Jön a négykerék-hajtású 7-es BMW

2009. június 25. csütörtök 08:53, Robinson


Már az õsz folyamán bemutatkozhat a Hetes xDrive változata, bár úgy tudjuk, eleinte csak egyféle motorral lesz elérhetõ.

Úgy tudjuk, eleinte csak a 750i-nek lesz összkerékhajtású kivitele, így nem kell majd attól tartani, hogy a rendszer belsõ ellenállása és mintegy 50 kilogrammos pluszsúlya lomhává tenné a Hetest. A 4,4 literes, 407 lóerõs biturbó V8-as a maga 600 Nm-es maximális nyomatékával nyilvánvalóan képes lesz elmosni a hátsókerék-hajtású változathoz képest jelentkezõ dinamikabeli különbségeket. A hajtásrendszert persze úgy hangolják, hogy megmaradjon az autó hátsókerék-hajtású karaktere. Német sajtóértesülések szerint egyenes úton a nyomaték 60%-át osztja a hátsó, és 40%-át az elsõ kerekekre, de kanyarban a kormány elfordítási szögétõl, a sebességtõl és a tapadási viszonyoktól függõen akár 80% is juthat a hátsó kerekekre. Így a hatalmas limuzin kevésbé tolja majd az orrát kis ívû fordulókban, viszont csúszós úton sokkal stabilabban viselkedhet, mint a hátsókerék-hajtású kivitelek.

A becslések szerint a 750i xDrive mintegy 2500-2800 euró felárral kerül a kereskedésekbe, és átlagosan 0,2-0,4 literrel fogyaszt majd többet 100 kilométeren, mint az egyszerûbb hajtásláncú kivitel. A bemutatót várhatóan a Frankfurti Autószalonon tartják szeptemberben, és néhány héttel késõbb a forgalmazás is megindulhat, ami tökéletes idõzítésnek tûnik, hisz az ilyen összkerékhajtású modellek iránt épp a tél beköszönte elõtt a legnagyobb a kereslet.

forrás: totalcar.hu




Komment írása



Még nincsenek kommentek ehhez a cikkhez.



Legfrissebb
Az új BMW M5 mutatja be a valaha készült legintelligensebb összkerékhajtást
Exkluzív különkiadást kap a BMW 6-os sorozat
Az új BMW 5-ös Touring - képek, videók
Átadták az első állami támogatású elektromos BMW i3-ast
BMW 530e iPerformance plug-in hibrid
Kétszáz példányban készülő BMW M4 DTM Champion Edition
BMW Dingolfing: Jöhet az új 5-ös sorozat
Íme a vadonatúj BMW M5 Competition Edition




További cikkeink
Video: 2012-es BMW M5 a Nurburgring-en
Video: 2012-es BMW M5 a Nurburgring-en

Nemrég találtunk egy fényképet, amiről úgy tűnt, egy álca nélküli BMW M5 F10-es. Amíg ezt a prototípust Münchenben szúrták ki, más tesztautókat a Nodrdschleife-re szoktak küldeni. A szuper sportos szedánt tesztpróbák közben kémlelték ki a híres Nürburgringen. tovább »


Hány fajta bunkó béemvést ismerünk? KONTRA
Hány fajta bunkó béemvést ismerünk? KONTRA

Ott van az a cikk a bunkó, de büszke béemvésekről. Ugorjunk is kicsit neki, számoljuk meg hány fajtája van ennek az alja népnek. Saját tapasztalatok alapján összegyűjtött események, amik alapján tiszta képet kaphatunk, milyen típusai vannak az utakon kolbászoló mintapolgároknak. Vagyis a mocskos béemvéseknek, akiket messziről kerülni illik. tovább »


Sofőr nélkül egyszerűbb a parkolás: BMW F10 535i
Sofőr nélkül egyszerűbb a parkolás: BMW F10 535i

A BMW folyamatosan dolgozik az új, sofőröket segítő technológiákon. Az első ilyen fejlesztés amit láthatunk, a BMW távirányítású parkoló rendszere. Bár láttunk már más autókat is maguktól parkolni, még nem egy elterjedt dolog, és minden megvalósítás más. Általában amiben egyeznek az az, hogy a volán mögött kell ülni a manőver végéig. tovább »


M3-al a jégen át. BMW vezetési tréning a havon.
M3-al a jégen át. BMW vezetési tréning a havon.

Jön a tél, de a vezetés élménye nem múlik. A megfelelő előkészületekkel a vezetés a téli hónapokban is biztonságos maradhat, sőt, akár szórakoztató is. A "BMW Snow and Ice" tréning keretin belül, Sölden jeges útjain, ellenőrzött körülmények között, speciális járművezetői képzésben vehetünk részt. tovább »