Megható BMW-s összefogás karácsonykor

2015. január 02. péntek 23:04, Robinson


Hárman meghaltak a Rakamaz és Nyírtelek között történt balesetben Novemberben. Akkor még kiemelték a médiában, hogy a balesetben egy BMW volt az egyik érintett. Ahogy az lenni szokott. Hiszen az olvasókat hoz, és erősíti az emberekben a sztereotípiát. Megbotránkoztat, és egy jól meghatározott csoportra lehet mutogatni. Később kiderült, hogy a balesetet egy 20 éves próbaidős rendőr okozta, aki elhajtott a helyszínről.

Megható BMW-s összefogás karácsonykor

képek megtekintése

A BMW-s társadalom összefogott, és gyűjtésbe kezdtek, hogy a balesetben elhúnytak családjainak - amennyire ilyenkor lehet - enyhítsék fájdalmukat, és legalább a karácsonyukat szebbé tegyék. Az RTL klub hírműsorában erről készült is egy riport, ám ott ezúttal - nyilván, mivel most nem polgárpukkasztásról volt szó - elfelejtették kiemelni, hogy BMW klubbok fogtak össze a családok megsegítésére.

Az alábbi videó az RTL klub riportja, a szöveget pedig a gyűjtés - feltehetőleg - egyik szervezőjétől idéztem változtatás nélkül:



Történt egy baleset, Rakamaz és Nyírtelek között, ahol két BMW ütközött frontálisan, egy harmadik autó hibájából. Az autókban utazó 3 férfi a helyszínen azonnal életét vesztette, árván hagyva gyerekeit, feleségeiket. A férjeiket nem tudjuk pótolni, ezzel mi is tisztában vagyunk, de egy kezdeményezésnek köszönhetően, egy kicsit legalább szebbé tudtuk varázsolni az ünnepeket a gyerekek, és a gyászoló családok számára.

Több BMW-s klub fogott össze, hogy karácsonyi ajándékokat, illetve pénzt gyűjtsön össze a fent említett 3 család részére.
December 23, 11 óra, indul a konvoj Budapestről, a megbeszélt helyről, a Szilas pihenőhelyről.
Egy könnyed, kényelmes 130-140 km/h-s tempóval háromnegyed kettőre leértünk Nyíregyházára, a Tesco parkolójába, ahol már két BMW várt minket, majd ehhez szép lassan csatlakozott a többi tizen-sok autó.
Egyenlően szétosztottuk a családok részére az ajándékokat, levettük Kriszti számlájáról a pénzt, testvériesen elosztottuk a három család között, és elindultunk a várva várt találkozóra.

Amikor megérkeztünk a pici faluba, az első családhoz, kapukon kitekintő kíváncsi gyermekek, és felnőttek fogadtak minket. Leparkoltunk, nyújtózkodtunk egyet, majd elindultunk a ház ajtaja felé, ahol a gyerekek, és anyukájuk fogadtak minket.
Egy rövid részvétnyilvánítás, és beszélgetés után elkezdtük behordani azt a rengeteg adományt, amiket összegyűjtöttünk.
Kibontották a gyerekek az első ajándékaikat, kipróbálták őket, és itt éreztem igazán, hogy mekkora dolgot is tettünk... Mert amikor az édesapját gyászoló kisfiú, aki hetek óta alig evett, hetek óta a szobájában gubbasztott, és kedve sem volt kimozdulni, most mosolyogva köszöni meg az ajándékot, azért az megmozgat mindenkiben valamit... :')

Átadtuk tehát amit hoztunk, elbúcsúztunk, és elindultunk a következő család otthonához.
Néhány utcányira laknak csak egymástól, így hamar odaértünk.
A forgatókönyv hasonló volt. Részvétet nyilvánítottunk, ajándékoztunk, beszélgettünk, borítékot adtunk, megmutattuk a kicsiknek az autókat, és megpróbáltuk valahogy, ha csak pár percre is enyhíteni azt a fájdalmat amit éreznek.

A harmadik család kapujában 3 könnyes szemű ember fogadott minket. Hihetetlenül kedvesek, és hálásak voltak. Megtudtuk, hogy elveszítették munkahelyeiket is, így nekik is jól jött az a pár forint, amit összegyűjtöttünk.

Hazafele csak mosolyogtam magamban... Csodálatos dolgot tettünk, és borzasztó büszke vagyok mindenkire, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a kezdeményezés sikeres legyen.

Csodálatos dolog, hogy a BMW-s klubok, amik eddig rivalizáltak, most összefogtak, és együttes erővel segítették az akciót, valamint, hogy voltak olyanok is, akik az ország másik végéből csupán azért utaztak le Nyíregyháza mellé, hogy az ajándékot átadhassák a családoknak.

Valamennyiünk nevében őszinte részvétem a családoknak!




Komment írása



dbtibi 2015. január 06. 21:32
Ha jól emlékszem a ebben a facebook csoportban lett meghírdetve :
BMW E46 Fanatics Hungary
https://www.facebook.com/groups/653868444686994/
dbtibi
YELLOW 2015. január 06. 21:31
a magán videóban vannak klubok felsorolva, de az FB-n én pl egyszer sem találkoztam azzal, hogy gyűjtés van. ha jól emlékszem a felsoroltakból 3 klubot legalább követek. vagy éppen csak aktív tagok voltak benne, mondjuk mint hivartalos klub alapítók, ilyesmi és azok közvetlen ismerősei. szóval én sem hallottam róla.
YELLOW
si3rrabravo 2015. január 06. 21:25
Ez a gyűjtés/szervezkedés meg volt hírdetve az oldalon? Elkerülte a figyelmemet... Habár csak néha nézek be!
si3rrabravo
Pocses 2015. január 04. 19:46
Robinson

Szevasz!

Nem fog változni az emberek véleménye, én kaptam már meg kollégától pedig jó cimbim, ezt mondta: na megjött a Ducati-s nagypapa a BMW-vel. Jót röhögtek közben, mondom milyen humoros a savanyú a szőlő...
Letojom nagy ívben, én mindig úgy néztem és nézek is a márkára mint ahogy itt mindegyikünk.
szotakdavid 2015. január 04. 19:40
Robinson most is puszikára vágyik!!
szotakdavid
bmw320d4 2015. január 04. 16:40
Robinson! Akik fikázzák a BMW-seket, azok irigyek. Te is amikor kölyök voltál, húzgáltad a kiscsajok haját és kicsúfoltad őket, közben meg puszikára vágytál...
bmw320d4
Robinson 2015. január 03. 23:45
természetesen nem róluk szól, és nem is a BMW-ről, ebben egyetértünk. Viszont úgy gondolom, hogy az a néhány ember, aki látta a riportot, igenis legalább egy kicsit másképp néz(ne) a BMW-s autóstársakra. Nem tartom jó dolognak, hogy csak a negatívumokat szajkózzák, az ilyesmit meg elhallgatják, mert "nem arról szólt" Pont az opeles kommentje miatt..
Robinson
dbtibi 2015. január 03. 16:41
Nem ezért történt szerintem az összefogás, hogy meg legyen említve a BMW, a hölgy arca is ki volt takarva aki átadta a borítékot a családnak, valamint " ... többen kérték, hogy ne mutassuk az arcukat, mert ez a riport nem róluk szól ..." - remélem pontosan idéztem
A BMW tulajokkal kapcsolatos előítélet nem fog egy ilyen tettől javulni-módosulni (sajnos e mellett túl sok olyan hír van ami ellenünk dolgozik), a riportban pedig a család, az áldozatok és az ajándékozás volt a fő. (szerény véleményem szerint).

Több helyen is olvastam, hogy Audi tulajok, Honda tulajok beszélgetik mit is tettek a BMW-sek.
ezt pl. a Debreceni BMW-sek csoportba írta be egy Opeles :
" Nem tudom ki volt ott és ki nem, de le a kalappal a BMW-sek előtt! az imént mutatták a fókuszban, hogy a 3 halálos áldozatot követelő baleset után...(kèt családapa, és egy 17éves srác,) sok kisgyerek maradt apa nélkül.Soksok bömbis megpakolt csomagtartóval, rengeteg ajándékot és adományt gyűjtött/vitt a családoknak. Szép volt fiúk. Egy opeles. "
dbtibi
solyom76 2015. január 03. 08:03
Na igen én is hiányoltam,hogy nem emlitették meg a bmw-s klubokat.. álítólag a srácok kérték, hogy így legyen.
"Coyote" Szerintem ha valaki tényleg bmw fan akkor mindegy milyenek a körülmények,de a bmw-nek meg kell lennie.
solyom76
Robinson 2015. január 03. 00:04
akkor nem "termékmegjelenítés", mikor arról van szó, hogy balesetet résztvevője volt egy BMW?
Robinson
Coyote 2015. január 02. 23:26
Egyrészt szégyellje magát az RTL, hogy nem említik a klubokat (bár lehet, hogy a fizetetlen termékmegjelenítés van mögötte).

Másrészt, ne haragudjatok a negatív megjegyzésért, de nem tudom magamban tartani: ha ilyen nélkülözés meg putri van, akkor mit keres náluk egy BMW? Tökmindegy, mennyibe került.
Coyote


Legfrissebb
Az új BMW M5 mutatja be a valaha készült legintelligensebb összkerékhajtást
Exkluzív különkiadást kap a BMW 6-os sorozat
Az új BMW 5-ös Touring - képek, videók
Átadták az első állami támogatású elektromos BMW i3-ast
BMW 530e iPerformance plug-in hibrid
Kétszáz példányban készülő BMW M4 DTM Champion Edition
BMW Dingolfing: Jöhet az új 5-ös sorozat
Íme a vadonatúj BMW M5 Competition Edition




További cikkeink
Végső Összecsapás
Végső Összecsapás

Az idei év utolsó nagyszabású autós rendezvénye következik most hétvégén a tököli reptéren. A drift, gymkhana és a gyorsulási szakág Országos Bajnokságának végső megmérettetésén több mint 100 versenyző fogja összemérni tudását. A kétnapos eseményen igazi kuriózumként egy ezer lóerős dragtor munkagépet is láthatunk a 402 méteres kifutón, míg a drift arénában autópálya tempóban fűzik majd kilinccsel előre hazánk legjobb pilótái. tovább »


Polírozás házilag - jons megmondja
Polírozás házilag - jons megmondja

Ismét kaptunk egy Csináld Magad leírást, most éppen jons-tól. Kicsit reklám is, hiszen sokunk nem fog nekiállni otthon polírozgatni, akkor aztán jól meg lehet keresni őt :D Viszont a szemléltetés kedvéért, ahogy ő írja, jól megtaposott egy elemet, hogy utána lefotózza az összes lépést, ahogy rendbehozza. Tényleg nagyon jó írás, köszönjük neki! :) tovább »


Drift edzés március 15-én Tökölön by Drift GP Hungary
Drift edzés március 15-én Tökölön by Drift GP Hungary

Március 15-e nemzetünk szabadság utáni vágyát is jelképezi, és bár nincs már szükség radikális ifjakra és forradalom is csak a drift szervezetek között dúl, viszont ez cseppet sem fontos a soron következő drift edzés tekintetében.E jeles ünnep alkalmából ugyanis a hazai drift versenyzők krémje és java egész biztosan a tököli reptér aszfaltját koptatják majd. tovább »


Video: BMW Individual 7 Series Composition
Video: BMW Individual 7 Series Composition

Steinway & Sons. Ezt a nevet még akkor is biztos hallottad, ha életedben nem hallgattál egy másodpercnyi komolyzenét sem. Ha máshonnan nem, akkor egy akciófilmben "Dögölj meg, tönkretetted a Steinway zongorámat!" Ezúttal a híres zongorakészítővel karöltve alkották meg az új limitált szériás 7-est. tovább »