gampetibor fórum hozzászólásai

gampetibor Elküldve: 2013-05-07 14:03 Motorolaj

hil írta:
jons írta: Nem írok választ, mert többen is írtatok a kommentemhez.
Én nem istenítettem a Xado-t meg a One Stage adalékot. Volt olajfogyasztásom, ami a kipufogón is látszott. Most meg azt tudom elmondani a gampe írt. Nincs érzékelhető olajfogyasztásom, pedig mostanában direkt nyomtam neki, 5-6ezernél váltottam el a következőt rendszeresen és nem kormosabb a kipufim, mint bármely más autónak. Ilyen fordulatnál már olajfogyasztásnak is kellene lennie az eddigi tapasztalataim alapján.

De nálam még nem telt el az olajcsere periódus fele sem. Meghozom a végső itéletet majd, ha közeledik a csere időszaka. A bmw olaj kb 5-6k km-től fogyott szépen. A Mobil1 olyan 8k-tól kezdett drasztikusan fogyni. Gondolom akkor párolgott ki belőle az adalék. Egyszóval az én eredményem még nem értékelhető, ezért kértem mindenkit, hogy így álljon hozzá.

Sziasztok! Most olvastam, hogy szétbontottak egy Xadoval kezelt motort. Kezelés előtt nagy volt az olaj fogyasztás, meg az egyéb nyűgök. Kezelés után nagyobb lett a kompresszió, egyenletesebb, halkabb a járás, olajfogyasztás jelentősen csökkent. Aztán szétbontották a motort, mert talán valami baj lett, nem azonnal, hanem talán 1 év után. Azt tapasztalták, hogy a dugattyú gyűrűk alá berakódott "valami, amit alig lehetett kikaparni onnan, tehát az feszítette neki a gyűrűket a hengerfalnak (ettől lett jobb a kompresszió és csökkent az olaj fogyasztás, stb), a gyűrűk elkoptak és talán egy el is tört.
Én már nem tudom, kinek lehet hinni. Olvastam azt a hírt is, hogy Oroszok a tajgában fúrtak és bizonyos mélységet elérve azt tapasztalták, hogy a kiemelt fúró nem, hogy nem kopott, hanem mintha új lett volna. Így találták fel a Xadot, amit nagyon sokáig titkoltak, de alkalmaztak.
Ingadozom, nem ítéletet írtam, hanem csak azt, amiket olvastam, mert nagyon nehéz a döntés. A Prolongot is nagyon dicsőítették, aztán később kiderült a valóság. Az a baj, hogy az igazságot, a valóságot az árny oldalakról a lobby miatt soha nem fogja megtudni az egyszerű halandó. Mert lehet a fent leírt is ferdítés....



Szerintem ha felugranék a guglira, 5 perc alatt találnék olyan postot valahol valami forumon ahol valakinek elfosta magát egy szett új continental gumi vagy hogy szar mert nem tapad vizes uton stb. Ettől,kijelenthető lenne, hogy a continental szar gumit gyárt és nem vesszük soha többet? Nem! Kirívo esetek mindíg vannak és lesznek is de attól még nem az az álltalános. Biztos járt már úgy valaki h vett eegy új 5-öst (vagy mondhatnék bármi mást is) és két hónap múlva előjött valami abszurd hiba. Sajnálatos de ez nem azt jelenti hogy a BMW szar kocsikat gyárt. A másik pedig hogy én pontosan azért nem hiszek semmilyen cikknek meg hírnek meg posztnak fórumokban amit olyas valaki írt aki nem ismerősöm és " hallotta valakitől aki látott már olyat hogy...stb". Biztos hogy készülnek lejárató és reklám cikkek is, ezért nem hiszek ezeknek. Amikor megkérdezem hogy mi a vélemény egy bizonyos dologról akkor özönlenekmaz okosságok és amior rákérdezek hogy személyes tapasztalat e akkor kiderül persze hogy nem csak van egy haverja aki... Már nem is érdekel. Mindenki osztja az észt olyan dolgokról amiben nincs személyes tapasztalat. Miért??? ( én így jártam a ta gewindével, a nankang gumikkal és a xado olajjal is, mindenki leugatta mindet pedig nem használta soha, aztán az a szar ta szett már harmadik éve szuperál tökéletesen míg elótte egy év alatt két gyári új rugó is eltört) Mindent arra alapozva hogy olvasott egy cikket itt meg ott. És ki írta azt a cikket? Fingunk sincs róla, akkor miért hinnénk neki??? Nekem ha a Szoták Dávid barátom azt mondja hogy a tescós motorolaj a legfaszább mert két éve használja és minden tünet megszünt ami volt és minden fasza akkor holnaptól azt használom én is mert tényleges tapasztalaton alapul és adok a barátom szavára mert ismerem! És ez így fordíva is működik. Semmilyen nevesincsírótól származó posz vagy cikk nem tudna meggyőzni semmiről.


gampetibor Elküldve: 2013-05-06 20:40 Motorolaj

hil írta: Sziasztok!
Előre bocsátom: nem értek hozzá és ezért kérdezek, nem is vitaindítónak szánom felvetésemet! Nézegettem több helyen is a Xado olajok leírásait. Mindenhol nagyon jókat írnak, de hát a számok türelmesek, a papír meg sokat elbír. Nekem az ütött szöget a fejemben, hogy azt írták, fém-kerámia szemcséket tartalmaz az olaj, ami beépül a fémekbe, mint például a henger fala. Na most ez valóban így is működik, vagy ez csak az álom??? Mert én úgy gondolom, ha az olajban lebeg valami akár mikroszkópikus méretű kerámia, vagy akár más, az nem épül be sehová, csak koptató hatást fejt ki. Legalábbis korábbi tanulmányaim szerint ennek kell történnie, vagy hülye volt minden tanárom? Mint írtam, a papír mindent elvisel, ezért lenne jó tudni a tutit. Gondoltam, hogy kipróbálom mégis ezt a Xadot, de ettől most mégis inkább tartózkodnék az elolvasott rengeteg leírás és reklámszagú dolog miatt. Ha tud valaki ebben segíteni, azt nagyon megköszönném!

Persze tudom a végkifejletben lévő rákos beteg is hisz mindenféle csodaszerben, szed is mindent bőszen, végül mégis meghal.

Előre is köszi, és ne értsetek félre, nem ócsárolom a Xadot, csak biztosat szeretnék tudni.

bye: hil


Hali! Azt hiszem én az elsők közt voltam akik használni kezdték a xado termékeket. Én nem emlékszem hogy lebegne benne valami fém vagy kerámia csak valami katalizátor ami szénfeldúsulást eredményez és ettől keményedik fel a fal vagy valami ilyesmi. Én sem értek hozzá és nem is érdekel hogy képez e fémkerámia felületet. Egy dolog biztos: a motor könnyedebben indul, egyenletesebben jár, reggel télen a hidegben régen picit szóltak a hidrotőkék - ez is megszűnt. Nekem ez számít a többit leszarom... A váltóm is simább lett az adalék után. A motormosó pedig soha nem látott retket oldott fel, olyan olaj jött le mint egy 100 éves dízel kombájnból. Engem ezek a dolgok meggyőztek. Ennyi. Ja és nincs olajkereskedésem se! Csak leírtam a tapasztalataimat mert sokan kérdezték. Az emberek mindíg is félnek az ismeretlentől ami természetes, én bevállaltam, engem meggyőzött. /Így jártam a nankang gumival is. Fikázza mindenki ( pedig soha nem használta tehát alaptalanul ) nálam 18-as méretben hibátlanul teljesít! /
Gondolom majd most jól megkapom, hogy ezeket csak azért mondom, hogy magamat nyugtassam meg mert olajkereskedésem van stb... de nem baj, mindenki azt gondol és vesz meg amit jónak lát!

gampetibor Elküldve: 2013-04-30 18:07 Királyréti Kirándulás Május 20.

xlzx írta: még eldöntöm, hogy keresztbe autózzak vagy egykerózzak, de ott leszek


Bármit de csak ésszel!!!

gampetibor Elküldve: 2013-04-21 12:21 Gumiabroncs

MavericK írta:
YELLOW írta:
MavericK írta:
YELLOW írta:
MavericK írta: Segitseget kernek hozzaertoktol. Szeretnek egy aranylag szeles felnit rakni az autora, szelesebbet mint maga a gumiabroncs. Normal esetben ugye siman rafeszitik az abroncsot a felnire, amitol olyan karakteres kinezete lesz a kereknek. Nem egy elrugaszkodott vad meretkulonbsegre gondolok, csak olyan esztetikusra. Ezt meg lehet csinalni a defektturo abroncsokkal is, mert azoknak ugye vastagabb az oldalfala ?


legalább azt írd le milyen széles , vagy méretű gumijaid vannak? anélkül....


A gumik 225/45R17-esek, a felni meg 8 coll szeles a jelenlegi, es ezt cserelnem szelesebbre. Most teljesen hagyomanyos kinezete van.



nekem is 8-ason van 225 de már kicsit befelé dől a perem.
amúgy szerintem 8,5 széles már jó lehet. szerintem szélesebb felesleges. lehet mutat a germán sztájl, de annyira nem stabil az... ilyen utakon meg.


Rendben, en sem valami extrem valtoztatasra gondoltam, de akkor megfogadom a tanacsot

Koszi


Na ne má... Nekem hátul 8,5" on van 225 és az épphogy terpeszt, elöl a 8" ra 215 került szintén épphogy terpeszt. Ha azt szeretnéd hogy terpesszen 8" ra 205 vagy annál keskenyebb kell!

gampetibor Elküldve: 2013-04-21 07:26 Visegrádi kirándulás Ápr. 20.

[/quote] 2 motoros kísérő volt ! Visegrádig elmentem veletek [/quote]

Basszus akkor Te voltál a mocis a második autó mögött... Nem tudtuk hova lettél mert a visegrádi parkolóban már nem láttunk. Feljöhettél volna odáig, dumálni egyet. Azért köszi h eljöttél!

gampetibor Elküldve: 2013-04-20 19:49 Visegrádi kirándulás Ápr. 20.

YELLOW írta:
gampetibor írta: Úgy gondolom egy nagyon szép napot tölthettünk ma együtt, új embereket ismerhettünk meg, köszönjük a részvételt mindenkinek! Reméljük a következőn legalább ennyien leszünk.


nagyon faca időt fogtatok ki
képek, videjók? statisztika, mennyien voltatok?

én meg bent rohadtam meló helyen... mindig mikor faca idő van, akkor kell.
legközelebb túrázzatok erre


Jaja szuper időnk volt bizony. Le is égtünk szépen 10 autóval voltunk, 8 e46 és 2 e34 asszem de majd kijavítanak a többiek ha nem ez volt a leosztás. Budakalászról átcsorogtunk Visegrádra Szentlászlón át a hegyen keresztül jó kis kanyargós úton. Majd bobozás következett és beszélgetés valamint a társaság egy része bevette a várat. Aztán átgurultunk Esztergomba. Ja és ne feledkezzünk meg a motoros kíséretről sem amit Gyurika barátunk biztosított egy két trükkel! A társaság remek volt és ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a korrekt, biztonságos, balesetmentes közlekedést! Képek, videók majd ahogy a résztvevők gépközelbe érnek, érkeznek majd remélem.

gampetibor Elküldve: 2013-04-20 17:25 Visegrádi kirándulás Ápr. 20.

Úgy gondolom egy nagyon szép napot tölthettünk ma együtt, új embereket ismerhettünk meg, köszönjük a részvételt mindenkinek! Reméljük a következőn legalább ennyien leszünk.

gampetibor Elküldve: 2013-04-19 18:53 Felni csere

YELLOW írta:
bbubbuka írta:

Nyilván megszívtam, de ezzel már nem tudok mit kezdeni és én is biztos vagyok benne ,hogy tudott róla.. Meglehet ezt javíttatni szerintetek?
Ja és ez a gumi ereszti a levegőt kolléga azt mondta, telefonba hogy 0,7 bár kül szokott lenni és hetente fújta, de hogy csak a szelep szar..



ha ilyet megcsinálnak, akkor a tiéd is... kérdés, maga az alu anyag az egész felnit nézve, mennyira van elfáradva...



lehet h jó én nem tom mert nem értek hozzá de hogy én egy ilyet tuti nem tennék fel az biztos!

gampetibor Elküldve: 2013-04-19 17:11 Felni csere

bbubbuka írta: Megszívtam a felnivel..

http://kepfeltoltes.hu/130419/...es.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/130419/...es.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/130419/...es.hu_.jpg

Valaki valami ötlet?
Győr-Moson-Sopron megyébe hol tudnék találni olyan spéci szervizt ami ezt megoldja?
Lehet kuka?


szerintem ez kuka... bár nem vagyok felnis de szerintem ilyen keresztrepedéssel nem tudnak mit kezdeni

gampetibor Elküldve: 2013-04-19 14:37 Visegrádi kirándulás Ápr. 20.

GeriE46 írta: Én itt lakom Visegrádtól 10km - re És Tegnap Gyakorlatilag minden falu és város elején végén mértek Ez a hétvége Nekik ha jól tudom erről szól úgyh Vigyázat mindenki Mert Drága Kirándulás lehet így belőle... Peace....


Köszi az infot! Bizony egész hétvégén az egész országban ez lesz... De mi túrázni megyünk nem gyorsulni és természetesen szabálykövető magatartást fogunk tanusítani a kirándulás egész ideje alatt, hogy biztonságban hazaérjen mindenki a szép nap végén. Egyébként is lassan kell mennünk hogy az emberek kellő képpen megcsodálhassák a verdáinkat!

gampetibor Elküldve: 2013-04-18 13:56 Visegrádi kirándulás Ápr. 20.

hancurozo írta:
szotakdavid írta: Szombat reggel 9-kor találkozó Budakalászi mekinél.

Indulás 9.30-kor

Mindenkit várunk szeretettel!!!


Lesz tömeg http://www.facebook.com/events/492038340849329/


Nice mi pont fordítva megyünk

gampetibor Elküldve: 2013-04-15 15:57 Visegrádi kirándulás Ápr. 20.

GeriE46 írta: De azért a MC.Drive-ba beállunk 10 autóval nem?

gampetibor írta:
GeriE46 írta: Halihó Hogy lesz akkor a dolog kalászi Mekinél ütközet és a továbbiak ? Lesz akkor Komp is ahogy eddig volt? Vagy csak Visegrádon akarunk egy KV mellett Bandázni?


Szia! nem kompozunk mert elég sokan leszünk és retek lassu a komp és ritkán is jár. Visegrád a cél, ott séta, várlátogatás, bobozás, kalandpark stb. Aztán elmehetünk Esztergomba is, hogy meglegyen a km is




Nem a mcdrive-ban találkozunk...

gampetibor Elküldve: 2013-04-14 20:34 Visegrádi kirándulás Ápr. 20.

GeriE46 írta: Halihó Hogy lesz akkor a dolog kalászi Mekinél ütközet és a továbbiak ? Lesz akkor Komp is ahogy eddig volt? Vagy csak Visegrádon akarunk egy KV mellett Bandázni?


Szia! nem kompozunk mert elég sokan leszünk és retek lassu a komp és ritkán is jár. Visegrád a cél, ott séta, várlátogatás, bobozás, kalandpark stb. Aztán elmehetünk Esztergomba is, hogy meglegyen a km is

gampetibor Elküldve: 2013-04-08 15:46 Visegrádi kirándulás Ápr. 20.

szotakdavid írta: Itt a Tavasz!!!!

20-án kirándulás!!!!!


Úgy legyen Dávidkaaaaa! Már nagyon bennem van a boogie!

gampetibor Elküldve: 2013-04-07 12:38 Üzemanyag fogyasztás

kecsurobi írta:
BarG írta:
Tano írta:
kecsurobi írta: üdv 15ös 195/65-ös téli gumi acélfelniről 17es alufelnire 245/40-es kerékre menyivel eszik többet a kocsi 320d tudja valaki.Valamilyen tapasztalatok?


Nekem a 225-re váltás kb 0,5 literrel növeli meg. Legalább ennyivel szerintem te is számolhatsz.


Nyugodtan told meg még egy fél literrel, a 245-ös szélesség nem toleráns ellenállásilag.


akkor nem veszek 17-es alufelnit csak 16-ost 205/55-ost


a 205-ös gumi is felmegy ám a 17"ra nem kell arra 245 és ha nem 10" széles még nem is lesz veszélyes! Nekem 18" 8" széles felnin van 215 széles gumi! nem túl széles fogyiban nem dob szinte semmit a 205-höz képest viszon sokkal szebben áll a felnin mert terpeszt kicsit ugye.