzíven. (Érezhetően fennáll, de ha nem figyelsz rá nem veszed észre). A pedálokon is érződik a 130-140 közti tartományban a rázás, illetve az ülésben is végig érződik, hogy a combomig feljön a remegő érzés, az anyósülésen ülve ugyanígy érződik a remegés.

Semmilyen kopogó hang nem hallatszik egyébként.

Üresben gurulva az említett tartományban a remegés szintén fennáll.

Az autón 4 használt gumi volt, kissé kopott és fűrészfogas is. Vettem rá 4 újat, semmi nem változott. Utána rögtön futóműbeállítás, az állítólagos legmodernebb 3d technológiás géppel. Eztán 3 különböző helyen centíroztattam, majd az első felniket a hátsókkal megcseréltettem, aztán átlósan is cserélve lettek a kereket. Aztán 4 másik gyári Bmw felni téli gumival ment fel rá, a helyzet változatlan volt. Aztán szerviz, ahol a kézifékre gyanakodtak elsőre, ami amúgy is szarakodott, ezt megcsinálták de továbbra is fennállt a remegés. A kardán ill a Hardy !elvileg! szintén jó, és végül arra jutottak, hogy a bal hátsó féltengely okozza a gondot. Csápos emelőn benyomtak egy pájszert a féltengelyhez, jobb oldalt meg se mozdult, bal oldalon pedig remegett a pájszer. Eléggé kétkedve fogadtam ezt a megállapítást, és emiatt nem is ugrottam bele, hogy vegyek 160.000 ft-ért egy új féltengelyt, bontóban pedig esélytelen 520i-hez találni, és más nem jó bele, ezért elvittem felújíttatni. A szaki már szétszedés után mondta, hogy szerinte nem ez lesz a probléma, mert egyáltalán nem vészes a kopása, és egyéb sérülés sem látható rajta. A lényeg: a felújítást követően sem oldódott meg a probléma.

Ami még biztos, hogy fennáll: (bár nem tudom van e köze hozzá)

A féktárcsák és a fékbetétek elég silány minőségűek, a betét láthatóan bele is égett a tárcsába. Intenzív fékezéskor picit rángatja a kormányt is.

Illetve a féltengelyt felújító szakit amikor hazavittem, mert házhoz hozta a kocsit, akkor beült hátra és azt mondja, hogy a jobb hátsó kerékcsapágy szerint csere érett.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Üdv

a gumis leírás után én is féltengely, kerékcsapágyra gondoltam volna.
de lehet a fékmunkahenger van berohadva, ezt menet után felni tapogatással érezni ha valamelyik túlzottan meleg. de mondjuk rossz csapágytól is melegedhet.
autót megemelve és kerekeket forgatva kiderül ha a fék befog.
a másik, hogy lehet a kardán és akár a féltengely hajintása is, értsd üt a tengely.
ilyesmikre gondolnék.
de hát látatlanban mindenki csak találgat.

Szia!
Én elsőnek, amit Y is említett, a fék munkahengereket nézném meg. Nekem is volt hasonló bajság az előző autómmal és a fékdugattyúk okozták azt

Sziasztok!

Elsőként köszi a válaszoakt!

Csak, hogy jól értem-e? A fék munkahenger vagy fékdugattyú okozhatja esetleg a remegést/rázást?

Ha a féltengely üt az a felújítás után is fennállhat, vagy nincs köze hozzá? A kardánnal lehet futok még egy kört. Leszedetem és elviszem egy erre specializálódott szakihoz...

a nyeregnél lévő dugóról beszélünk

Én is nehezen hittem el,véletlenül jöttem rá és megoldotta a problémát. Lehet persze más is, de ez a legegyszerűbb,legolcsób, ezért is javasoltam első lépésként

Rákérdeztem a szervizben és ezt megnézték a kézifékkel együtt....

Most leszedetem a kardánt és megnéztem azt... (kardánkereszt, hardy, felfüggesztés csapágya stb.)

Sziasztok,

kardán felfüggesztő cserélve, kardán ki lett centírozva. A probléma továbbra is fenáll!

autója adatai
Széria: 5
Típus: E60
Kivitel: Sedan
Modell: 520i
Évjárat: 2004

státusz speki

Újonc

Elismertség: 0% (0 pont) | Hozzászólások: 8

Elküldve: 2016. szeptember 16. péntek, 16:45

hil
autója adatai
Széria: 3
Típus: E46
Kivitel: Touring
Modell: 318i
Évjárat: 2003

státusz hil

BMWfanatic

Elismertség: 9% (283 pont) | Hozzászólások: 3070

Elküldve: 2016. szeptember 16. péntek, 14:49

Elküldve: 2016. szeptember 16. péntek, 06:40

Elküldve: 2016. szeptember 15. csütörtök, 17:46