SirToma fórum hozzászólásai

SirToma Elküldve: 2015-10-30 17:00 Turbo

Buxa írta:
szotakdavid írta:
Buxa írta: Sziasztok
Segítséget szeretnék kérni.
A problémám:
- Körülmények: Ugyanazon útvonalon, ~kb ugyan annyi km után /Autópálya 130-as tempó, fő út után kb 25km-el, indulástól 70km-re, immár 4. alkalommal
- Az autó gyönyörűen teszi a dolgát, 6. Gang. Ha kell húz, ha nem kell, csak siklik. Ezen adott ponton egyszer csak eltűnik az ereje, mint ha eltűnne a turbó, menne, de csak kb mint egy szívó dízel.
Nem tudom, hogy van -e benne DPF szűrő, szerintem van, EURO5. Arra gyanakodtam, hogy regenerál, ezért mentem tovább, még 25km, de nem hagyta abba. Megérkeztem Győrbe. Kis járatás, ugye a turbó lecsengés végett, majd újra indít.
Ismét tökéletes minden. 2 hét városi cirkálás, 1-2 100km-es főút, semmi gond.
Majd ma megint jövök haza, és szintén ugyanez a felállás.
A szűrés végett érezni ezt a teljesítmény csökkenést? A turbóval lehet gond?
Mindig indításnál járatom egy fél percet, majd kövér gáz nélkül indulok, míg nem melegszik fel a motor. Leállítás előtt egy percet járom lecsengeni a turbót, nem széthajtani vettem.

Az autót kb 1,5 hónapja vettem, ezért még a szűrés metódusát nem ismerem. Küllemre nagyon szép, motorikusan sem volt eddig hiba. 138.000Km van benne, Unterberger, szervízkönyv. Az adatokat lekérettem BMW szalonban. Egyeznek a papírformával. Az autó kb, mint mikor kigurult a gyárból. Fóliába bugyolálva, garázsban tartott küllem, belső tér. Minden működik, semmi hibakód.
Előre is köszönöm a segítségeket.



E46-ban nincs DPF és eu4-es.

Szia

Akkor tényleg nem tudom, miért csinálhatja.
Igazad van, rosszul emlékeztem, EURO 4-es. A DPF-re nem találtam rá sehol sem, hogy van -e benne, alá még nem másztam azóta. A keresgélések közben találtam olyat, hogy ez lehet a gond, de nem volt egyértelmű, hogy most akkor van -e benne.
Akkor mi lehet a gond? Szoftveres hiba, eltömődés? Pont mindig ugyan akkor jön ez elő, ezért furcsa.





Szia.

Én ma adtam le a kocsimat,hasonló jelenségem volt.
Tegnap egy pukkanás , és végleg elszállt.
Turbóm kuka,a szívó oldalon a lapátok sérültek.
2.5 éve vettem,gyári garreg,hsír új volt. 60ezer ment bele azóta,a legnagyobb becsben van a kocsi nálam,és mégis ez lett a vége.
Menj el,nézess rá minél előbb.

Üdv:Tomi

SirToma Elküldve: 2015-08-31 11:36 kettõstömegü lendkerék

Sziasztok.

Szeretném cseréltetni a kuplung-omat, kettőstömegűvel együtt.
Luk vagy Sachs-t ajánljátok?

Köszi:Toma

SirToma Elküldve: 2014-10-23 19:51 OBD2 kérdések + hibakód olvasó

Baci írta:
Tano írta:
Baci írta: ...


És a mac-es gépedre nem tudsz virtuális gépen wint rakni? Mert akkor nem kell másikat venned. Virtuális gépen is tudod futtatni mindegyik progit.


Szia,
igen,ezt már átgondoltam.Van egy régebbi mac laptopom,ezen már próbáltam virtuális windowst futtatni,de borzasztó lassú.
Van egy bivaly mac asztali gépem,de akkor már ott van az asztali pc is,innentől ugyanott vagyok.
Valamint a barátnőm macbook pro-ja,de őszintén azt nem akarom mókolni,mert jobb a béke.
Azt csak legvégső esetben...
Üdv:Szabi


Szia.

A régi mac gépre tudsz eindowst rakni, bootcamp segítségével.
Keress rá a neten.

Üdv:Toma

SirToma Elküldve: 2014-08-09 20:00 Napfény tetõ probléma!!!

Bero írta: Senki sem tudja mi lehet a baj?


Szia.

Nekem is hasonlóan viselkedett egy idő után,majd egyszer egy borús reggelen buktatni akartam,féloldalasan kinyílt,aztán sehova tovább.
Mindezt egy esős napon,el is mentem gyorsan az nt autohoz,ott kézzel visszatekerték.
Elég drága a szerelés,de hál istennek nekem csak nagyon koszos volt a sin,meg az esővezető is,kitakarították,azóta olyan mint egy új,sokkal gyorsabban mozog.
Helyedben óvatosan használnám,nehogy úgy járj mint én!

Üdv:Tomi

SirToma Elküldve: 2014-07-27 10:56 Féktárcsa és fékbetét

lantika írta:
hil írta:
ute107 írta: Én eddig nem panaszkodtam a Zimmermann tárcsákra.
Na eljött az idő. Nagyobb fékezésnél elmelegedik, belilul. Érdekes, észrevehető kiemelt kopás nincs rajt, nem vállasodott, nem deformálódott, de ennek ellenére egy kalap szar lett.
20.000 km van benne...

Most agyalok, hogy mi legyen helyette...


Szia!
Én a Juridban nem csalódtam.
hil



Ha jol tudom az szällitotta hivatalosan a beteteket az E46 gyärtäsakor,szoval nem veletlen,hogy bejött neked.


Sziasztok.

Én most cseréltem betétet elöl,megint ate.nekem bevált a powerdisk,még mindig patent!

Tomi

SirToma Elküldve: 2014-07-26 23:25 lámpa

Zoli200 írta: Tegnap kicseréltem a két első lámpa búrámat,hát nem kicsit dobott az elején,régi már nagyon kopott és repedezett volt.


Szia.

Szép a lámpa.hol vetted?

Köszi és üdv:Toma

SirToma Elküldve: 2014-06-21 11:51 lámpa

Pocses írta:
GRM írta:
Pocses írta:
YELLOW írta:
Pocses írta: Szevasztok!

Ma reggel beültünk asszonnyal a vasba, indít, lápák bekapcsol, majd a következő pillanatban jobb első valamelyik lámpára figyelmeztető jelzés, hogy nem világít. Mondom oké, majd délután +lesem azt cserélem. Van mindenféle izzó tartalékba a csomiban.
Csakhogy:
minden világít tompított, reflektor, ködfényszóró.
Vajon mi lehet a gebasz, kontakthiba, biztosíték, vezetékek?

Üdv.: Pocses


indexet nem írtad, villog?


Ja tényleg igazad van, igen villog.


Szia Pocses! Csak parkra tedd, és úgy is nézd már meg - nálam ilyenkor az index világít folyamatosan - most jött nekem is elő ez a hiba. Rossz úton eltűnik a jelzés a rázkódástól, indítás után újból van.


Oké, holnap ránézek ma már nem mert megyek iccakára melózni. Lehet majd lekapom az akkusarut is egy kis időre, ha nem oldódik meg akkor jövőhéten diag Attilánál.


Sziasztok.

Ilyen jellegű hibám nekem is volt.azon az oldalon,ahol hibás ak jelezte,cseréltem helyzetjelző izzót,el is tűnt a hibajelzés.
Pedig égett,működött az izzó

Üdv:Tomi

SirToma Elküldve: 2014-05-22 10:59 Féktárcsa és fékbetét

Sziasztok.

Betétet kell elöl cserélnem,olvastam már itt a fórumon is az ebc-röl.
Használ valaki????

Ez a standard betét ha jól gondolom, valakinek tapasztalata?
http://ebcbrakes.hu/auto-model...itura.html

Előre is köszi:Toma

SirToma Elküldve: 2014-04-28 09:36 Rohadás

hanzi320 írta:
jons írta:
Demian írta: Sziasztok!

Vásárlás előtt állok, már megnéztünk pár E46-ost, de mindegyiknél megvan az ajtó aljánál a rozsdásodás / rohadás. Legyen 99-es vagy 02-es évjárat, egyforma volt.
Végig olvastam a korábbi hozzá szólásokat, merjük kijelenteni egyértelműen, hogy ez típus betegség?
Illetve érdemes-e tovább keresgélnem, várni?
Most találtam egyet, ami egybe van az ajtó rohadást leszámítva. Egy kicsi pukli van még jobb első sárvédő íven és a csomagtartó emblémánál.
Ár - érték arányban az autó én úgy gondolom megérné a pénzét és a rászánt kereten belül is maradnék amiből a későbbi javítását ezen bajoknak orvosolni lehetne.

Köszi előre is a válaszokat / tanácsokat!


A jobb első sárvédő valamiért tényleg hajlamos a rozsdára. Emiatt én már cseréltem is. Aztán törés miatt is, szóval nálam fel le jár a jobb eleje
Az ajtók aljának viszont nem lenne szabad rohadni. Az enyém nem teszi, pedig 99-es. Ott más baj lépett fel szerintem korábban. (szakszerűtlen javítás például.)

Én kezdődő rozsdával, főleg ajtók alján nem vennék autót. Ezt nem egyszerű javítani. Ha kívül megjelent a rozsda az belülről indul el többségében, mint ahogy a sárvédőnél is.

Sok autó van nézelődj még. 1,2-1,5 Milliós autónak ne rohadjon már semmije szerintem.


Sziasztok.
A két első sárvédőív nekem is hólyagosodik, pedig 2004-es az autóm.És máshol semmi nyoma rohadásnak.Én úgy tudom h típushiba ez is ,mint pl. az ajtóknál a vízelvezetők.


Sziasztok.

Nekem tavaly tavaszra felhólyagosodott a bal első sárvédő íven, illetve a két hátsó ajtó küszöb része a díszbetét alatt.Meg is csináltattam, a sárvédő idén tavaszra megint előjött.Most az nt-auto nál volt javítva, kapott új sárvédőt+fény.
De már látom, hogy a hátsó sárvédőív végénél már megjelent a rozsda.
Vigyázok a kocsira,télen is rendszeresen ápolom, hogy ne marja a só, mégis ez lett...
Sajnos nincs garázsom,gondolom ez is befolyásolja a folyamatot.
Inkább vennék egy íven rozsdás, de szép autót,ami igazolt szervizes, mint egy frissen behoztt ki tudja kié,mié volt-at. De ez az én véleményem.

Toma

SirToma Elküldve: 2014-04-14 15:55 Autóvásárlás

vargadre írta:
jlaci74 írta:
vargadre írta: Sziasztok!

Ismét egy kérdéssel fordulnék a BMW gazdákhoz! Azt szeretném kérdezni, hogy a kormánybőr és a váltóbőr kopás körülbelül mennyi KM-re utal? Egy kocsit nézek (BMW 320d E46, 2003) aminek a kormánya több helyen kissé kivan dörzsölődve, kopva illetőleg a váltónál lévő bőr is megvan több helyen kopva, talán egy helyen egy kis szakadást is láttam a varrás mentén. A kocsiban 227.000 km van a km számláló szerint de szerintem legalább egy 50-es több lehet benne.

Véleményetek mi ezzel kapcsolatban továbbá akinek ilyen kocsija van annak mikor jelentkeztek ezek a tünetek.

Válaszotokat előre is köszönöm!


Hidd el abból nem 50 van visszahúzva... Szorozd 2-3-4-el ...
Már linkeltem régebben valamelyik topicban az utolsó e46-omat, 240 e. km ...
Általánosítani nem szabad, nem is lehet, de ...




Sajnos ez picit így elszomorít, mert tetszik az autó-kívülről belülről. :S

Róla lenne szó: http://www.hasznaltauto.hu/aut...at-7808645 , sajnos pont a belső nem látszik rendesen. Nem tudom mi a különbség a te kormányod és a hármom küllős M-es között de remélem, hogy nem annyit csavartak vissza mint amennyit mondtál. Amúgy nekünk van a cégnél egy 2006-os Octavica 179.000 van benne és hát darabokban málik a kormány. Szerintem nagyban függ a használattól is de én is biztos vagyok benne, hogy csavarva van :S



Sziasztok.

Ami nekem furi, hogy nagyon kiült mindkét oldal.
Az enyém 270 felé közelít, de az anyós ülés 1 karcoláson kívül hibátlan.
A vezető ülésnél is csak a külső fele van egy picit kiülve.
Miért kell egy frissen behozott autónál kiemelni, hogy első tulajos???
Amúgy, 2002-töl nem 6os váltóval jött mind???
Enyém 2001.10 havi, 5gangos, úgy tudtam, 2002-töl már 6os volt mind, rosszul tudtam?
Kormány mióta nálam van, nekem is kifényesedett egy részen, tenyérrel tekerem néha, mégse mentem vele 300000 km-t.
A váltószoknya az már más, azt azért nehéz lelakni normális körülmények között.


Toma


SirToma Elküldve: 2014-03-16 16:55 Akkumulátor

si3rrabravo írta: Akksi csere előtt állok! Ötletek 30cd-be? Most bmw 80ah akksi van benne.

Milyen gyártó milyen termékét válasszam?


Szia.

Én exide premium-ot vettem a dízelhez,elégedett vagyok vele.85ah/800 -as inditoaram
Haver varta silvert-azt hiszem,az is frankón muzsikál,bár ő garázsos,én meg csillaggarázs

Üdv:Toma

SirToma Elküldve: 2014-03-16 16:50 E46 Touring csomagtér ajtó üveg nem nyílík.

spongya írta:
spongya írta: Üdv. A csomagtér ajtó üveg magától kinyilik,ha nincs bezárva az autó,menet közben is.Elelektromos hiba lehet vagy csak a kulcsot kellene ujra programoznom?Egyébként jól müködik a nyitás távirányítóval

Van e a csomagtér ajtó üveg elektronikájának külön biztositékja,ha igen, melyik az ?





Szia.

Az üveg kapcsolónának a hibája.
1xű szétszedni,kapd szét mielőtt újat veszel,nekem is csak a kábel volt hibás,de ha már nálam volt az új,kicseréltem.
Ugyan ezt a hibát produkálta.

Üdv:Toma

SirToma Elküldve: 2014-03-05 07:59 Futómû és hibái

hil írta: Sziasztok!
Kopog az autóm jobb hátsó futóműve ha kissé hepehupás úton megyek. Már voltam 3 futóművesnél, átvizsgálták és minden rendben van, de a kopogás csak hallatszik. Én a lengéscsillapítóra gondolnék, van-e valami házilagos módszer ennek a kiszűrésére. Ott a felső bekötésnél van-e valami csapágyazás, mint az első gátlók tetején (RealOM szerint nincs), ami okozhatja ezt? A hátsó gátlók régiek, de működésükben semmi hibát nem érzek, a gumik sem kopnak kagylósan.
Köszi: hil


Szia Hil.

Nekem amikor kopogott a hátulja, toronycsapágy csere lett a vége.

Üdv:Toma

SirToma Elküldve: 2013-11-21 08:49 320d Motor

Puli írta: Egy kis segítség kellene Fanok!
Ma reggel beindítottam a kocsit,hogy szokás szerint picit járjon a motor indulás előtt. DE elkezdett erősen rángatni, mintha le akarna állni.. de nem állt le,csak rángatózott...picit ráléptem a gázra,akkor helyre jött,aztán mikor vissza engedtem,akkor megint rángatás.. még a kasztnit is berázta... kb 20sec után meg helyreállt minden! és szépen egyenletesen járt a motor!
MI lehetett ez??? :


Szia.

Szerintem nagy valószínűséggel izzítógyerttya, vagy izzítás vezérlő.
Nekem is beírt 3 gyertyát hibára, cseréltem őket, de a vége az izzításvezérlő csere lett.
Azóta tökéletes! Tegyétek fel gépre, gyorsan kiderül.

Toma

SirToma Elküldve: 2013-10-22 08:24 Multimédia beszerelés

HGabor írta: Üdv!

Vettem egy Clarion NX501-es multimédiás cumót, kellene nekem 2 din-es beépítőkeret. Tudnátok ajánlani boltot, ahol meg lehet venni? Tényleg 12-18e ft az ára a keretnek? Elég tréfás..

A 2-3 hetes 17pin-es Dension Lite BT-m pedig 2 hét múlva eladó lesz. 11 hó garival. (gyári 16:9-es fej és a sallangjai szintén)



Szia.

a 16:9 -es fejért, és a cuccaiért mit kérsz?
Gyári business-t dobnám már ki.
Ezt néztem ki amúgy magamnak:fej

Köszi, és üdv:Toma