John fórum hozzászólásai

John Elküldve: 2019-05-31 00:01 Fûtés - Klíma

YELLOW írta:
Adamyno írta:
YELLOW írta:
YELLOW írta:
YELLOW írta: no, most én is kérdezek, mert nem igazán tiszta a dolog.
mindig mondják, hogy télen is érdemes klímát kapcsolni, mert szárítja a levegőt és páramentesít.
há de télen hiába kapcsolom be, ha nem kapcsol össze a kuplungja és nem indul be a kompresszor. hisz fűtés megy, tudja, hogy nem hűteni kell.
kíváncsiságból persze benyomtam, de nem párátlanított. csak azért, mert városban mentem, elég szmog volt és belső keringetésre kapcsoltam. ilyenkor mindig elkezd belül párásodni. mondom rányomom a klímát, hátha. de semmi. amint a belső keringetést kinyomom, rögtön eltűnik a pára klíma nélkül is.
szóval mogyorózza már el nekem valaki, hogy akkor mi értelme is van klímát használni télen?


Mikor csippan +3°C-nál, akkor kapcsol a klíma. Bármilyen kombó is legyen állítva a vezérlőpanelen. Belső keringetésen, ha pára lesz, akkor klímát kapcsolva leszedi.
Szóval most újabb mínuszokra várok. Mert plusznál kapcsol hideg motornál is.
Mert még arra gondoltam, hogy a +3°C-os jelzés lehetne egy választó, egy program opció. De ezek szerint az is téves elgondolás volt.

kaptam olyan válaszokat, hogy levés benne a gáz, és a hidegben a alacsonyabb a nyomás a rendszerben, emiatt nem kapcsol be esetleg. Mondjuk úgy gondolom a meleg motor azért csinál a motortérben annyi hőt, hogy.... most egyelőre mínuszokat várok.
gondoltam arra, hogy esetleg a klímavezérlőben lehet olyat programozni, hogy fagyás esetén ne kapcsoljon.

találtam még egy ilyet egy off márka forumán: "Több fórumon is utánaolvastam a jelenségnek, nagyjából annyit szűrtem le, hogy a klímakompresszor védelme miatt a jegesedés érzékelő nem engedi bekapcsolni a mágnestekercset. Alacsony hőfokon ugyanis a hűtőközeg már nem párolog el, folyadék halmazállapotú marad, ezért a kompresszor tönkremenne. Nyáron a túlhűtéskor kapcsol ki, télen a kinti hideg miatt."

viszont ismerősömnek, akinek a lefagyás érzékelő volt rossz, neki nyáron ment, majd kb 1 óra használat után lefagyott az rendszer, és nem keringett már semmi. de neki láthatóan bejegesedett az egész, ahol kilépett a hideg kör.


elbeszélgetek magammal.
szóval 0°C alatt már nem kapcsol be a klímakompresszorom. de felette igen. érdekes... pedig hidegebb időben is lesz bent pára. mondjuk a meleg levegő leszedi.


A kis pihe világít csak nem megy a klíma? Szerintem ez nekem is így van, majd megnézem de a héten nem nagyon tervezem, hogy mozogjon az autó.


így van a pihe világít, csak nem húz be a relé sem. havertól is kérdeztem, azt mondta neki sem kapcsol. de mindig mondják, hogy télen is klímázz. oké, csak mínuszban nem kapcsol be. akkor felesleges, mert a kompresszor nem megy, nem ken, nem párátlanít gondolom.
igazából megértem kinti mínuszban. miért? mert a klímázással a hőcserélőn pára keletkezik. ha kint mínusz van, és megállok az autóval, akkor a hőcserélőre, a klímaboxba fagy a víz, ami keletkezik klímázás közben. tehát ha úgy nézem meg lehet magyarázni logikusan ezt a működést.

Szia.Elővettem mind a 7 füzetet (Egyik a lényeg rájöttem ) és a 92.-93. Oldalt üsd fel a Kezelési füzetet ott 5 fokot ír

John Elküldve: 2019-05-27 22:55 kiegyenlítő tartály

Ennyit a Hella kiegyenlítőtartályról,13-hónap után eltűnt a pálcika az úszó benne van de nem tudom a pálcika végett bontható-e?

John Elküldve: 2019-05-26 15:56 Gyújtótrafó - milyen hibákat is okozhat, ha rossz

YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok. Egybetrafó (M43tu)csinálhat olyant hogy leginkább a 4-es henger jár miatta leg egyenetlenebbül https://www.youtube.com/watch?v=ur1nSHdhiNI (Vagy az egybetrafónál vagy egyik hengernek sem adna delejt ha haldoklik vagy tud olyat hogy csak egy hengert nem lát el rendesen?)és mintha tapintásra a trafó forró lenne (Vagy a motor hőfokát átveszi és csak be halucináltam...)
Illetve olvastam hozzászólásban hogy nem lehet kimérni de Multiméterrel sem sehogy?
Ilyemkor bánom hogy nem külön trafós mer akkor felcserélésre kiszűrném melyik kuka (((


sajnos külön trafónál sem lehet biztosra mondani, hogy hibás-e a trafó. attól függ, hogyan hibásodott meg.
attól, hogy egybe trafó, simán lehet, hogy csak egy része nem jó. csak így lett kialakítva. amúgy is célszerű mindig cserélni az összeset. így rá is vagy kényszerülve.
csak így nehézkes a hiba kizárása, mert egybe van, nem lehet összecserélgetni.

Köszönöm.Csak azért akartam kizárni a trafó hibát mert nem merek gyertyákat venni mert ahogy említetted korábban ha haldoklik a trafó az új gyertya ki nyírja,ettől fosok.Sehogy nem tudok rá mérni multival? (Az egyenetlenségi járásos videóm alapján mennyire gáz a 4-es hengerem és ezeket a jeleket a kopogásérzékelőktől veszi és abból jól tippelek 4Db van hengerenként 1?)


kicsit fura ez a hozzáállás. olyan érzetem van, nem nagyon akarsz költeni az autóra. eddig a gyertyákból is minél gyengébbet akartál. nem a pólus szám növeli a gyertya árát, hanem mennyi km-re tervezték.
most meg azért nem akarsz gyertyát cserélni, nehogy trafót is kelljen.
ez kb, mint az olaj csere szűrő csere nélkül.
nyilván ha valami korábban volt cserélve, akkor nem kell mindig egybe cserélni. de amikor a km, a kor bennük van, akkor célszerű egyszerre.
most mit tudom én 10ezer alatt tönkremenne valamelyik trafóm, vagy gyertyám, akkor nem cserélném mindet, hanem csak azt az egyet. viszont amikor elér egy bizonyos km-t, akkor már mind a 4-et cserélném, hiába 1- még nem érte el.

Nem sétálok bele ebbe a félreértésbe lényeg hogy bogarat ültettél a fülembe hogy a haldokló trafót kinyírja az új gyertya,ettől félek.


mielőtt nekem meghalt a 2-es hengerben a trafó előtte 2x csinálta azt, hogy indítás után nem ment a henger. ez kb fél év különbséggel történt. majd eltelt egy újabb félév, mikor gyertyát cseréltem. 150km után trafó végleg kapufa. én úgy gondolom a gyertya miatt volt. ha elektronikailag nézem, akkor úgy is lehet rá esély. de külföldi fórumon is írtak már erről. tény ez 80-85ezer km-nél volt nálam. cirka 60-120ezer km között haltak meg ezek a fajta trafók, amik nekem voltak. direkt cseréltem mind a 4-et. másik 3 tarcsiban jó lesz, ha mégis esetleg... hirtelen kellene.
neked annyiból jobb, hogy nem közvetlen a motorban van. tehát jobb a hűtése, levegőztetése a trafónak.
viszont az új gyertyával sokkal jobb lett az autó, pedig előtte sem volt vele probléma. a motor hangja is másabb lett. érezni lehetett, hogy erőteljesebb a robbanás a hengerben, mint korábban. jobban is pörgött, jobban vette a fordulatot. persze ekkor már trafó is cserélve volt.

Köszönöm.

John Elküldve: 2019-05-25 10:29 Gyújtótrafó - milyen hibákat is okozhat, ha rossz

YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok. Egybetrafó (M43tu)csinálhat olyant hogy leginkább a 4-es henger jár miatta leg egyenetlenebbül https://www.youtube.com/watch?v=ur1nSHdhiNI (Vagy az egybetrafónál vagy egyik hengernek sem adna delejt ha haldoklik vagy tud olyat hogy csak egy hengert nem lát el rendesen?)és mintha tapintásra a trafó forró lenne (Vagy a motor hőfokát átveszi és csak be halucináltam...)
Illetve olvastam hozzászólásban hogy nem lehet kimérni de Multiméterrel sem sehogy?
Ilyemkor bánom hogy nem külön trafós mer akkor felcserélésre kiszűrném melyik kuka (((


sajnos külön trafónál sem lehet biztosra mondani, hogy hibás-e a trafó. attól függ, hogyan hibásodott meg.
attól, hogy egybe trafó, simán lehet, hogy csak egy része nem jó. csak így lett kialakítva. amúgy is célszerű mindig cserélni az összeset. így rá is vagy kényszerülve.
csak így nehézkes a hiba kizárása, mert egybe van, nem lehet összecserélgetni.

Köszönöm.Csak azért akartam kizárni a trafó hibát mert nem merek gyertyákat venni mert ahogy említetted korábban ha haldoklik a trafó az új gyertya ki nyírja,ettől fosok.Sehogy nem tudok rá mérni multival? (Az egyenetlenségi járásos videóm alapján mennyire gáz a 4-es hengerem és ezeket a jeleket a kopogásérzékelőktől veszi és abból jól tippelek 4Db van hengerenként 1?)


kicsit fura ez a hozzáállás. olyan érzetem van, nem nagyon akarsz költeni az autóra. eddig a gyertyákból is minél gyengébbet akartál. nem a pólus szám növeli a gyertya árát, hanem mennyi km-re tervezték.
most meg azért nem akarsz gyertyát cserélni, nehogy trafót is kelljen.
ez kb, mint az olaj csere szűrő csere nélkül.
nyilván ha valami korábban volt cserélve, akkor nem kell mindig egybe cserélni. de amikor a km, a kor bennük van, akkor célszerű egyszerre.
most mit tudom én 10ezer alatt tönkremenne valamelyik trafóm, vagy gyertyám, akkor nem cserélném mindet, hanem csak azt az egyet. viszont amikor elér egy bizonyos km-t, akkor már mind a 4-et cserélném, hiába 1- még nem érte el.

Nem sétálok bele ebbe a félreértésbe lényeg hogy bogarat ültettél a fülembe hogy a haldokló trafót kinyírja az új gyertya,ettől félek.

John Elküldve: 2019-05-24 22:37 Gyújtótrafó - milyen hibákat is okozhat, ha rossz

YELLOW írta:
John írta: Sziasztok. Egybetrafó (M43tu)csinálhat olyant hogy leginkább a 4-es henger jár miatta leg egyenetlenebbül https://www.youtube.com/watch?v=ur1nSHdhiNI (Vagy az egybetrafónál vagy egyik hengernek sem adna delejt ha haldoklik vagy tud olyat hogy csak egy hengert nem lát el rendesen?)és mintha tapintásra a trafó forró lenne (Vagy a motor hőfokát átveszi és csak be halucináltam...)
Illetve olvastam hozzászólásban hogy nem lehet kimérni de Multiméterrel sem sehogy?
Ilyemkor bánom hogy nem külön trafós mer akkor felcserélésre kiszűrném melyik kuka (((


sajnos külön trafónál sem lehet biztosra mondani, hogy hibás-e a trafó. attól függ, hogyan hibásodott meg.
attól, hogy egybe trafó, simán lehet, hogy csak egy része nem jó. csak így lett kialakítva. amúgy is célszerű mindig cserélni az összeset. így rá is vagy kényszerülve.
csak így nehézkes a hiba kizárása, mert egybe van, nem lehet összecserélgetni.

Köszönöm.Csak azért akartam kizárni a trafó hibát mert nem merek gyertyákat venni mert ahogy említetted korábban ha haldoklik a trafó az új gyertya ki nyírja,ettől fosok.Sehogy nem tudok rá mérni multival? (Az egyenetlenségi járásos videóm alapján mennyire gáz a 4-es hengerem és ezeket a jeleket a kopogásérzékelőktől veszi és abból jól tippelek 4Db van hengerenként 1?)

John Elküldve: 2019-05-24 21:01 Gyújtótrafó - milyen hibákat is okozhat, ha rossz

Sziasztok. Egybetrafó (M43tu)csinálhat olyant hogy leginkább a 4-es henger jár miatta leg egyenetlenebbül https://www.youtube.com/watch?v=ur1nSHdhiNI (Vagy az egybetrafónál vagy egyik hengernek sem adna delejt ha haldoklik vagy tud olyat hogy csak egy hengert nem lát el rendesen?)és mintha tapintásra a trafó forró lenne (Vagy a motor hőfokát átveszi és csak be halucináltam...)
Illetve olvastam hozzászólásban hogy nem lehet kimérni de Multiméterrel sem sehogy?
Ilyemkor bánom hogy nem külön trafós mer akkor felcserélésre kiszűrném melyik kuka (((

John Elküldve: 2019-05-22 18:46 Gyújtógyertya.

YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok.M43tub16 esetében miért fontos az 1.6/8 szelepesnél hogy 4 pólusú legyen? A másik kérdésem hogy olvasgatom hogy az új gyertya tönkreteszi a trafót ez az egybetrafónál is így van? Meg csak a gyárit (Az van nekem még benne.) A másik hogy ír 3 verziót isBOSCH FGR7DQP 12120141871,NGK BKR6EQUP 12129071003,12120037607.)A gyárinak mi a pontos hőértéke? Köszi előre is


nem fontos amúgy a 4 pólusú. elég a 2-es is. de jobb a szikrakép, biztosabb. nekem az NGK van, amit írtál típust.
az új gyertya akkor jelent gondot, ha a trafó már haldoklik. egybe trafónál is.
de a külön trafósnál már csak azért is, mert ott gyárilag is problémásak. én pont így jártam, de biztos olvastad.
amúgy marja sok márkánál problémás a trafó. népautó konszernéknél pláne. fater kopeljében, 15ezernék kapu lett a trafóhíd. mondhatni általános jelenségnek számít ez már.

Köszönöm.Igen olvastam és éreztem hogy írni fogsz Annyiban javítanék hogy nem biztos hogy még a gyárból amikor kijött azok a gyertyák vannak benne de gyári mert Bmw írás van rajta és k575 bkr6eqp Ngk és biztos nem bírna ki 233710 Km-et.(Haver mondta is múltkor hogy:"Biztos nem 4 pólusú való bele mert az Gti-k be való ráadásul nem Japán gyertyával tervezhették" Ha 2 pólusú is jó bele akkor milyen cikkszámút javasolsz és milyen márkájú legyen? ( 12129064619 Ez jó?)


4 pólosú GTi-be való.... jó nagy baromság, ne hallgass arra a haverodra. nincs jelentősége. én úgy tudom gyárilag NGK és Bosch gyertyákat raktak a BMW-be.
azok közül kell választani amit a realoem ajánl mondjuk. nem csak az a lényeg, hogy mennyi a pólus, hanem elvileg ezek gyárilag be vannak lőve megfelelő gyertyahézagra. tehát csak berakod és kész.
sok féle gyertyát be lehet tenni, ha a menetelése méretei stimmelnek, de lehet a gyertyahézag nem megfelelő az adott motorhoz.
egyébként ezek a gyertyák sokat elmennek. nem véletlen drágábbak, nem csak a 4 pólus miatt. én is 80-85ezernél cseréltem, de nem igen kellett volna még.
sok típusnál, márkánál a dobozon is feltüntetik mennyi km az élete kb. ami persze lehet több vagy kevesebb is.

Köszi.Tudsz olyan Webshopot ami nem olyan mint a Bárdi hogy cikkszám alapján sose a gyárit (Csak viszonteladói jelszóval engedi a gyári termékeket..)hanem a referenciákat adja ki?


a gyári szerelést a realoem adja. amit ott látsz gyárilag olyannal jöttek ki. azokat a típusokat meg lehet keresni bármelyik alkatrész webshop-on, ha forgalmazzák.

Igen az Om-ben néztem a cikkszámokat de ha Bárdinál beírod a keresőbe csak a referenciákat adja ki kivéve ha viszonteladói jelszóval lépsz be és konkrétan a találatok közé mindent be tesz kivéve a gyári alkatrészeket és nem szeretnék helyettesítő termékeket hanem konkrétan olyant dobjon be nekem a találatok közé ami kimondottan gyári. (Mondjuk a Schmiedmannnál (Ceglédtől ez messze van.) le lehet kimondottan gyárira szűkíteni kivéve a Bárdinál )

John Elküldve: 2019-05-22 10:12 Gyújtógyertya.

YELLOW írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Sziasztok.M43tub16 esetében miért fontos az 1.6/8 szelepesnél hogy 4 pólusú legyen? A másik kérdésem hogy olvasgatom hogy az új gyertya tönkreteszi a trafót ez az egybetrafónál is így van? Meg csak a gyárit (Az van nekem még benne.) A másik hogy ír 3 verziót isBOSCH FGR7DQP 12120141871,NGK BKR6EQUP 12129071003,12120037607.)A gyárinak mi a pontos hőértéke? Köszi előre is


nem fontos amúgy a 4 pólusú. elég a 2-es is. de jobb a szikrakép, biztosabb. nekem az NGK van, amit írtál típust.
az új gyertya akkor jelent gondot, ha a trafó már haldoklik. egybe trafónál is.
de a külön trafósnál már csak azért is, mert ott gyárilag is problémásak. én pont így jártam, de biztos olvastad.
amúgy marja sok márkánál problémás a trafó. népautó konszernéknél pláne. fater kopeljében, 15ezernék kapu lett a trafóhíd. mondhatni általános jelenségnek számít ez már.

Köszönöm.Igen olvastam és éreztem hogy írni fogsz Annyiban javítanék hogy nem biztos hogy még a gyárból amikor kijött azok a gyertyák vannak benne de gyári mert Bmw írás van rajta és k575 bkr6eqp Ngk és biztos nem bírna ki 233710 Km-et.(Haver mondta is múltkor hogy:"Biztos nem 4 pólusú való bele mert az Gti-k be való ráadásul nem Japán gyertyával tervezhették" Ha 2 pólusú is jó bele akkor milyen cikkszámút javasolsz és milyen márkájú legyen? ( 12129064619 Ez jó?)


4 pólosú GTi-be való.... jó nagy baromság, ne hallgass arra a haverodra. nincs jelentősége. én úgy tudom gyárilag NGK és Bosch gyertyákat raktak a BMW-be.
azok közül kell választani amit a realoem ajánl mondjuk. nem csak az a lényeg, hogy mennyi a pólus, hanem elvileg ezek gyárilag be vannak lőve megfelelő gyertyahézagra. tehát csak berakod és kész.
sok féle gyertyát be lehet tenni, ha a menetelése méretei stimmelnek, de lehet a gyertyahézag nem megfelelő az adott motorhoz.
egyébként ezek a gyertyák sokat elmennek. nem véletlen drágábbak, nem csak a 4 pólus miatt. én is 80-85ezernél cseréltem, de nem igen kellett volna még.
sok típusnál, márkánál a dobozon is feltüntetik mennyi km az élete kb. ami persze lehet több vagy kevesebb is.

Köszi.Tudsz olyan Webshopot ami nem olyan mint a Bárdi hogy cikkszám alapján sose a gyárit (Csak viszonteladói jelszóval engedi a gyári termékeket..)hanem a referenciákat adja ki?

John Elküldve: 2019-05-21 23:57 Gyújtógyertya.

YELLOW írta:
John írta: Sziasztok.M43tub16 esetében miért fontos az 1.6/8 szelepesnél hogy 4 pólusú legyen? A másik kérdésem hogy olvasgatom hogy az új gyertya tönkreteszi a trafót ez az egybetrafónál is így van? Meg csak a gyárit (Az van nekem még benne.) A másik hogy ír 3 verziót isBOSCH FGR7DQP 12120141871,NGK BKR6EQUP 12129071003,12120037607.)A gyárinak mi a pontos hőértéke? Köszi előre is


nem fontos amúgy a 4 pólusú. elég a 2-es is. de jobb a szikrakép, biztosabb. nekem az NGK van, amit írtál típust.
az új gyertya akkor jelent gondot, ha a trafó már haldoklik. egybe trafónál is.
de a külön trafósnál már csak azért is, mert ott gyárilag is problémásak. én pont így jártam, de biztos olvastad.
amúgy marja sok márkánál problémás a trafó. népautó konszernéknél pláne. fater kopeljében, 15ezernék kapu lett a trafóhíd. mondhatni általános jelenségnek számít ez már.

Köszönöm.Igen olvastam és éreztem hogy írni fogsz Annyiban javítanék hogy nem biztos hogy még a gyárból amikor kijött azok a gyertyák vannak benne de gyári mert Bmw írás van rajta és k575 bkr6eqp Ngk és biztos nem bírna ki 233710 Km-et.(Haver mondta is múltkor hogy:"Biztos nem 4 pólusú való bele mert az Gti-k be való ráadásul nem Japán gyertyával tervezhették" Ha 2 pólusú is jó bele akkor milyen cikkszámút javasolsz és milyen márkájú legyen? ( 12129064619 Ez jó?)



John Elküldve: 2019-05-21 22:16 Gyújtógyertya.

Sziasztok.M43tub16 esetében miért fontos az 1.6/8 szelepesnél hogy 4 pólusú legyen? A másik kérdésem hogy olvasgatom hogy az új gyertya tönkreteszi a trafót ez az egybetrafónál is így van? Meg csak a gyárit (Az van nekem még benne.) A másik hogy ír 3 verziót isBOSCH FGR7DQP 12120141871,NGK BKR6EQUP 12129071003,12120037607.)A gyárinak mi a pontos hőértéke? Köszi előre is

John Elküldve: 2019-05-09 12:52 Ajtónyítási Gondok!

YELLOW írta:
Baso23 írta: Sziasztok!
Nemrég vásároltam egy 2001-es E46 320i (2.2) coupe-t, eddig működött a távirányítóval való nyitás, de a 2 kulcs közül egyikse nyitotta ha forgattam a zárba. Megnéztem, hogy lehúzza-e az ablakokat, ha elforgatva tartom a kulcsot a zárban(nem húzta le ) és azóta már a távirányító se nyitja csak a csomagtartót, bemásztam belülről kinyitottam és lezárni lezárja de már nem nyit, a motor hallatszik, hogy csinál valamit de nem történik semmi, a belső központi zár gomb se működik. Levettük az akksiról kb 10 percre de nem történt változás. Mi lehet a probléma?


ha nyomod a gombot a kulcson, nyitás vagy zárás, akkor a belső világítás kapcsol? ha kapcsol, akkor relé probléma lesz a grundmodul-on. ha nem is villan a lámpa sem, akkor a zárszerkezetben lévő Hall-szenzor. ami leginkább zárszerkezet cserével orvosolható. ez nem egyenlő a zárbetéttel!!! tehát a kulcsok maradnak.

Szia.Ha zárszerkezet akkor a bal első? Nekem esős illetve párás időben csinálja hogy nem nyit csak zár,halkan a kesztyűtartónál is hallani relét, pedig még enyhe tikkenést is az ajtónál.Hibakódot is ad be De valamiért relére csak ajtózárra nem.


John Elküldve: 2019-05-07 22:28 Termosztát

Gebrosz írta:
John írta:
John írta:
YELLOW írta:
John írta: Szisztok nem rég cserélt az egyik srác FL E46 320d Touring 2002.12- havi-ban termosztátot és nem melegszik jobban mint előtte,mivel nem vagyok profi azt szeretném megkérdezni hogy ebben csak egy termosztát van biztos?


2 minimum van benne. ha automata, akkor talán 3.
van a nagy termosztát, meg az EGR termosztát. általában amúgy is párban célszerű cserélni, az a biztos.
mindamellett a új is lehet rossz. termosztátoknál jellemző azért.

Igen ezeket jól tippeltem viszont azt mondja hogy manuál és nincs benne Egr temosztát bár azt is mondta a srác hogy 3 légtelenítő csavarja van viszont manuál,és kintről hozta be 1 éve.Nem lehet hogy kézire lett butítva és a kiegyenlítőjében lent is van egy pici termosz?


Nekem mókolás gyanús a motorja mert azt mondja nincs benne Egr Termosz


Szia!Én pont ma cseréltem a sajátomban termosztátot. Nekem nincs az egr én külön termosztát. Csak 1 gyárilag hozzá tenném.
2003 12 havi M Packett Touring.
Újra fagyálóztam kettő db légtelenítő csavar van nekem 1 ahol feltöltöd a második a felső hosszú csövön. Mind a 2 őt lazidzsd meg betöltő kupakot is vedd ugyebár le a két légtelenítőt teljesen ne vedd le csak párszor lazidzsd fel hogy tudjon fújni csöpögni...
Töldzsd fe fullra indítsad be hadjad hagy fröcsögjön nyomja vissza.hadjad had egye el a fagyállót járásd közben persze.
Töltesz hagyod had egye töltesz ugyan ez jó párszor és közben nézed a két légtelenítő csavart. Majd várj pár percet de közben töltögeds.... Aztán a hosszú lassan tekerd be zárásig. És maradjon még nyitva az ami a betöltőn van. Nézed és akkor lessz jó a legtelenítes ha ott már folytonos a fagyálló folyása.Majd ha az zárd azt is le és töltögesd a fagyállót bele várj vele szép lassan közben ha egyszer csak fel töltött telsejen úgy látod
a fűtest kapcsold be tedd maximum hőfokra és fokozatra és hadjad had járjon még alapjáraton, és tölts rá majd zárd le óvatosan menjél vele egy két kört de ne pörgesd, utána ismét álj meg és nézd meg a szintet hogy fogyott e a fagyállóbol. Ha igen töltögesd tovább majd megint egy kör és megint ugyan ez de a fűtés menjen közben ha megjött a meleg forró fűtés akkor még nem okes megint álj meg nézd meg a szintet és ha kell tölts rá majd kapcsold le a fűtéses és hadjad had járjon nézzed az alsó csövet ha ott is szép lassan megjön a melegfagyáló akkor minden rendben lett kinyitott és még egyszer tekerd le a sapkát és nézz rá a szintre de csak akkor ha már az alsó csőnél is érzed hogy kezd forró lenni. Ha mind ez még lett akkor kész van járasd még egy kicsit had forduljon át és kész is. Kicsit macerás és türelme kell hozzá de jó lessz. Remélem tudtam segíteni és várom a fejleményeket.

Köszönöm,közben ki derült nem is új termosztát került bele hanem amiben van 17000 Km... Állítólag 3 légtelenítőcsavar van neki:1 a Tágulásinál 2 az EGR alatti műanyag vízcsövön 3 a "Flow Heater" körben viszont élőben nem tudok neki rá nézni de be másolom neki a légtelenítésedet ha nem baj?

John Elküldve: 2019-05-07 12:16 Termosztát

John írta:
YELLOW írta:
John írta: Szisztok nem rég cserélt az egyik srác FL E46 320d Touring 2002.12- havi-ban termosztátot és nem melegszik jobban mint előtte,mivel nem vagyok profi azt szeretném megkérdezni hogy ebben csak egy termosztát van biztos?


2 minimum van benne. ha automata, akkor talán 3.
van a nagy termosztát, meg az EGR termosztát. általában amúgy is párban célszerű cserélni, az a biztos.
mindamellett a új is lehet rossz. termosztátoknál jellemző azért.

Igen ezeket jól tippeltem viszont azt mondja hogy manuál és nincs benne Egr temosztát bár azt is mondta a srác hogy 3 légtelenítő csavarja van viszont manuál,és kintről hozta be 1 éve.Nem lehet hogy kézire lett butítva és a kiegyenlítőjében lent is van egy pici termosz?


Nekem mókolás gyanús a motorja mert azt mondja nincs benne Egr Termosz

John Elküldve: 2019-05-07 11:37 Termosztát

YELLOW írta:
John írta: Szisztok nem rég cserélt az egyik srác FL E46 320d Touring 2002.12- havi-ban termosztátot és nem melegszik jobban mint előtte,mivel nem vagyok profi azt szeretném megkérdezni hogy ebben csak egy termosztát van biztos?


2 minimum van benne. ha automata, akkor talán 3.
van a nagy termosztát, meg az EGR termosztát. általában amúgy is párban célszerű cserélni, az a biztos.
mindamellett a új is lehet rossz. termosztátoknál jellemző azért.

Igen ezeket jól tippeltem viszont azt mondja hogy manuál és nincs benne Egr temosztát bár azt is mondta a srác hogy 3 légtelenítő csavarja van viszont manuál,és kintről hozta be 1 éve.Nem lehet hogy kézire lett butítva és a kiegyenlítőjében lent is van egy pici termosz?

John Elküldve: 2019-05-07 11:30 Termosztát

Szisztok nem rég cserélt az egyik srác FL E46 320d Touring 2002.12- havi-ban termosztátot és nem melegszik jobban mint előtte,mivel nem vagyok profi azt szeretném megkérdezni hogy ebben csak egy termosztát van biztos?