A Maróti könyvkiadó baszogatja az autósokat

2014. november 30. vasárnap 21:59, Robinson


Rendben, értem, hogy valaki dolgozott a BMW szervizelési könyvekkel, és illene megvenni őket. Viszont úgy gondolom, hogy amit a Maróti könyvkiadó csinál, az több mint gusztustalan. Vigyázz, mert csőbe húznak, aztán meg pénzt követelnek, ha megosztod velük a birtokodban lévő digitális útmutatókat. Gondolom le vannak csórósodva, és nem tudnak már máshonnan pénzt beszedni.

A Maróti könyvkiadó baszogatja az autósokat

képek megtekintése

Mondhatnám, hogy megtisztelő, hogy folyamatosan a mi fórumunkat olvasgatják, de nem az. Ez a kisstílű módja a pénzbehajtásnak egyenesen undorító, még akkor is, ha valamilyen szinten megérthető, hogy bevételtől esnek el, ha az emberek ahelyett, hogy megvennék a könyveiket, megosztják egymás közt azoknak a digitális verzióját.

Mi a módszere ennek a kispályás bandának? Olvasgatják a fórumot, és ha valakiről azt sejtik, hogy meglehet neki valamelyik könyvük digitális formában, írnak neki egy levelet álnévvel, egy ismeretlen e-mail címről, és elkunyerálják azt. Mikor a jóhiszemű kolléga elküldi válaszlevélben a könyv digitalizált verzióját, már pattannak is rá a férgek, hogy fizessen több százezer forintot, mert illegálisan terjesztette az Ő szellemi tulajdonukat.

Hangsúlyoznám, hogy kalóztartalmakat birtokolni nem illegális! Sőt, linkelni sem. Megosztani viszont igen. Ezért ez a gusztustalan módszer, hogy gyakorlatilag Ők vesznek rá arra az illegális tevékenységre, ami után majd pénzt fognak kérni tőled! Hát nem aranyos?

Korábban már volt olyan felhasználónk, aki töröltette magát a fórumról, mert még azt is elvárták tőle, hogy minden hozzászólását tüntessen el az oldalról. És most megint megtaláltak egy kollégát.

Mire föl? Kérdezem én ezúton a "tisztelt" ügyvédúrtól, hogy milyen alapon fenyegeti meg az embereket, hogy minden hozzászólást töröltessen egy fórumról, még akkor is, ha amúgy azok semmiféle jogot nem sértenek. Nem sértenek jogot, mivel beszélni róla, belinkelni hivatkozni rá lehet. Elfogadni lehet. Egyedül közvetlenül terjeszteni nem. Ergo ez a törlési mánia pusztán a pénzbehajtásról szól, jelzem, teljesen jogtalanul.

Ez utóbbi már talán valamiféle megfélemlítés, zsarolás kategóriát is kimeríthet. Nemde ügyvédúr? Mi lenne, ha emiatt viszont Önöket perelnénk be? Nem vagyok ügyvéd, de az ilyen módon kicsalt pénzek okán biztos vagyok benne, hogy tudnánk Önökön csavarni egyet.

Ha meg tovább folytatják ezt, biztosan megtalálom a módját, hogy jogi úton szerezzünk kártérítést mindazoknak, akiktől pénzt csaltak ki, mert ez így ebben a formában biztosan nem okés.

Ráadásul nem csak a mi oldalainkat olvasgatják, hanem másokét és, és nem is csak BMW-seket, hanem mindenfélét.

Ha bármi megjegyzésetek lenne, az e-mail címemet megtaláljátok az oldalon. Úgyis ismeritek már mint a tenyereteket. De ha írtok, annak tudatában tegyétek, hogy le fogom közölni.

Csókoltatom a nyomorék bagázst. Szakadjatok le az emberekről, inkább gondolkodjatok el az online értékesítésen, 2014 van (mindjárt 2015)...




Komment írása



YELLOW 2014. december 11. 15:39
euz én is így gondolom, talán le is írtam visszább.
akkor hajrá. majd várjuk a fejleményt.
YELLOW
drkotasz 2014. december 11. 15:35
Jah, nyilván nem. Egy márkafórumon felajánlottam, hogy a nálam lévő, neten talált javítási útmutatót szívesen elküldöm. Egyetlen embert nem érdekelt évekig, csodálkoztam is, hogy ír valaki emailt, hogy küldjem már át. Mivel már a cucc meg se volt, sőt olyan autóm sincs, kiggoogliztam, aztán aztán átküldtem a linket neki emailben. Gondoltam segítek rajta, ha már olyan hülye, hogy magától nem találja meg. Mit gondoltok ki volt az email mögöt?? Erre meg most én vagyok, leszek lebaszva. Ráadásul, ha jól emlékszem a könyv nem is volt teljes, nem volt címlapja, sem hátlapja, talán fejezet is hiányzott, nem volt rajta a kiadó sem. Ja és persze nem is volt magyar nyelvű. A nick név meg találó sztem, az ügy végére, ha folytatni akarják, kb. dr. leszek, mert az sicher, hogy tőlem a kúria ítéletéig egy árva kanyit nem kapnak. Az egész levelük egy vicc, hát az alapjaitól kezdve egy koholmány, legalább 10 ponton fogom megtámadni a bíróságon nem szakemberként is. Mindenesetre, ha perre megy a dolog a lehető legnagyobb nyilvánosság elé fogom vinni az ügyet. Szerintem jó lenne, ha látnák, hogyan hurcolja meg a kisembert ez a kiadó és milyen módszerrel. Gyakorlatilag a jó szándékodat kihasználva bűnbe taszítanak, majd perrel fenyegetve pénzt csalnak ki tőled. Ez a dolog a felszólító levél birtokában nem alapozna meg egy csalás elleni feljelentést?? Nincs köztetek valaki aki ebben jártasabb?
YELLOW 2014. december 11. 15:15
ha értenéd, akkor tudnád, hogy előbb el kell vegyülni a nép között. beszélgetni más dolgokról, más témában, aztán bekérni a dolgokat. persze értem, jön a karácsony, maróéknak kell a pénz, az sem baj ha ezzel másnak rossz karácsonya lesz. szóval legalább okosban menne.
YELLOW
szilvi 2014. december 11. 15:13
már értem...
YELLOW 2014. december 11. 15:12
ezek komolyan gyenge elméjűeknek hisznek minket... már megint a sztereotípia
YELLOW
kempelen 2014. december 11. 15:10
a "drkotasz" igen találó nick, ha valakinek fenntartása lenne a hirtelen regisztrációval kapcsolatban.
bmw320d4 2014. december 11. 14:25
Már ismerték korábbról, ő a Szilvi élettársa.
bmw320d4
YELLOW 2014. december 11. 12:48
Ez így hihetp is lenne. DE! Hogy kerültél a képbe? Hogy talált meg ez a banda? Gondolom nem írnak rá mindenkire találomra, aztán vagy betalál vagy nem. A kérdés, te hogy kerültél náluk képbe?
YELLOW
drkotasz 2014. december 11. 09:05
Sziasztok!
Igen ezért regisztráltam, és a regisztrációnál meg is adtam, hogy nincs BMW-m. Miután megkaptam a levelet és gyanús volt a dolog, rákerestem a neten. Legalább 4 márka fórumán találtam hozzászólást a témával kapcsolatban, azonban ezek évekkel korábbiak voltak. Viszont egy közös van bennük, nem volt a témának lezárása, így nagyon úgy tűnik, hogy valószínűleg végül mind fizettek. A Ti fórumotok a legfrissebb ezzel kapcsolatban. Nem szeretnék senkit sem félrevezetni, ha így nem érdekel titeket a dolog, nem baj, megértem.
YELLOW 2014. december 10. 17:13
biztos M-ék bekérték az összes anyakönyvi jegyzéket, és mindnekit megkeresnek hátha valaki pont kapóra akad, mégha köze sincs az autókhoz akkor is.
YELLOW
Robinson 2014. december 10. 17:11
drkotasz, csak ezért beregisztráltál? áááá, soha nincsenek fenntartásaink az ilyen jellegű regisztrációkkal szemben..
Robinson
drkotasz 2014. december 10. 16:08
Üdv! Segítsetek légyszi, engem most találtak meg. Én is bedőltem, viszont én csak egy torrentes linket küldtem, amit ráadásul nem is én töltöttem fel. Mit csináljak velük, hirtelen felindulásomban írtam nekik egy szép levelet, hogy kinyalhatják.
kzste 2014. december 04. 21:41
Akkor perelhetik az amazon.co.uk-t is mert ott is fent van jópár könyv amit ők forgalmaznak - csak épp féláron a marótis árhoz képest...
kzste
YELLOW 2014. december 04. 10:19
de most nem azért. most akárki elküld valamit, és nem kér érte pénzt, akkor az nem kár okozás. legalábbis nem szándékos. neki nincs belőle bevétele. főleg, hogy az esetleg közkézen forgó pdf-ek-en még csak a könyvkiadó neve sem látszik. ezt pedig nem feltétlen kell tudnia mindnekinek. én eddig nem is hallottam erről a maffia bandáról. csoda, hogy a google translate-t, vagy más online fordító oldalakat nem perelik be a szótár kiadók kész vicc ez az ország. még a jó öreg Ákos sem hajtott be pénzt, csak felhívta a torrent oldalak figyelmét, hogy az ő zenéit nem engedhetik. régen is a kazetták másolása nem volt tilos, csak azzal kereskedni volt az.
YELLOW
kempelen 2014. december 04. 10:05
A dologhoz csak annyit, hogy tényleg nem velem, de egy jó ismerősömmel történt a dolog még 2010-ben. Ő is gyanútlanul megosztott egy régi opel corsa leírást... kapott is egy ügyvédi felszólítást, elsőnek, hogy keménynek látszódjon az ügy félmilliós kártérítésről. Miután ez a bizonyos ismerős határozottan kijelentette, hogy nem tud kifizetni ennyi pénzt, így megállapodtak 150 ezer forintban azt is részletekben..... Szóval ez négy éve volt... ha havonta csak egy-két ember fizet, azzal jobban keresnek, mint a könyvekkel.
YELLOW 2014. december 04. 07:52
azért azt végig gondoltátok, hogy mi van akkor, ha az öreg maróti koma rájött a nagy bizniszre?
nem fogynak a könyvek. ül ott magának, sajnálkozik, majd valami csoda folytán egy parlamenti közvetítés közepette kipattan agyában az isteni szikra. leáll beszkennelni a könyveit, fénymásolni azokat. majd torrent és különböző fájlmegosztó felületekre elhelyezi. ezeket megszerzik egy páran, majd a szakfórumokon felmerülnek, hogy kinek mi van meg. az ilyen jellegű kommenteket pásztázva érdeklődve ráírnak a gyanútlan ám segítőkész kollégára, hogy küldje el neki e-mail-ben, ami a birtokában van könyv. (igaz, hogy 2 perce regisztrált az adott oldalon, de nem mindenki figyel a részletekre) aztán, mint jó márkatárs elküldi, és máris indul a "zsarolás?", pénzbehajtás. gerjesztett az öreg koma egy olyan folyamatot, amit önmaga idézett elő, de több bevétele származik belőle, mint a könyv eladásból. ez csalás nem?
YELLOW
kempelen 2014. december 01. 18:42
2010-ben is csinálták már.... mindegy milyen az autó típusa.

Ebből élnek.
YELLOW 2014. december 01. 08:09
ennyi erővel a közép és felsőoktatás résztvevőinek 95%-a a sitten ülne...
youtube-os példával tudnék élni. ha felraksz egy videót, és az alatt egy harmadik féltől származó zene szól, csupán el kell ismerned ennek a tényét. viszont ha a videóddal te pénzt keresel, azaz szerződve vagy a youtube-bal, akkor ilyen esetben, a videót törlik, vagy a hanganyag jogsértő részét némítani fogják, vagyis azt a hangsáv részt. kapsz mellé egy büntit is. de még ebben az esetben sincs semmilyen komolyabb jogi következménye.
YELLOW
csbalu 2014. november 30. 22:29
Eladó 4000 oldalas Suzuki Swift javítási kézikönyv - Kiadó: Maróti könyvkiadó Érdeklődni privátban
csbalu
szotakdavid 2014. november 30. 22:24
Like
szotakdavid
bmw320d4 2014. november 30. 22:11
Like
bmw320d4


Legfrissebb
Az új BMW M5 mutatja be a valaha készült legintelligensebb összkerékhajtást
Exkluzív különkiadást kap a BMW 6-os sorozat
Az új BMW 5-ös Touring - képek, videók
Átadták az első állami támogatású elektromos BMW i3-ast
BMW 530e iPerformance plug-in hibrid
Kétszáz példányban készülő BMW M4 DTM Champion Edition
BMW Dingolfing: Jöhet az új 5-ös sorozat
Íme a vadonatúj BMW M5 Competition Edition




További cikkeink
BMW alkatrészek Szekszárdról
BMW alkatrészek Szekszárdról

Egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre a szekszárdi QSCH Kft., amely az Adval Tech csoport tagjaként új generációs BMW-típusokhoz gyárt majd alkatrészeket - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón. tovább »


Lóerők Éjszakája szombaton a tököli reptéren
Lóerők Éjszakája szombaton a tököli reptéren

Most, hogy már látjuk, idén mégsem marad el a nyár, nyugodtan készülhetünk az év legnagyobb éjszakai autós bulijára. Június 8-án, szombaton a tököli repülőtéren GyorsulásiFutam, Drift verseny és egy különleges Gymkhana show várja a nagyérdeműt. A hagyományokat őrző Lóerők Éjszakája minden évben az egyik legjobban várt esti autós móka. Az ilyenkor teljesen átalakuló tököli repülőtéren több ezer néző szájtátva izgulhatja végig az extrém autós szakágak versenyeit ahol a körítés sem gyenge. tovább »


Eladó a legritkább M3-ak egyike
Eladó a legritkább M3-ak egyike

A BMW történetében kiemelkedő szerepet foglal el az E30-as kódú hármas sorozat. A típus máig igen népszerűnek számít a használtpiacon, de egyre ritkábban bukkannak fel gyári állapotú M3-asok a hirdetőoldalakon. Ez volt az első olyan hármas széria, amelyből a bajorok már M-es modelleket is készítettek. Az alapkivitel mellett készült több olyan változat is, amelyet csak kisebb szériában gyártottak. tovább »


Videó: Fotókon és videón az új 6-os BMW!
Videó: Fotókon és videón az új 6-os BMW!

Bár már rajzokon, skicceken illetve koncepciókból láthattuk már, de most végre itt van az igazi, végleges kiadás! Érdekes, hogy először a kabrió verziót mutatták be, de türelem, hamarosan bemutatkozik a kupé is. Elegáns, sportos, modern, de mégis klasszikus. tovább »