bmw320d4 fórum hozzászólásai

bmw320d4 Elküldve: 2015-03-09 11:55 320d Motor

Bandika2283 írta:
SP_323i írta:
b_imi írta:
SP_323i írta:
Bandika2283 írta: Üdvözlök mindenkit!
A segítségetekre lenne szükségem,/remélem jó helyre írom/ E46 320d 2004 -es az autóm már 3 éve vagyok boldog gazdája,olyan problémám jött elő,elindítom az autót hogy melegedjen kicsit úgy 3-5 perc kiállok az udvarból szokásos vízgőz jön minimálisan a kipufogón,ez eddig ok, elgurulok szinte alapjáraton kis gázzal úgy 500m lámpa balra kanyarodok álló helyzetből és eszméletlen nagy kék füstöt hagyok ott magam után és utána semmi,mintha minden rendben lenne,nem tudom mi okozhatja a szerelőmmel beszéltem ilyet még nem látott vagy halott, vagy füstöl mindig nagy fordulaton vagy nem füstöl semmit sem /kéken/.
Remélem a leírtak alapján tud valaki segíteni mi lehet a hiba oka mihez nyúljunk.


Hasonlót pénteken tapasztaltam.
Szerelőnél levettük az EGR előtti gumicsövet, hogy fújunk be szívójárat tisztítót. Így járt a moci max 5 percig (vagyis szívó dízelként), de időhiány miatt félbemaradt a projekt. Visszatettük a csövet majd indultam dolgomra. Amíg az udvarról álltam ki és nem adtam nagyobb gázt semmi, majd egy komolyabb kékes füstöt tolt ki a kocsi. Egyszer. Addig se és azóta se füstöl így, de akkor vhonnan kaphatott egy komolyabb olajmennyiséget szerintem.
Fogalmam sincs, hogy pontosan mi történhetett, de talán másnak van 5lete, ami segíthet a jelenség megfejtésében a fentiek függvényében


A befújt anyag rosszabb esetben leválasztotta a kormot a szívócsőről és bekerült a motorba. Az meg teszi ott a dolgát.
Az ilyen embert nem nevezném szerelőnek, inkább kontárnak és messziről kerülném a helyedben.
A szívósort le kell venni az EGR-el együtt és úgy kell kitakarítani. Majd meglátod, mi van benne. Ha ez bekerül az égéstérbe, komoly problémákat okoz.


A szívósor és EGR tisztításon már túl vagyunk 2 hete (a kartergázszűrő is cserélve volt akkor újra). Az anyag meg még nem lett befúvva, csak az EGR cső lett leszedve és úgy járatva a moci. A füstölés a cső visszarakása után jött az első kigyorsításkor.



Üdv mindenkinek

Leírnám tapasztalataimat és az eddigi javítási procedúrákat,E46 320d 2004

-Intercooler leszedve pár csap olaj volt benne szinte száraz volt,azért jó alaposan át lett mosva kívül belül.
-egr leszedve 1-1.5mm száraz korom por volt benne,ezt kitakarítottam semmi hiba,
-minden turbócső hibátlan sehol olaj vagy repedés,
-kartergázszűrő kicserélve /pedig nekem már a kicsapatós van benne,de azért kicseréltem újra!/
A hibajelenség megmaradt és egy újabbal bővült,40-es tempónál 3-4 literes fogyasztási adat mellet egy egy finom rángást érezni nem mindig csak ha szinte szabadon vagy nagyon kicsi gáznál használom az autót,de se füst se semmi nem látható,teljesítmény szerintem nem változott tehát szépen megy nem eszik sokat 5.4-6.2,olaj nem fogy.
Tegnap este kiszereltük a porlasztókat egy bemérés kedvéért majd beszámolok az eredményről!
Ha valakinek van hasonló tünete és rájöttek mi okozza az legyen szíves írjon.





19C -nál áll át mennyiségszabályzásra a befecskendezés, érdemes lenne törölni adaptációt és ellenőrizni géppel a szelepet. Ha Az AGR-hez is volt nyúlva, annak is törölni kell az adaptációját.

bmw320d4 Elküldve: 2015-03-08 23:31 Aksi kiszerelése ?

littled írta: sziasztok!

olyan kerdesem lenne, hogy aksit akarok cserelni - erdemes elvinni szervizbe/szerelohoz, hogy cserelje ki, vagy siman kiveszem-beteszem eleg?
ismerosom javasolta, hogy vigyem szervizbe, hogy nehogy szetcsesszem az elektronikat....
E60 520d lci (200

Koszi a valaszokat!


Regisztrálni kell diagnosztikával az akkucserét, úgyhogy vidd el hozzáértőhöz.

bmw320d4 Elküldve: 2015-03-08 20:22 Fûtés - Klíma

YELLOW írta: jól rémlik, hogy a gyári tönkre menős fégfokok (süni) ki vannak öntve, és nem nagyon lehet megbontani analízis céljából?


Ezzel szétjön:

bmw320d4 Elküldve: 2015-03-08 18:43 Hengerfej tuning

gfeco írta: Sziasztok
Van pár tömítesem ahol ahol folyamatosan olajpárás a motor.
A vezérműház borításánál már kicsit erőteljesebb.
Megvettem jópár tömítést,amiket ha már szétszedik cseréljünk.
Viszont akkor már arra gondoltam vegyük le a hengerfejet é legyen ott is új minden.
És ha már hf le akkor legyen uj lánc és társai.
Megjegyzem hogy sem hf sem láncbajom nincs .
300 e km van a kocsiban.Érdemes hf tömítést cserélnem vagy mennyi idő alatt adja meg magát egy hf tömítés?
M43 motor ,a lánc még tuti elmenne de hamár leveszik akkor...


Én nem venném le. Max lánccsere.

bmw320d4 Elküldve: 2015-03-07 20:21 BMW Navigáció CD/DVD-rol minden

klbalazs94 írta: Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni, kétféle navigációt is letöltöttem az egyik: "BMW.Navigation.DVD.Road.Map.Europe.BUSINESS.2013" a másik pedig "BMW Road Map Europe HIGH 2015" az utóbbit egy pár hozzászólással ezelőtt találtam de meglátásom szerint azt nem jó E61-be, de még sem működik egyik sem. Az írja ki a kijelző, hogy "a média nem olvasható". Audio CD tökéletesen megy.

Szóval kérdésem az lenne, hogy hogyan tudom telepíteni, vagy mit rontok el? A leírásnak megfelelő módon írtam ki a DVD-ket.

Ilyen navi van az autóba:
http://www.bmwfanatics.hu/foru...?tema=435#

Kérlek titeket ha tudtok segítsetek!



A képen a te "navid" van?

bmw320d4 Elküldve: 2015-03-06 12:56 szörcsögõ hang a kocsi alól középen

nonesz írta: Sziasztok Szakik !

Nekem most olyat csinál az autó, hogy idegesítő hangon fütyül valami alul. Üzemanyagszivattyú lehet. Nemrég cseréltem az üzemanyag szűrőt ! Gyújtásnál is amig a szivattyú gondolom felszippantja a benzint, addig fütyül. Autó megy szépen csak fütyül !
Mi lehet a gond ?? Mik a következményei ? Rakjak bele spurit ?
segítsetek


https://www.youtube.com/watch?...k&t=36

bmw320d4 Elküldve: 2015-02-27 15:03 BMW Navigáció CD/DVD-rol minden

kovi írta: A dvd Milyen formátumot hajlando elfogadni filmnézésnél?
Mire irjam a Neroval?
E91 2011,02


A lemez mindegy, viszont avi, divx és egyebeket nem játszik, csak DVD-t.

bmw320d4 Elküldve: 2015-02-14 22:30 légzsak_

kovatschbazsi írta: Üdv!

Ma át akartam cserélni a vezető és az anyós ülést a kocsimon, mivel már kopottabb a bőr a vezető ülésen. Sajnos csak a háttámlát tudtam, az anyós ülésben lévő foglaltság érzékelő miatt(vez ülésben nincsen).
Egyéb okokból a gyújtást ráadtam, amikor nem volt ülés a kocsiban, ezalatt a légzsák hibát be is tárolta.
Sajnos hiába tettem vissza az üléseket, a hiba nem szűnt meg, a visszajelző lámpa világít.
Kérdésem, hogy ha diaggal töröltetem a hibakódot újra jó lesz- e, vagy ne is álmodozzak, mivel a légzsák hibák minden leállás után törlődnek, valószínű hogy tönkre tettem valamit a ki-be szerelésnél.
(vezetékeket, csatlakozókat már 2x ellenőriztem, a foglaltság érzékelővel óvatosan bántam, tudom hogy sérülékeny)


Hibatörlés után újra jó lesz.

bmw320d4 Elküldve: 2015-02-14 17:34 BMW318i E46

Bero írta: Sziasztok! Ha már 318I-nél járunk. Mi a véleményetek a 143 lóerős N42-es motorról? Tényleg,olyan rossz mint amiket hallani/olvasni róla? Minden tapasztalat érdekel! Köszönöm!


Vákumszivattyú és szelepfedél tömítés, néha Valvetronic motor, ritkábban VVT vezérlő.
Karterszelep, magas olajfogyasztás.
Mást nem nagyon láttam eddig.

bmw320d4 Elküldve: 2015-02-13 20:26 Olajcsere

Rafchee írta: Köszi! Sikerült rendelni. 5.5 liter megy bele a 6-ból ugye?


Hétből és nyolcból is annyi kell.

bmw320d4 Elküldve: 2015-02-13 20:22 320d Motor

toki24 írta:
No eljutottam Miki-hez szétkapták a váltót a kocsitól és mint kiderült a lendkerék főtt meg a kocsiban a főtengely ép hálaisten


bmw320d4 Elküldve: 2015-02-03 21:49 Navi frissítés

panyok írta: Sziasztok.
Kerdesem lenne 2008-as e60 kis naviaval kapcsolatban. Nem olvassa a Dvd-t igy nem lehet se frissiteni se semmit ratenni.
Olvastam hogy firmwire-re lenne talan szukseg. De nem ilyet nem telepitettem. Valaki eltudna magyarazni hogy mit lehetne kezdeni vele, vagy hogy hogy lehet telepiteni, frissiteni stb...
Koszonettel:
Istvan


Se telepíteni, se frissíteni nem lehet semmit lemezről.

bmw320d4 Elküldve: 2015-01-25 17:18 Kuplung__

YELLOW írta:
atus083 írta: Sziasztok!
Nekem olyan jellegű problémám van, hogy álló helyzetben nehezen vagy egyáltalán nem tudom a kocsi t sebességbe tenni, pontosabban az 1-es fokozatot nehezen veszi. Ilyenkor szoktam vagy 2-esbe és úgy az 1-est vagy még egy kuplungozás…. Én úgy gondolom, hogy kuplungtárcsa…esetleg valakinek valami ötlete van? Ha kuplungtárcsa akkor milyen márkát illetve hol érdemes jó áron érdemes vásárolni? Motor: 2.0 dízel 150le 2005. évjárat
Előre is köszönöm!


ez nem kuplung.
ha volt váltóban olaj cserélve és akérmiylen márka manuális váltóolaját kapta, akkor akad. hogy miért, azt nem tudom, de ez a tapasztalat. esetleg szinkron gyűrű, bár nem tudom az 1-es szinkronizálva van-e, de szerintem igen, csak kéne.


Mindkettő lehet. Rá kell rúgni menet közben a pedálra párszor, hogy az utánállító beálljon. Ha ezután is rossz, akkor váltóolaj.

bmw320d4 Elküldve: 2015-01-25 16:45 Mi lehet a baj?

medveidomar írta: Sziasztok a segítségeteket szeretném kérni egy e36 318tds-sel kapcsolatban. A hiba jelenség a következő kirakta a befecskendezési hibát ki lett olvasva és nem ír semmi hibát azóta az autó nem akar menni,egyenletlenül jár,és elég sokszor megáll de csak akkor ha rövid távon használom pl.:2-3 km.A hiba előtt cseréltem az adagolón 2 db tömítést felső+ alsó de nem lett leszedve, állítva sem lett rajta. Én gyanakszom a jeladós porlasztóra amiből 1 van a többi az sima. Ha esetleg valaki tudna segíteni a hiba megoldásban nagyon megköszönném.


Ha jól tudom, tömítéscseréhez le kell venni az adagolófedelet, ami a mennyiség beállítására is szolgál. De lehet, hogy tévedek.

bmw320d4 Elküldve: 2015-01-22 23:37 Segítsetek!

columbian88 írta: Sziasztok!
E53 as X5ös terepjárómba az óraegység kontakthibás,segítsetek már légyszives hogy más bmw-ből is kompatibilis e a műszer óra egység,vagy csak az x5 ösé felel meg az x5be.Előre is köszönöm válaszotokat.


http://www.pixelfix.net/