Bekeményít a BMW M3

2009. október 20. kedd 19:20, Robinson


Versenyautós elemekkel ruházza fel a BMW az M3-at. A motorteljesítmény csak minimálisan változik, de pályán sokkal gyorsabb lehet a kocsi.

A Nürburgringen kaptak lencsevégre egy M3-as BMW-t, amely számos tesztkört teljesített. Hivatalos információt persze a BMW nem adott ki, de a részletek összeállításával lehet találgatni.
A fehér sportkocsi szinte ugyanolyan, mint a többi M3-as, de átalakított elsõ spoilert, illetve kis hátsó szárnyat visel. Felnijei sem szerepelnek a gyári katalógusban és bukócsõ sincs még az M3-as kínálatában.
Egyes feltételezések szerint a nyáron bemutatott M3 GT4 versenyautó utcai változata lehet a kocsi. Ennek elkészítésérõl még Dr. Kay Segler, az M GmbH. vezetõje tett utalást korábban.
Persze nem lenne meglepõ ez a lépés, hiszen az M3-asból mindig is készültek különleges változatok. Az elsõ sorozatból, az Evo I, Evo II, illetve a Sport Evolution, az E36-osból a GT, az elõzõ E46-osból a CSL. Azt már korábban kizárta a BMW, hogy a mostani M3-ból készülne CSL, azaz könnyített felépítésû változat, de a GT könnyen megvalósítható.
Ennek megfelelõen az új limitált sorozatú M3-as várhatóan 430-440 lóerõs lesz, a sportosabb kialakítású kipufogó alkalmazása nyomán. Futómûvét feszesebbre, kormánymûvét direktebbre hangolják, miközben a karosszériát úgy módosítják, hogy több leszorítóerõt termeljen.
A motor és a hajtás változatlan.
Abroncsai utcára még épp engedélyezhetõ fél-slick gumik lehetnek. Ezek ugyan jelentõsen kopnak, de az átlagosnál sokkal jobban tapadnak. Belülre versenyülések kerülhetnek, felárért pedig a bukócsõ is elérhetõ lesz, ahogy a Porsche GT3 RS-nél is.
Tehát minden adott, hogy az autó normál forgalomban is használható maradjon, de ha kell, hobbi célokkal versenypályán is elemében legyen.

forrás: vezess.hu




Komment írása



Még nincsenek kommentek ehhez a cikkhez.



Legfrissebb
Az új BMW M5 mutatja be a valaha készült legintelligensebb összkerékhajtást
Exkluzív különkiadást kap a BMW 6-os sorozat
Az új BMW 5-ös Touring - képek, videók
Átadták az első állami támogatású elektromos BMW i3-ast
BMW 530e iPerformance plug-in hibrid
Kétszáz példányban készülő BMW M4 DTM Champion Edition
BMW Dingolfing: Jöhet az új 5-ös sorozat
Íme a vadonatúj BMW M5 Competition Edition




További cikkeink
Drift Gp: Készülődés Tökölre - Galacs Gábor
Drift Gp: Készülődés Tökölre - Galacs Gábor

Tökölre és az idényre is egy E30-as 4000 ccm-es V8-as motorral rendelkező szörnyeteggel fogunk indulni. Nagyjából 330 LE lehet most a szörny szíve....! :) Az autó télen épült és mindent a bátyám, Laci és Én csináltunk, kivéve a kábelezést és a kipufogó rendszert. Még nem debütált a közönség előtt és majd csak a versenyen szeretnénk felfedni a kocsit! :) tovább »


Így készül a BMW X3 Dél-Karolinában
Így készül a BMW X3 Dél-Karolinában

Dél-Karolinában közel tizenkétezer négyzetméter területű részleget hoztak létre nagyjából 1 milliárd dollár ráfordítással az új X3 gyártására Spartanburgban. Erről a gyártósorról találtunk néhány jó minőségű képet. tovább »


Keresd az újat, válaszd a jobbat!
Keresd az újat, válaszd a jobbat!

Mi, akik részei voltunk az igazinak és megalkotói az eredetinek, idén a megújulást tűztük ki zászlónkra. Azért pedig, hogy mindenki megtudja, mire számíthat, vegyük szépen sorba, mitől is lehet jobb az új felállás. Először is visszatérünk a 2008-as rendszerhez, azaz a profi és az amatőr versenyek külön helyszínen, külön időpontokban lesznek megrendezve. tovább »


Teljes fotó galéria a 2012-es BMW 650i coupéról
Teljes fotó galéria a 2012-es BMW 650i coupéról

Az új és friss kivitelezéssel együtt a 2012 -es BMW 6-os sorozat cupéja továbbfejlesztett technológiát és egy rendkívül előkelő belső kialakítást is biztosít. Az autó testhossza és tengelytávja ( +75 mm ) is megnőtt az elődjéhez képest, ezáltal az ülések még kényelmesebbé váltak a hátul utazók számára. Az autó szélessége is növekedett 39mm-rel míg a magassága 5mm-rel kisebb lett. tovább »