kempelen fórum hozzászólásai

kempelen Elküldve: 2012-08-13 16:15 angel eye

Coyote írta: Odacsaptam egy tenyerest a lámpának és megjavult


Szakember!

kempelen Elküldve: 2012-08-12 21:08 2. Balatoni POWERFANATICS BMW Találkozó (Augusztus 6-7-8 Zamárdi)

Tano írta: Hi!
Ennek a talinak is vége, hazaértünk. Egész jó volt, örülök hogy sikerült néhány fórumos ismerőssel ismét vagy elsőre személyesen találkozni.
Volt néhány dolog ami viszont lehetett volna kicsit szervezettebb. Pl már az első "szexi" autómosás azért csúszott 45 percet, mert nem voltak még ott a csajok akik lemossák a kuncsaftot. Epic fail!
Persze a többi programot sem sikerült a tervezett időn belül tartani.
Aztán a felvonulásnál nem ártott volna a nagyobb kereszteződésekhez némi útmutatót kirakni, elkerülendő az eltévedéseket. Lámpák és vasúti átjárók miatt szétszakadt a menet, így utána több felé haladt a mezőny. Így már elvesztette a varázsát. Szerintem a belépéskor osztott programlap hátuljára nyugodtan elfért volna egy kis térkép a felvonulás útvonaláról, ha már segítőket nem raktak ki.
A "szépségverseny"-t inkább nem kommentálom, csak annyit róla hogy többet nem nevezek be olyan "verseny"-re, ahol ez a két jól ismert tag zsűrizik.
De ezen apróságok ellenére is sikerült jól érezni magunkat a hétvégén, a foglalkozás elérte célját. Másnak is ajánlom a következőt
Üdv!


Szia!
Képek vannak Tano? Tehetnél fel párat, ha nem nagy kérés és persze ha van.

kempelen Elküldve: 2012-08-11 17:47 Valaki segítsen

bitangpower írta: Üdv!

A csomagtartón lévő 520D feliratot szeretném leszedni. (Kicsit feketíteném a járgányt
Az érdekelne hogy ha leszedem maradnak-e nyomai a ragasztásnak(ahogy néztem úgy van) vagy mennyire problémás eltüntetni. Valamint ablakok körüli fekete díszlécek és fekete vesék érdekelnének. Aki foglalkozik ilyennel vagy tud valakit normális áron kérem jelezze. Köszönöm!


Fogj egy hosszú damílt (horgászzsinór a becsületes neve) tekerd a kezed köré és óvatosan nyúlj alá, majd mozgasd ide oda és finoman és fájdalommentesen le fog jönni.
Valószínű a ragacsból marad még a karosszérián, de azt ablakpucoló Clean vagy miaszösz a neve le tudod szedni.

kempelen Elküldve: 2012-08-11 17:45 Polír

Sziasztok,

Nemrég értem haza Jons kollegától és nagyon szép munkát adott ki a kezéből. Ráadásul sikerült a két éve a kutyám által kissé összekarcolt motorháztetőről eltávolítani a karcok nagy részét (kivéve a mélyeket) amit a kutya okozott nyest kergetése közben...
Szóval nagyon nagyon köszönöm Jons-nak a munkáját, a régóta várt beszélgetést és az ebédre invitálást is!

Bátran hívjátok és menjetek hozzá, mert megéri akkor is ha Simontornya sokaknak nincs a közelben. Ráadásul lassan, higgadtan dolgozik, nincs szüksége kapkodásra, mert még nyolcan állnak mögötte a sorban.

kempelen Elküldve: 2012-08-11 17:41 Karcok

ficsur írta: Sziasztok tud valaki egy megbizható szakit polirozában Tatabányán aki érti a dolgát és nemcsak lehúzni akar??? SOS SOS SOS.Köszi


Szia. Bár Tatabányától messze van Simontornya, de jons kollega nagyon vágja a dolgot. Biztosan nem fog lehúzni. Éppen nemrég értem haza tőle és minden nagyon fasza lett!

kempelen Elküldve: 2012-08-10 12:36 330d motor

vivaladiesel írta:
csbalu írta:
Melch06 írta: Üdvözlök mindenkit.
képzeljétek sikerült vegyek egy E46 kombit M - pakettest. Alig mentem vele egy hónapot, leszervizeltettem. Utána a szívó torokban letört egy lapát 650.000.- problémám lett belőle.Ennyibe kerülne a teljes motor felújítás,azon gondolkodom, nem kéne egy használt motort vegyek ? Nem tudna valaki egy jó használt motort elfogatható áron ?


650-e
Najó, azért ne hagyd magad átverni amikor 150-200ért komplett motort vehetsz minden sallangjával amikből mellesleg nem is kell minden.
van a powerfanatics-on egy hirdetéses topic ott láttam pár hete e46 motorokat.


650e?? Pár év és a lepusztultabb e46-okat fogják ennyiért adni... Jobban jársz egy motorcserével...

Ha nem vagy a pénztárcád ellensége akkor nem csinálod végig hivatalos procedúrát. Ki kell köszörülni a motorszámot az "új" motorról és kész. Ugyanolyan motort vegyél mint ami jelenleg van benne!
Van egy másik lehetőség is, egy ismerősöm Toyota Yaris-ában pont néhány hete lett olvashatatlan korrodálódás miatt a motorszám... 20 000ft-ért. ( )
Ha hivatalos eljárás egyébként az ilyen esetben, hogy a KPM ad ki egy új AF-es motorszámot az autóra, ami így már hivatalos lesz.

Ha eladásra kerül a sor akkor tudok adni kontakot olyan eredetvizsgáshoz is átrugdossa az autót egy sima kiköszörült motorszámmal is. Természetesen DEÁKigazolvánnyal kell érkezned.
Műszakira szintén. Bár ott esetenként meg sem nézik a motorszámot...
A volt passatomnak elég kalandos a története...

Ne legyünk álszentek... Mindenki ezt csinálja!



Tudomásom szerint motorkód azonos motor gond nélkül cserélhető már jópár éve. A lényeg, a motorkód azonos legyen és mindegy mi van utána.

kempelen Elküldve: 2012-08-10 10:22 BMW e46 Antenna

hancurozo írta:
kempelen írta:
Pistamann írta: Sziasztok.

Olyan problémám van, hogy a rádiómnak gyenge a jele. Bp.-ről kimegyek akkor már nem jön be semmi.

16:9-es nagy navis fejegységem volt, beszereltettem egy másikat és továbbra is ez a baj. A kábeleket átnéztük, hátul a csomagtartóban lévő jelerősítő kiválóan működik. Utánaolvastam és állítólag gyakori probléma, hogy a szélvédőn lévő vagy a hátsó csomagtérajtó műanyag borítása alatt megtörik az antenna (azt hiszem az ablakfűtő szálakat használja) és akkor kampec. Tud valaki olcsó és jó megoldást?


meg kell nézni a hátsó ajtó átvezetőjénél, hogy a sok nyitogatástól nem törött e meg az antenna vezetéke. Két gumiharmonika szerű átvezetést is fogsz találni le kell őket húzni óvatosan és alájuk nézni....



Nem tudom változott-e a facelift után, de ha jól tudom a touringnál a bal hátsó oldalablakba van az antenna. Alatta van az jelerősítője. Ez hajlamos arra, hogy nedves legyen (nem tudom beázás vagy más ok, de sok touringnál találkoztam erősen oxidált jelerősítővel)


Igen az is lehetséges, de megy fel a hátsó ajtóba is egy másik szál vezeték abból a jelerősítőből, ami a bal hátsó oldalablak alatt van. Legalábbis nekem megy fel, bár nem tudom ez valami opció volt e vagy mindegyikben széria.

kempelen Elküldve: 2012-08-10 07:58 BMW e46 Antenna

Pistamann írta: Sziasztok.

Olyan problémám van, hogy a rádiómnak gyenge a jele. Bp.-ről kimegyek akkor már nem jön be semmi.

16:9-es nagy navis fejegységem volt, beszereltettem egy másikat és továbbra is ez a baj. A kábeleket átnéztük, hátul a csomagtartóban lévő jelerősítő kiválóan működik. Utánaolvastam és állítólag gyakori probléma, hogy a szélvédőn lévő vagy a hátsó csomagtérajtó műanyag borítása alatt megtörik az antenna (azt hiszem az ablakfűtő szálakat használja) és akkor kampec. Tud valaki olcsó és jó megoldást?


meg kell nézni a hátsó ajtó átvezetőjénél, hogy a sok nyitogatástól nem törött e meg az antenna vezetéke. Két gumiharmonika szerű átvezetést is fogsz találni le kell őket húzni óvatosan és alájuk nézni....

kempelen Elküldve: 2012-08-10 07:54 Autóvásárlás

ateszka86 írta:
jons írta:
ateszka86 írta: Sziasztok!! Múlthéten megvettem az első BMW-m 2001/6 320d e46. most eléggé elkeseredtem.


Szerintem nem kell elkeseredned! Szép a kocsi? Valszínű, mert nem vetted volna meg. Jól megy? Élvezed? Valószínű. Tud más is a hibákról rajtad kívül? Nem? Akkor ne is tudjon. Nem kell az orrára kötni senkinek.

Az hogy törve volt semmit nem von le az élvezeti értékéből, ha jól és szakszerűen csinálták meg. Futóműveshez azért vidd el, lehetőleg egy másikhoz. Ha az elejét gyári méretekre tették vissza, akkor be kell tudni állítani azt a futóművet és balfasz volt aki ijesztgetett. Vagy ha lengőkar görbült, akkor a szerelő majd kicseréli és az után állít futóművet. Mindenre van megoldás nem kell pánikolnod.
Ha kitöltöd a lakhelyed akkor még esetleg javasolni is tudunk szervizt.
Ha a motor nem füstöl nagy baja nem lehet. Olajat eszi vagy nem. Ez is relatív. 1-1,5 liter / 10k km még belefér a tűrésbe.
Az hogy dízelt vettél igen nagy lutri, de ezért az, akinek tökéletes dízele van itt csillió kilometerrel az most meg fog kövezni úgyhogy csak halkan mondtam.

A légkondit én megnézném még egyszer de gyári diaggal... Ha az is azt mondja, hogy rossz, akkor Székesfehérvár, Kasza Imre. Annyi klíma panelje van, hogy csak na. Plug and play 10-15k-nál biztos nem több.

Egyszóval van gondja, mint minden használtautónak, de nem tűnik egyelőre egyik sem kétségbeejtőnek. A használat fogja eldönteni, hogy mit vettél. Szerintem egyelőre semmi okod a kesergésre. Van feladatot meg kell oldani.



köszi szépen!!! érden élek,itt vittem el futóműveshez, és a hátsó részét teljesen betdutak állítani gyári értékre az elsőt nem teljesen, van egy kis utánfutása,elég profi szervíznek és hozzáértőnek tünnek.... a légkondiszerelőnek megtudod adni a számát,hoyg megkérdezzem? hazsnáltat nem akarok venni,mert ki tudja mennyire jó az is....mert amikor garázsból kiállok,akkor működik, de ahogy harminc egynehany fok van,már nem...és ha megveszem a hazsnáltat,nem megy,nincs rá garancia...100ezer körül van az a kezelőpanel azt mondtak...abba van beleépítve a belső hőmérséklet érzékelője. csak az zavar hogy van egy kis utánfutása elől, nem visz férre a szervo miatt,annyit az rásegít,csak a gumin fog majd meglatszani a kerékdőlés miatt


A klíma vezérlő paneljéből biztosan hibátlant kapsz Kasza Imitől, nem fog ezen fukarkodni veled. Ráadásul valóban van benne egy érzékelő ez vagy tönkrement vagy meg kell csak takarítani a redvától, amit ventilátor hordott rá, ami előtte van. De az tuti, hogy egy vezérlőpanelért nem kell szalonba menned. Ha pedig csere nem segít, tényleg nem ott lesz a gond.
Ha nem bízol a futóművesben, akkor próbáld meg egy másik helyen. Miből gondolod, hogy profik? Menő a dumájuk? Egyszer voltam életemben én is olyan helyen még egy agg öreg kadettal (húú de régen volt) ahol nagy táblával hírdettek mindent és nagyon szuper volt a duma amivel meggyőztek, hogy fasza lett a futóművem. Aztán alig tudtam forgatni a kormányt... Elmentem másikhoz és mindent megcsinált szerényen és csendben, pedig egy kadett futómű szekértengely az e46-hoz képest....
De ha mégis jól megcsinálták, akkor adj esélyt arra, hogy tényleg megerősítse egy másik futóműves, hogy nem lehet beállítani. én legalábbis ezt tenném és ha két helyről kapok megerősítést, akkor kezdenék aggódni. De ez az én véleményem persze, nem eröltetem senkire...



kempelen Elküldve: 2012-08-09 15:03 DSC

Coyote írta:
DMS írta: Sziasztok. nekem olyan kérdésem lenne, teljesen hogy lehet kikapcsolni a DSC-t? Ha sokáig nyomom a DSC gombot akkor csak a sárga kézifék felirat gyullad ki ha csak rövid ideig akkor semmit nem csinál viszont a kipörgésgátlót sehogy sem tudom kikapcsolni.
Köszi előre is a választ.
E46 320i cabrio


Működik a DSC LEDed? Ha megpróbálod keresztbevágni az autót, villog? Ha nem, akkor lehet, hogy csak az nem világít, mert ahogy Yellow is írta, először annak kell világítani, akár röviden, akár hosszan nyomod (kb 2mp-ig mindenképp kell nyomni)



Általában rágógumival vagy más egyébbel ki szokták tömni azokat a visszajelzőket, melyeket nem kell látnia a vásárlónak vagy nem áldoznak a javításukra, de azért mégis bántja a szemüket.... Hogy mennyi műszeregységet láttam már, ami így szivatta a gazdáját.... ABS, légzsák, DSC

Kell nyomni egy műszerfaltesztet és ha ott sem világít, akkor nemhiába........

kempelen Elküldve: 2012-08-09 14:54 Valaki segítsen

vivaladiesel írta:
kempelen írta:

Nem jársz spórolósan mostanában az autóval? Csak mert ha úgy jársz azt tanulja meg hogy hamar felváltson, hiszen úgysem tolod neki... Járj egy kicsit dinamikusabban és meglátod nem fogja feldobni ötödikbe olyan hamar...

Ha a váltó maga döglődik akkor felvillan a sárga fogaskerék középen a fokozatválasztó visszajelző közepén a betű és a számok között.
De nem biztos hogy a remegést, rázkódást maga a váltó okozza, nézesd át a difit, kardánt és a difit tartó keret szilenteket.


Lehet, hogy érdemes lenne törölni a váltó által eltárolt értékeket??
Váltóvezérlőben: +clear adaptation values+
?



Igen én is erre gondoltam vagy sportosabban járni mostanában mert úgyis hozzáigazodna. De közben látom már Norbee írta hogy törölve lettek.

kempelen Elküldve: 2012-08-09 14:36 Valaki segítsen

norbeee írta:
norbeee írta:
vivaladiesel írta:
norbeee írta: Sziasztok!


A tünet: ha fordulatszám leesik, a váltó hamar levált, pl 45 nél 5.be, ekkor hátulról hallok egy morgó, reszelő hangot hangot. lehet hogy nem onnan jön de én onnan hallom. Ez akkor érdekes ha városban araszolgatok. Vagy mikor kanyarodáskor leveszem a lábam a gázról, leesik a fordulatszám és akkor erölködik a váltó hogy 3-ból 4 be tegye. Ha normálisan ki tudok gyorsítani 50 ig akkor semmi tünet, minden ok.


Ha nem szivárog a váltódból az olaj (nincs reggelre piros tócsa az autó alatt?) akkor így látatlanba nehéz megmondani, hogy mi a gond. Túl sok a hibalehetőség...
Gépre kéne tenni, hátha eltárolt valamit.
Tudom nem jó ezt olvasni de végső esetben ha felújításra szorul a váltód akkor Papp Tamás Bp-en vagy Járos Antal Péteriben a te embered. (Mindkettőhöz tudok adni elérhetőséget)


Tavaly lett megcsinálva mert egy picit szivárgott, de semmi vészes nem volt, akkor lett cserélve olaj+szűrő+tömítés.

Engem csak az zavar hogy amikor "oylan" a kedve akkor csinálja, de ettől függetlenül mindig szépen vált ide-oda. Fura ez a morgó hang azzal együtt mikor leesik a fordulatszám. Ezért nem értem. Gondolom ha a váltó döglődik akkor nem vált vagy csúszik. vagy mégsem?


Ja azt elfelejtettem, hogy hibakód sosincs... volt, de az a porlasztó miatt de az már megoldódott. Gondolom ha dögődik a váltó azt előbb utóbb jelzi...


Nem jársz spórolósan mostanában az autóval? Csak mert ha úgy jársz azt tanulja meg hogy hamar felváltson, hiszen úgysem tolod neki... Járj egy kicsit dinamikusabban és meglátod nem fogja feldobni ötödikbe olyan hamar...

Ha a váltó maga döglődik akkor felvillan a sárga fogaskerék középen a fokozatválasztó visszajelző közepén a betű és a számok között.
De nem biztos hogy a remegést, rázkódást maga a váltó okozza, nézesd át a difit, kardánt és a difit tartó keret szilenteket.

kempelen Elküldve: 2012-08-08 19:17 Autóvásárlás

BarG írta:
kempelen írta:
BarG írta: Találtam két meglepő ajánlatot:
http://www.hasznaltauto.hu/aut...ce-5706675
http://www.expressz.hu/auto/sz...-31757796/

Mindkettőnél milliókkal kevesebb van kiírva, mint amit várna az ember. Hol a stikli?


Lehet hogy kifejezetten vevőcsalogatás miatt nem tették hozzá, hogy + regisztrációs adó + üzembehelyezés ???



Ha jól láttam, a drágábbik már üzembe van helyezve, és különben is ma már a regadó nem komoly tétel, nem milliós hanem csak 2-300e környéke. Szóval nem értem. De az egyik pont itt van a szomszédban, ránézek valamikor.


Akkor sajnos csak passzolni tudom.

kempelen Elküldve: 2012-08-08 19:14 Valaki segítsen

Redna írta: Sziasztok!
Új vagyok itt BMW vásárlás előtt állok és mint eddig mindegyik autómat a BMW-t is magam akarom "felspécizni". Sajnos sok információt hallottam össze vissza és egyik üti a másikat, abban reménykedem, hogy itt konkrét válaszokat kapok.
Amúgy E46 320D-t szeretnék Facelifteset

Tehát a pár kérdésem:
1. Adott egy Plüss belső az adott kocsiban. Milyen bőr belsőt lehet beletenni? Csak E46osét vagy esetleg E39, E38asét is (plug&play)? (hallottam valakitől ilyet)

2.Sedan/Limo Belső elemek (első ülések, hátsó ülés, ajtókárpit) megegyezik a Touring/kombiéval?

3. 4ágú multi kormány kicserélhető egy az egyben 3 ágúra? Kell légzsákot nullázni vagy minden egyes gyújtás ráadásnál ellenőrzi a légzsákot (nulláz)?

4. Manuális Klímát mennyire macerás átépíteni Digitálisra? (gondolom nem csak az "előlap/konzol" a különbség...

A válaszokat előre is köszönöm!


Szia! Üdv a fórumon.

1. Bármilyen kárpitkombinációt csereberélhetsz feltéve ha E46-osba való. A többi bmw modellel az E46 kárpitja nem csereszabatos. Persze vannak hasonló kárpitváltozatok a modellváltozatok között, de sem formára, alakra, sem a felfogatás miatt ezek nem csereszabatosak.

2. A sedan/touring ajtókárpitjai és az első ülései egyeznek. A hátsó ülés ülőlapjai is, de a hátsó ülés háttámlája már nem.

3. A 4-ágú multikormány cserélhető egy az egyben légzsákbetéttel együtt. Ha a csere folyamán nem tesszük a gyújtáskapcsolót 1-es állásba (amikor már ellenőriz a légzsákvezérlő) akkor helyes csere után nem veszi észre a légzsákvezérlő a kormánnyal együtt cserélt légzsákbetétet.

4. Erről nem tudok bővebben nyilatkozni. Vannak akiknek építettek át már ilyet, tényleg nem csak a vezérlő a különbség. Kell még plusz egy vezérlőmotor, egy napfényszenzor és asszem a kábelkötege sem azonos.

Majd jönnek a többiek és kijavítanak....


kempelen Elküldve: 2012-08-08 18:07 Navi frissítés

jrtom írta: Jaj bocsi, gondolhattam volna, hogy Te tudod frissíteni.

bmw320d4 írta:
jrtom írta: Ha merevlemezes a navid akkor csak a márkaszervíz tudja frissíteni. Egy vagy két lemezmeghajtó van az előlapon? Mert ha egy akkor merevlemezes.




Nanana! Azért nem egészen úgy van az




Magától érthető dolog.