John fórum hozzászólásai

John Elküldve: 2017-08-12 13:29 Karosszéria (javítás?)

YELLOW írta:
BarG írta:
Megintcsak azt kell, hogy mondjam, el vagytok tévedve. Ismeritek ezt a mondást? Caveat emptor. Több mint kétezer éve a rómaiak találták ki. Ha ismernétek, akkor nem menne itt a síránkozás, hogy jaj, mit vettem. A vevő felelős azért, hogy mit vett meg, miért nem nézte meg az árut, főleg, hogy nem két fillért adott érte. A tulajdon átruházás egy olyan pillanat, amikor, ha nem direkt elkendőzött valami nagyobb hiba, akkor bizony a hibával együtt átkerül az új tulajdonoshoz az áru. Az elkendőzött hibán mondjuk azt értem, hogy a rohadás ki van kenve gittel és frissen lefestve, vagy olyan adalék van a motorba, váltóba öntve, ami a mechanikai zajokat csillapítja, hogy az új tulaj ne hallja a bajt. Ha ilyen jellegű baj nincs, akkor bármi egyéb a vevő hibája, hogy baszott a kocsi alá nézni a vétel előtt.
Másik dolog, hogy ha az átadás után két hónappal megjelenne a vevő, hogy szétszakadt a kéttömegű lendkerék vagy tönkrement két befecskendező fúvóka, akkor jól elküldeném, mert ennyi idő alatt simán elcseszhette ő maga ezeket a dolgokat. Vagy hengerfejes lett a gép, kiment a gumiszilent, a lengőkar, etc...
Ezért kell dokumentált átvizsgálásra elvinni a megvétel előtt a kinézett autót, ahol értenek hozzá. Ha ez elmaradt, "Caveat emptor".

persze igazad van. viszont azért mert valaki laikus, akkor át kell vágni? elviszi bevizsgáltatni. mivel laikus, el fogja vinni oda, amit az eladó ajánl, ahol le van paktálva minden.
ezért van az, ha magánszemély az eladó, akkor a vevőnek kell bizonyítani, hogy a hiba a megvételkor is jelen volt.
viszont tény, ezzel nem tudsz hadakozni, hogy a legtöbb eladó autóval valami gríz van, és ezt az eladó el is hallgatja. és igen, különböző trükkökkel palástolják ezekkel.
csak magánszemély pont ezt fogja kihasználni, hogy majd a vevő bizonyít. ha olyan a hiba, amit lehet hack-kelni, majd később kiderül, de rá lehet fogni, hogy a vevő hajtotta szét az autót, akkor ezt ki is fogják használni.
de pont ezért írtam, hogy le kell szarni az eladó mit magyaráz, át kell nézni tüzetesen, hiszen nem kis pénzekről van szó, de akkor is, ha kis pénz. ha nem tetszik neki, akkor ott lehet hagyni. persze van aki túlzásba viszi és mindenféle kifogáson lovagol, csak, hogy olcsóbban tudja elhozni az autót. képes a 10-15 éves autón a kavicsfelverődést megszámolni, majd számolgatni neki azt fényező mennyiért csinálja meg. vagy odamegy egy a piaci ár legaljáról kinézett autóhoz és számolja a kopott féket, hogy cserélni kell, meg a gumikat, aztán háborog ha elhajtják. annyi pénzért az is mire számított? a fejekben van probléma, egyre kevesebb a logikus gondolkodás. sz*ré-h*gyé kellene mindenkinek hibátlan. elvárás van, de hogy esetleg azért többet fizessen az már nem.
Tisztelt BarG! Ne kettőstömegűről beszéljünk mert 1.6-ban úgytudom nincs (De javítsatok ki ha tévedek) de egyébként kasztni aljáról volt a téma,tekintettel a szériád vételárára (Amit csak saccolok de biztos nincs arányban az Fl előtti 2000 november havim árával...)kevesebb hibalehetőség van az aljára való tekintettel gondolom koránál fogva is,a másik hogy én összekuporgattam annyit hogy pici motoros pofás kis E46-ot vegyek de nem volt e-mellett félretéve fél milkám hogy ha bármi van példáúl bevizsgáltatás és ha nincs baja akkor is kiperkálni de nem erről van szó,hiába néztem alá a burkolaton nem látok át nincs röntgen szemem,próbaemelést kelltt volna csinálnom valóban de mennyire tűnt volna kukacoskodásnak ha egy ponton megemelem akkor mind a 4 pontot? Hibás vagyok annyiban igen plusz a küszöbtakarót is le kellett volna bontanom mind a kettőt helyszínen gondolom.... De egy biztos,én még egyszer autót sem árulni sem venni nem fogok,úgy fogom csinálni mint Yellow,10 év után se fogom eladni,mondom,nincs érzékem a kocsi eladáshoz se a vételhez ennyi,aki megérti megérti aki nem az nem,balfasz vagyok és ennyi,de legalább bevallom.... Egyébként üzentem a volt tulajcsajnak,és baszik reagálni,még annyit se hogy "Hát figyelj,szerettem ezt a kocsit,de te is figyelmetlen voltál" vagy valami,de semmi.

John Elküldve: 2017-08-11 22:23 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta: John!
A link neve
Erre amúgy emlékeztem.Na ez a fórumtársunk is hasonlóan járt.Esetleg ráírhatnál,hogy nála hogyan javították.Ahogy nézem,nála is a kocka körül rohadt ki a kaszni kb olyan nagy területen,mint nálad.De szerintem ezt látni lehet még a feltett küszöbléc mellett is,ha az ember megnézi lámpával kicsit jobban.Alulról pedig 100%-ban észrevehető,ezt jól mondja Yellow,hisz több centiméter anyag hiányzik...De ő sem vette észre.

igen rá gondoltam, amikor írtam, hogy FL-esnél láttam már durva képeket, csak a nevében nem voltam biztos.

Van emailcíme,úgyhogy nem veszett ügy a megkeresése.Talán tud jó tapasztalatot,tanácsot adni ebben.És hozzád nem is lakik messze John..Lehet tud ajánlani jó karosszériást a közeledben,kitudja.

Köszönöm,de a srác utoljára két éve nem lépett be,de azt nem látom hova valósi (Am nem rég kb 2 órája jártam Jászkiséren (Negyedévente egyszer...)és az úton egész végig azon gondolkodtam hogy,szegény szépen el visz ahová kell,jó a klíma,(Nem felvágásból írom csak nem értem a régi tulajcsajt...)megbámulják mert szép állapotú de ez a tudat hogy pont a küszöb ami nem látszik ott lyukas és idén erre nem lesz keret az inkasszó miatt elkeseredtem kissé ma,na mind1,ma elküldtem a lyukat a volt tulajcsajnak a videósat és kíváncsi vagyok őt meghatja-e? (10 évig az övé volt mint Yellownak most,szerintem őt biztos nem hagyná hidegen a volt autója állapota utólag sem,biztos valahol neki is a szívéhez nőtt ennyi idő alatt.. ) Szerintem baszik reagálni,női tulajok a leg rafináltabbak..........) Szerintem ezt a témát is zárolom tavaszig..és kösz mindkettőtöknek az eddigi tanácsait :'(

John Elküldve: 2017-08-11 13:08 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
John írta:
Bitu79 írta: Az ajtókéder felragasztáshoz segítség még másoknak:

Itt lehet látni,hogy kell használni konkrétan a sablont.Azt sajnos nem tüntetik fel a sablonon,hogy kell feltenni az ajtóra...
De szerencsére megtaláltam a neten ezt is.Igaz,nem volt egyszerű.

A link neve

Így néz ki a sablon.Ez a bal első ajtóra kell mondjuk sedan-nál:

A link neve

Kupékon pl nincs ilyen.Ott csak a karosszérián van kéder.Ez a dupla kéder csak a szedánok hülyesége...

Cikkszámát megtalálni nagyon nehéz volt,de enélkül nem lehet rendesen a helyére tenni.Nálam szerintem azért kezd lejönni,mert a szervízben megfogdosták a ragasztós részt,és ráadásul nem is gyári kédert kaptam...Ezen furatok sincsenek a gumiban,ergo benne marad a levegő...Ennyit a márkaszervízekről is.Inkább megcsinálom magam.

Azért gondolnám hogy ki hagyatnám a pogácsát meg a lyukat mert véletlen módon pont az emelési pont körül kezd rohadni legelsőnek...

(Az a videómon látszik hogy csuklóig benyúlok az emelési pont helyén? )

egész ügyes vagy, lehet pályát tévesztettél, vagy született nőgyógyász vagy
ezen nevettem én is "Nőgyógyász vagyok" azon gondolkodom hogy mi lenne ha alúl szétflexelném amit érek,ezzel megnehezíteném a kasztnis munkáját vagy pont hogy morogna? Nem akarok tétlen maradni...

Szerintem hagyd azt a karosszériásra.Én meg nem bírtam magammal,és lámpával a kezemben,egy ujságpapírra térdelve tüzetesen átvizsgáltam az autómat az emelési pontoknál.Nálam semmi rozsda ott.Bevallom,kicsit megnyugodtam.A pogácsákat ilyen kis pöckök tartják a helyükön,mint az oldal müanyagnál.Nekem gyári magasságú a kocsim,nincs ültetve.De a hülye fejem így is alig fért a kocsi alá Lehet sok benne a víz Nem szedtem szét semmit ehhez,szépen látni lehet mindent.Lehet ezért tényleg nem érdemes szétszedni.Szerintetek?Vagy annyit megér?Csak azért kérdezem,mert ha jól látom akkor a kockák környékén kezd elrohadni a küszöb először.Vagy érdemes lekapni az oldalműanyagot ha tutira akarok menni?Hümm?
Ha van időd és kedved hogy nyugodtan aludj vedd le az oldal műanyagokat,én azt hittem hogy "Ugyan,csak az emelési pontom" aztán mégsem,de miért hanyagolta el a csaj az alját ennyire? (Tudom,mindjárt szól Yellow hogy ne építsünk piramist )

John Elküldve: 2017-08-11 12:43 Karosszéria (javítás?)

YELLOW írta:
John írta:
John írta:
Bitu79 írta: Az ajtókéder felragasztáshoz segítség még másoknak:

Itt lehet látni,hogy kell használni konkrétan a sablont.Azt sajnos nem tüntetik fel a sablonon,hogy kell feltenni az ajtóra...
De szerencsére megtaláltam a neten ezt is.Igaz,nem volt egyszerű.

A link neve

Így néz ki a sablon.Ez a bal első ajtóra kell mondjuk sedan-nál:

A link neve

Kupékon pl nincs ilyen.Ott csak a karosszérián van kéder.Ez a dupla kéder csak a szedánok hülyesége...

Cikkszámát megtalálni nagyon nehéz volt,de enélkül nem lehet rendesen a helyére tenni.Nálam szerintem azért kezd lejönni,mert a szervízben megfogdosták a ragasztós részt,és ráadásul nem is gyári kédert kaptam...Ezen furatok sincsenek a gumiban,ergo benne marad a levegő...Ennyit a márkaszervízekről is.Inkább megcsinálom magam.

Azért gondolnám hogy ki hagyatnám a pogácsát meg a lyukat mert véletlen módon pont az emelési pont körül kezd rohadni legelsőnek...

(Az a videómon látszik hogy csuklóig benyúlok az emelési pont helyén? )

egész ügyes vagy, lehet pályát tévesztettél, vagy született nőgyógyász vagy
ezen nevettem én is "Nőgyógyász vagyok" azon gondolkodom hogy mi lenne ha alúl szétflexelném amit érek,ezzel megnehezíteném a kasztnis munkáját vagy pont hogy morogna? Nem akarok tétlen maradni...

John Elküldve: 2017-08-11 12:24 Karosszéria (javítás?)

John írta:
Bitu79 írta: Az ajtókéder felragasztáshoz segítség még másoknak:

Itt lehet látni,hogy kell használni konkrétan a sablont.Azt sajnos nem tüntetik fel a sablonon,hogy kell feltenni az ajtóra...
De szerencsére megtaláltam a neten ezt is.Igaz,nem volt egyszerű.

A link neve

Így néz ki a sablon.Ez a bal első ajtóra kell mondjuk sedan-nál:

A link neve

Kupékon pl nincs ilyen.Ott csak a karosszérián van kéder.Ez a dupla kéder csak a szedánok hülyesége...

Cikkszámát megtalálni nagyon nehéz volt,de enélkül nem lehet rendesen a helyére tenni.Nálam szerintem azért kezd lejönni,mert a szervízben megfogdosták a ragasztós részt,és ráadásul nem is gyári kédert kaptam...Ezen furatok sincsenek a gumiban,ergo benne marad a levegő...Ennyit a márkaszervízekről is.Inkább megcsinálom magam.

Azért gondolnám hogy ki hagyatnám a pogácsát meg a lyukat mert véletlen módon pont az emelési pont körül kezd rohadni legelsőnek...

(Az a videómon látszik hogy csuklóig benyúlok az emelési pont helyén? )

John Elküldve: 2017-08-11 11:57 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta: Az ajtókéder felragasztáshoz segítség még másoknak:

Itt lehet látni,hogy kell használni konkrétan a sablont.Azt sajnos nem tüntetik fel a sablonon,hogy kell feltenni az ajtóra...
De szerencsére megtaláltam a neten ezt is.Igaz,nem volt egyszerű.

A link neve

Így néz ki a sablon.Ez a bal első ajtóra kell mondjuk sedan-nál:

A link neve

Kupékon pl nincs ilyen.Ott csak a karosszérián van kéder.Ez a dupla kéder csak a szedánok hülyesége...

Cikkszámát megtalálni nagyon nehéz volt,de enélkül nem lehet rendesen a helyére tenni.Nálam szerintem azért kezd lejönni,mert a szervízben megfogdosták a ragasztós részt,és ráadásul nem is gyári kédert kaptam...Ezen furatok sincsenek a gumiban,ergo benne marad a levegő...Ennyit a márkaszervízekről is.Inkább megcsinálom magam.

Azért gondolnám hogy ki hagyatnám a pogácsát meg a lyukat mert véletlen módon pont az emelési pont körül kezd rohadni legelsőnek...

John Elküldve: 2017-08-11 10:47 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta: http://cdn4.pelicanparts.com/B.../pic04.jpg

Találtam valamit.Ezt a kis gec* pöcköt kérdezem.Ezt csak ki kell piszkálni ugye?
Mindjárt megnézem az enyémen ami ki szakadt,de pill mert az idegtől megy a hasam...

Be ne csináljá
Nekem oda megy az ideg hogy mindig átbasszák a fejem...

Amúgy erről annyira nem tehetsz,mármint h. nem vetted észre...Tényleg elég hülye helyen van.Közben találtam egy vidit.

https://www.youtube.com/watch?v=7DVTTAkfKcU

E46-nál ugyanígy kell kiszedni ezeket,csak még pluszban van a gumi pogácsák közeoében egy patent is,ahogy nézegetem a képeket.Azért kérdezem csak,mert nem akarok semmit elrontani majd,mikor lebontom az egész alját a kocsinak,egy alapos ellenőrzés végett nemsokára.A küszöb műanyag menni fog,arról még én linkeltem videót
Nagyon gondolkodom hogy a lyuk ahová a pogácsa be ül mi lenne ha lyukat nem tetenék oda (eleve rohadási esély megnő..)A gyári emelő ha pogácsa nincs,nem bukik ki és lehet ugyanúgy emelni ha úgy lenne ki hegesztve (pótolva) a lyuk hogy pogácsa nélküli simán egyenes küszöb lenne alkotva? Milyen ötlet?

John Elküldve: 2017-08-11 10:28 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta: http://cdn4.pelicanparts.com/B.../pic04.jpg

Találtam valamit.Ezt a kis gec* pöcköt kérdezem.Ezt csak ki kell piszkálni ugye?
Mindjárt megnézem az enyémen ami ki szakadt,de pill mert az idegtől megy a hasam...

Be ne csináljá
Nekem oda megy az ideg hogy mindig átbasszák a fejem...

John Elküldve: 2017-08-11 10:26 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta: http://cdn4.pelicanparts.com/B.../pic04.jpg

Találtam valamit.Ezt a kis gec* pöcköt kérdezem.Ezt csak ki kell piszkálni ugye?
Mindjárt megnézem az enyémen ami ki szakadt,de pill mert az idegtől megy a hasam...

John Elküldve: 2017-08-11 10:23 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
John!A másikat is szedd le,az is ilyen lehet.Talán kevésbé,és meg is indoklom miért.A jobb oldala az autónak azért rohad jobban,mert ott a kocsi több felverődő koszt kap az útról,mint az út közepéről.A bal oldalát ne várd meg,míg ennyire elrohad.Talán arra kevesebbet kell költeni szerintem így látatlanba.Sajnálom amúgy.Az biztos,hogy az eladó tudott a dologról.Ezt aknában,vagy emelőn azért észreveszik egyből a szervízekben.

nő volt a tulaj, szóval elképzelhető, hogy nem tudta. viszont az is lehet a nő mivolta elvakította a vásárlót és bedőlt neki. vagy épp nem is akarta átnézni jobban.
tudom milyen, mert ha nagyon nézed, akkor rögtön azt kapod, hogy akadékoskodni akarsz, a hibát keresed. az ilyet le kell sz*rni. gondoljanak amit akarnak. az én pénzemmel más ne játsszon. akinek nincs takargatni valója, azt nem fogja zavarni ha jól átnézel mindent.

Mostanában amúgy divat is ezzel jönni,hogy női tulaj...Így jobban elviszik a hiszékeny emberek az autót.Ha tényleg nő volt a tulaj,a szervízben biztosan szóltak neki erről,mivel olajcserére,ilyenekre biztosan vitte a kocsit néha...És ugye az a másik dolog,hogy idő kell a rozsdának,hogy ennyire szitává egye az autó alját.Több év.Az biztosan kamu,hogy nem tudott a dologról,mivel ez nem gyorsan alakul ki.

régóta divat a női tulajjal eladni az autót, nem új keletű a dolog, 20 éve is így volt.
műszakin kiderült volna, ha alámennek az autónak.
kialakulhat gyorsan ilyen állapot, ha javított volt az autó. pl, műszakira megcsinálták, általában 1-3 év után hirtelen jön elő.
eleve nem értem téli-nyári váltásoknál, hogy nem derült ki korábban?
Valóban női tulaj é volt 10 évig ugyanis volt még neki részlet valami 5 kiló mert lízingelte (ami így utólag fura mert hogy lehet egy akkor 5 éves autót lízingelni 10 évig amin fennmarad 5 kiló 10 év után de ehhez nem értek...),személyesen mentem át vele Szegedre a bankba befizetni a maradék hátralékot hogy kezébe adják a törzskönyvet.Viszont csak 1 éve van nálam és Júliusban vettem,alá néztem (Bár bevallom hogy elvakított hogy női tulaj ráadásul irodista,igaz volt vagy 45 éves de volt valami kisugárzása... ) de a küszöbtakaró végett szart se láttam,akkor volt gyanús a dolog amikor az első télen fel tettem a téli garnitúrát és a jobb hátsó meg a bal első átlósan az emelési pont(ok) beszakadtak de a fenének lett volna kedve hidegben küszöbtakarókat lebontani azt se tudtam tegnapig hogyan kell.Nagyon dühös vagyok a csajra ráadásul már tavaly össze vesztünk mert a kedves veje megvette tőlem a Tds-em amit baszott átíratni azóta vagy 4 tulaja volt szegénynek a súlyadót is én fizettem és idén is a nevemre jött de már tavaly letiltott neten a volt tulajcsaj akitől a feketét vettem... Annyit mondjatok hogy nem akarom szét vágatni az autót A,B,C-oszlopokat meg újrafényezni hogy biztos megúszom a komplett küszöbcserét?

Lakatos tudja megmondani ezt pontosan,én bevallom nem értek hozzá.Kivágja a sérült részt,és kipótolja utána,amit megevett a rozsda.Szerintem meg tudják csinálni komplett küszöb csere nélkül is.
Köszi,ami bánt hogy a küszöböt leszámítva majdhogynem patika a fényezés de még a küszüb felső részén és az oszlopok tövében is,szeretném as gyári fényezéseket megmenteni

Amúgy ha jobban belegondolok,erről nem te tehetsz,hogy nem vetted észre hamarabb.Valamennyire ez is szériahiba amúgy,csak ugye a BMW ezt sem ismeri el.Sok e46 ugyanitt rohad sajnos.Igaz ami igaz,elég eldugott helyen is van,és sokan nem nézegetik úgy az autót,mint én...De azt látom,hogy jó gazdája van a gépnek
Az E34-ne tudd meg nemhogy a küszöb de az ajtók alja is rohadt ennek meg az ajtók alja mintha most jött volna ki a gyárból Köszönöm a bókot,de miért vagyok én jó gazdája a gépnek? (Igaz hajnalban még a belső lámpát szereltem mert újságpapírral volt kiékelve a stekkere pedig csak egy forrasztás engedte el magát,de megcsináltam,innen is az igazolódik hogy kóklerekkel csináltatta a kocsit,vagy a Márkaszervíz ilyen köcsög???)

Kóklerek...A hozzászólásaidból azért látni,hogy szereted a kocsit,és foglalkozol vele.
Köszönöm,a szomszédomnak itt tanyán kb 12 járműve van,nekem csak 1 és tudom hogy nem lesz még egy ilyenem ha ez nem lenne,meg kell becsülni és gyűjtögetem a kis lóvét de idén semmi nem lesz bizti emlékszel amit meséltem a havi -30.000 inkasszóra amit kedves rokonnak köszönhetek,hogy engem mindenki megtud vezetni pláne saját rokonaim is ezt má nem hiszem el...

John Elküldve: 2017-08-11 10:20 Karosszéria (javítás?)

YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Valóban női tulaj é volt 10 évig ugyanis volt még neki részlet valami 5 kiló mert lízingelte (ami így utólag fura mert hogy lehet egy akkor 5 éves autót lízingelni 10 évig amin fennmarad 5 kiló 10 év után de ehhez nem értek...),személyesen mentem át vele Szegedre a bankba befizetni a maradék hátralékot hogy kezébe adják a törzskönyvet.Viszont csak 1 éve van nálam és Júliusban vettem,alá néztem (Bár bevallom hogy elvakított hogy női tulaj ráadásul irodista,igaz volt vagy 45 éves de volt valami kisugárzása... ) de a küszöbtakaró végett szart se láttam,akkor volt gyanús a dolog amikor az első télen fel tettem a téli garnitúrát és a jobb hátsó meg a bal első átlósan az emelési pont(ok) beszakadtak de a fenének lett volna kedve hidegben küszöbtakarókat lebontani azt se tudtam tegnapig hogyan kell.Nagyon dühös vagyok a csajra ráadásul már tavaly össze vesztünk mert a kedves veje megvette tőlem a Tds-em amit baszott átíratni azóta vagy 4 tulaja volt szegénynek a súlyadót is én fizettem és idén is a nevemre jött de már tavaly letiltott neten a volt tulajcsaj akitől a feketét vettem... Annyit mondjatok hogy nem akarom szét vágatni az autót A,B,C-oszlopokat meg újrafényezni hogy biztos megúszom a komplett küszöbcserét?

figyelj te eladtad a tds-ed. azt lejelentetted az okmányirodában? onnantól kezdve... TC-n volt ez téma, pontosan nem emlékszek, de én nem fizetnék semmit az után amit már eladtam és lejelentettem.
a másik, hogy a lízing 5 éves autóra is van, csak ott nem tulajdonos vagy, hanem üzembentartóként feltüntetve. van hitel, meg a lízing, de sokan egy kalap alá veszik. akkoriban mindenkit a lízinggel húztak be, aztán a "válság" sokaknak betett. a lízing esetén általában nem is az autó volt a fedezet, hanem pl egy ingatlan. sok ismerősöm járt így.

Lényeg hogy a tulajcsaj veje is átvert,megadtam neki a tulajdonos számát címét meg is beszéltem vele hogy menni fog hozzá mert én csak üzembentartó voltam a (le se jelenthettem mert nem tulaj voltam...)forgalmiban és baszott jelentkezni inkább eladta átírás nélkül ami az óta 4 ember kezébe is került minimum,nekem ez a büdös hogy átírás nélkül lazán el lehet adni meg venni autókat de ha én tenném akkor sitt.........

így már értem. na én sosem vennék üzembentartóival autót, csak mert úgy olcsóbb, vagy mert egy olcsó autóról van szó.
mert úgy a tulaj eladhatja bármikor a s*gged alól a gépet.
én a helyedben hamar végére járnék ennek, mert csúnyán megütheted magad. tulajdonképpen, mivel akinek átadtad az autót az nem ment el a tulajhoz, és azóta már több emberen is átment az autó, és csak veled van szerződése. tehát bármi van, te leszel érte a felelős. ne vedd ezt félvállról, mert nagyon megszívhatod.
ha nem sikerül lerendezni, akkor polgári peres ügyet kell indítani sajnos. mert valami olyan történik, még te is mehetsz a sittre.
Ráadásul legutóbb Ózdon volt hirdetve kb Decemberben tudod mifélék laknak ott...

John Elküldve: 2017-08-11 10:14 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta: A kis kockákat(emelési pontokat) középen tartja egy pöcök is.Azt csak ki kell húzni ha jól látom,ha le akarom szedni majd őket.Egyre kíváncsibbá tesz ez a rozsda dolog.
A kis kocka a polcomon van,megnézzem?

John Elküldve: 2017-08-11 10:13 Karosszéria (javítás?)

Bitu79 írta:
John írta:
Bitu79 írta:
John írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
YELLOW írta:
Bitu79 írta:
John!A másikat is szedd le,az is ilyen lehet.Talán kevésbé,és meg is indoklom miért.A jobb oldala az autónak azért rohad jobban,mert ott a kocsi több felverődő koszt kap az útról,mint az út közepéről.A bal oldalát ne várd meg,míg ennyire elrohad.Talán arra kevesebbet kell költeni szerintem így látatlanba.Sajnálom amúgy.Az biztos,hogy az eladó tudott a dologról.Ezt aknában,vagy emelőn azért észreveszik egyből a szervízekben.

nő volt a tulaj, szóval elképzelhető, hogy nem tudta. viszont az is lehet a nő mivolta elvakította a vásárlót és bedőlt neki. vagy épp nem is akarta átnézni jobban.
tudom milyen, mert ha nagyon nézed, akkor rögtön azt kapod, hogy akadékoskodni akarsz, a hibát keresed. az ilyet le kell sz*rni. gondoljanak amit akarnak. az én pénzemmel más ne játsszon. akinek nincs takargatni valója, azt nem fogja zavarni ha jól átnézel mindent.

Mostanában amúgy divat is ezzel jönni,hogy női tulaj...Így jobban elviszik a hiszékeny emberek az autót.Ha tényleg nő volt a tulaj,a szervízben biztosan szóltak neki erről,mivel olajcserére,ilyenekre biztosan vitte a kocsit néha...És ugye az a másik dolog,hogy idő kell a rozsdának,hogy ennyire szitává egye az autó alját.Több év.Az biztosan kamu,hogy nem tudott a dologról,mivel ez nem gyorsan alakul ki.

régóta divat a női tulajjal eladni az autót, nem új keletű a dolog, 20 éve is így volt.
műszakin kiderült volna, ha alámennek az autónak.
kialakulhat gyorsan ilyen állapot, ha javított volt az autó. pl, műszakira megcsinálták, általában 1-3 év után hirtelen jön elő.
eleve nem értem téli-nyári váltásoknál, hogy nem derült ki korábban?
Valóban női tulaj é volt 10 évig ugyanis volt még neki részlet valami 5 kiló mert lízingelte (ami így utólag fura mert hogy lehet egy akkor 5 éves autót lízingelni 10 évig amin fennmarad 5 kiló 10 év után de ehhez nem értek...),személyesen mentem át vele Szegedre a bankba befizetni a maradék hátralékot hogy kezébe adják a törzskönyvet.Viszont csak 1 éve van nálam és Júliusban vettem,alá néztem (Bár bevallom hogy elvakított hogy női tulaj ráadásul irodista,igaz volt vagy 45 éves de volt valami kisugárzása... ) de a küszöbtakaró végett szart se láttam,akkor volt gyanús a dolog amikor az első télen fel tettem a téli garnitúrát és a jobb hátsó meg a bal első átlósan az emelési pont(ok) beszakadtak de a fenének lett volna kedve hidegben küszöbtakarókat lebontani azt se tudtam tegnapig hogyan kell.Nagyon dühös vagyok a csajra ráadásul már tavaly össze vesztünk mert a kedves veje megvette tőlem a Tds-em amit baszott átíratni azóta vagy 4 tulaja volt szegénynek a súlyadót is én fizettem és idén is a nevemre jött de már tavaly letiltott neten a volt tulajcsaj akitől a feketét vettem... Annyit mondjatok hogy nem akarom szét vágatni az autót A,B,C-oszlopokat meg újrafényezni hogy biztos megúszom a komplett küszöbcserét?

Lakatos tudja megmondani ezt pontosan,én bevallom nem értek hozzá.Kivágja a sérült részt,és kipótolja utána,amit megevett a rozsda.Szerintem meg tudják csinálni komplett küszöb csere nélkül is.
Köszi,ami bánt hogy a küszöböt leszámítva majdhogynem patika a fényezés de még a küszüb felső részén és az oszlopok tövében is,szeretném as gyári fényezéseket megmenteni

Amúgy ha jobban belegondolok,erről nem te tehetsz,hogy nem vetted észre hamarabb.Valamennyire ez is szériahiba amúgy,csak ugye a BMW ezt sem ismeri el.Sok e46 ugyanitt rohad sajnos.Igaz ami igaz,elég eldugott helyen is van,és sokan nem nézegetik úgy az autót,mint én...De azt látom,hogy jó gazdája van a gépnek
Az E34-ne tudd meg nemhogy a küszöb de az ajtók alja is rohadt ennek meg az ajtók alja mintha most jött volna ki a gyárból Köszönöm a bókot,de miért vagyok én jó gazdája a gépnek? (Igaz hajnalban még a belső lámpát szereltem mert újságpapírral volt kiékelve a stekkere pedig csak egy forrasztás engedte el magát,de megcsináltam,innen is az igazolódik hogy kóklerekkel csináltatta a kocsit,vagy a Márkaszervíz ilyen köcsög???)

John Elküldve: 2017-08-11 10:10 Karosszéria (javítás?)

YELLOW írta:
John írta: Még ami fura hogy tavaly Októberben vizsgáztattam és nem szólt a vizsgáztató sem hogy lyuk lenne (Bezzeg amikor a Tds-t vittem ugyanehhez akkor arra azt mondta hogy:"A Tds- 2 év múlva már nem lesz autó...")Ezért voltam nyugodt....

persze, mert kívülről szépnek látta, aztán lehet alá sem ment. tipikus amúgy, ha a futómű fék rendben, tisztán megy az autó vizsgára, akkor sok mindent meg sem néznek. hisz feltételezi a vizsgáztató is, hogy okés a dolog.
egyébként számít a kaszni, de már nem annyira mint annak idején. ha a képeken nem látszik a rozsda, akkor nem foglalkoznak vele. ha látható a fél oldal lerohadása az bukta.
futómű, fék, biztonsági dolgok legyen jók, oszt kész.
Pedig alá ment a srác,még le is hívott az aknába ahol oldalirányban megmozgatta a gépet ami a kereket "rángatta" hogy egy szilent lassan cserés lesz,de küszöbről egy szó sem esett

John Elküldve: 2017-08-11 10:08 Karosszéria (javítás?)